Ash vs. Evil Dead - 2. évad sorozatkritika

Link másolása
Az Evil Dead első szezonjának köszönhetően ismét trendi a démonbelezés, és úgy néz ki, 2017-ben sem megy ki a divatból. Ezúttal is bizalmat szavaztunk a láncfűrészkezű balféknek és csapatának - nem bántuk meg.

A kezdő évad ügyesen idézte meg az eredeti Evil Dead-trilógia sajátos hangulatát és az általa felvonultatott műfajok skáláját. Az első rész komolyabbnak szánt, paráztató alkotás volt a maga idejében, a folytatásban megjelentek a sorozatra jellemző poénosabb részek, míg végül A Sötétség Serege a humorfaktort növelte, és lemondott a vérfagyasztásról. Annak ellenére, hogy változó a poén-horror arány a filmekben, ez az Evil Dead maga, és a sorozat is pontosan ilyenre sikerült. Mindent egybevetve a TV-s verzióban egy szuper, alapanyaghoz hű folytatást kaptunk.

Az összességében durván ütős előző szezon egyébként kicsit mégiscsak tudathasadásos volt, mert nem tudott egyértelműen állást foglalni a műfajok között, és a váltások kicsit törték a lendületet. Ez a probléma viszont a folytatásban megoldásra került - kérdés, kinek mennyire jön majd be, de a széria most inkább az Army of Darkness-féle könnyed, ám vérfröcsögős sztori mellett tette le a voksot.

Visszatér a komplett gárda: Kelly, Pablo és a csupa misztérium Ruby továbbra is állandó szereplők. A cselekmény ezúttal kevésbé roadtrip-jellegű, kvázi egyetlen helységben, Ash szülővárosában játszódik. Elk Grove tele van érdekesebbnél érdekesebb helyszínekkel egy jó kis kaszaboláshoz, így garantált a csetepaté egy roncsderbi-arénában, krematóriumban, netán egy felkapott pubban vagy rendőrőrsön.

Mivel ismételten csak tíz darab, 30 perces részt kaptunk, ezért jót tesz a koherenciának, hogy hőseinknek nem kell folyton menekülnie. A készítők egyébként hála a sok helyszín nyújtotta lehetőségnek a legkülönbözőbb ötleteket dobhatták be az egyes epizódokba - előjön a klasszikus, "A Dolog"-forgatókönyv, ahol egy izolált helyiségben a paranoia az úr a túlélők közt, vagy a kötelező elmegyógyintézetes jelenetek, esetleg egy hatalmas parti, melyet szétzúznak a Halottak és egy megszállt, gyilkos verda is.

Tudom-tudom, klisészerűnek tűnik a szitu, de igazából az Evil Dead-formula simán csavar annyit ezeken a sablonokon, hogy öröm nézni őket. A szériát így még nem láttuk ezelőtt, és piszkosul jól áll neki! Az évad epizódjai egyébként minőségben, hangulatban sokkal konzisztensebbek, mint korábban, végig láthatóan építkeznek és alapozás helyett történetet mesélnek. Bevett módszer, hogy minden jelenetből megpróbálnak kihozni valami jóféle horror-alaphelyzetet, aztán a falig tolják a humorbringát ezzel kapcsolatban.

Itt sajnos veszített bájából a széria, félni, rettegni vagy csak befeszülni nemigen fogunk, viszont olyan jeleneteket raktak össze nekünk, amelyeket soha nem gondoltam volna, hogy ezt így, ebben a formában képes valaki elkészíteni TV-képernyőre... és le is adják. Durva.

A kreatívan fröcsögő több száz liter vér közt néha mélyenszántó gondolatokat, és komoly érzelmi szálakat is kapunk, amit azért abszolút nem vártam volna, mégis a recept működik és hihetetlenül profi. A narratíva mellett a külsőségek esetében sem érheti szó a ház elejét: a CGI rengeteget javult, a fényképezés és a jelenetek kompozíciója is előnyére változott. Egyedül az évadzárót éreztem gyengének, összecsapottnak és logikátlannak, és a végső lezárás sem tűnik az igazinak.

Ennek megvan az oka: a showrunner Craig DiGregorio tudatosan felépített átívelő sztoriját végül az utolsó pillanatban vétózta meg az egyik veterán producer, a sorozat egyik ősatyja, Robert Tapert. Ő sokkal sötétebb harmadik szezont szeretne, amihez nem passzolt, amit DiGregorio úr elképzelt. Ez sajna érezhetően az utolsó rész rovására ment, olyan, mintha 5 perc alatt írták volna leadás előtt...

Ugyan Ash Williams továbbra is egy szerencsétlen balfék maradt, még tapasztaltabbá és egy kicsit ravaszabbá is vált, egyszóval karakterfejlődés is tetten érhető az új epizódokban. Ahogyan említettem, az első évadról szóló írásomban, Kelly egyértelműen második főszereplőnek és utódnak tűnik, ez a széria pedig igyekszik erre egyre jobban rámenni. A hősnő most már nemcsak csillogó szemű követője Ash-nek, hanem egy túl sokat látott, kemény csajszi, aki bátran veti bele magát a küzdelembe, miközben röpködnek szájából a cifrábbnál cifrább káromkodások.

Dana DeLorenzo közel hibátlan a szerepében, karakterének fő témája az önállósodás - még a démonok is suttogják neki, mekkora potenciállal rendelkezik Ash-hez képest. Amikor nekiállt verekedni egy démoni bábfigurával, akkor kezdtem igazán hinni az utódprojektben, meglepően hasonlított a saját magát püfölő Ash-re. Másik segítőnk, a honduraszi-mexikói Pablo alaposan beszívta az előző szezon végén a Necronomiconnal, így most az ő problémái alapvetően természetfeletti-jellegűek lesznek. Lényeg a lényeg, hogy mindenki erősödik és fejlődik picit, így nem kell fogni a kezüket. Kelly önállósodása miatt egyébként látszik, hogy a trióban változtak az erőviszonyok, és Pablón is látni ennek hatását, ez amúgy nincs kimondva, de a színészek teljesen jól átadják ezeket a belső vívódásokat.

Az Ash vs. Evil Dead az elődhöz képest még javítani is tudott a formulán: koherensebb történetet kapunk, erősebb narratívát, izgalmas helyszínekkel és szituációkkal. Jelen állapotában a széria már nem írható le annyival, hogy láncfűrész-vérzuhatag-démonok-beszólások, és ez egy jó dolog, mert ennél sokkal előrébb mutat.

A 80-as éveket, a gore-t és a szeretnivaló gyökér Ash-t ötvöző recept még mindig teljesen egyedi. Ugyan az azóta lemondott showrunner és a producer közti kreatív nézeteltérés nem a legbiztatóbb dolog egy sorozat jövőjét nézve, egyelőre megszállottan várom a harmadik évadot.

Gamekapocs értékelés: 9/10

Rendezők: Michael J. Bassett, Tony Tilse, Rick Jacobson, Mark Beesley
Írók: Ivan Raimi, Sam Raimi, Tom Spezialy, James Eagan, Nate Crocker, Zoe Green, William Bromell, Craig DiGregorio és mások
Szereplők: Bruce Campbell, Ray Santiago, Dana DeLorenzo, Lucy Lawless, Michelle Hurd, Joel Tobeck, Ted Raimi
Évadok száma: 2
Epizódok száma: 20 

5.
5.
ilovenancythompson
#4: +1
nagyon egyedi darab a mai világban, él lélehtik az egész össze van rakva rendesen, és igen szuperek a zenék is. love it!
4.
4.
A Fénybenjáró
Az eredeti filmek is nagy kedvenceim, de ez a sorozat annyira király, hogy az döbbenet. A zenék meg pláne!
3.
3.
ilovenancythompson
#1: nem tudok egyetérteni veled. Én azt hittem nem lehet fokozni az első évadot,
helyben volt minden, erre itt van ez: mélyebb, jobban egyben van, és BAAL személyében főellenséget is kapunk. Konkrértan kiráz a hideg a csávó mennyire jól játsza Baal-t...zseniális a pali.
ez Ash vs Evil Dead így egyben a legjobb dolog amit valaha ebbena múfajban láttam.
simán 9\10, akit kicsit érdekel a horror démon humor zombi stb világ, ki ne hagyja, ez igazi kult lett, alig várom a HARMADIK ÉVADOT.
2.
2.
delphijos
"Still got it" :) Hibátlan sorozat.
1.
1.
Simonus18
A második évad csöppet hanyag volt szerintem. Mintha a büzsé háttérbe szorult volna, s valamivel ki kellett tölteniük a menetidőt, lásd: elmegyógyintézetes részek, rengeteg interiőr jelenet. Ez erősen érződött a történet mesélésen, hirtelen nem tudták mi tévők legyenek egy ideig, de a végére nagyjából azért helyreállt a dolog.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...