Indie fejlesztők állnak össze egy nagy játékbemutatóra

A Triple-I Initiative (tripla-i kezdeményezés) április 10-re hirdetett egy élő adást, ahol többek között a Terraria, Slay the Spire és a Dead Cells kiegészítőjének fejlesztői fogják bemutatni az újdonságaikat.

Újra szigorít a felhasználói feltételeken a Twitch

Igen, már megint a szexi közvetítésekkel van gond, újabb fejezethez érkezett a platform és a streamerek csatája. Mostantól nincs több zöld nadrágos stream. Legalábbis a streaming platform reményei szerint.

Hét játékon dolgozik a Don't Nod és ebből 4-ről még nem is tudunk

Átszervezi a munkafolyamatokat a Don’t Nod csapata, a jövőben három külön, belső “szakértői ág” lesz a stúdión belül, amelyek egy-egy zsánerért felelnek majd.

Érkezik a Don’t Starve-társasjáték

Hamarosan offline, fizikai valójában játszhatunk a Don’t Starve-val, ugyanis hamarosan érkezik a társasjáték verzió, ráadásul tapasztalt csapat áll a projekt mögött.

Állítólag már dolgozik a következő Spyro-játékon a Toys for Bob

Mély meggyőződéssel állítja egy általában jól értesült youtuber, hogy már folyik a munka. Azonban még nagyon korai stádiumban van a fejlesztés, még csak pár hónapja dolgoznak rajta.

A Sega eladta a Relic Entertainmentet

A leépítési hullám elérte a Sega európai kirendeltségét is. Az elbocsátások a Creative Assembly és a Hardlight csapatát is érintik, a Relic Entertainment pedig kiválik a Segából.

Így harcol Venture, az Overwatch 2 legújabb hőse

Április közepén elrajtol az Overwatch 2 tizedik szezonja, a sok újdonság és változtatás mellett pedig egy vadiúj játszható hőst is kapunk. Lássuk, mit tud Venture, a hatalmas fúróval érkező régész!

Az agyával írányítja a játékokat az első Neuralink páciens

Látványos videóban prezentálta a Neuralink, hogy mire is képes az agyba ültetett chip. A demonstráció során kiderült hogy a páciens első dolga az volt, hogy a Civilization VI-tal játsszon.

Hamarosan leleplezik a Dragon Age tervezőjének új játékát

Mike Laidlaw és csapata továbbra sem árult el túl sok részletet a projektről, azonban most kiderült, hogy április 2-án számíthatunk rá, hogy lerántják róla a leplet.

No Man's Sky - személyre szabható űrhajókat, hatalmas űrállomásokat hoz az Orbital update

Nincs megállás, ha a No Man's Sky frissítéseiről van szó! Az Orbital néven futó, ma élesedő frissítés saját kézzel barkácsolható hajókat és hatalmas, tematikus űrállomásokat hoz a játékba.

16 millió eladott példány felett jár az It Takes Two

Ennek pedig csakis örülni és gratulálni tudunk! Minden idők egyik legnagyszerűbb kooperatív játéka remekül teljesített a kasszáknál is, így már több mint 32 millió játékos élhette át Cody és May nem mindennapi kalandját.

Diablo IV - akkor is kell a Battle.net, ha Game Passen keresztül játszunk

Nemsokára elérhetővé válik a legújabb Diablo-játék a Microsoft előfizetéses katalógusában, most pedig külön telepítési útmutató érkezett a játékhoz, hiszen az továbbra is igényelni fogja a Battle.net kapcsolatot. Valaki meglepődött?

Megjelent PlayStation 5-re a DC Universe Online

Rég lehetett tudni, hogy a népszerű szuperhősös MMO jelengenerációs portokat kap, most viszont meg is jelent az egyik platformra, mégpedig PlayStation 5-re. Tartalmi frissítés nem, de teljesítmény javulás érkezett az új kiadással.

Majd’ 10 percig pörög a Flintlock: The Siege of Dawn

A multiplatform akciójáték újból megmutatta magát, sőt ezúttal a játék kreatív vezetője is csatlakozott, hogy kommentárjával színesítse a játékmenetet.

Más digitális boltok is megjelenhetnek Xbox-on

A meghökkentő és látnoki kijelentésen felül olyan kényes témát is érintett az Xbox fejese, mint az év eleji Activison Blizzard elbocsájtás, ami 1900 munkatárs távozását eredményezte.

35 új pályával érkezik a Braid: Anniversary Edition

Jonathan Blow eleinte úgy gondolta, hogy a kultikus platformjáték évfordulós kiadásában nem lesznek új szintek, de aztán csak "kitalálta a módját", hogy párat belerakjon, aztán a dolgok kicsúsztak a kezéből. Milyen jól tette!

Több külső fejlesztő szerint nem éri meg Xboxra fejleszteni

Állítólag rengeteg külső fejlesztő és kiadó megkérdőjelezi, hogy megéri-e a többletmunka Xbox Series X/S-re portolni a játékaikat, mivel a konzol eladásai Európában nem úgy muzsikálnak, mint ahogy azt a Microsoft elképzelte.

Steamre költözik a The Crew Motorfest

Jövő hónapban végre a legnagyobb PC-s áruház kínálatában is elérhető lesz a Ubisoft fesztiválos autóversenyzős játéka, ráadásul a már megszokott ingyenes időszakkal.

Ma 30 éves a The Elder Scrolls-sorozat

A Bethesda Game Studios is megemlékezett az évfordulóról, számot vetve az elmúlt három évtized játékaival, és egy kis kitekintéssel a jövőre nézve. Igen, már fejlesztik a TES 6-ot.

Ingyenes hétvégét tart konzolokon a Cyberpunk 2077

Húsvét hétvégéjén korlátozott ideig játszhatóvá válik a CD Projekt RED RPG-je, ami kevés ahhoz, hogy a játékot teljes egészében megismerjük, viszont elegendő lehet azoknak, akik eddig bizonytalanok voltak.

Többjátékos móddal bővül a Cassette Beasts

A Pokémonra emlékeztető, kazettaszörnyekkel operáló játék májusban régen várt frissítést kap! A multiplayeres frissítés rengeteg közös kihívást, PvP-módot és sok más egyebet hoz, ráadásul úton van már a mobilos verzió is!

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Jelen generációs konzolokon is kapható lesz egy állatkert menedzselős játék, véresen komoly hócsatákat vívhatunk South Parkban, a mozikban pedig óriás szörnyeket nézhetünk meg.

Mégis a Microsoft finanszírozza a Toys for Bob következő játékát

A Skylanders, Spyro és Crash Bandicoot mögött álló fejlesztőcsapat a múlt hónapban bejelentette a függetlenségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kiadóként ne állhatnának a Microsoft ernyője alá.

A Persona 3 Reload producere elnézést kért, amiért a női főhős kimarad a játékból

Hamarosan érkezik a Persona 3 Reload kiegészítője, azonban az eredeti játékban szereplő női főhős, Kotone egyelőre egész biztosan nem érkezik a játékhoz. Egyszerűen túl sok munka lett volna vele.

Nem érkezik több PvE tartalom az Overwatch 2-be

Problémák vannak az Activision-Blizzard háza táján, és ez az online lövöldéjüket is érinti. Lapértesülések szerint nem kap több tartalmat az Overwatch 2 PvE módja, sőt az eddigi küldetéseket fejlesztő csapat is veszélybe került.