Gamelord

Gamelord

Április bolondja, kicsit másként

Link másolása
Az első április elseji blog, juhé :)

Sziasztok.

Rég irtam blogot (hosszú i-ket sajnos most mellőzöm, elnézést érte), de ugye mikor máskor, ha nem április elsején, amikor még az is blogot ir, akitől senki sem akarja. Ilyenkor mindenki azt gondolja ,hogy mekkora poén belőni 1-2 április elseji poént, és néhánynak sikerül is. Hát én most a másik oldalról irnék.

                Ez a nap számomra az elmúlt években sosem jött össze. Az élet mindig érezteti velem, hogy bizony igen, ez valóban a bolondok napja, és bizony te vagy a bolond ma. Két évvel ezelőtt a testvérem és a barátaim fordultak fel autóval, igaz valami csoda folytán senkinek sem lett baja. Mindenki azt gondolta, hogy csak április elseji tréfa, de bizony nem az volt. Valamint a sulimból is majdnem kirúgtak 1-2 nappal előtte (azóta már egyetemista vagyok egy jó ideje), de abból sem lett semmi rossz. Tavaly szerencsére megúsztam, csak a poénokat olvastam, remélve hogy találok jót, és hát volt is 1-2 :), remélem idén is lesz.

                Aztán eljött a nap ismételten, három óra alvás után, amit valahogy sikerült összehozni, úgy gondoltam irok egy blogot, csak hogy rendhagyó legyek, és mert unatkozom és mindenki alszik. Őszintén szólva, már készültem erre a napra, hogy megvicceljem valahogy a barátnőmet, de sajnos megelőzött, és tegnap elhagyott. Igy hát úgy néz ki én lettem megviccelve, ez az első napom nélküle, április elseje. Tegnap olyan három órát bőgtem összességében, bele is fájdult a fejem, de összességében jobban tűröm , mint gondoltam, de természetesen mocskosul fáj.

                Tehát itt ülök a gépem előtt, és az ég világon semmi célom nincs az életben, de igyekszem túltenni magam minél előbb a dolgon. Összességében megérte, mert sokáig boldog voltam. Ha választanom kéne, hogy megismétlem e ezt, igent mondanék. Persze a rossz most jön, hiszen kikell hevernem a dolgot. Sablon szövegek helyett örülnék pár jó tanácsnak. A "majd megtalálod az igazit" szövegektől kiméljetek. Ettől függetlenül még próbálom szeretni az életet, optimista vagyok, igaz emiatt gyakran pofára esem. Sziasztok, ennyi voltam mára, én, április bolondja :)

Végül egy rajz ami nekem készült anno.

10.
10.
Gamelord
#9: Igen tudom, már rájöttem :). Legtöbb időmet most a barátaimmal töltöm.
Mindenesetre sokkal gyorsabban javulok, mint gondoltam volna.
Köszi
9.
9.
Yanez
Ilyen esetben minden tanács szart sem ér! Bárki bármivel fog nyugtatni, vállonveregetni, stb, nem segít. Erre gondolom már most rájöttél. Az egyetlen dolog, ami enyhítheti a szomorúságod, a barátok. Ám kiégetni belőled ők sem fogják. Csupán az idő gyógyítja majd be a szíveden keletkezett "nyílt sebet". Addig is, jobbulást!
8.
8.
Cipo3
Gameres szakításról ez a tökéletes csaj jut eszembe akit azért dobott a srác mert nem szerette a firefly-t, ami az egyik legjobb scifi sorozat volt (aki lemaradt volna):
https://www.youtube.com/watch?v=x-yHSaP0Dyg


azureknight0715: talán érzelmeket kellene ölni egy kapcsolatba, meg kötődést akkor fájna és sírnál.

De tény hogy a 15. szakítás után már kiég az ember és tök mindegy meddig tart mivel képtelen kötődni már akárkihez is így nincs is sírás.
7.
7.
dante92
Haver, engem is pont tegnap dobtak. Nagyon szopás... Annyira megviselt, hogy arra a rohadt Kreszre se tudtam felkészülni. Meg is buktam ma belőle.
Na mindegy, ez az én napom :)
6.
6.
Norbiii
Elhagyott???? Baszki..........nagyon sajnálom! :(

Én megértelek Téged mindenben és átérzem a dolgaidat, teljesen érthető dolgok, és ugye minden ember más, minden ember másképp reagálja le a dolgokat, ezzel semmi baj nincs! Írok üzit!
5.
5.
Gamelord
#3: 1. Pedig igen
2. Nos az hogy leirom hogy a tanàcsoknak örülnèk, az teljesen racionàlis. Ez egy közösség ahol màr sokan jàrtak igy. Ès tisztàban vagyok vele hogy sokan szivesen adnak tanàcsot. Az lehet hogy túl érzèkeny vagyok, ez van. Nem vagyok felkészülve ilyen esetekre, mert egész életemben optimista voltam. Amugy semmi bajom az idegen emberekkel)
4.
4.
névtelenség
A képkockákban szereplő girlfriend-et cseréld ki half-life 3-ra és megkapod az én tavalyi április elsejémet. :(

Why Gaben? Why!
3.
3.
azureknight0715
Nálam 2 kérdés fogalmazódott meg miközben olvastam ezt a blogot és tényleg semmi rossz szándékom nincs feléd de ezt nem értem.
1. 3 órát bőgni? 1 percet nem bőgtem 3 éves kapcsolatom miatt,jó tény hogy szarul esett, de nem láttam értelmét hogy egész nap sírjak miatta. A nők néha kegyetlenek tudnak lenni, fel kell készülni mindenre és nem sírdogálni, mindenkinek vannak céljai, nem hiszem el hogy az egész életcélodat arra az egy lányra tetted fel. Embereld meg magad.
2. Ami a leglényegesebb. A blog értelme. Oké hogy leírod fájdalmaidat, de mért tőlünk kérsz tanácsot, egy rakat vadidegen embertől akit az életedben nem láttál még. Nem hiszem el hogy nincsenek barátok, haverok akikkel ezt hosszasan meg tudnád beszélni. És ezt most tényleg ne vedd sértésnek, de én a helyedben nem írogatnék ilyeneket mert csak rosszabb, helyette mennék mindenhova, sportolnék mert itt a jó idő stb. Amúgy meg ez úgyis idő lesz mire kihevered.
2.
2.
sloth
Ja, igen legjobban kis nyávogós kislányra hasonlítasz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...