A dohányzás az én szememmel.

Link másolása
Ezt meg akartam veletek osztani, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Sokat agyaltam, hogy kellene már blogolni valamiről, ami nem valami írásom, hanem egy vélemény. Aztán rátaláltam, hogy mi is legyen a tárgy. Nézegettem a Facebook-ot, és találtam egy dohányzással foglalkozó oldalt. Gyorsan átfutottam a kommenteket. Amiken meg is lepődtem jóformán, mert egyszerűen a ,,földbe tiporják” a dohányzókat. Tudom, hogy egy elég rossz szokás. Én is cigizem már 2 éve és, hát nem jó na. Mégis sosem gondolkodtam azon, hogy abbahagyjam. Szeretek lazítani egy szál cigivel a kezemben. Néhány vélemény tényleg elég érdekes volt. Mint pl. Engem nem érdekel, hogy valaki cigizek, de azért dögöljön meg minél hamarabb, mert nem szeretném, ha szennyezné a környezetet! – ez igen! Erre tudnám mondani, hogy f*ck you! Erre kérdezem én, hogy az a sok mesterséges kaja, innivaló, amit ugyanúgy beviszünk a szervezetbe. Az üdítők, a gumicukrok és az egyéb mű dolgok. A másik meg, ami még ki tud akasztani, az a női dohányzói téma. Sok férfitől hallom, hogy milyen undorító, ha egy nő dohányzik. Mégis ugyanannyi joga van, mint nekünk férfiaknak. Nem tudom, hogy nektek mi a véleményetek, kérlek osszátok meg itt, mert tényleg érdekel

27.
27.
waynerooney108
#25: Óóóó tesó!!! A számból vetted ki a szavakat!!!! Nagyon igazad van, ugyanezt akartam írni! Volt egy eset a buszmegállóban faterral néztünk egy tök szép kis csajt, tip-top volt meg minden, és rágyújt! Egyből mind a ketten: Na, erről ennyit!:D
26.
26.
Cuppak
#7 Teljesen egyetértek.
25.
25.
Mortician
Azzal ha egy nő dohányzik nem az a probléma, hogy nincs joga hozzá, hanem az, hogy látsz egy szép lányt, fogja magát és rágyújt. Olyan rohadt illúzióromboló az egész, hogy az hihetetlen. Rossz nézni. Szíve joga, persze, de akkor se szép látvány.
23.
23.
hedzsooo
#4: Igen, ezzel egyetertek, legdurvabb pl. ugye ha egy varandos anyuka dohanyzik. De az is rossz, ha pl. egy rosszul szelloztetett helysegben, mondjuk egy sorozoben lehet dohanyozni. A nem dohanyosoknak kesz kinszenvedes. Mondjuk ez mar kezd ritkabb lenni, a buntetesek miatt.
22.
22.
hedzsooo
#3: Nem konnyu rola leszokni, tanusithatom. :)

De azert pici(?) akarattal osszejohet, nekem is sikerult, akkor masnak is siman.
21.
21.
giga321
Apám mindig azt mondta hogy cigi helyett igyak meg egy pohár sört. De nem szeretem sört. De sörön kívül jöhet bármi XD.
19.
19.
Urahara
#15: szerintem félreértettél, szimplán arra gondoltam, hogy kicsit erős ez a "GWRAAAAHHHrágyújtottmellettemmegfogokhalnitüdőrákban" dolog, nyilván van igazságtartalma, de egyszerűen nem tartom racionálisnak

azzal, amit az autók szabadítanak rád pl a nagykörúton (vagy csak egy 30-40 éves Ikarus, ahogy begurul a megállóba) meg nem foglalkozik senki, pedig az is biztos káros

de én biztos azért mondom ezt, mert nincs autóm, ha lenne (akkor se vezetném, mert jogsim sincs, lol) akkor nyilván másképp gondolkodnék
18.
18.
roberteee
#14: Rohadt nagy patkány vagy azt azért remélem tudod...
17.
17.
K/G.
#16: Valóban sok egyéb szar van a levegőben, miért tennénk rá még egy lapáttal a cigivel? Legyen az passzív, vagy aktív. Amúgy azt kéne egyedül megérteni, hogy a dohányosnak KELL figyelnie a nem dohányosra és nem fordítva.
16.
16.
greenmelon
#15: Ö arra a sok egyéb szarra gondolt ami nem a cigi által kerül a levegöbe.. most te nézted be. :D
15.
15.
Stranger
#13: "ki meg halálosan retteg a passzív dohányzás veszélyeitől, az ne menjen utcára, komolyan".
Na kössz, ne a cigisek szokjanak le, hanem rögtön a nem dohányzók ne menjenek utcára. Na erről beszéltünk páran.. észre sem veszed, hogy mit mondasz bármennyire is gondolod komolyan.
14.
14.
Vendu
Én is a Facebookos kommentelőkkel értek egyet; dögöljön meg minden dohányos, vagy alapítsanak egy országot és ott legyenek, nekem lenne egy országom ott nem lehetne kapni cigit, ha valami mégis szerezne sörétessel lőném agyon.
13.
13.
Urahara
aki azt mondja másnak, hogy dögöljön meg, mert ráfújja a füstöt, az ugyanolyan arrogáns és köcsög mint az, aki buszmegállóban dohányzik és tényleg ráfújja a másikra a füstöt

én is dohányzom már jó ideje, de buszmegállóban, tömegben nem gyújtok rá, vannak ismerőseim, akik ki nem állhatják a bagószagot meg a füstöt, ha velük megyek el szórakozni v akármi, akkor úgy ülök/állok, hogy őket ne zavarja, meg hordok magamnál rágót és dezodort, hogyha oda kell tennem magam, akkor ne olyan legyen a kisugárzásom, mintha hamutál lennék

aki meg halálosan retteg a passzív dohányzás veszélyeitől, az ne menjen utcára, komolyan. van annyi szar alapból is a levegőben, hogy lehessen félni tőle
12.
12.
hakydakillah
Régen én is dohányoztam, de már szerencsére leszoktam :-) Most már csak időnként, néha bulikor gyújtok rá egy szálra, mert jól megy alkohol mellé. Mostanság inkább vizipipa a nyerő nálam, kevésbé káros, és úgymond finomabb, jobban esik az embernek :-)
Én nem vagyok a dohányzók ellen, csak a tipikus tapló paraszt kategóriájuk minidig felhúz, az olyanok, akiknek semmilyen hely nem tabu, nincs tisztelettel a másik iránt, ilyen például mikor a családommal kimegyünk szabadba piknikezni, vagy egy kinti étterembe, és a kedves illető mellettem rágyújt, majd a pofámba fújja a füstöt. Ha irántam nem mutat semmi tiszteletet, legalább vegye észre, hogy ott az 5 hónapos lányom.... És ha beszólok neki, akkor még neki áll feljebb...
11.
11.
K/G.
#10: Én mindig ott keresek lányokat....hopp XD
Amúgy meg vannak szerencsére....van, amelyik le is hajlandó szokni. Amiből látszik, az is, hogy legfőképp a divat motiválja a cigizésre, nem a valódi függés.
10.
10.
Hubert Cumberdale
#8: Pont ezt akartam írni :D Én cigiztem régen, de leszoktam 4 éve (pont a 18. szülinapomon :P) de nagyon szar, mikor dohányos csajjal smárol az ember és mintha belenyalna a hamutálba :SSS. De hol találunk manapság nem dohányzó lányokat? Max az ovodában... XD
9.
9.
exonic
Én nem vagyok dohányellenes, én speciál nem dohányzom és nem akarok senkit a pokolba küldeni, de az tényleg borzasztó hogy több passzív dohányos hal meg mint aktív...
8.
8.
K/G.
Jah, még annyi, hogy, ha egy nő dohányzik, az csak azért zavaró, mert a szája is cigiízű. Tönkretehet akár kapcsolatokat is, ha csak az egyik fél dohányos...kurvára zavaró sok tekintetben. Mondom ezt férfiként. De gondolom a helyzet vica versa fennáll.
7.
7.
K/G.
Én pont leszarom, hogy valaki dohányzik-e, vagy sem. Maximum pár évvel korábban kerül az egyetem boncasztalára. De, ha az én pofámba fújja a füstöt, az már zavaró. Szívtam el már egy két dolgot az életemben, így nem kapok tőle köhögő rohamot, mindössze tisztában vagyok vele, hogy milyen "jót" is tesz az én tüdőmmel a cigi füstje. Éppen ezért a szilveszteri szivaron és az évi pár vicces cigin kívül nem szeretnék semmit szívni, pláne nem a buszmegállóban mellettem álló tahó füstjét.....Ezért nem vannak szeretve a dohányosok, meg azért sem mert a csikket szanaszét dobálják. Szóval nincs semmi baj a dohányzással, ha az szabályok és a kultúra keretén belül történik, kijelöl helyen. Magad mérgezni van jogod ugye, de mást nincs.
6.
6.
roberteee
Én is dohányzom már elég rég óta és tisztában vagyok vele,hogy tényleg rossz szokás.Volt amikor én is olvastam erről,hogy mennyire utáltak a dohányzó emberek de azért megdögölni szerintem senkinek sem kell ezért.Jó tényleg vannak bunkók mint ahogy Stranger írta nem értem miért nem lehet kibírni 20 percet cigi nélkül.Én az utcán is csak arrafelé gyújtok rá ahol tudom,hogy ellehet oltani mert az eldobálásával nem nagy értek egyet. Nem tudom ez a reggeli köhögés,hogy van de nekem ez elég ritkán jelentkezik pedig már jó pár éve dohányzom.Na ennyi a véleményem erről a dologról.Szerintem ha nem fújja valaki a másik arcába akkor mindenki döntse el maga,hogy dohányzik-e.Gyűlölet meg mindig is lesz.
5.
5.
Bugrisparaszt
Azonos mértékben rombolja a szervezetét aki dohányzik. Nemtől függetlenül. A fiúknak is pontosan ugyanolyan ragadós hurut van a tüdejében belülről. Ennek a felköhögése reggelente a legkisebb mértékben sem tartozik a gusztusos dolgok közé. Legyen akármilyen szép külsővel megáldott az illető.
4.
4.
Gorre
A gumicukor, üdítők, meg egyéb szarságok más kategória, és szerintem ezért is tiltják sok helyen a cigizést, mert azokkal csak a saját szervezeted károsítod, a cigivel meg másét is.
3.
3.
Mortis
Szenvedélybetegség, függővé tesz. Ezzel össze is van törve az összes pozitívum.
2.
2.
abydos
Küld már el ennek az oldalnak a linkjét, had lájkoljam
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...