Caleon

Caleon

A GK-s nicknevek eredete

Link másolása
Honnan kapták a GK népszerű szereplői nicknevüket? Leleplező cikkünk!

Bizonyára mindenki kíváncsi arra, hogyan-miért választották a GK oszlopos tagjai nick-nevüket. Most ezt a kérdést válaszoljuk meg precíz alapossággal. Az alábbi cikk száztíz év kitartó kutatómunka eredménye, fogadjátok szeretettel.

Yanez

Ezt az információt Miss Marple árulta el, tehát hitelesnek tekinthető. Yanez imádja a Sandokan-sorozatot. Ezerszer is látta már, minden szavát kívülről fújja. Nomost ebben a sorozatban szerepel Yanez de Gomera, Sandokan fehérbőrű (és így ebben a sorozatban igen egzotikusnak számító) barátja.

Mivel a „mi Yanezünk” is elkötelezetten harcol a kolera ellen, és kalózkodott is már életében, kézenfekvő volt, hogy kedvenc hősének nevét regisztrálja. Tudomásunk szerint azóta több plasztikai műtéten is átesett, így végre megdöbbentően hasonlít a Sandokan Yanez-ére.


Godach

Amikor Afrikában járt, akkor ragadt rá ez a név. Éppen Karthoum-ban tartózkodott, amikor megcsörrent a zsebében a mobiltelefon. A bennszülöttek erre hangos „God, ahh!” felkiáltással borultak le előtte.

„God-ahh” szeretettel bánt velük, megtanította őket konzolozni, azóta is felváltva tolják a Forza-t és a God of War-t. Delikvensünkre pedig a név teljesen ráragadt.


barackostej

Ha hiszitek, ha nem, eredetileg cseresznyes palinka néven próbált regisztrálni, de az már foglalt volt. Ezt követte a futyulos vodka és a mezes-metiles tomeny, de ezek sem voltak már elérhetőek. Kínjában próbálta ki a barackostej-et, ami végül rajta is maradt.


(Barack és tej)

fojesz

Ha egy farsangra készülve pajeszt rajzolsz az arcodra, ami a buli hevében megizzad, akkor kialakul egy meglepően érdekes és egyben kissé riasztó átmeneti állapot. Ez történt ebben az esetben is. Fojesz pajesza egyszerűen lefolyt az arcán tánc közben. Egy lány vette észre. Mivel fojesznak akkor vörös haja (és így vörös pajesza) volt, a diszkólámpák fényében úgy tűnt, mintha az arca vérbe borult volna. A lány először felsikoltott, majd észbe kapva kiáltotta: „folyik a pajesz!”. Így lett végül a nickneve folyikapajesz, majd – mivel ezt körülményes volt újra és újra beírni -, végül fojesz.


HUNRova

Forrásaink szerint ennek a névnek többféle eredete is lehetséges. Az első az, hogy gyerekkorában igen kisnövésű volt, a keresztneve pedig Rova, így amikor keresték valamiért, általában ezt dünnyögték: „Hun van a Rova? Hun a Rova? Hun' Rova?”

Egy másik álláspont szerint egy szarvasbogárra hasonlít, ami tipikusan „hun-rovar” - ezt a verziót Yanez már megszellőztette a minap. A rovar viszont nem szép szó, így lett végül hun-rovar helyett HUNRova.

Bármelyik álláspont is a helyes, ne legyél rogue ügynök, mikor épp a Division-ban kolbászol.


Norbiii

Emögött a név mögött egy meghibásodott billentyűzet áll.

Amikor a felhasználónevet gépelte, a i-betű beragadt. Kétségbeesetten kapta elő Han Solo lézerpisztolyát és telibe lőtte, ami megoldotta ugyan a problémát, ám utána a backspace vált működésképtelenné, így nem tudta visszatörölni a felesleges i-betűket. Nyomott hát egy enter-t (szigorúan a középső ujjával) és azóta is a Norbiii-t használja.


kamgecam

A kam és a cam egyértelműen arra utal, hogy alanyunk a fotózás és videózás megszállottja. Ha látnátok, hány képet készített már PS4-en is! Napi szinten fotózza pl. a lányokat a Dead or Alive-ban (rossz nyelvek szerint miatta nem jelent meg az új Xtreme Nyugaton). A „ge”-szócska viszont érdekes. Ez a rövidítés a General Electric-re utal. Innen már nem nehéz kitalálni, hogy a kam-ge-cam valójában egy konkrét fényképezőgépre utal.


delphijos

Ő az, akire érdemes hallgatni, mert mint a Delphi-i jós, jövőbelátó képességekkel rendelkezik. Előre megjósolta például, hogy a PS3 után PS4 lesz, mint ahogy azt is, hogy 2015-öt 2016 követi majd. Ezek a jóslatok rendre valóra váltak. Delphijos azt is meg tudja előre jósolni, ha esni kezd az eső – ehhez kellékként mindössze a kinyújtott kezét használja, és már néhány esőcseppből viszonylag sikeresen jósol. Ha kíváncsi vagy, mennyit csúszik a kedvenc játékod, vagy mikor lesz leakciózva az áhitott konzol, hozzá bátran fordulhatsz.


Caleon

Erről a felhasználóról csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Az MS marketingeseként számos barátot szerzett a GK-n. Nickneve az olasz Ca' Leon-ból, a velencei szárnyas oroszlán szimbólumából származik. Erős, méltóságteljes, bölcs, és végeláthatatlan mértékű szerénység jellemzi. Talán csak az Osztályfőnök hasonlítható hozzá.

Kutatásunk itt véget ért. Kérdésünk pedig a kedves Olvasóhoz: te miért választottad a nicknevedet?

43.
43.
Norbiii
#39: Ezzel nagy örömet szereztél, és Te is PaprikaJancsi! :)
42.
42.
Yanez
41.
41.
PaprikaJancsi
#40: Mellesleg csak szórakoztam (remélem látszott az írásomból), a te blogjaid is jók szoktak lenni.
40.
40.
Yanez
#38: +1
Valóban sokkal jobb az én agymenéseimnél! Remélem Cali megtartod jó szokásod és több hasonló bejegyzést írsz majd a jövőben!
39.
39.
Caleon
#38: Köszönöm! :-) A Yanez blogjai jobbak szerintem, mert teleszórja őket nőkkel! Legközelebb majd jobban figyelek erre én is! Norbiii-hoz még nőnöm kell, az új Star Wars előtti Han Solo-s kvízen még mindig röhögök, ha eszembe jut!
38.
38.
PaprikaJancsi
Vicces lett, gratula.

(Jobb lett, mint amiket Yanez ír. :D Csak viccelek, sokkal jobb lett)
Olyan teljesen mintha Norbiii írta volna. ;)
36.
36.
godach
#35: Nem kell annyit inni Norbiiikám, és másnap nem fogod így a fejed ;)
35.
35.
Norbiii
#30: Szóval ha ezzel megbántottalak, ne haragudj giga! :)
34.
34.
Norbiii
#30: Bocsi akkor giga! .) Én többségében SENKIVEL sem trollkodom, kötekedni, beszólogatni nem igen szoktam, az oldalon a kulturáltabb és békésebb emberek közé tartozom, ezt Te is tudod :)

A 22-es kommentedre reagáltam magamat véltem felfedezni benne,mert ugye én (is) írtam "naponta" gk humor blogokat, amiket főleg napi szinten úgy emlékszel nem igen kedveltél,erre reagáltam, de gondolom eszedbe sem jutott ez xd ......szóval nem a +2-ről volt szó...:) Ha nincs igazam elnézet kérek Tőled.
33.
33.
Caleon
#31: Köszönöm! :-) Érdekes, nem te vagy az első, aki Yanez-t szóba hozta. Bár nem értem, mit esztek ezen a szottyadt kalapos öregemberen. :-D
32.
32.
Caleon
#22: Ahogyan a csodálatos Karinthy mondta, "humorban nem ismerek tréfát", ennek a blognak is van helye az oldalon, különösen április elsején. A "+2"-t én sem érzem önmagában provokatívnak, de lehet, hogy van némi előzményetek, amit lehet, hogy privátban meg is tudnátok beszélni. :-) Amúgy köszönöm a #22-es véleményt is, de nagyon nem tudok mit kezdeni vele, hiszen ha mások is kedvet kapnak vicces blogok írására, legfeljebb többet fogunk röhögni. Win-win szituáció, akit meg nem érdekel, kihagyja. Általában amúgy is kb. egy hét egy bejegyzés életciklusa, szóval szerintem elfér még itt egy-két humorosabb írás is.
31.
31.
godach
Ha befogták volna a szemem, és lehetett volna három tippem, hogy ki írta a blogot, akkor azt mondtam volna, hogy Yanez, Yanez vagy Yanez.
Meg sem gondoltam volna, hogy te is tudsz ilyen "állat" lenni.
Jókat röhögtem. Azt hiszem, tartogatsz te még meglepetéseket ;)
29.
29.
giga321
#26: The hell dude? Akinek nem inge... tudod. Nem értem ebben mi volt a piszkálódás vagy a provokálás, de te tudod Mr. ÜldözésiMánia.
28.
28.
delphijos
A fenébe. Egy vicces jópofa blog már majdnem megúszott egy veszekedést. Kár lett volna érte. Kiváló ügynök volt.
26.
26.
Norbiii
#25: Az évek alatt nem először utalgatsz, megjegyzést teszel, illetve provokálsz, miközben én sosem piszkálódok veled, nem unalmas, vagy esetleg nincs jobb dolgod?
25.
25.
giga321
#24: +2
23.
23.
delphijos
Jó lett ! Szerintem ez is kell. Mindenesetre szívesebben olvasok ilyeneket mint 5 oldalon egymás anyázását. :)
22.
22.
giga321
Jajj istenem, ha megint beindul ez a futószalagról egymásról irogatunk vicces paródiákat és ebből megjelenik naponta 3 akkor hülyét kapok. Bár mondjuk már nem nézem napi rendszerességgel a blogokat inkább heti 1. Így nagyon nem zavarna.
21.
21.
Norbiii
GK Star Wars paródia:

https://www.gamekapocs.hu/tag/norbiii/blog/4484/gamekapocs_tagok_szemelyreszabott_parodia_koltemeny_6_star_wars_kulonkiadas
20.
20.
Norbiii
#19: Nagyon fura, de már kb 3 éve igen, mennyi blog a gk tagokról, sokat hülyültünk így együtt, számomra szép idők voltak......:) Tervezek egy-két folytatást, most meg is jött hozzá a kedvem. .:)
19.
19.
Shannaro
#12: Ne bazd, az már évekkel ezelőtt volt? Olyan, mintha legfejjebb pár hónapja lett volna...
17.
17.
Caleon
#15: Köszönöm!
Az avatarok még nekem is mélyvíz, de gondolkodom, mit lehetne tenni! :-)
15.
15.
Nothing
Annyi, de annyi régóta kísér(t)ő kérdést válaszoltál meg most gyors egymásutánban, hogy azt se tudom, hova kapjak. :D

Lenyűgöző ez a nick-ek mögött megbúvó, határtalan kreativitás!
Igazi humorbomba írás! Grat! XD

u.i.: a kövi nyomozás esetleg kiterjedhetne az avatarokra is?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...