Nézzük meg napjaink valamelyik populárisabb játékát. Mondjuk olyat, ahol az oroszok vagy afgánok éppen készülnek elpusztítani Amerikát. Szerintem talán találunk egy kettőt...
Tehát vegyük korunk játékát. (nevesíteni nem akarok, mert akkor megjelenne az ellentábor fanboy különítménye, és tizenévesek szájkarate hadjárata venné kezdetét) Adott Gipsz Jakab, a főhős, aki megy mert... miért ne. A világot fenyegető veszélyt szerencsére könnyedén elhárítja, hiszen ha meglövik, szemen át vérzik tíz-tizenöt másodpercet és minden rendben. Vagy túléli, ha rádől egy toronyház. De ha megszúrják vége mindennek, hiszen azt a tb nem fedezi.
De még ekkor sincs veszve semmi, hiszen húsz méterrel hátrébb máris harcra készen ácsorog. De nem volt ez mindig így.

Félreértés ne essék. Szeretem ezeket a játékokat, nem keresem bennük a hibát, örülök, mint majom a farkának, ha meló után lövöldözhetek egy keveset. Viszont rengetek, helyről lehet olvasni, hogy elégedetlenkednek az emberek. Könnyű, monoton, repetitív, unalmas.
Mi lehet ennek az oka? Hogyan adhatnak ki egy játékot, amire a fenti jellemzők érvényesek? Hogyan lehet mégis sikeres? Egyszerű.
A játékos társadalom igénytelen. Nem várnak már semmit a játékoktól. Csa szép grafikát, 3D-s víz meg füst effektet. Az, ami egy játék lelkét adja, az évek során szépen lassan elfonnyadt, majd eltűnt, még mielőtt észrevettük volna. A klasszikus jegyeket felváltották a modern dolgok. Ez így van rendjén, de feltétlenül el kell dobni valamit, csak azért mert régi?

Mindenki tegye fel magának a kérdést:
- Mikor láttunk utoljára game over képernyőt?

Amennyiben nem vagyunk a retró vagy az indie szerelmesei, gyanítom elég régen. A fiatalabb generáció pedig esetleg képekről. Ez persze nem az ő hibájuk. A játékok berobbanásával a piac olyan szintű fejlődést diktált, ami majdhogynem követhetetlen.
Pár év alatt a főhős szembogara komplexebb lett, mint a játék volt. A grafikára való mérhetetlen igénynek fejet hajtva a kiadók szebbnél szebb grafikákat állítottak elő, még eljutottunk oda, hogy egy játék "bemutatója" már nem más, mint a full HD megspékelve élsimítással.
Történet? Cselekmény? Zene?
Ugyan. Még periférikus látásban is csillog a hatodik háztömb üvegablaka.
Kell ennél több?
Kellett ez nekünk?

A grafika hajszolása közben a játék lelke szépen lassan eltűnt. Olyanok lettek, mint korunk diszkó kirakatelemei. (tisztelet a kivételnek) Szép, de üres.
Ez pedig, megmondom, nektek őszintén, elszomorít. Mert feledésbe merülnek olyan címek, amik egy egész generációt szórakoztattak. De a grafika gépezetet bedarálta őket.
Neverwinter, Icewind dale, Arcanum, Duke Nukem, Planescape... A lista nagyon hosszú. Ezzel akkor szembesültem igazán, mikor az unokaöcsém nálunk járt. Tablet (ezen agyf@szt kapok... minek 5 éves gyereknek tablet??? ) a kezében, leül mellém.
Épp a Shovel Knight-al kínzom az idegeimet.
- Mi baja a játéknak?
- Tessék?
- Elromlott a grafika?
Először csak mosolyogtam rajta. Utána kezdet bennem megérni a felismerés, miszerint ő ezt hibának látja. A fiatalabb generáció már nem fogja megismerni ezeket a remek játékokat, csak azért, mert a grafika elfeledteti őket.
A régi játékok se voltak tökéletesek. Sőt, némelyik egyenesen azért érkezett, hogy pokollá tegye a játékos hétvégéjét.

Én nyílván érzelmileg is kötődök a régi játékokhoz, hiszen ezeken nőttem fel.
Viszont, amit én most látok, az az, hogy a grafika oltárán a játékosok feláldozzák a játékokat. Amint megjelenik egy új játék, mindenki a grafikára kíváncsi. Főleg a fiatalabbakra jellemző, hogy a grafikával képesek mindent pótolni. Elég megnézni milyen játékok uralják jelenleg a populáris szférát. Megy, a kinek milyen grafikai beállításai vannak, a multi már csak arról szól, hogy megtudjuk, hány tizenkét éves hált együtt édesanyánkkal az elmúlt játék óta, és persze hogy megtudd, noob vagy-e vagy csaló. Engem ez elszomorít.

Nyílván, a grafikai fejlődés egy fantasztikus dolog. Elképesztő látványvilágot varázsolnak elénk.
De szerintem nem ennek kellene lennie, egy játék mozgatórugójának.
Lehet, hogy én látom rosszul, de a modern játékok már inkább interaktív filmek. Nincs bennük igazán kihívás, és a végén sem érzek semmit, nem nézem elmerengve a stáblistát, gondolkozva, hogy mit is láttam. Mert a végén csak arra tudok gondolni, hogy:
"szépnek szép...de, mégis...."

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

 

Hit Counter