Claymen

Claymen

Feltámadás - kávészünet (kérdés az írásban)

Link másolása
Szeretném interaktívvá tenni a történetet, viszont ehhez ti is kelletek! :)

Aki szeretne szerepelni az írásban, arra kérném, hogy kommentben írja le milyen szerepet szeretne, hogy hívnák, és hol szeretne lenni, és akár azt is, hogy hogyan alakuljon a cselekmény. Mi legyen a folytatás, mit olvasna szívesen. Igyekszem majd minden karaktert megszólaltatni, és ha valaki ötlettel is előáll a folytatást illetően, és az sokaknak tetszik, akkor meghajlok az alkarotok előtt:)

Viszont, hogy addig se heverjen parlagon a történet, főhősünk autókozáki, de hogy hová, és miért, az már rajtatok áll. Addig is szolgáltatok egy kis háttéranyagot. 

Az írás a World Of Darkness világában játszódik, főhősünk pedig egy vámpír, egészen pontosan egy Ventrue Ancilla, Damien. 

Úton 

Nem kellett sokat várnia, autója perceken belül megérkezett. A Bentley brooklands elegánsan állt meg, hogy Damiennek már csak be kelljen szállnia. A sofőr sietve kiszállt, ajtót nyitott, megvárta, míg utasa beül, majd becsukta mögötte az ajtót. Damien egy biccentéssel köszönte a gesztust, a sofőr mélyen meghajolt. 
Jobbját a sétabot fején nyugtatta, bajával pedig olyan mozdulatot tett, mintha hanyagul eldobna egy csokis papírt. A sofőr értette az utasítást, elindult, hogy csak vezessen, majd mennek valahova. 

Damien lehunyta a szemét a gondolataiba temetkezett. Át kell gondolnia, hogy mi is történt, és minek kell most történnie. A város erőegyensúlya rendkívül instabil. Mindenki foggal, körömmel védi a hatalmának legapróbb morzsáit is. 
A Buraj klán-t érték a legnagyobb veszteségek, de ez nem meglepő. A söpredék minden háború támadóéke. Viszont őket nem vágja földhöz pár gyermek elvesztése. Agresszív állatot nem nehéz találni manapság, az idősebbek pedig már tudnak vigyázni magukra. 
A Gangrelek már más lapra tartoznak. Náluk több ancilla is meghalt. A megüresedett helyekért már minden bizonnyal megy a harc, ami a vadaknál annyit jelent, hogy órák múlva új vezérek kerülnek ki. A kérdés csak az, hogy milyenek. Damien, a többi vértestvérhez hasonlóan nem szerette a változásokat. Néhány évtized gondos munkáját,cselszövését és tervezését egy alig pár órás háború képes teljesen összezúzni. 
A gondolat mosolygásra késztette. 
"Az idő nincs, az idő nem létezik"

Mindegy, hogy napokról vagy évekről beszélünk, az idő az egyetlen, amivel felesleges foglalkozni. A kialakulni készülő hatalmi helyzettel már annál inkább. 
A Malkaviták aggasztották a leginkább. Senki se tudja, mi folyik a háborodottak között, jó eséllyel ők maguk sem. Viszont valahogy, mindig jókor vannak jó helyen, és soha nem lehet meglepni őket. A náluk lévő erőegyensúly , már ha van ilyen, komplikáltabb lehet mint a többi kláné összesen. 
A Sabbat betörés viszont meglepte. Hirtelen jött, és meglepően erőteljes volt. Ha a Nosferatuk nem jelentik időben, talán túl késő lett volna. 

Túl sok a változó. Ideje megtervezni, hogy hova menjen. A herceg minden bizonnyal látni akarja, ugyanakkor jó lenne az informátorokkal beszélni. Megérezte magán a sofőr tekintetét. Kinyitotta szemét, és a visszapillantóban tekintetük összetalálkozott. Mosolyogva figyelte, ahogyan a sofőr pulzusa másodpercenként növekszik. Tekintetéből kiolvasta a kérdést. 

Hova menjünk?

 Free Web Counter
Free Web Counter

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...