Sanitarium

Üdvözlöm, foglaljon helyet.

A Sanitárium a 90-es évek végéről egy fantasztikus psycho horror játék. Megjelenése után gyorsan híre ment, és kimondottan pozitív véleménnyel voltak róla mind a játékosok, mind a kritikusok. A technológia ekkor még nem tette lehetővé, hogy a grafikával ültessenek rettegést a játékos szívébe, így azzal dolgoztak, ami volt.

Minden tekintetben fantasztikus munkát végeztek. A játék az első pillanatban beszippantja a játékost, és csak a legvégén engedi el, ahonnan már, mint régi jó barátok intenek egymásnak. Logikai, memória és puzzle feladatok megoldásával juthatunk előre, illetve a környezetünkkel kommunikálva.  

Mi az utolsó emléke?

Fejfájás. Játékunk ezzel veszi kezdetét. Főhősünknek még elképzelése sincsen, hogy ki is ő, és mit keres itt. Na de hol ez az itt? Egy elmegyógyintézet, néhány kevésbé szalonképes bentlakóval megspékelve. Szerencsétlen próbál ugyan emlékezni, de csak villogó képek jönnek elő, akár egy jól sikerült péntek este után. Ám itt nem az alkohol a ludas. Távolról sem.

Lassan kezdenek képek előjönni. Lámpák, aktatáska, eső, villanás. Nem sok, sőt, szinte semmi. Nincs mit tenni, nekünk kell kideríteni, hogy mi történt, és hogyan kerültünk ide. Meg is kapjuk az irányítást, és kezdetét veszi az emlékeink és a magyarázat utáni hajsza. Készüljünk fel. Nem lesz sétagalopp.
 

Tud mozogni?

Az irányítást szerencsére ügyesen oldották meg. Egérrel vezérelhetjük főhősünket, és így tudunk mozogni, illetve tárgyakat gyűjteni vagy emberekkel beszélni. A tárgyak minden esetben a továbbjutásunkhoz kellenek, és pályáról pályára változnak. Van egy menüsorunk, ahol különböző cselekedetek hajthatunk végre, illetve vizsgálhatunk meg dolgokat.

Ez azért is fontos, mert néhány tárgy rendeltetésszerű használatához ilyenkor tippeket kapunk, illetve embereknél olyan infóval szolgál, amit a grafika nem mutat meg nekünk. A feladatok az egyszerűtől a hajtépőig terjednek, nyílván, a nehézség játékosonként változik. Aki járatos ebben a műfajban, annak okoz majd némi fejtörést, de semmi komoly. Ellenkező esetben lesznek embert próbáló feladatok.

 

Tud beszélni?

A tárgyak kellenek ugyan a továbbjutáshoz, de a kommunikáció sokkal fontosabb. Rengeteg mindenkivel fogunk beszélni a játék során. Többnyire infóval fognak szolgálni, vagy éppen segítséget nyújtanak. A szinkron és a párbeszédek egyszerűen zseniálisak. Hihetetlen hangulatot teremtenek. Nagyon jól el lett találva mindenki hangja, a színészek pedig kitesznek magukért rendesen.

A párbeszédek során nem egyszer rázott ki a hideg, ugyanis a játék beteg. Nem kicsit. Lévén, hogy psycho horrorról van szó, eléggé elrugaszkodunk a valóságtól. A játék szerencsére ezt a hangulatot változatosan igyekszik fenntartani.  Például a játék után én már nem tudok ugyanúgy tekinteni a bújócskára...
 

Mondja el mit lát.

A pályák rendkívül változatosak és jól kidolgozottak. A játék kilenc fejezete során nem járunk kétszer ugyanolyan helyen. Mind a történet, mind a térképek kellően csavarosak és változatosak. Nekem kimondottan tetszett, hogy egy adott feladatot ugyanúgy nem kell kétszer végrehajtanunk. Mindig van benne egy apró változtatás, amit többnyire a térkép szolgáltat.

 A térképek változatossága szépen fokozatosan a történetet is meséli, ez ugyan közben nem világos, hogy hogyan, de a végére minden szépen a helyére kerül. Nincsenek benne ok nélküli események, mindennek megvan a maga értelme, viszont ahhoz, hogy a részletek egy képpé olvadjanak össze, végig kell mennünk minden egyes rémálomba illő pályán. 
 

Tudja, hogy én ki vagyok?

Amint az a képeken is látszik, a főhős külseje néha megváltozik. Ennek az az oka, hogy néhány pályán a történet látszólag még minimálisan sem kapcsolódik az előzőhöz. Amikor új pályára lépünk, főhősünk is megváltozik, és a környezete is. Ez nem csupán látványos, de hasznos is, mivel megismerjük az adott karaktert, és a képességeit. 

A játék vége felé minden egyre zavarosabb lesz. A megismert karaktereket segítségül hívva tudunk csak átjutni néhány akadályon, ami nekem nagyon tetszett.  Újabb lehetőségekkel gazdagította az amúgy sem monoton játékot. A feladatokat csak egy bizonyos karakter tudja végrehajtani, és nekünk kell kitalálni, hogy melyik, és hogyan.

Mi ez az egész??

Nekem ez járt a fejemben, mikor már a harmadik történetszál jött be a játékba, és a szépen lassan épülő teóriámat egyetlen képkockával törte darabokra. Furcsa módon érezhető, hogy van a történetekben valami közös, de nem tudnánk megmondani, hogy mi, ugyanakkor mégis összeilleszthetetlenek. Ez a kettősség adja a játék legnagyobb erősségét, a hangulatot.

 Ugyanis a rejtélyes borzongás az utolsó pályáig elkíséri a játékost. Útközben nem kevés rejtéllyel, utalással és gyomorfogató eseménnyel találkozunk. A hangok, a látvány és a párbeszéd összessége olyan atmoszférát teremt, ami rendesen rátelepszik a játékosra. Néhány szakaszon forgó gyomorral igyekszünk továbbjutni, és a feladatok nehezedésével egyre jobban nő a stressz a játékosban.  

 
Hát nem látja, mi folyik itt? 

Szerencsére a Sanitarium azok közé a játékok közé tartozik, amik képesek szinten tartani magukat. Nem laposodik el, és nem válik unalmassá. Mint minden játéknak, ennek is vannak hibái. Néha kifagy, bugokkal is találkozhatunk, de szerencsére ezeket a GOG verzió orvosolta, és immár nyugodtan ülhetünk le a játék elé.

Ám vértezzük fel magunkat, nyugalmunk hamar el fog múlni, erről a játék gőzerővel gondoskodik. A horror szerelmeseinek kihagyhatatlan darab, ugyanakkor másnak is szívesen ajánlom, mert remek játék, nagyon jó atmoszférával és gondosan felépített történettel. Utóbbit ugyan csak akkor fogjuk érteni, ha a végén összeáll, de bátran merem állítani, megéri kideríteni, mi történik körülöttünk.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. 

 
Hit Counter