Dentorel

Dentorel

Surgeon Simulator 2013 teszt

Link másolása
...avagy, próbáljuk ki milyen műteni a számítógép segítségével!

Én azok közé tartozom, akik jobban szeretnek egyedül vásárolni. Nem csak azért, mert azokba a sorokba, azokhoz a termékekhez megyek, amelyek érdekelnek, vagy szükségem van rá, hanem azért is, mert hamar végzek. Szerencsére az esetek többségében egyedül megyek, de azért előfordul, hogy társaságom akad. Utóbbinál szokott az megtörténni, hogy míg várakozok másokra, addig a sorok között kóválygok, mint a tudatosan kinyomott gólyaürülék a levegőben. Az egyik ilyen vásárlás alkalmával amikor nem tudtam már nagyon mit kezdeni magammal úgy döntöttem, hogy szétnézek az eredeti lemezek között. A választék nem volt nagy, s igazából egy alkotás sem keltette fel a figyelmemet. Egészen addig, míg a játék szoftverek sorába nem értem el, ahol is volt egy külön modul a szimulátoroknak. Ekkor tágra nyílt a szemem, s a döbbenettől nem jutottam szóhoz. Azok a gondolatok futkostak a fejemben, hogy most magamnál vagyok-e, s nem csak egyszerűen álmodok. Bevallom nem hittem a szememnek, hogy ilyen játék nem csak hogy létezhet, hanem még kereskedelmi forgalomba is hoznak. Igen, ez volt a Surgeon Simulator 2013, mely elég olcsón, mindössze 1990 forintos áron volt elérhető. Már akkor is tudtam miről van szó, így inkább visszatettem a polcra. Már akkor is megfogant a fejemben a gondolat, hogy bizony ezt ki kell próbálni. Így azonnal rákerestem az interneten, s percek alatt a merevlemezemen volt. Már az áruházban is tudtam, de az indítás után egyértelművé vált, hogy a Surgeon Simulator 2013  az "olyan sz@r, hogy már jó" kategória győztese.

Nem tudom, hogy valakinek kedvence-e, vagy az lesz majd eme játék. De az biztosan állítható, hogy aki kizárólag olyan játékokkal hajlandó játszani, amelynek grafikája vizuális orgazmust okoz neki az feltehetően elkerüli ezt a címet. Már az első indítás után is látható, hogy nagyon egyszerű grafikus motor fut alatta. 2000 illetve 2001 környékén nyilván csodáltuk volna, hogy mennyire jó, mennyire szemkápráztató, míg most maximum egy fejrázást kaphat. Az viszont pozitívum, hogy bárki számára elérhető, s kipróbálható még egy gyenge masinán akár alaplapi videokártyával is. Nem hiszem, hogy nagy összeget kaptak volna a fejlesztők, hogy megalkossák eme "remekművet", de azért valamilyen szinten lehettek volna kicsit szorgalmasak is. Ugyanis a megjelenést leginkább a brutális, s a borzasztó szavakkal tudnám jellemezni. Egyszerűen az emberek, s testrészeik iszonyatosan lettek megalkotva. Feltehetően egy kiskorúnak ez tökéletes szórakozás lehet ezzel a látvánnyal, de véleményem szerint egy gyereket nem ültetnék számítógép elé, hogy ilyennel játsszon.

Eléggé korlátozva vagyunk, s gyakorlatilag pár óra alatt akár a játék végére is érhetünk. Természetesen nincsenek pályák, hanem egy bizonyos idő után mindenféle műtétet végrehajthatunk. Résztvevői lehetünk egy mezei fogászati beavatkozásnak, de akár komoly műtéteket is végrehajthatunk. Fontos mennyi idő alatt végezzük el ezt, illetve mennyi vért veszít a betegünk. Mindezt a képernyő jobb felső sarkában láthatjuk. Őszintén megmondva ez is nevetséges, hisz betegünk akár elveszíthet 5-6 liternyi vért még akkor is sikeresen tudjuk teljesíteni az adott operációt.

Kapunk értékeléseket is, amelyeknél azért fontos, hogy minél nagyobb pontszámot kaphassunk. Utóbbit nagyon sok minden befolyásolja, hisz nem csak többféle operációt hajthatunk végre, de sokféle helyszínt is kapunk. Egyik legdurvább, s véleményem szerint a legnehezebb a mentőben történő operáció, hisz szinte minden mozgásban van, s nem könnyű megfogni az adott eszközöket. A borzasztó irányítás mellett akár ez igazi kihívás is lehet. Ha szóba került az irányítás akkor fontos megemlíteni, hogy ha az alapötlet nem sokkolt le, s a grafikai "látványosságtól" sem kaptunk életre szóló negatív élményt, akkor karakterünk irányításától feltehetően mindenképp fogunk. Habár tény elég nagy elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki tényleg ezzel üsse el a szabadidejét. Mondjuk én is csak azért ültem le elé, mert még a letöltés közben is kételkedtem eme játék létezésében.

Játékidő nem sok, akár másfél óra alatt kitolható. Már, ha van olyan, aki ennyit rááldoz. Nem tudom a készítők mennyire gondolták ezt komolyan. A játék alatti vigyorgásomat csak a felnevetések törték meg. Annyira infantilisra sikerült, hogy egyszerűen nem tudom rá használni a "normális" szót. Az pedig rejtély, hogy egy ilyen játéknak mire is kell 2GB memória, mert ugye rendszerigénynél minimumként ez szerepel. Véleményem szerint az elfut kevesebb memórián is.

Összegezve mit is tudnék mondani? Kinek ajánlom a játékot? Azt hiszem ez életem legnehezebb, s legborzasztóbb kérdése, s nem pedig az, hogy bevalljam-e hogy meghallgattam Maria Geronazzo első "zeneszámát". Szórakoztatónak szórakoztató, mert iszonyatosan jókat lehet nevetni közben. Tehát senki ne várjon komolyságot tőle.

...és mit is tudok mondani két óra után? A játék természetesen a lomtárba került. Bár kíváncsi vagyok készül-e folytatás? Mondjuk amelyben nőgyógyászok, vagy urológusok lehetnénk?

 

4.
4.
1.
1.
névtelenség
Ez a játék a TF2 dokijáról szól, azt meséli el, hogy hogyan vesztette el az orvosi licencét. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...