Dentorel

Dentorel

Neked melyik éned az igazi?

...virtuális életben élsz igazán, vagy a valódiban?

"Az én időmben..."  - úgy vélem nincs olyan ember, aki ne hallott volna ilyen mondatkezdést valamelyik ismerőse szájából. Amikor ilyen mondatkezdést olvas, vagy hall az ember akkor rögtön idős emberekre asszociál. Az igazság azonban az, hogy olyan gyors ütemben fejlődik a világ, hogy ha bizonyos dolgokról van szó akkor egyre sűrűbben kezdem így a mondatomat. Ebben a legérdekesebb dolog az, hogy bő három évem van még a harmincadik életévem betöltéséhez, s így nem is mondható rám, hogy középkorú, vagy időskorú lennék. Azt mindenki tudja, hogy ami felkerül a világhálóra az többnyire ott is marad függetlenül attól, hogy letöröljük onnan. Ennek okán logikusan, s következetesen teszek közé hozzászólást, bejegyzést vagy bármi mást. Ebből fakadóan akadnak olyan dolgok, melyeket nem fejtek ki bőven, s ennek egyetlen oka a magánélet védelme, mely úgy vélem rám tartozik. Nem is mennék bele pont ezért részletekbe, de azt elmondhatom, hogy jelenleg sokkal több lehetőségem van arra, hogy minőségibb, s nyugodtabb életet éljek, hisz gyermekkorom koránt sem volt megfelelő, vagy épp gyermeknek való. Azonban nem tudom nem kijelenteni, hogy ha esélyem lenne, akkor nagyon sok mindent ismét átélnék, mert nagyszerű emlékek lettek. Emlékszem arra, amikor először mentem iskolába, s mennyi mindent csináltunk az udvaron, főleg a fára mászásra értem. Tiltott dolog volt, s nem is értettem miért, persze később megvilágosodtam, hogy a tanárunk felelőssége volt, hogy ne történjen bajunk, s ebből az ártatlan dologból bizony akár kemény csonttörések lehettek volna. Szerencsére ilyen nem történt. Ott voltak a különböző mesefilmek, amelyekért rajongtunk, s másnap ez volt a téma. Vagy épp a tamagotchi őrület, amelyért szinte mindenki megvolt bolondulva. A különböző üdítőitalok, cégek, melyek mára már megszűntek létezni. De ide sorolnám az iskolakezdéseket is, melyeket nem vártunk, ezzel szemben a szünetek megváltásnak bizonyultak. Stresszlevezetőnek rendkívüli volt az udvaron történő fogócska, vagy az iskola utáni bicajozás, mely nyári estéken sötétedésig tartottak. És persze a legsokkolóbb dolog, amikor tizenöt éves osztálytársunk szemünk láttára csókolózott.

Ahogyan sokak, úgy engem is berántott a népszerű közösségi portál, mely a Facebook nevet képviseli. Mindenki köpködi, de az emberek többsége fenn van természetesen. Számomra a legnagyobb előnye, hogy régi osztálytársak, tanárok is megtalálhatóak az ismerőseim között. Az iskola szünet megkezdése előtt egyik tanárom töltött fel pár képet, melyet a közeli játszótéren készített. Ahogyan néztem körülbelül hatodikos gyerekek lehettek. Ahogy számoltam húszan lehettek, de szinte mindegyik kezében volt telefon. Persze mindenki megvolt jelölve, így szinte majdnem minden gyereknek volt adatlapja. Hajtott a kíváncsiság, így megnéztem őket. Valahol elborzadtam a látottakon, hogy mennyire virtuális életben élik az életüket. Ekkor elgondolkoztam, hogy én mennyire is a technikai eszközök bűvkörében élek. Aznap megvolt minden általam látogatott oldal olvasgatása, s az oda érkezett hozzászólásoknál eszembe ötlött valami. Ezeknek az embereknek melyik énjük az igazi? Virtuális vagy a valódi?

Rengeteg olyan tanulmány született, amely azt taglalja, hogy főleg a fejlődő személyiségnek nem tesz jót a virtuális világban való kalandozás, mert ezáltal a legtöbben függők lesznek, s elfelejtenek élni. Hasonló jellegű dolog ez, mint a drogfüggőség. Véleményem szerint részben igazuk is van ezzel kapcsolatban. De miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy nem fejlődik ki valakinek az igazi személyisége, s sokkal előbbre tartja a virtuális életet, melynek különféle következményei lehetnek. Kérdés persze az, hogy képesek vagyunk-e ezeket a veszélyeket legyőzni, illetve van-e olyan a környezetünkben, aki segít, hogy ne essünk ezeknek áldozatul. Itt elsősorban a fiatal korosztályra gondolok, s az ő életükre. Elképzelhető, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de a fentebb említett közösségi portálon látottak borzasztottak el. Főleg az, hogy már 11-12 éves gyermek is olyan otthonosan mozog egy adott operációs rendszer felületén, hogy arra szavak nincsenek. Ezzel nincs is baj addig, míg tudja a határokat, vagy van, aki szabja a határokat. Főleg most, amikor elegendő egy olcsóbb okos telefon, s máris lehetőségünk lesz internet használatra, s innen pedig bármely weboldal szinte elérhető. Meglepő volt számomra, hogy ezek a gyerekek mennyire itt élik ki magukat méghozzá úgy, hogy egyáltalán nincs olyan, aki korlátokat szabna nekik. Arról nem is beszélve, hogy bármikor a virtuális világ áldozatai lehetnek. Emlékszem a nagyszerű kirándulásokra, osztály discókra, ellenben ezeket a képeket megnézve azt láttam, hogy a legfiatalabb korosztály is  ahelyett, hogy jól érezné magát, s próbálna szocializálódni helyette inkább a padon üldögélve aktuális közösségi portálok közzétett híreket olvasgatják. Arról nem is beszélve, hogy emiatt nagyon sok dologról maradnak le, miközben olyan veszélyes életmódot élnek, melynek köszönhetően bármikor alááshatják magukat. Itt elsősorban a közzétett videókról, fényképekről beszélek.

Azt gondolom a fentiekből fakadóan szerencsés életem volt, mert megvoltak nekem azok a dolgok, melyektől gyerek tudtam lenni, s tudtam valamilyen szinten szocializálódni. Az internet használattal persze nem voltak gondtok, s én tudtam is remekül használni. Ennek köszönhetően semmi olyan személyes dolog nem került ki rólam, melynek köszönhetően a valódi életemben bármely hátrányos megkülönböztetés ért volt. Emellett azonban nagyon sok ismerősre tettem szert, melyek közül nagyon sokukkal volt esélyem is találkozni. Mivel nem vagyok, s nem is voltam soha a szórakozó helyek üdvöskéje, így a másfél éves kapcsolatomat is egy egyszerűnek indult chatelésnek köszönhettem annak idején. Azért minap eszembe jutott, hogy hányszor volt az, amikor veszekedést elkerülve azt mondtam bevásárolni megyek, közben pedig leültem egy órára játszani, filmet nézni, vagy csak simán olvasgatni valamit, hogy senki ne zavarjon.

Akármennyire is akarjuk azt láttatni, hogy toleráns társadalomban élünk, de ennek ellenére mégis hierarchius rendszer uralkodik. Azaz a gyengébb, vagy az átlagból kilógók többnyire megsínylik ezt a tulajdonságukat. Lehetne azt mondani, hogy a virtuális élet remek hely, ahol ők is élhetnek tartalmas életet. Annak idején én is rávágtam volna, hogy igen, aki ezen a véleményen van, annak bizony igaza van. Azonban azóta másképp látom a dolgokat. Ezeknek az emberek a többsége sajnálatos módon ebbe a nemlétező világba menekülnek, miközben a valódi életükről elfelejtkeznek, s ugyan valóban sokkal erősebb személyiségek lehetnek a monitor, vagy a TV képernyő mögül, azonban a valódi életben a virtuális személyiségükből semmi nem valós. Ebben az a probléma, hogy ha valaki a problémái elől menekül ebbe a virtuális világba, akkor ugyan talál bizonyos ideig menedéket, csak hogy a problémái ettől még nem oldódnak meg.

A szülők közti beszélgetés alapja nálam az volt pár hónappal ezelőtt, hogy egyik korábbi osztálytársam élete mennyire kisiklott annak köszönhetően, hogy minden hétvégén rendszeresen ivott, s végül drogokhoz is nyúlt, melynek köszönhetően valamilyen szinten mentálisan leépült. Ekkor épp az hangzott el, hogy mennyi pénze ment el alkoholra, s ugyan én is költöttem, de a munkába állásom óta eltelt évek alatt megkeresett fizetésemnek több, mint a felét fel tudom mutatni fizikai formában, vagy fényképekkel, melyen én (is) szereplek, melynek anyagi hátterét részben, vagy egészben én finanszíroztam. Ekkor azért feszítettem, mint pók a lucernában, de aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mennyi is ment el a vizuális szórakozásra. Annak idején volt egy tanárom, akit egyébiránt nem szerettem, s szerettem is volna agyoncsapni egy eléggé nagyra méretezett légycsapóval. Mivel a mai napig tanít, így ez nem jött össze. Azonban a mai napig is megmaradt a fejemben egy mondata, melynek tartalmi lényege az volt, hogy mekkora áldozatai vagyunk a technikának, hisz miközben tévézünk, játszunk a monitor, tv előtt gyakorlatilag nem csinálunk semmit. És be kell látni, hogy mennyire is igaza volt. Én is elgondolkoztam, hogy mennyi mindenből maradtam ki azzal, hogy ezt csináltam, de ugyebár beláttam, hogy anyagi szempontból egyébéként sem lett volna esélyem semmi másra még akkor. Valamilyen szinten azért én is észreveszem magamon, hogy mennyire függök a különböző technikai cuccoktól, de megpróbálok egy arany középutat keresni. Persze nem úgy, mint a képen látható fiatalember.

Azért nem mondom olykor azért akadt kísértés. Próbálom a virtuális életemet elválasztani a valóditól. Az egyik dolog, hogy szórakozzak. Ez az elsődleges, s nyilván anyagi keretem van, amit nem tudok túllépni, s akár tetszik, akár nem, legtöbbször a filmnézés, sorozatnézés, játék, illetve ha időjárás, s idő is engedi akkor séta, bicajozás. Bár tény, hogy nálam legjobban a zenehallgatás vezeti a listás, azért szorítok helyett másnak is. Nem volt véletlen, hogy tavaly épp úgy kértem a szabadnapjaimat, hogy legalább három napot itthon tudjak lenni azért, hogy ki tudjam játszani a legújabb Tomb Raider-t, majd pedig tudjak érdemben értekezni róla másokkal. Függőség? Részben igen, azonban azért szorítottam időt másra is, hogy ne csak ez töltse ki a napjaimat. Azt viszont tényként kezelem, hogy egy remek bicajozást, sétát, strandolást, kirándulást, csavargást nem tud pótolni egyetlen egy film, sorozat, vagy játék. Másik dolog az, hogy mennyire is legyek következetes. Sajnálatos módon az internetes társadalom túlnyomó többsége nem az. Ez alatt azt értem, hogy olyan dolgokat publikálnak magukról az interneten, ami ott is marad, s ebből később nekik komoly gondjuk is lesz. Itt elsősorban nem a házi pornófilmekről beszélek, hanem olyan videókról, melyeken a fél ország röhög (másik fele csak azért nem, mert nem látták még). Azt hiszem nem kell példálóznom netcelebbekkel, mert mindenki tudna csípőből mondani párat. Ez viszont mentálisan nagy veszélyt jelent, hisz az adott embert tulajdonképpen bántás éri, melynek többféle kimenetele lehet. Habár itt is érvényesülhet az a tény, hogy aki hülye az meg is érdemli.

Nem csak a mentális egészségre veszélyes a virtuális életmód, hanem a fizikaira is. Másik dolog nálam pont ez, hogy vigyázzak erre is. Például ha nem muszáj, akkor ne üljek egész nap a gép előtt, s görnyedjek bele a monitorba. Ne legyen sötétség a szobában, mert teszem azt épp filmet nézek. Ebből fakadóan ne az legyen, hogy kapjak egy szép szemüveget, mert annyira leromlott a látásom. Mindezek mellett azért mozogjak is, hogy ne hízzak el, illetve ne tunyuljak el, s ne lihegjek, mint egy pornószínésznő egy edzett nap után, ha legalább egy kilométernyi távolságot meg kell tennem gyalog, vagy bicajjal. Az éllistás dolgok viszont ezek, hogy a legtöbb ember látásproblémája pont ilyen háttérből indul, illetve az elhízás is többségüknél ehhez köthető.

Amit már említettem fentebb az az, hogy a virtuális életben lehetünk bárkik. Különböző fórumokon, oldalakon hozzászólásainkkal kitűnhetünk a tömegből. Vezethetünk blogot, szerkeszthetünk weboldalt, melyeknek látogatottsága egyenesen arányos lesz a minőséggel is, feltéve persze, ha az illető tudja mi fán terem ezeknek a dolgoknak a megvalósítása. Nyilván itt is egy meghatározó dolog, hogy az illető mennyire is fedi fel a kilétét a nyilvánosság számára. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tinédzser koromban nem estem párszor pofára. Szégyen, vagy nem szégyen de voltam fórumos találkozón, de mivel a diszkók világa nem vonzott, így volt pár internetes randim is. Előbbi nem volt problémás, hisz gyakorlatilag azokkal találkoztam egy összejövetel keretén belül, akikkel napi szinten beszélgettem, s nem csak virtuálisan ismerkedhettem meg velük, hanem tényleg megtudhattam, hogy milyenek is valójában. Ezzel probléma nem igazán volt. Azonban az utóbbi eshetőséggel már volt baj. Persze az elején előfordult, hogy találkoztam olyanokkal, akikről fényképet nem láttam. Tegye fel a kezét, aki ilyen találkozóra nem úgy menne el, hogy nem az álmai párját jelenítené meg képzeletében, aki persze vagy egy topmodell, vagy egy szép izmos felsőtestű férfi. Na azért itt volt pofára esés, mikor az illető nem jött be, főleg akkor, amikor lazán húsz évvel idősebb volt nálam. A sort még lehetne fokozni azokkal a történetekkel, melyeket másoktól hallottam. Tény azonban, hogy a másfél éves kapcsolatomat is egy netes randinak köszönhetem. Habár tudni illik, hogy nem is vettem komolyan, hanem csak elmentem, s pont az volt a nyerő találkozó, melyre nem görcsöltem rá.

Számomra a végső álláspont, hogy nem lehet a virtuális életre, dolgokra azt mondani, hogy jók, sem azt, hogy rosszak. Egyszerűen meg kell tanulni őket megfelelően használni, s elkülöníteni őket ahhoz, hogy ne okozhasson nekünk később kellemetlenségeket. Ezekre vannak pozitív, illetve negatív példák is. Nyilván, akinek tudása egy szinten vetekszik egy kifüggesztett törpeharcsával a teraszon az soha nem fog tudni ebbe belegondolni, s nem is fogja látni ennek a lényegi részét. Hisz nem csak értékes időt, de soha vissza nem kapható anyagi része is lehet ezeknek a dolgoknak.

...a kérdés adott: neked melyik az igazi életed? (Eredeti bejegyzés)

 

14.
Dentorel
A virtuális élet alatt pontosan ezt értettem. Hogy valaki előtérbe helyezi a filmeket, sorozatokat, játékokat, s képes akár nem enni, inni, aludni, vagy törődni a valódi életével, aminek a következménye a mentális, s fizikális leépülés miközben olyan dolgok mennek végbe, mely a valódi életére negatív hatással van.
Gondolok itt arra, amikor valakinek a kapcsolata azért megy tönkre, mert a másik féllel nem foglalkozik, hogy tudjon a gép előtt ülni. Vagy nem alszik, mert játszik még akkor is, amikor szédeleg. Aztán meg csodálkozik, ha kirúgják a munkahelyéről, mert nem tud odafigyelni, vagy mert összeesik a fáradságtól és kénytelen elmenni két hétre táppénzre.

Jó azért nem fényezem magam, mert nekem is volt, hogy nem aludtam, hanem játszottam. De tény, hogy pont (cikkben forgó Tomb Raider-re világítva rá) kértem három napot a játék megjelenésére, hogy másnap ne menjek bedagadt szemekkel, fáradtan dolgozni.
13.
NECROSMOKE
Jó blog lett :) Sajna ez így van. Sokunkal megtörténik az, hogy áldozatai leszünk ennek a virtuális világnak, vagy nevezük bárminek is.
Én is imádok játszani videójátékokkal. Csakis konzolon persze ( PlayStation családon belül ) Eljarok melózni, meg gémelek is, de külömbséget tudok tenni a virtuális es valódi élet között. Sokan ott térnek le a középútról, hogy annyira belélik magukat ebbe a virtuális világba, hogy valami hülyeséget csinalnak és azt már nem lehet megnem történté csinálni. Pl. anno amikor megjelent a GTA IV, volt egy eset Indiában ( nem vagyok biztos ) hogy egy gyerek annyira a hatásaalá került a játéknak, hogy a való életben is ki akarta probálni, hogy egy taxit elkössön vagy valami ehez hasonló és a végkimenetele az lett, hogy a taxist megkéselte amibe persze bele is halt :/ Én az ilyen embert úgy tartom, hogy ha ne került volna a videójáték hatása alá, akkor is agyilag nem beszámítható esetrôl van szó. Nem minden estben ezek a tényezôk váltják ki ezeket az eseteket, de ezek is nagy hatással vannak rá.
Bevalom én is töredelmesen, hogy a GTA bármelyik részérôl is legyen szó, imádtam randalirozni...Ehehehe XD
12.
sloth
#8: "Egy dolog azonban szerintem mindenkit elmozdít a monitor elől: a szerelem."

Ja, hát igen, az xboxszal sajna nem lehet monitor előtt játszani.
11.
Yanez
#9: Kissé másképp értelmezzük a Virtuális Valóságot, úgyhogy lényegtelen. :)
10.
NoRush
#9: UI: A fényképezős példa elég vacak, de ki lehet belőle venni amit akartam. Bocsi a hülye megfogalmazásért :D
9.
NoRush
#6: Nem áll le semmi, minden halad majd előre ugyanúgy. De ilyen akkor sem lesz. Lehetetlen "ilyet" létrehozni. Az, amit ti annak tituláltok, az egyáltalán nem az. Ahhoz teljesen el kéne vonatkoztatni minden Földitől, az meg ugyebár lehetetlen.

Fényképezés stb pedig mind-mind egyszerű fizikai elemekre építő tárgyak. Ha már időszámításunk előtt tudták volna hasznosítani az áramot, akkor is lett volna egy lángész, aki kitalálja.

A virtuális valóság viszont értelmét vesztő kifejezés, mivel csak valóság létezik. Minden más csak egy rohadt tetves porhintés, amit ellátnak egy jelzővel (és esetünkben "virtuális valóságnak" nevezik).
8.
RetecH
Jó blog lett!
Melyik énem az igazi? Számomra a helyes válasz mindkettő. Máshogy viselkedem mikor a családommal vagyok, a szomszéddal találkozok össze, mikor a barátaimmal hülyéskedek vagy éppen a neten beszélgetek valakivel. Számomra a virtuális énem csak egy viselkedési forma a többi közül, ami a legjobban ahhoz hasonlít mint mikor a barátaimmal vagyok.
Ez viszont csak én vagyok. Rengetegen vannak, akik mondjuk ki, a valóságban vesztesnek érzik magukat és az internet világába a menekülve próbálják megmutatni, hogy ők is tudnak faszagyerekek lenni. Ez persze teljesen érthető, de ilyenkor számtalanszor átesnek a ló túloldalára, és ahogy mondtad is, a virtuális életük a valódi elé kerül fontossági sorrendben.
Az emiatt létrejövő függőség pedig gyakori, bár nem mindig olyan súlyos, mint amilyennek kívülről látszik. Velem például megesett nem egyszer, hogy egy nap 12 órát játszottam, mert nem volt jobb dolgom. Viszont amikor azt mondták, hogy na akkor menjünk el moziba, akkor egyértelmű volt, hogy nem fogok itthon ülni, ha van lehetőségem a társasági életre. Egy dolog azonban szerintem mindenkit elmozdít a monitor elől: a szerelem.
7.
FrankBlack
Szívemből szóltál! Remek blog lett! Szinte mindent én is pont így látok, ahogy a blogban leírtad. (vagy nagyon hasonlóan).

Én azért megmaradok olyan "ősembernek", aki a netes közösségi portálokon nem nagyon lóg, sőt: az összes netes közösségi aktivitásom abban ki is merül, hogy itt vagyok a GK-n viszonylag "aktív", de sehol máshol nem. Szeretek offline lenni, mert a netes élet számomra nem igazi élet. Azonban a játékok virtuális világába sokszor szívesen elmerülök, hiszen ez a szenvedélyem egészen kicsi korom óta, ahogyan a filmek világa is. Tehát ilyenkor egy virtuális világba... menekülök? Igen. Mi elől? A valóság elől? De mi a valóság? (by Morpheus). Ez egy igencsak összetett és nehéz kérdés…

A lényeg az, hogy én is úgy gondolom, hogy nekem legalábbis nincs olyan, hogy virtuális élet, meg valódi. Én pl. a neten (azaz itt a GK-n) is teljesen önmagam adom, amilyen a valóságban is vagyok. Nincs virtuális énem, nem hordok maszkot. Persze tudom, hogy valamilyen szinten mindenki maszkot visel, és a valódi énünket csak kevesen látják (vagy senki)

"Jéghegyek vagyunk önmagunk óceánjában, egytized rész, ami látszik belőlünk, kilenctized lenn van a mélyben." (Ernest Hemmingway)

"Mindenki azt látja, milyennek mutatod magad, s csak kevesen értik, milyen vagy valójában." (Niccolo Machiavelli)

Én inkább arra gondolok, hogy nekem nincs olyan virtuális énem, ami teljesen más lenne a valóditól. Én nem csinálom azt, mint sokan mások, akik kihasználják, hogy „a neten lehetünk bárkik”, és egy szerepet játszanak, nem önmagukat adják, hanem egy maszkot viselve teljesen más embernek mutatják magukat, mint amilyenek valójában. Sokan pedig kihasználva az anonimitást hazudnak (esetleg trollkodnak, mások felett ítélkeznek, sértegetnek, gúnyolódnak, stb.) mert a neten az igazi nevük, és arcuk felvállalása nélkül ezt simán megtehetik következmények nélkül. Bölcskei Gusztáv egyszer valami hasonlóképp fogalmazott a netes világra utalva: "egyre több manapság az arc nélküli ember... és ezért egyre több az arcátlanság is..." Viszont a netes énjük is az embereknek a valódi énjük része valahol. Csak egy olyan része, amit amúgy nem mernek felvállalni, csak gyáva módon egy maszk mögé bújva… Sokan persze csak szórakozásnak veszik azt, ahogy a netes közösségekben viselkednek. De akkor is érdekes dolog, hogy miért okoz az neki örömöt, hogy úgy viselkedik, ahogy…

Na szóval: Hogy melyik éned az igazi? Virtuális, és a valódi világ?... Szerintem ez nagyon mély, és bonyolult téma…

Elgondolkodtató, és remek írás, nagy grat hozzá :)
6.
Yanez
#4: " ...sosem lesz virtuális valóság és ehhez hasonló baromságok."

Talán leáll fejlődni a technika? Már csak idő kérdése a virtuális valóság vagy a hozzá hasonló dolgok és még csak okostojásnak sem kell lenni ahhoz, hogy ezt lássa az ember. Elvégre már most is ilyen projekteken dolgoznak. Gondoltad volna, hogy valamikor, egy a kezedben lévő kütyüvel fogsz tudni fényképezni, videót készíteni/nézni, beszélgetni és bármiről tudomást szerezni?
5.
Kombájnos_Joska
Hmm érdekes blog,és elég sok a valóságalapja szerintem mindenki életében,talán azokéban nem akik nem szeretik annyira a számítógépet vagy konzolt,tehát nem tudják magukat lekötni előttük ülve.ÉN azt mondom,hogy szerintem a mai világban elengedhetetlen egy 1-2 óra naponta,hogy az ember megnézze leveleit,vagy akár híreket olvasson,játszon egy picit. Jó is az ha nem épp a problémákkal küszködik akárki legalább arra a kis időre.Természetesen lehet ezt fel felé vinni,személy szerint én magamban is érdekesnek találom,mikor van időm leragadok eme világba,de lehetne fokozni amúgy a cikket Dentorel még azzal,is ,hogy valaki pl jobban érzi magát itt,mert teszem azt "több barátja van " mint a valóságban de nem akarok okoskodni,gratulálok a cikkhez.:)!
4.
NoRush
Szerintem nincs olyan, hogy "virtuális élet". Átlehet esni a ló túloldalára persze, ami a játékmennyiséget illeti.
A legnagyobb baj az egész internetes (legyen az játék vagy weboldal) közösséggel az, hogy mindenki anonim, tehát senkiről sem lehet tudni hogy kicsoda. Ez lehet jó és rossz is. Nézzük a 2 példát:

1 - Van egy srác, aki tök visszahúzódó, a valóságban fél kibontakozni. Na, itt megfogják hallgatni előítéletek nélkül és FEJLŐDHET a személyisége.

2 - Aztán vannak a szájkaratésok, akik bezony élvezik azt, hogy te soha nem fogod tudni ki is ő valójában.

Az egy nagy téveszme, hogy majd a jövőben persze mindenki függő lesz a gépektől, stb. Akkor is lesznek majd olyan emberek, akik erre nemet mondanak, mert nem illik bele az életvitelükbe.

Ezt csak a (már bocsánat) hülyék gondolják így. Sosem lesz virtuális élet, sosem lesz virtuális valóság és ehhez hasonló baromságok. Ezek csak kitalált dolgok, amik soha nem léteztek és soha nem is fognak. Ámen.
3.
Yanez
Pacsi a bejegyzésért! Most ez még csak találgatás, elmélkedés és óvatosság, de néhány évtized múlva talán már tök normális dolognak fog számítani. Pláne ha a virtuális valóság is belép a rendszerbe!

Nekem csak egyetlen énem van, legyen az a virtuális vagy a valóságos. Én mindenütt élek, de mindenütt óvatosan! Hiszen a való életben is pont akkora gubancokat lehet csinálni, mint virtuálisan, sôt!
2.
sloth
Én az a kövér csaj vagyok, az utolsó előtti képről...
Köszi hogy betettél \_(^~^)_/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...