2014 az Én szememmel játékok terén

Link másolása
Hosszabban, rövidebben, pár alkotás ami nálam maradandót élmény maradt!

Pár nap és újabb éven vagyunk túl. Ilyenkor akarva-akaratlanul végigszoktam gondolni milyen év volt játékos szempontból az idei. Jobb, mint az előző év vagy rosszabb? Melyek azok a játékfejlesztő brigádok akik maradandót tudtak alkotni és melyek azok akik csúnyát „buktak”. Véleményem szerint nem volt rossz év, sok jó cím megjelent de csak kevés igazán kiemelkedő alkotás maradt meg szerény személyemnek és már itt az elején leszögezem, nálam ezt az évet is az indie játékok vitték.

A félreértések elkerülése véget, számítógépen játszok, konzol idén is kimaradt, talán majd egyszer. Játékokat nem állítottam időrendbe megjelenésük szerint, se nem szeretném rangsorolni, írom, ahogy eszembe jut.

The Banner Saga – Már az első bemutató videóval megvettek a fejlesztők. Gyönyörűen kézzel rajzolt hátterek, jól megírt karakterek, lebilincselő történet, ami az északi mondavilágot járja körbe. Jövőre jön a folytatás, egy vevőjük már biztos van.

Banner Saga - Review

Divinity: Original Sin – Ez a játék pont az lett, aminek ígérték. Itt nem volt a megjelenés közeledtével butítás, tökéletesen, kornak megfelelő látványvilággal idézi meg az old school rpg-ek világát. Teszi mindezt rengeteg humorral és felfedezni valóval. Ez a játék számomra szinte tökéletes lett és kíváncsian várom a csapat további munkáit, ha minden igaz a következő játékuk hasonló lesz csak sci-fi környezetben.

Divinity: Original Sin - Review

Child of Light - Ubisoft finoman fogalmazva sem tartozik a kedvenc kiadóim közé – már ha lehet kedvencet kikiáltani – de Én is meglepődtem, hogy a listámban 3 játék is bekerült, ami az égiszük alatt megjelent. Itt az elején kiemelném az UbiArt Framework grafikus motort ami szerintem a piacon lévő egyik legtökéletesebb alkotás a maga kategóriába. Eleinte gondolkodtam azon, hogy rímekbe írok pár sort de letettem róla. A játék szereplőinek ez jobban ment. Ami nagyon megfogott az a játék művészi látványvilága. Egyszerűen egy képes mesekönyv jelenik meg a monitorunkon, ami nem engedi letenni magát. Talán egyedül a harcrendszert tudom felhozni negatívumnak.

Child of Light - Review

Valian Hearts – Egy szívszorító és egyben nagyon nyomasztó történet az első világégés idejéből, barátságról, bajtársasságról az előzőekben említett Ubiart grafikusmotorral prezentálva. Nem is írnék róla sokkal többet de egy Edwin Star szám mindig eszembe jut ilyenkor. Lehet kitaláltok már melyik, ha nem akkor itthagyom az elejét, biztos ismerítek:

War, huh yeah

What is it good for?

Absolutely nothing, oh hoh, oh

War huh yeah

What is it good for?

Absolutely nothing, say it again y'all

War, huh good God

What is it good for?

Absolutely nothing…


Valiant Hearts - Review

Far Cry 4 – Lehet azt mondani erre, hogy csak egy átrajzolt harmadik rész de nekem nem az. Élvezem minden percét, a környezet csodás, az AI meg buta. Mindenesetre nekem elég tartalmas, hogy azt a kis lövölde igényemet kielégítse jó időre.

Far Cry 4 - Review

Wolfenstein: The New Order – Jött, látott és némi kóma után a náciknak annyi. A grafikai bakikat leszámítva egy tökéletesen megkomponált játékot kaptunk, véleményem szerint méltó folytatása az elődnek (vagy reboot volt?). Azért egy nagy fekete pont jár a fejlesztőknek, hogy nem volt benne multi… Mindenesetre várom a folytatást.

Wolfenstein: The New Order - Review

The Vanishing of Ethan Carter – Ezt a – sajnos – igen rövid nyomozós történet összerakós játékot felfoghatjuk akár egy techdemónak is. Nem semmi, hogy a srácok milyen látványt hoztak össze nagyon baráti gépigény mellett. Mindezt dx9 alatt.

The Vanishing of Ehtan Carter - Review

Dragon Age: Inquisition – Valahol 20-30 óra játékidőnél tarthatok, de mintha nem haladtam volna semmit. Egyszerűen annyi tartalmat tömtek bele a fejlesztők, hogy le a kalappal. Szóval valami ilyesminek kellett volna lennie a második résznek is…

Dragon Age: Inquisition - Review

The Legend of Korra – Hogy ne csak szépet meg jókat írjak hanem egy jó nagy csalódást. Utóbbi idők legjobb animációs sorozata volt a Legend of Korra. Maga a játék a második és harmadik évad közötti rövid űrt szerette volna átkötni, de őszintén minden rossz volt benne. Na jó a harcrendszer működött és piszok látványos lett. Sajnálom, pedig jó lenne már egy igazi Avatar játék, főleg, hogy a sorozat is véget ért és egyáltalán nem biztos, hogy lesz folytatás…

The Legend of Korra - Review

Részemről körülbelül ennyi, amit ki tudnék emelni az idei felhozatalból. Van pár ami még pótlásra vár (pl.: This War is Mine) ami késik nem múlik alapon. Sajnos számos nagy AAA címnek hazudott alkotás se közelítette meg az elvárható szintet számomra, ezért is gondolom úgy, hogy ez az év megint az indie játékok éve lett. Sebaj, bizakodó vagyok a jövőre tekintettel, remélhetőleg még jobb lesz – de az eleje biztosan, hiszen jön a Witcher harmadik része. 

Köszi, hogy elolvastad, és ha az itt felsorolt indiekhez hasonló játékot tudsz ami lehet tetszhet nekem, ne tartsd magadban! :)

 

u.i.: merő véletlen, hogy ign-es review-ek kerültek midnenhova :)

 

4.
4.
eszem
#3: Lehet rétegjátékok lettek, de még mindig többre tartom ezeket a játékokat mint a huszonikszedik AC-et vagy éppen CoD-t (ide bármilyen más cím behelyettesíthető). Amúgy van igény az ilyen játékokra, nézd meg a Divinity-t, az tényleg rétegjáték, de még is elég szépen fogyott.
3.
3.
RangerFox
#2: Hehe, csak éppen elég rétegjátékok lettek... És ez baj.
2.
2.
SzDavid99
Amilyen ötlettelen tömeggyártásba kezdett a Ubisoft az AAA címek terén, olyan egyedi alkotások kerülnek ki a stúdió kezei közül a Valiant Hearts-Child of Light vonalon. Jó blog lett!
1.
1.
godach
FC3 "csak egy átrajzolt harmadik rész" Bírom amúgy aki ezzel jön. Mégis, mi a jó édes ... várna? :) Most komolyan, még ha a 5-6. résznél nyavajognának ezen, azt mondom ok. De az elsőhöz semmi köze, a második meg csak szárnycsapkodás volt még. Így ha azt nézzük a sorozat 2 részt élt csak meg. 3-4. Nincs abban semmi baj, ha nem változtatnak rajta gyökeresen.

Jó blog lett, sok mindenben egyet értek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...