falselight

falselight

Dragon Age 2 Tándörteszt

Link másolása
Rövid eszmefuttatásom a nagyszerű dragon age folytatásáról


rengeteg baj van vele, nem is tudom hol kezdjem.
alapvetően az a legnagyobb gond, hogy a bioware megpróbálta kijátszani ugyanazt a lapot, amit a mass effect 2-vel, vagyis megpróbálta leegyszerűsíteni a játékot. a mass effect-esetében ennek volt értelme, itt viszont világosan látszik, hogy így próbálták kompenzálni a rövid fejlesztési időt.
a társainkon(akik közül talán egyedül a törpe érdekes karakter, ellentétben az első rész figuráival) már nem változtathatjuk a páncélt, csak a fegyvereiket és különböző kiegészítőiket cserélhetjük le.
nagyon kevés helyszín van, amelyekből mindegyiket legalább 4-5-ször fel kell keresnünk, ha a mellékküldetésekkel is akarunk foglalkozni. gondolom a fejlesztők az engine korlátai miatt nem használtak véletlenszerű dungeon-generátort.
a zsákmányt nagyon kiszámíthatóan adagolja a játék, semmilyen pozitív meglepetésre nem érdemes számítani ilyen téren.
a sztori elég inkoherens, s habár a sok döntési lehetőség miatt többszöri végigjátszást érdemelne, kétlem, hogy még egyszer nekifutok az ismétlődő helyszínek miatt.
amit a játék javára írhatok, az a harc. sokkal élvezetesebb és dinamikusabb, mint az első részben, ugyanakkor nem igényel semmi taktikázást.
a hárdkór rpg rajongók nagyon fogják húzni a szájukat, ezt jól mutatja a metacritic-en a játék user-rating-je is.

enyhe SPOILER: kétszer is elvesztettem a csapatom varázslóját, egyiket véglegesen, így fejleszthettem újra nulláról a másiknál is ugyanazokat a képességeket, majd később ismét nélkülöznöm kellett őt is egy időre. ez eléggé felhúzott.SPOILER

végülis nem mondom, hogy nem szórakoztam jól a játékkal, de ez így is nagy csorba a bioware nevén.
nekem ez maximális jóindulattal is csak egy 7/10

1.
1.
Cuppak
egyetértek! grat a teszthez!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...