FrankBlack

FrankBlack

Egy casual gamer naplója

Régen és most. Casual gaming. Ízlések, szokások, elnyújtott ow játékok

 Bevezető. Réges régen...

Jó néhány éve több nosztalgia poszton keresztül ecseteltem hosszasan kedvenc játékaimat egészen a 1990-es évek elejétől 2014-ig.

Nagy szenvedélyünk volt a gaming a nejemmel, amire rengeteg időt szántunk anno. Régebben még ha megjelent egy újabb cím, ami nagyon beszippantott, akkor akár egész nap, és hosszú éjszakákba nyúlóan ültünk a gép előtt és toltuk. Jómagam néha alvás nélkül, egészen reggelig nyomtam. Mafia, GTA3, később SA, Batman Arkham Asylum, AC széria első résztől kezdve, RE, Mass Effect, Dead Space, és sokan mások. Akkoriban még egy-egy új játékra úgy rákattantunk, hogy egy hétvége alatt akár végig is játszottuk, vagy legalábbis két nap alatt beletoltunk néha közel 20 órát is. A Skyrim-et anno télen az egy hét szabadságom alatt napi 10 órában nyomtam. Sok játékkal és sokat játszottunk. Csak single player címeket toltunk, és azokból is a pörgősebb, könnyedebb akció orientált mainstream játékokat kedveltük leginkább.

De beszéljen a szavak helyett inkább ez a kis videóklip, amit én készítettem magunkról még 2014-ben ahogy 2007 és 2014 között játszottunk a régi kis albérletünkben. (Aki fel tudja sorolni a klipben szereplő összes játék nevét az megkapja a „Gamekapocs hardcore gamere” achivement-et :)

Ilyenek voltunk. Szép volt, jó volt, de elég volt. Ideje volt továbblépni.


Casual gaming. Egy új korszak kezdete.

2015 után egy új korszak következett. Továbbra is megmaradt a gaming mint hobbi, de már közel sem toljuk olyan sokat mint korábban. Ennek oka elsőként az volt, hogy a gyerek születése után nem volt már annyi időnk játszani. Aztán az egészségi állapotom több fronton is romlani kezdett, ami szintén sokszor akadályozott abban, hogy játszani tudjak. Amikor később ezek a dolgok nagyjából javulni kezdtek, és szabadidőm is több lett, fokozatosan az alakult ki bennem hogy nem is igazán akarok már olyan sokat játszani mint régen. Egyre kevesebb játék tud igazán lázba hozni és sok műfaj, stílus iránt pedig teljesen elvesztettem az érdeklődésem.

Igazi casual gamer lettem. Sokszor hetekig nem játszom semmivel, vagy csak egy héten párszor ülök le max egy-két órára. Ezt csak az töri meg, ha jön valami új játék, ami nagyon beszippant. Kevés ilyen van az utóbbi években, de azért akad. A korábbiakkal ellentétben azonban ilyenkor is csak napi max. 2-3 órát tolom, és azt sem minden nap. Rákaptam annak az ízére, hogy nyugodtan, kényelmesen, nem sietve, nem habzsolva, hanem lassan, apránként kiélvezve az ízeket fogyasszam a játékokat.


Hosszú, elnyújtott ow játékok. Csak mértékkel.

Talán sokan azt gondolják, hogy aki ilyen casual nem fog hosszú ow játékokkal játszani. Én azonban igen. Csak nem egy hét alatt viszem végig, hanem akár fél év is kell neki. Mindig is az open world játékok voltak a kedvenceim, és ez nem változott most sem.

Az utóbbi években azonban egyre hosszabbra csinálják a játékokat, különösen az open world címeket. Régebben még azért egy AC is megvolt 20-30 óra alatt, és sok más ow játék is. Manapság, különösen az „ubifos” háza táján ez az idő akár a többszörösére is nőtt. Főleg az AC Origins óta.

Régebben még egy ilyen játékot biztos toltam volna napi 6-8 órában, és amikor csömörlést kaptam volna tőle, akkor esetleg jöttem volna ide a GK-ra hisztizni, és szidni a játékot, hogy mekkora foshulladék már, hogy két hete nyomom reggeltől estig, és már nem szórakoztat, sőt már meg is utáltam, és még csak nem is értem a végére. Persze mindezért a kiadót, és a fejlesztőket hibáztattam volna. És amúgy meg mindenki hülye, igénytelen, aki ezzel játszik…

Szvsz az ow játékokat nem rohanva, türelmetlenül kell játszani. Én is csömörlést kapok egy idő után bármelyiktől ha gyorsan akarok benne haladni és minden nap 6-8 órát tolom.

Legutóbb az AC:Odyssey-ben egy újrajátszást úgy akartam lenyomni, hogy csak a sztorira fókuszálok, csak azt csinálom, és minél hamarabb le akartam tudni. Hú de frusztráló, idegesítő szarnak éreztem a játékot. Akkor kezdtem el érezni, miért is utálhatják olyan sokan. Így tényleg bosszantó, de ráérősen, nem sietve, szüneteket hagyva, és játék közben élvezve a felfedezést, a harcrendszert, a gyűjtögetést én nagyon élvezem. Hasonló volt a helyzet az RDR2-vel is. Ha csak a sztorit nyomtam egyhuzamban sokáig, ráadásul több, mint napi 3 órában, kezdett csömörlésem lenni tőle. Ezek az ow játékok nekem úgy adják az igazi élményt, ha a sztori szálat néha szüneteltetem, és elmegyek felfedezni, gyűjtögetni, vadászni, melléktevékenységeket is csinálni, nem csak a sztorit nyomom egyhuzamban.

Jómagam pont azért szeretem az ow játékokat, mert nem csak egy lineáris sztori szál van, hanem a nyitott világ kínálta szabadság is. Ez pedig fontosabb nekem mint maga a sztori. Ezért tudok élvezni olyan ow játékokat is amelyeknek szinte nincs is, vagy csak nagyon gagyi sztorija van. Az atmoszféra ha bejön akkor a felfedezés öröme, a táj szépségében való gyönyörködés, a mellékes tevékenységek, a harcrendszer nekem bőven elég ahhoz hogy élvezni tudjak egy ow játékot. Ha még a sztori is bejön, akkor végképp telitalálat.

A gyűjtögetés, vagy kilátók szinkronizálása számomra remek relax mód. Sokszor nagyon jól esik pl. egy AC Syndicate-ben a megtisztított városban sétálni, és gyűjtögetni a söralátéteket, meg bélyegeket, vagy mifenéket. Közben sokszor jókat beszélgetek a nejemmel. Ugyan ez érvényes az RDR2-re is. Sokszor csak lovagoltam, és élveztem a tájat, közben vadásztam, növényeket gyűjtöttem. De bármelyik más ow játékra elmondható hogy sokszor jól esik csak nézelődni, felfedezni, gyűjtögetni, sétálni. Pihenésnek, lazításnak remek elfoglaltság.

Én ezek miatt nagyon sokáig el tudok lenni egy ow játékkal, annak ellenére is hogy köztudottan jellemzőek rájuk az önismétlő feladatok, hogy „ugyan azt csinálod 100+ órán keresztül, mint az első pár órában.” és hogy sokszor ide-oda küldözgetnek a térképen. Ha az atmoszféra, a hangulat bejön, és a gameplay, harcrendszer élvezetes, valamint többféle stílust, taktikát is be lehet vetni, és még szabadságot is kapunk hogyan oldjuk meg a feladatot, nekem nem lesz egyhamar unalmas.

Én jól tűröm, sőt szeretem a monotonitást. Szeretem, hogy egy jól megszokott játék megszokott világába térek vissza rendszeresen, akár több hónapon át, és még mindig van benne tartalom, még mindig van mit felfedezni a térképen. Ha pedig elfogyott akkor sokszor újrajátszom. Jómagam pl. a sokak szerint feleslegesen túlnyújtott, és túl nagy map-el operáló AC Odyssey térképét 3x takarítottam ki, jelenleg NG+3-nál tartok és 440 óránál. Mások arra panaszkodnak, hogy túl hosszú a játék, túl nagy a map, túl sok az ikon, én pedig ezt szeretem.

De kinek mi, ugye? ;)

Ha nem tetszik el kell engedni

Hála Istennek megtanultam, hogy ami nem köt le, nem élvezet vele játszani, azt elengedem. Előfordult sajnos elég sokszor az elmúlt években, hogy egyáltalán nem jött be egy játék. Adok neki valamennyi időt, de nem érdemes túl sokat sem szerintem. Régebben még sokáig erőltettem olyat, ami nem tetszett, hogy hátha beindul, hátha megtetszik később. Aztán csak tovább frusztrált, és egyre dühösebb lettem. Persze jogos ha csalódottságot érzek ha mégsem jön be egy játék, amiről azt gondoltam, hogy jaj de jó lesz. A pénzről nem is beszélve amit kiadtam érte, de még inkább az idő miatt amit rááldoztam, mert abból nincs túl sok. De ahelyett, hogy dühöngenék és tovább erőltetném, netán itt gk-n kezdeném szidni a játékot és a készítőket, szerintem bölcsebb dolog inkább elfogadni, hogy ez nem jött be, és továbblépni. Talán majd később.

Ha tetszik el kell fogadni a hibáival együtt

Minden játékban van hiba, hiányosság. Olyan dolgok amelyek nem tetszenek benne. Ha a játék világa, hangulata bejön és a gameplay összességében élvezetes, akkor ezek kompenzálják a hibákat, hiányosságokat, így azok már nem is annyira zavaróak, mert nem arra figyelek.

A mértékletességet pedig azért is érdemes betartani, mert a csömörlés nálam pl. ott kezdődik, amikor egyre jobban kezdenek szemet szúrni, és zavarni a hibák, amelyek korábban nem zavartak, miközben egyre kevésbé élvezem azokat a dolgokat, amelyekért megszerettem a játékot.

Amikor elkezd bosszantani, hogy megint lovagolni kell A-ból B-be, amikor azon veszem észre magam hogy idegesít, hogy még milyen sok ikon van a térképen, mennyi még a felfedezni való, és milyen sok küldetés van még, na akkor kell abbahagyni. Ha kezd szenvedés lenni, és frusztrál, idegesít, ahelyett hogy öröm lenne játszani vele, akkor kell abbahagyni. Ilyenkor szüneteltetem a játékot egy időre, de lehet végleg és nem veszem elő többet.

Bejezetlen játékok, és kényszerből befejezettek.

Az utóbbi években egyre kevesebb játékot viszek végig. Sajnos elég sokszor hamar otthagyom, mert mégsem tetszik, nem jön be, vagy csak épp nincs hozzá kedvem. Vannak olyan címek amelyekkel csak több hónappal a beszerzésük után kezdtem el játszani. Megvásároltam mert pl. akciós volt és esetleg ki is próbáltam, de akkor nem volt hozzá kedvem, és eltettem későbbre. Vannak olyanok amelyek már évek óta arra várnak, hogy játsszak velük.

Sok olyan cím van, ami tetszik ugyan, játszottam is vele, de mégis csak harmadáig, feléig vittem el. Ugyanis addig játszom egy játékkal amíg leköt, szórakoztat, és élvezem. Aztán ha kifújt, akkor köszönöm szépen ebből ennyi elég volt. Nem érdekel, hogy amúgy mennyi lenne még hátra belőle, vagy hogy hol tartok benne. Ez azonban nem mindig jelenti azt, hogy ne tetszett volna. Sok játék van, amivel összességében igen kevés időt töltöttem el, de annak minden percét élveztem, és esetleg majd később is előveszem még. Az achi statisztikákból is köztudott, hogy a legtöbb játékot nagyon kevesen viszik végig. Sokan a harmadáig sem jutnak el benne. Most már én is ilyen vagyok.

Sokszor látok olyan kommenteket, hogy végigvitte, de nem élvezte, szenvedett vele a felétől, harmadától. Esetleg azért mert egy idő után unalmas önismétlő grindnek érezte, amit kötelező csinálni ahhoz, hogy tovább tudjon haladni. „Felhígított, időhúzó, alibi tartalmak”, stb. És persze „a játék rákényszerít a grindre”. Azért józan ésszel szerintem belátható, hogy egy játék nem kényszerít senkit semmire. A kényszer ilyenkor a játékosban van. Ha már ennyire nem tetszik sőt idegesít egy játék, érdemesebb szerintem inkább elengedni, mint tovább erőltetni, és dühöngeni, meg minden szarnak elmondani, csak mert nem egyezik az ízlésünkkel.

Régebben én is minden játékot végigvittem ami érdekelt, akkor is ha a felétől már nem is élveztem. Most már otthagyom ha nem élvezem.


Ízlésfüggő, hangulat függő, hogy mikor mi tetszik.

Ízlésfüggő, és hangulatfüggő is, hogy mikor mihez van kedvem, és mihez nincs. Sok esetben tapasztaltam azt magamon, hogy egy játék amivel korábban nagy örömmel játszottam egy idő elteltével újra elindítva már egyáltalán nem tetszik. Sokszor pedig még csodálkoztam is magamon, hogy ezzel a „szarral” hogy bírtam én játszani régebben, és hogy a fenébe tetszett ez nekem? Ám ez fordítva is igaz. Volt pár olyan játék, hogy nekikezdtem, nem jött be, félretettem. Majd később újra elővettem, és akkor olyan hangulatomban talált a játék, hogy bejött, ráéreztem, megszerettem. Megint más játékokat alkalomszerűen egy ideig naponta tolok, aztán pihentetem több hónapra is, majd megint újra játszom vele.

Van olyan pl. hogy hónapokig nincs kedvem semmilyen shooter, vagy épp AC játékkal játszani. Aztán megjön a kedvem hozzá, és egy ideig rendszeresen azt tolom. Mikor milyen kedvem van.


Összegzés.

Régebben még sok játék lázba tudott hozni, és úgy toltam hogy a vigyor sokáig ott maradat az arcomon. Akár a napi 6-8 órát sem éreztem soknak, nem volt tőle csömörlésem. Élveztem. Mindig volt sok új játék ami érdekelt, nem igen játszottam újra régebbi játékokat. Mindent egyszer végigvittem aztán jöhet a következő.

Majd jött egy időszak, amikor már sokkal kevesebb új játék érdekelt, és ami tetszett azt is ha túl sokat toltam egyre inkább elkezdett bosszantani, bármennyire is szerettem még az elején. Sokkal kritikusabb lettem. Magasabbak lettek az elvárásaim, amelyeknek már szinte semmilyen játék nem tudott megfelelni. Kritizáltam szinte mindent. Persze a játékipart okoltam, a kiadókat, fejlesztőket amiért egyre szarabbak, igénytelenebbek a játékok. Hibáztattam a „játékos társadalmat” is hogy miattuk lett ilyen a játékipar, mert megveszi a szart is a sok igénytelen casual.

Aztán felhagytam azzal, hogy másokat hibáztassak, és megkerestem magamban a hibát. Túl sokat toltam a játékokat, és nem vettem észre hogy ez már nem tesz jót nekem. 35 évesen is olyan sokat akartam játszani, mint 20 évesen, de ez már nem volt nekem jó, mégis erőltettem. Nem akartam elfogadni, hogy most már nem is érdekel annyi minden, mint régebben.

Valahogy a rajongásom a gaming iránt már nem olyan volt mint 20 éve. Úgy gondoltam kiégtem, belefáradtam, kiöregedtem. Keserűség uralkodott el rajtam, és frusztráltság. A játék már nem az önfeledt örömet és szórakozást jelentette. Azt vártam tőlük, hogy betöltsenek bennem egyfajta űrt, amit játékokkal nem lehet betölteni. Nem hobbi volt ez már, hanem függőség, kényszeresség, menekülés. Aztán sikerült helyére tenni ezeket. Most már újra igazán élvezem a gaminget, de úgy, hogy sokkal kevesebbet tolom, mint régen. Igyekszem elfogadni hogy kevesebb új játék érdekel, és nem erőltetni olyanokat ami nem igazán tetszik.

Inkább sok régebbi játékot időszakosan újra előveszek és megyek vele ameddig kedvem van. Ha pedig van valami új cím ami érdekel azzal is apránként haladok és élvezem, hogy sokáig kitart, akár hónapokig is elvagyok vele, míg a végére nem érek, vagy ameddig meg nem unom. De közben játszom alkalmanként más játékokkal is, amelyekkel egy-egy kevés időt eltölteni remek felüdülés, és kikapcsolódás.

Mert a kevesebb sokszor több. Mértékletesség. Korábban nem tudtam mértéket tartani sok mindenben. A játékokkal sem. De egy pár éve folyamatosan tanulom, gyakorlom, és sokkal jobb így a gaming is.

Köszönöm a figyelmet.


7.
Aanash
#6: Akkoriban a destiny volt ilyen.
Talán kétszer voltam raidezni és én hála istennek profi csapatot fogtam ki, de munkatársamtól és máshonnan is sokszor hallottam hogy mennyire tudtak nyavalyogni meg hisztizni sokan.
Voltak olyan felnőtt emberek akik össze is vesztek, mert az egyik szidni merte a desitny-t.
Amikor a gambit bejött, akkor még klán tag voltam és ott is hatalmas hiszti ment mert kikaptunk.
Az egyik emberke konkrétan leszarozta.
Más játékoknál én is besértődtem, mert nagyon béna voltam és akkor is a játék volt a hibás, meg a többiek.
Aztán beleszoktam.
De én azt gondolom, hogy az ilyen online, grindelős játékok rákényszerítenek a rohanásra meg a harcra, aztán meg egy pl point&click játéknál meg agyvérzéssel visznek el a mentők, mert nem kapom meg a megszokott ingert, hanem gondolkozni kell.
6.
FrankBlack
#5: Én mindig is single only játékos voltam, de engem anno a GTA Online, és később a Division coop szippantott be. Na azt az idegbajos rohangálást soha többet :)
5.
Aanash
#4: Na én most mindenféle online és harcolós játéktól kaptam csömörlést, de úgy nagyon durván.
Azoktól aztán lehet idegbajt kapni, meg a folyamatos rohanás.
Kell a francnak.
A horrort meg sose bírtam.
Az időhúzós vacakok szintén zenészek.
4.
FrankBlack
#3: Jó volt ezeket olvasni, köszönöm hogy megosztottad.
Ismerős helyzetek.

Én anno a Batman Arkham Asylum-al voltam úgy hogy este elkezdtem, másnap reggelre végigvittem (2. végigjátszás volt)

Kicsit én is belementem az online coop mókákba (pvp-be nem) pedig mindig is single only játékos voltam.

Én is otthagytam a játékokat egy jó fél évre. Kissé kiégtem. Aztán volt amikor csömörlésem lett a sok lövöldözős játékból és hónapokon át csak kamionoztam (ETS2, ATS). Engem annak a nyugija fogott meg.

De a horror játékoktól végképp csömörlést kaptam. Nem játszom már semmit, amiben szörnyek, zombik, démonok, egyéb gusztustalan lények vannak.
3.
Aanash
Na kb hasonló cipőben járok.
10-12 évvel ezelőtt olyan is volt, hogy pénteken elkezdtem egy AC: Revelations-t és szombaton keltem fel előle amikor végig vittem.
Nagyon ment a gamerség, ps3-al meg aztán főleg, rengeteg pénzt bele is tettem.
Aztán a ps4-nél jött a Destiny és azt szarásig éveken át.
Meg mindent amiben lehetett pusztítani.
De nagyon kevés játékot játszottam végig, olyan 6 óra után egyszerűen meguntam.
Kivétel az AC 2/Brotherhood/Revelations és a harmadik része, meg az is hozzá tartozik, hogy bele mentem az online mókába.
Az uncharted 2-ben volt életem első online meccse.
Aztán a sok ücsörgés meg stressz eléggé ráment az egészségemre.
A ps4-es generációban vettem észre magamon hogy kb semmi se tetszett.
Egy idő után már a Destiny se, aztán átmentem xbox-ra az exkluzívokat megnézni, de ugyanaz volt a vége.
Sokáig hagytam is a játékokat és nem értettem mi van velem. Hát kiégtem egy kissé.
Aztán valamiért kipróbáltam a subnauticát és megfogott a nyugija.
Azelőtt sose játszottam még hasonlóval sem.
Sőt az indie játékokat egyenesen lenéztem.
Csakhogy jött a journey, flowers, oure, the unfinished swan, samorost, antventor, cliff empire és hasonlók.
Nagyon tetszett az, hogy valami mást mozgattak meg bennem, nem a fusztrációt, a harcot és hasonlókat.
Legutoljára az old mans journey és a far:lone sails tetszettek legjobban.
Az egyszerűségük nagyon adja nekem.
Plusz amikor egy szép történetet mesélnek el.
Mai fejjel már képtelen vagyok beülni a gép elé és harcolni, egyszerűen nem megy.
Az autós játékoknál meg az van, hogy régen padlógáz és át mindenen és mindenkin, most meg ha csak egy picit koccanok, agyvérzést kapok.

Nagyon megválogatom azt, hogy melyik játékra szánok időt.
Ne legyen hosszú és nehéz és minél kevesebb a harc, annál jobb.
Nem vallom már magam gamernek és nem is fogom, túl sok időm ment el feleslegesen.
Plusz már kihasználom a használt piac adta olcsóságot is és az akciókat.
Mert vannak fontosabb dolgok is amikre költök, aztán olyan nehezen jön a pénz is, hogy már nem engedek meg magamnak olyan luxust, mint pl az akármilyen edition megvásárlása.

Sok játék már több mint fél éve várja hogy nekiüljek, de majd ha lesz hozzájuk kedvem.
Vacilálok a ps5-ön is, mert ha így haladok nincs miért megvenni.
2.
FrankBlack
Köszönöm.
Az RDR2 nekem óriási élmény volt. Úgy 220 órát töltöttem el a játékkal az első végigjátszás alkalmából, és ennek az időnek a felét sem tette ki sztem a sztori, a többi freeroam lovaglás volt, vadászat, gyűjtögetés, felfedezés, balhézás, mellékküldetések. Hihetetlen hangulata, atmoszférája van, és nagyon aprólékosan, részletesen kidolgozott benne sok minden. A sztori engem nagyon megfogott. Videojáték története rég nem volt rám ennyire nagy hatással...
1.
Claymen
Remek írás lett :)
Én valahogy pont az ellenkezőjét érzem, a legkevésbé sem vonzzanak az OW címek, nekem mindig a történet volt a kulcseleme a játéknak. A történet amit elmesél, amivel én gazdagabb leszek általa, még ha rossz is, jobban motivál mint a játékmenet, vagy a látvány. Kicsit olyan ez mint a egy könyv.
Még ha "rossz" is, legalább egy történettel gazdagabb lettem.
Mondjuk most a RDR2 határozottan berántott, a fő történettel szinte semmit nem haladtam csak felfedeztem meg vadásztam mindenfelé. Kíváncsi leszek majd mit hoznak ki belőle mert a felütés nagyon tetszik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...