FrankBlack

FrankBlack

Egy casual gamer kedvencei: Shooter játékok

Régen csak egér+billentyűzettel tudtam elképzelni.

Bevezető.

Előző posztomban beszámoltam arról, hogy milyen érzés nekem casual gamernek lenni, és sokkal kevesebbet tolni a játékokat mint régebben. De nem csak kevesebbet játszom az utóbbi években, hanem másként is. Jómagam a 80-as évek végén kezdtem a gaminget és mindig is a számítógépeket preferáltam jobban. C64, Amiga, PC. Egér+billentyűzethez voltam szokva mindig is. Különösen a shooter játékokat csakis ezzel tudtam elképzelni.

Egér vs kontroller

Kb. 2007 után úgy éreztem az újonnan megjelenő single player shooter játékok egyre jobban le vannak butítva. Főleg az ellenfelek mesterséges intelligenciája zavart. Nekem van mindenféle skill, kütyü, wallhack, az ellenség feje fölött ikon világít, stb. Közben az AI vak, süket, bamba, hülye. Sokszor éreztem emiatt túl könnyűnek a játékokat. Ezért elkezdtem mindenféle segítséget, HUD elemeket kikapcsolgatni. Néha már a célkeresztet is kikapcsoltam, hogy az AI által irányított ellenséggel vívott harc kellő kihívást adjon. Kínomban már direkt szar fegyverrel mentem, nem használtam egy csomó kütyüt, skill pontokat nem váltottam be. Közben egyre jobb, és precízebb egérre váltottam. Egér+billentyűzet kombóval egyre jobb lett a teljesítményem, de közben egyre kevésbé élveztem a játékokat.

Aztán jött a nagy fordulat. Kontrollerre váltottam a shooter játékokban is. Eleinte zavaró volt, hogy sokkal lassabb, és pontatlanabb vagyok vele mint egérrel. Mindenhonnan azt hallottam, hogy csak egy kis idő kell és bele lehet jönni, majd leszek jobb is ha gyakorolom. Nos, nekem ez nem igazán sikerült. Évek óta tolok minden játékot kontrollerrel, de még mindig borzasztó lassú, és béna vagyok a shooter játékokban. De pont ezért újra megtaláltam bennük a nekem tetsző kihívást, és nagyon élvezem :) Most már legtöbbször az easy-normal mód is bőven elég kihívás nekem kontrollerrel :D

Korábban egér-billentyűzettel rohangáltam mint a mérgezett, és gyorsan kapkodtam a fejem ide-oda. Kontrollerrel viszont nincs ez az idegbeteg rohangálás. Pont azt élvezem, hogy sokkal lassabban mozgok, fordulok, lassabban célzok, és borzasztó pontatlan vagyok. Általában a fél tár legalább mellé megy. Most én butítottam le magam kb. az AI szintjére, és így van újra kihívás.

Régebben az adta az örömöt hogy örültem magamnak milyen gyors vagyok, és hogy osztom a headshot-okat. Rohangáltam mint Speedy Gonzales, aztán fene büszke voltam magamra, hogy a hard mód is túl könnyű nekem. Azóta már nem az a lényeg, hogy elmondhassam magamról milyen faszagyerek vagyok, és hogy gyorsan haladjak egy játékban, hogy végig rohanjak rajta. Lenyugodtam, és így sokkal jobban élvezem a lassabb tempót kontrollerrel, amivel „úgy fordulok mint a Titanic” :)

Megjegyzés: Az alábbiakban a képek és videók saját, játék közben rögzített felvételek.

Kedvencek 2015 után:

Mindig is single only játékos voltam. Kompetitív multi soha nem érdekelt, és a kooperatív mód sem. Igazi magányos farkas vagyok, szeretek egyedül játszani úgy ahogy én akarok, olyan tempóban, és stílusban ami nekem tetszik. 2015 azonban más volt.

GTA V. (2015. Június)

A sorozat nagy rajongójaként a GTA V. pc-s megjelenését már nagyon vártam. Felemás érzéseim voltak a játékot illetően. A IV. rész autó fizikája után (főleg egy „realistic handling and damage” moddal) az V. jármű fizikája nekem nagyon kiábrándító volt. A játék sztori küldetései sem tetszettek annyira. Hiába volt több játszható karakter, nekem egyik sem volt szimpatikus. A város hangulata viszont nagyon rendben volt. Mivel a sztori mód nem igazán jött be, kipróbáltam az Online módot, de egyedül.

Egészen jól elvoltam a rengeteg jobbal, amit egyedül is lehetett tolni. Aztán eszembe jutott a legjobb barátom, akit több mint 20 éve ismerek, és tudtam róla, hogy ő nagy multis. Gondoltam meginvitálom erre a játékra, hogy toljuk együtt coop-ban a jobokat. Egész nyáron nyomtuk, ami igen jó móka volt. A Heist-ek azonban már nem tetszettek annyira, és amikor bejött a Kuruma, ami egy páncélozott jármű, ezért már ki sem kellett szállni az autóból úgy lőttünk belőle kifele, miközben mi szinte sérthetetlenek voltunk. De aztán jött több más dolog is.


Páncélozott járművek, helikopterek, és egyebek nagy kaliberű fegyverekkel felszerelve, rakétavető, stb. Ezek mellett a klasszikus fedezék alapú tűzharc sima fegyverekkel teljesen elhalványult. A feladatok, küldetések, játékmódok is egyre hajmeresztőbbek lettek. Ez pedig már nem tetszett. Ott is hagytuk, azóta se játszom vele rendszeresen, de megérte azt az élményt amit nyújtott egy teljes nyáron keresztül. 


Sniper Elite 3. (2015. szeptember.)

Nyár végén jött el nekem az idő, hogy ezzel is játsszak, mivel az említett cimborám nagy mesterlövész rajongó. Akkor ő már évek óta rendszeresen játszott sniper játékokat multiban ezért erre a játékra ő invitált meg engem hogy toljuk a kampányt coopban. Rendkívül szórakoztató volt. Persze van számos hibája a játéknak, de nekem egyedül is egy igazán élvezetes, kicsit taktikusabb lövölde, amiben kedvencem a bullet cam, kill cam. Később a 4. részt is beszereztem, ami szerintem sokkal jobb lett. Megtartotta a 3. rész alapjait, csak még tovább csiszolták. Mint shooter játék elég szórakoztató. Nem az én stílusom a lopakodás, "jobban szeretem a nyílt harcot mint a bújócskázást" (ahogy Han Solo mondta anno) épp ezért szeretem ebben a játékban azt, hogy hangtompító híján elég nehéz is csendesnek, és észrevétlennek lenni. Általában ahogy leadom az első lövést beindul a buli, riadó van, jó kis tűzharcok alakulnak ki. Részletesebb élménybeszámolót itt írtam róla korábban.


The Division (2015. december.)

PYzK3gz.png

Egy újabb játék, amit lehet egyedül is tolni, és coop-ban is jó móka. Már 2014-ben megjelent, de én csak a rá következő év telén szereztem be. Tartottam ettől az mmo-rpg-grindelős-szintlépéses dologtól. Főleg attól, hogy kiábrándító lesz, ha igaz, amit a neten olvastam róla, hogy „egy kapucnis pulcsis emberbe is hat tárat kell lőni”. Korábban is megfogadtam már hogy nem hallgatok a neten károgókra, és jól tettem, hogy rászántam magam a játékra. Számomra rendkívül élvezetes volt. Nagyon hasonló fedezékrendszert láttam a Binary Domain c. játékban ami egy remek lövölde volt a maga idejében. A Terminator Salvation is ehhez hasonló fedezékrendszert használt, és szintén nagyszerű játék volt, amit fura módon nem találtam hol lehetne most beszerezni pc-re. Egyébként a Divison 2 Black Tusk katonáinak robotjai és drónjai ellen vívott harc kísértetiesen hasonlít az említett Terminator játékra. A Divison olyan, mintha ezeknek a játékoknak az alapjait használta volna fel, felturbózta, tovább csiszolta, szebb környezetbe tette, és egy kiváló fedezékalapú lövölde lett, elképesztően jó gunplay-el.

A szintlépéseknél csak arra kellett figyelni, hogy megfelelő szintű cuccaim, fegyvereim legyenek a következő körzethez, küldetéshez, és akkor nem volt túlzottan frusztrálóan nehéz, nem kellett mindenkibe hat tárat lőni. Az endgame-et elég sokat toltam egyedül, és a haverral is.Remek játék amihez azóta is visszatérek néha. Részletesebb élménybeszámolót itt írtam róla korábban.


Far Cry 4. (2015. december.)

Ismét elővettem ezt a játékot. Karácsony környékén nekem adta a hangulat, főleg a Himalája, és Valley of the Yeti dlc. Egy újrajátszás lement. Régóta rajongója vagyok a sorozatnak, habár az AI itt is rettenetesen ostoba, mint a legtöbb shooter játékban, ezért ezt is szigorúan wallhack nélkül játszottam. Semmi ellenség megjelölgetés, és máris izgalmasabb volt (akkor még egér+billentyűzettel). Minimalizáltam a HUD elemeket is. Nem villogott semmi, a minimap-ről is eltűnt az ellenség kijelzés. Detection meter csík, és úgy általában szinte HUD mentesen hard-on már egész izgalmas volt. Ajánlom kipróbálásra másoknak is bármely shooter játékban, ha túl ostobának tartják az AI-t. Persze úgy könnyű lehülyézni az ellenséget ha mi a falon is átlátunk, és ikon világít a fejük fölött hogy ide lőjél, miközben ő nem lát így minket. Ez óriási fölényhez juttat minket.


Just Cause 3. (2016. február.)

Mivel korábban a 2. rész nekem nagy kedvencem volt, ezért megjelenéskor teljes áron dobozosan vettem meg, és ezzel szavaztam bizalmat a készítőknek, akik nem okoztak csalódást. Megint voltak a neten szép számmal károgók (de mikor nem?) ám ismét nem hallgattam rájuk, és jól tettem. Nagyon tetszett a játék. Szépen lassan, apránként takarítottam ki a térképet, és nem tudtam betelni azzal a sok rombolással, robbanással és „káosz” teremtéssel amit lehet művelni a játékban. A wingsuit-al, és az egyéb légi járművekkel való repkedés is élvezetes, jó nézni a tájat fentről. Még nyáron is játszottam vele. Miután egyszer kipucoltam a térképet, elkezdtem újra, de ezúttal relax módban, egy slow motion mod segítségével.


Mafia 3. (2016. október.)

A játék fogadtatása igencsak rossz volt. Ennek ellenére engem a gameplay videókon a hangulat valahogy nagyon megfogott, így ismételten a negatív visszhang ellenére megvettem, mert nekem tetszett. Csalódtam is, meg nem is. Csalódtam, mert borzasztó ronda, az autók viselkedése egy vicc, az AI olyan ostoba, hogy az már fáj. De mindennek ellenére a hangulata annyira megfogott hogy eddig 160 órát töltöttem el vele, és 3x játszottam végig. A kocsikázás megszokható, a hangulat telitalálat. A gunplay a buta AI ellenére élvezetes, szórakoztató, ezért is került be ebbe a listába, mint egyik kedvenc shooter játék.


Ghost Recon Wildlands (2017. március.)

A megjelenés előtt két beta alkalmával is volt lehetőségem kipróbálni, és nekem tetszett. A haverral ezt is sokat toltuk közösen. Ő inkább lopakodósabb sniper típus, én meg inkább Chuck Norris módra M60-as LMG, és shotgun típus vagyok, aki a főbejárati ajtót berúgva érkezik meg az ellenséges bázisra. A helyszín gyönyörű. Élmény volt felfedezni, és gyönyörködni a tájban. Az autók, furgonok és motorok fizikája valami borzalom lett, ezért inkább repkedtem sokat, és gyalogoltam. Ahogy játszottunk a haverral lopakodós stílusban feltűnt, hogy az AI ezen a téren vérzik el de nagyon. Ha nyílt harcot kezdeményezek, és nem titkolom hol vagyok, akkor nekem élvezetesebb, bár ekkor is elég ostoba az AI, amint azt a fenti videó is mutatja. De összességében egy szórakoztató lövölde. Hónapokon át el voltam vele, és máig előveszem alkalmanként ha egy kis lövöldözésre vágyom a fiktív Bolíviában. Részletesebb élménybeszámolót itt írtam róla korábban.


Far Cry 5. (2018. március.)

Rajongója vagyok a szériának, habár vannak hibái bőven, de azért szeretem. A 5. résszel kapcsolatban vegyes érzéseim voltak. A helyszín Hope megye szép, és hangulatos, de mégis az egészet átjárta egyfajta reménytelenség. Napos, színes vidék ellenére a játék hangulata sötét, és nyomasztó. A zölden füstölgő zombi szerű ellenfelek csak fokozzák ezt. Az elrablások frusztrálóak, a sztori nyomasztó, depressziós, világvége hangulatot keltett bennem. Összességében annyira nem volt jó vele játszani. A sztori végére pedig végképp megutáltam. A játékmenet valahogy hozta az előző részeket nagyjából, de már én is azt éreztem hogy ez a sorozat nagyon elfáradt. Az outpost-ok elfoglalása egy vicc volt. Nagyon kevés ember védte, és azok is a szokásos ubi-féle sík hülye vakok-süketek voltak, akik a 3. rész óta nem sokat okosodtak. Direkt megfigyeltem hogy néhány outpost elfoglalása alig egy perc volt. Igaz, akkor még egér+billentyűzettel. Azóta sem vettem elő, és szerintem nem is fogom. De azért az elején még tetszett, és voltak jó pillanatai. Ezek után nem tudom a Far Cry 6 mennyire fog érdekelni engem...


Sniper Ghost Warrior 3. (2018. szeptember)

Eléggé hasonlít játékmenetben a Far Cry-hoz, de mégis kicsit másabb. Nekem nem erősségem a lopakodás, ezért általában csak egy-két embert tudok kinyírni észrevétlenül, aztán riadó és kezdetét veszi a parázs tűzharc gépfegyverekkel. Kellemes meglepetés volt a játék. Egészen jó kihívást nyújt, és jó a gunplay.


Far Cry New Dawn (2019. február)

IEM4ze8.jpg

Szeretem a Mad Max-féle poszt apokaliptikus világokat, és a motoros bőrszerkós, bukósisakos ellenfelek nekem nagyon tetszenek. Az első pár órában jól szórakoztam. A szokásos FC formula, de azért szórakoztató volt. Viszont itt is bevezették a szintezést. Na ebben a játékban nekem zavaró volt. 2-es szinten még nem volt gond. De a 3-as szint felé közeledve már frusztráló lett, hogy egyre többször találkoztam olyan ellenféllel akibe 3 tár sem volt elég. Lehet én nem fejlesztettem magam annyira, mint kellett volna, többet kellett volna farmolni nyersanyagot, hogy aztán jobb fegyvert craftoljak, nem tudom, de kb. 12 óra játék után abbahagytam. Mondjuk ennyi idő alatt fel is volt fedezve minden, és elfoglalva az összes outpost 2-es szinten, de a 3-as már frusztráló volt, mert én még csak 2-es voltam. Ebben a játékban meg valahogy nem volt kedvem grindelni, farmolni. Nem igazán kellett volna ide ez a szintlépéses dolog. Remélem a Far Cry 6 nem ezt a vonalat viszi majd tovább, vagy jobban megoldják. Kicsit tartok tőle, hogy csak egy újabb FC lesz ez is az öszes hibájával együtt, amit esetleg tovább rontanak egy  rosszul megoldott szintlépéses grindeléses marhasággal. Ne legyen igazam, de tartok tőle, hogy ez már nem fog nekem tetszeni.

 

The Division 2. (2019. március)

Szintén farmolós, grindelős, szintlépéses lövölde, de itt elég jól lett megoldva. Szerintem jobb lett, mint az első rész. Nagyon élveztem, de az endgame 2-es világszinten megálltam, mert nem akartam tovább kergetni a jobb loot-ot hogy lépést tudjak tartani az ellenséggel, és mindig el kelljen dobni a kedvenc cuccaimat, mert már elavult, és várjam mikor esik megint olyan, csak magasabb szintű cucc.

Ennek a játéknak több arca is van. Vannak, akik keményen tolják, csapatban, és összeharácsolnak olyan durva cuccokat, szetteket, és az egészet úgy variálják, hogy a legnehezebb fokozaton is ők szinte golyóálló terminátorok, miközben majdnem mindenki fél tártól fekszik. Így a fedezéknek már nincs értelme. Ezért látni sok olyan videót a neten hogy csak rohangálnak össze-vissza mint a mérgezett egér idegbeteg módon.

Aztán van a játék másik arca, amikor valaki nem kergeti annyira a lootot, és elég gyenge gear-je van, mint pl. nekem. Ez esetben egyáltalán nem vagyok golyóálló. Mivel nekem pl. sokáig nem volt armor visszatöltés egyáltalán, ezért igencsak húztam a nyakam a fedezékem mögött, és jól meggondoltam mikor dugom ki a fejem. Ha pedig a fedezékem elhagytam, és nem jól gondoltam át, pillanatok alatt fűbe haraptam. Én elég kevés golyótól kifeküdtem, miközben az ellenségbe nekem elég sokat kell lőnöm. És még csak normal fokozaton voltam. Igaz, hogy ezen a szinten a büdös életben nem esik majd jó loot, de leszarom. Majd nyitok szintlépésenként a ládából magas gs értékű cuccokat apránként. De így legalább én egy valóban fedezékalapú játékot játszok lassan, és eléggé megfontoltan haladva, nem pedig egy idegbeteg rohangálást művelek.

Azóta is rendszeresen előveszem, sokszor megyek vele. Időközben leszoktam a coop játékról a haverral. Visszatértem már rég a single only játékmódra, megyek egyedül a magam tempójában.


Ghost Recon Breakpoint (2019. szeptember)

Nekem nagy csalódás volt. A Wildlands és a Division keveréke, de nem igazán sikerült jól szerintem ez az összemixelés. Az menti meg némiképp a játékot, hogy a nehézség teljes mértékben testre szabható, és ki lehet kapcsolni azt a Division szerű szintlépéses rendszert, de valahogy nem tudtam igazán megszeretni. Sokan az összes ubifos játékra ezt mondják, de én csak itt érzem igazán, hogy üres, és lelketlen. Néha azért elszórakozom vele. Néha egy könnyed kis lövöldének elmegy.


Generation Zero (2021. március)

Ingyen hétvégét tartott a steam, így hát kipróbáltam. Nagyon megtetszett. Elvileg ez a játék is lelketlennek, és üresnek mondható. Sztori szinte nulla, a táj szép, de hamar monotonná válik. Rengeteg ismétlődő objektum van. A farmokon, falvakban alig néhány épület típus ismétlődik. A házak belseje is ugyan olyan. A játék lényege, hogy különböző robotokra kell lövöldözni, de ezekből is csak pár fajta van. Fegyver választék sem túl nagy. Igaz ugyan hogy nem sokat játszottam vele, hanem inkább sokszor keveset, de nagyon élvezem minden percét, amikor van kedvem leülni elé. A gunplay az ami élvezetessé teszi. Csakúgy, mint a többi Avalanche címet úgy általában.


Rage 2 (2021. február)

Már megint a neten károgók. Mindig megfogadom magamnak, hogy nem hallgatok rájuk, de azért sokszor sikerül elbizonytalanítaniuk. Ezt a játékot is azért nem vettem meg mert nagyon rossz megítélést kapott összességében. Pedig szintén az Avalanche fejlesztette az ID software-el karöltve. Később az Epic Store ingyen adta, ezért tettem vele egy próbát.

FPS játékban gunplay-t rég nem élveztem ennyire. Elképesztő látványos és hatalmas FUN. Egyszer végigtoltam, aztán kezdtem egy New Game Plus-t, és azóta rendszeresen előveszem egy-egy outpost újra elfoglalására. Ha egy tömény, gyors, és élvezetes gunfight-ra vágyom akkor sokszor ezt veszem elő a mai napig is.


Max Payne 3

Ha már élvezetes gunplay, akkor ez nem maradhat ki. Régi, de máig rendszeresen előveszem egy-egy chapter újrajátszásra, ha egy igazán szuper lövöldözésre vágyom. Arcade módban bekapcsolom a „Lonewolf AI” opciót, ekkor az ellenség sokkal agresszívabb, folyamatosan, megállás nélkül lőnek rám. Ha story módban játszok újra, akkor bekapcsolom a „bullet cam on every kill” opciót, ami önmagáért beszél: minden halálos golyót, és lelőtt delikvenst lassítva mutat közelről ahogy a legkülönfélébb balettmozdulatokat lejt amikor becsapódik testébe a golyó. Megunhatatlan.

Összegzés:

Shooter játékokban nekem, talán meglepő módon, de a lövöldözés a legfontosabb. Hogy az mennyire élvezetes, és szórakoztató. Ezen kívül az utóbbi években amióta igazán casual gamer vagyok az is fontos, hogy amikor előveszek egy lövöldözős játékot, akkor abban nagyrészt tényleg lövöldözés legyen. Legtöbbször ugyanis kb. fél órára, vagy max egy órára ülök le játszani. Ilyenkor amire szükségem van az egy kis instant action. Egy küldetés, egy outpost elfoglalás, vagy egyéb tevékenység, ami nem túl hosszú, de tömény akció.

Így tehát a saját ízlésem, és szubjektív megítélésem szerint a következő eredményt hirdetem ki:

Legjobb FPS gunplay: Rage 2

Legjobb fedezék alapú TPS: The Division 2

Legjobb TPS: Max Payne 3

Ami kimaradt: Volt még jó pár játék, amit megvettem, vagy GamePass, és egyéb ingyen kapott módon kipróbáltam, de nem igazán tetszett: Quantum break, Control, Destiny 2, Titanfall 1-2, Borderlands 1-2, Recore, Gears of War, Outriders, Agents of Mayhem, Just Cause 4, Hitman 2, The Hunter: Call of the Wild, Rico, stb.

Ezen kívül nálam kimarad minden olyan játék, ami horror, zombi, ahol az ellenfelek nem emberek, hanem természetfölötti lények, szörnyek, akik még csak nem is lőnek vissza. Plusz a háborús játékok. COD, BF már rég nem érdekel, nem is tudom mennyire van bennük egyáltalán egyszemélyes kampány.

Köszönöm a figyelmet.

Nektek milyen Single Player lövöldözős játékok a kedvenceitek?

6.
FrankBlack
#3: Köszi Claymen. Anno psx-en, később pc-n a mohaa és cod játékokat én is nagyon szerettem. Meg a Brothers in arms is jó volt. A Bulletstorm szintén. A Rage 2 kicsit hasonlít rá. A Shadow Warrior-t próbáltam, de sajna nem az én világom.
5.
FrankBlack
#4: A kedvenceimet amint irtam is, úgy kb. 3-6 évente váltogatom, az alsómat meg azért ennél jóval sűrűbben :) Az érzelmi kötődés is megvan, csak legfeljebb ebben a posztban nem sikerült átadnom.
4.
Heldengeist
#2: Amire gondoltam, hogy a kedvenceit általában nem úgyváltogatja az ember,mint az alsóját. Egyszerűen úgy látszik, hiányzik az érzelmi kötődés, aminek meg kell lennie, ha valamit kedvencnek nevez az ember.

Kb. ez jut róla eszembe: https://youtu.be/1SNRULEnTVQ
3.
Claymen
Szép kis lista lett Frank!
Nekem a shooterek nem a szívem csücskei, ritkán ragad magával cím, és általában azt is hamar megunom.

A regi cod es mohaa játékokat nagyon szeretem, Illetve a bulletstorm egy ilyen bűnös élvezet, ahol az eddigi legelborultabb húsdarálóval találkoztam, (ha a doom -ot nem nèzzük )
és szinte azonnal kedvencemmè fogadtan, az agyatlan terminátor kategóriában.

A max payne 3 is nagyon tetszett, illetve van egy cim amit évente vegigjátszok, ez pedig a shadow warrior. Írtad ugyan, hogy a szörnyes tematika téged nem nagyon vonz, de ennek szerintem adj egy esèlyt. (No meg a classic, de azt szerintem nem szeretnèd)
2.
FrankBlack
#1: Valóban nem szoktam 10+ éves játékokkal játszani. „Panaszkodni” pedig minden játékra szoktam, mert mindnek vannak hibái, hiányosságai. A régieknek is voltak, nem csak az újabbaknak. De attól még ennek ellenére szeretem őket.

Én a játékokkal úgy vagyok, hogy amikor újdonság, és akkor nálam az a csúcs, akkor jól kijátszom magam vele. A kedvenceimet nem csak egyszer viszem végig, hanem évekig elvagyok velük. Ez régen is így volt, és most is. Aztán azért egy pár év után lassan elengedem őket. Szép volt, jó volt, de elég volt. Jön helyére új, amivel aztán megint elvagyok évekig.

A listádon is szereplő Saints Row 3, Max Payne 2, GTA:SA, STALKER, és sok más játékot is a megjelenésük után még 3-5 év múlva is elővettem sokszor. De aztán azért kb. 10+ végigjátszás és 5-6 év után azt mondom, hogy most már elég volt belőle ennyi. Szerintem sokan ennyit sem játszanak a játékokkal. Egy végigjátszás, aztán többet nem veszik elő. A mostani kedvenceim között is van bőven 3-6 éves játék, és még mindig szívesen leülök eléjük. Aztán majd jönnek újak, ezek pedig mennek.

Én ebben nem látok semmi szomorút. Legalábbis én biztos nem szomorkodom emiatt :)
1.
Heldengeist
Valahol szomorúnak találom, hogy panaszkodsz a modern játékok állapota miatt, de egyetlen 2015 előtt megjelent játék fért be a listára és 0 darab 2010 előtt megjelent.

Amúgy én külön bontanám az FPS-eket és TPS-eket.

TPS:
Max Payne 2: The Fall of Max Payne
Grand Theft Auto: Vice City
Saints Row: The Third
Tomb Raider: Legend
Uncharted 2: Among Thieves
Gears of War
Vanquish
Dead Space 2
Ratchet & Clank Future: Tools of Destruction
MDK

FPS:
Shadow Warrior (classic)
Half-Life 2
Wolfenstein: The New Order
Quake 4
Quake II
S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat
Metro 2033
Unreal
Halo: Reach
Call of Duty (1)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...