Game Fan

Game Fan

Évértékelő beszéd valamint előretekintés 2013-ra.

Link másolása
Yanez blogja nyomán reagálnék a tisztelt olvasósság felé a 2013-as évre, valamint leírnám a 2012-es évértékelő beszédemet. Kellemes olvasást.

Mélyen tisztelt Yanez kolléga úr már leírta a maga kis összefoglalóját arról, hogy szerinte mi lehet idén az év játéka. Gondolkodtam rajta, elmélkedtem kicsit, utánanéztem a dolgoknak és arra jutottam, hogy mivel nagyon hosszú lenne mindaz amit le szeretnék írni ott kommentben így írok neki egy saját blogot. Ne kövezzetek meg miatta.

 

Minden elismerésem Yanezé hogy a 2013-as év 4. napján ilyen gondolatokba bocsájtkozott de megértem az ő álláspontját is. Nem emelt ki sok játékot de azokat amelyek kiemelt azokat biztosan mindenki hallotta már, olvasott róla, látta jútúbon vagy bármilyen médiumban felfigyelhetett rá. Szerintem azért is gondolhatja azt bárki, hogy ezen játékok közül fog kikerül a "nyertes" mert iszonyat hype van körülötte. Mindenki be van zsongva így titokzatos meg úgy jól néz ki stb... de innen had kezdjem el a saját gondolatvezetésemet.

 

Lehetett olvasni a napokban, hogy a 2012-es év az utóbbi évek egyik legrosszabb éve volt márami a játékmegjelenseket valamint azok értékelését illeti. Ebben van igazság ezekkel nagyrészt egyet is értek. Tavaly nem voltak olyan nagyágyúk, egyedi ötletek a piacon amelyek igazán nagy felfordulást okozhattak volna. (Lehet itt jönni, hogy ott a Dishonored meg egy rakat indie játék. Oké de ezek miket újítottak meg? Hol alakítottak ki maguk körül olyan érát amire még 5-10 év múlva is emlékezni fogunk?) Jöttek a lerágott csontok a folytatások azok a játékok amelyek már lassan 10-15 éve a piacon vannak. Ide kapcsolódóan azt is had osszam meg veletek, hogy vajon miért lehet ez, miért nem jönnek ki új, egyedi játékok. A válasz pedig ha nem is biztosan, nagy mértékben az, hogy ennek a konzolgenerációnak valószínűleg ez lesz az utolsó éve. Egész egyszerűen nem éri meg olyan játékokkal előállni amelyek nem képesek lecövekelni, megalapozni a saját nevüket. Jönni kell a jól bejáratott címekkel, azokat úgyis mindenki ismeri újat húzni nagyon merész vállalkozás. pláne egy nagyobb kiadó, stúdió részéről. Ezzel sajnos meg is van arra a válasz, hogy miért nem volt olyan a tavalyi év amilyen. Láss csodát sokak szerint a legerősebb év a 2006 - 2007-es volt. Na mi volt akkor? Igen a jelenlegi konzolgeneráció felfutása. Akkor az újdonság hevében mindenki igyekezett kimarkolni magának egy szeletet, ahogy írtam fentebb, lecövekelni magát. Csak hogy kiemeljek egy párat ezek közül: Mass Effect, Assassin's Creed, Uncharted. Mind a három cím ekkor alapozta meg magát és nicsak miből lesz a cserebogár. Igazi blockbusterek voltak megalapoztak egy irányvonalat amire nagy valószínűséggel 5-10 év múlva is emlékezni fogunk. Úgyan ez igaz a ps2-es korszakra ott is jelentek meg olyan játékok amelyek a mai napig jelen vannak a piacon. De akkor mikor már tapintható volt az új generáció nem igazán jelentek meg olyan nagy slágercímek.

 

Nos ezt az apró kitérést követően térjünk is vissza a 2013-as évhez. Sok találgatás ment/megy arról hogy mikor is jöhet ki az új generáció. Egy biztos, közel van, és ha valami közeledik akkor mindenki arra készül. Kiadók, fejlesztők, felhasználók, mindenki. Ha a trendeket nézzük valamint az én véleményem is az hogy a 2013-as év játék megjelenési szempontból alá fogja múlni vagy legalábbis egy szinten lesz a 2012-essel. Idén is fognak kijönni jó játékok, nem is egy (Erről majd később) de akkor sem lesz olyan blockbuster, egyedi ötlet mint anno a Mass Effect volt. Nem éri már meg. Legközelebb talán a 2015-16 os év lehet olyan, hogy mindent visz amikor a next-gen már valóság lesz amikorra már tudni fogják a fejlesztők hogy mik is a határok és nem kezdeti szárnypróbálgatások lesznek. Ekkor jöhetnek a titkos next-gen projektek amelyek szintúgy megalapozhatnak egy-egy irányvonalat de addig sajnos ezekkel kell beérnünk.

 

Habár erős lesz a felhozatal nem fogja megközelíteni a már említett 2006-07-es évet. Yanez is kiemelt ezek közül jónéhányat amellyek esélyesek is lehet az év játéka címre. De kitudja, hogy nem lesz idén is egy Journey-nk vagy egy Dishonoredünk ami megkavarhatja az amúgy már eléggé elalgásodott állóvizet. A fent említett blogban ugyan egy kivételével (egyelőre úgy tűnik legalábbis) konzolos lesz és nem multiplatform azért könnyen elvihetnek trófeákat. De nem szabad megfeletkezni, hogy ezeken kívül jönnek majd még nagy nevek amelyeket Yanez már leírt azokat most had ne írjam le mégegyszer.

 

Amnesia: A Machine for Pigs: Az előző Amnesia is belopta magát az arra vágyó felhasználók szívébe és álmába egyaránt. Nem egy AAA-s cím de attól még jól szerepelhet az arra vágyók körében.

Dead Space 3: Gyorsan visszakanyarodba ez a játék is ebben a generációban látott napvilágot. Szintúgy horror jó sztorival, TPS-ként rétegjáték ez is nem a "népeknek" készül de ki mondta azt hogy egy Év játéka címhez minden játékosnak kell vele játszania?

Crysis 3: Khm szerintem tudjátok mit akartam ide írni...^^ A kettő számomra nagy csalódás volt, szerintem maga a játék már csak erőfitoktatás hogy miket lehet ma már elkészíteni grafikai motorokkal. Ettől függetlenül a puding próbája az evés.

Gears of War: Judgment: Hát igen. Erősen rókabőr szerintem mint ahogyan a rövidítésileg ugyan az csak a szomszéd konzolon megjelenő Ascension is. Nagy hype mind a kettő körül exkluzív címek ugyan de a nevük sokmindent eldönthet.

Van nekünk még idén két Tom Clancy's féle játékunk is. Egyik a Splinter Cell Blacklist a másik a szivárvány hatos osztag féle Patriots. Sokadik folytatások ezek is. Mind a kettőből láttunk már gameplay-t. Simán esélyesek lehetnek az év játéka címre mert mind a kettőben van potenciál bár lehet hogy ezt már csak a történelem mondatja velem.

Company of Heroes 2: Sokan szeretjük a sorozatot biztosra veszem hogy már mindenki halott róla, olvasott róla. Ha hű lesz elődei nevéhez könnyen lehet nagy meglepetés.

Metro: Last Light: Az utolsó remény nem csak az emberiségnek hanem a csőd szélén álló THQ-nak is. Ha hű lesz az elző részhez és átadja azt a pszihológiai rettegést akkor elég könnyen, félelmet nem ismerően vághatja magát keresztül az idei felhozatalon.

Bioshock Infinitie: Egyedi hangulta és játékélménye simán elviheti a dobogó legfelsőbb fokára.

Nem utolsó sorban a tömegjátékok amik biztosra vehetőek: Call of Duty, Need for Speed, Battlefield. Ezekről nem vagyok hajlandó többet írni úgyis csak megjelennek és lesznek nem valószínű hogy alapjaiban refornálnák meg a játékvilágot. (Ugyan minden játék egyszer megtette ezek közül de azóta szinte ugyan azok más néven vagy éppen a színvonal esése mellett.)

 

Azonban ha idén megjelenik akkor szerintem az igazi befutó a Star Wars 1313 lesz. Logikus lenne ha még idén megjelenne ugyebár. Nem sokat tudni róla ugyan de igazi ínyencség lehet.

Természetesen ezeken kívül nagyon sok más játék is megjelenik párral mint írtam Yanez foglalkozik blogjában ezeket nem írtam le úgyhogy kérem ne gyertek ezzel.

 

Remélem tetszett, úgy gondoltam, hogy muszáj ezt veletek megosztanom még ha egy kicsit hosszú is lett a véleményem. Nagyon szépen köszönöm, hogy végig olvastad!

Game Fan

 

 

4.
4.
daenath
Remek blog, 2012-ben nekem a Dishonored lett az ev jateka, Assassin's Creed 3-at csak havernal toltam de mar a 2ik resz se kotot le tulsagosan, Mass Effect 3 mai napig ki se toltam, szepen porosodik a polcon "irrulok pirulok" :) de nem is tetszet annyira mint az elso resz, FarCry 3 nekem mar eleg volt a nagy csalodast kelto masodik resz, ezt a reszt mar ki se probaltam, es a tesztet, videokat nezve nem is nekem valo. 3013 hmmmm? Dead Space 3! talan, de mint TheJoker kolega is irta nagyon ugy tunik hogy egy hent game lesz, inkabb varos a Metro: Last Light-ot, nekem nagyon tetszenek a postapokaliptikus jatekok, a Crisis 3 nekem mindegy milyen lesz, anno az elsovel se sokkat jatszotam, valahogy inkabb techdemo erodemonstracionak tunt nekem mint igazi jateknak, a Bioshock nalam kifuladt a masodik resznel, amit meg varok az a Star Wars 1313.
3.
3.
TheJoKeR
Szép kis év lesz ez is. Habár a Dead Space 3-ról egyre jobban kezdem azt hinni, hogy egy agyatlan lövölde lesz, és egy csepp horror nem lesz benne, de ne legyen igazam. Imádtam az első 2 részét, habár sosem horrorként tekintettem rájuk.
Amnesia nagy kedvencem volt, sőt még most is rajta van a gépen, kb. 20-25 custom story-val együtt:D Bioshock 2-t végigtoltam egyszer, annyira nem kápráztatott el, de ez az új rész nagyon tetszik.
2012-ben pedig egyértelműen a Dishonored volt a legjobb számomra. Nem volt játék eddig ami annyira lekötött volna mint az.:)
2.
2.
Yanez
Én örülök,hogy leírtad e címeket,mert jó eséllyel indulnak a győzelem felé ezek a játékok is.Grat!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...