Woody Harrelsonból egy is elég

Link másolása
Avagy Szemfényvesztők 2 kritika.

Két éve láttam az első Szemfényvesztőket és én azok közé az emberek közé tartozom, akiknek az első rész tetszett, jó kis heist movie volt, megfűszerezve a bűvészettel. Valamennyire egyedi ötlet, lekötött és jól is szórakoztam rajta. A második részben már akkor nem bíztam viszont, mikor megláttam az első trailert és amikor annak a végén megláttam Daniel Radcliffe-et egyből el is kezdem temetni a folytatást. De vajon kellett félnem?
A történet egy évvel az első után veszi fel a fonalat, a lovasok bujkálni kényszerülnek. Dylan viszont új feladattal bízza meg őket. Ebbe viszont beleavatkozik Walter Marby, így menekülni kényszerülnek. Ám, hogy tisztázhassák nevüket, egy lehetetlennek tűnő feladatot kell megoldaniuk.
Eléggé egyszerű kis története van a Szemfényvesztők 2-nek és csak úgy hemzseg a hibáktól a film. Kezdjük ott, hogy annyira túl akarták ezt bonyolítani, több "csavart" is tartalmaz a történet, amik nagyon-nagyon súlytalanok és el nem tudom mondani, hogy mennyire nem lepődik rajta meg az ember. A poénok, hát oké, az elején van egy pár tényleg vicces, de vannak nagyon-nagyon erőltettek is, amiknél inkább fanyalogva néztem. A motivációkat néha nem értettem és azt az egy szerelmi szálat olyan balf*sz módon építették (ha egyáltalán lehet az építeni szót használni erre, a tessék lássék módon megoldott kapcsolatra). A fényképezésre és a vágásra igazából a "semmi extra" kifejezést tudnám használni. Illetve Atlas esős trükkje utáni eltűnése nincs megmagyarázva, ami így elég zavaró, akárcsak az, hogy nagyon úgy tűnik, hogy senki nem akarta, hogy ez a film jól sikerüljön: a rendezés és a forgatókönyv nem jó, nem is hű de rossz, de nem is jó. A kártyadobálós jelenet pedig nem csak, hogy feleslegesen elnyűjtott, de mellette brutálisan logikátlan is. A legnagyobb probléma mégis az, hogy van ennyi jó színészed és nem tudod kihasználni a bennük rejlő potenciált.
Jesse Eisenberg: Sokakkal ellentétben én kedvelem ezt a srácot, tehetségesnek tartom, de nem tesz hozzá semmit ehhez a filmhez, teljesen átlagos.
Mark Ruffalo: Imádom ezt a palit, brutálisan jó színésznek tartom. És míg az első részben jól muzsikált és átlag felettit játszott, itt letudta a kötelezőt és ő is nagyon szürke volt.
Dave Franco: Nem tudom eldönteni, hogy ő most jó színész-e vagy sem. Szerintem a legrosszabb ő volt itt. Oké, helyes, csábos a mosolya, de amit ő csinált, azt én is megtudtam volna, sőt bármelyik GK tag, ráadásul lazán.
Michael Caine és Morgan Freeman: Szeretem mindkettejüket, de előbbinek nagyon kevés idő jutott (és elb*szott egy szinkronja volt), utóbbi pedig....ehh hagyjuk.
Woody Harrelson: Ott még úgy voltam vele, hogy igen, ő jó volt, de aztán ahogy egyre távolabb kerülök a filmtől, úgy ébredek rá egyre inkább, hogy hiába az egyik kedvenc színészem, de egyszer nagyon kedvtelen volt, egyszer pedig hihetetlen mód ripacs, ráadásul ezt elosztva két külön karakterre, akiknek viszont lett volna a kapcsolatukban potenciál, de inkább nem használták ki.
Lizzy Caplan: Na itt pont fordítva vagyok, ott úgy véltem, hogy ez valami vicc lehet csak, a belépését a lovasok közé is letudták nagyjából 2 szóban, de most már úgy látom, hogy ő kellett a fimnek. Minél inkább haladt előre a film, annál inkább élvezetes volt a játéka. Nem kiemelkedő, de korrekt. Ideje lenne rábízni komolyabb szerepeket is, komolyabb filmekben.

És itt fogom azt leírni, amire sose gondoltam volna és lehet ezt holnap el is megyek meggyóni, de:

DANIEL RADCLIFFE SZÍNÉSZKEDETT.....JÓL.

Kihozta a maximumot egy olyan karakterből, amire sajnos a forgatókönyv és a rendező se fordított elég figyelmet, pedig benne is lett volna potenciál, de bőven. Talán még jövője is lehet Hollywoodban a Harry Potter filmeken túl. Rajta kívül talán a film végét tudnám felhozni, az utolsó londoni produkciót és a lezárást, ami az esőben eltűnős jeleneten kívül, szerintem jó lett (bár giccses is).
Bár sok a negatív dolog, viszont ami mellette szól az az, hogy mezeket mind csak a mozi után vettem észre és gondolkodtam el rajtuk, amíg bent ültem a fim totálisan lekötött és abszolút élvezhető volt, így összességében azt tudom elmondani, hogy ha abszolút nem akarsz odakoncentrálni, hogy megértsd a történeteket és egy nagyon laza kis kikapcsolódásra vágysz, akkor nézd meg ezt a filmet, de semmiképpen se egyedül, hanem vigyél magaddal barátokat, barátnőket.

Pro:
+ Lizzy Chaplan
+ Daniel Radcliffe
+ A film vége

Kontra:
- Kihagyott ziccerek tömkelege
- Kártyadobálós jelenet
- Dave Franco

Összegzés: Ez ellentmondásos lesz: Nem jó film, sőt nagyon felszínes, de végső soron, ha nem keresel nagy filozófiai mélységeket, hanem csak a spancikkal szórakozni egyet (és nem láttad még a Warcraftot meg a Rendes fickókat), akkor tegyél vele egy próbát. 5,8/10

7.
7.
greenmelon
#6: Köszi, csekkolom én is hamarosan akkor. :D
6.
6.
Hab
#5: Szerintem az, 2x láttam már, és szerintem hamarosan megnézem megint. De garanciát nem vállalok :D
5.
5.
greenmelon
#4: Jó film? Juno Temple miatt rajta van a listámon de még nem került rá sor.
4.
4.
Hab
Amúgy én Daniel Radcliff-et a Horns óta bírom, tudom sokan leszólják azt a filmet is, de nekem tetszett.
3.
3.
Hab
#2: Általában angolul nézem a filmeket, ha tehetem. Sajnos az utóbbi időkben rettenetes a magyar szinkron, pedig régen milyen jó volt!
2.
2.
garki
#1: Nincsen benn :)
Kizárólag csak felirattal nézd meg.
1.
1.
Hab
Nekem nagyon bejött az első rész, kritikádat nem olvastam végig, mert nem tudom van-e benne spoiler. Szerintem ezt is majd letöltve nézem meg,
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...