giga321

giga321

A tökéletes gyilkosnak nincs identitása.

Link másolása
Könyvbemutató és Könyvajánló.

Jó reggelt/napot/estét.

 

Elég régóta nem írtam semmilyen könyvajánlót, holott olvastam én egy könyvet már elég régóta, de egyszerűen olyan jó sok játék jött ki az elmúlt hetekben, hogy nem volt időm olvasni, amit nagyon szégyellek. DmC: Devil May Cry, Dead Space 3, Far Cry 3, League of Legends, és Dota 2 mind mind beszippantott. Ezért is haladtam olyan nehezen a könyvel, ami nem jellemző rám, hisz aki ismer, tudja, hogy egy 700 oldalas könyvet, ha beszippant a sztori és ráfeszülök akár 4-5 nap alatt, el tudok olvasni (ez nálam jónak számít). A könyv, amit bemutatok egy teljesen korrekt alkotás az Éjangyal Trilógia második kötete azaz „Az árnyékvilág peremén.” „Az író Brent Weeks megmutatta, hogy az első könyve nem csak mázli volt a srác tényleg ilyen jó!” Szól a könyv hátulján lévő mondat. És tényleg ilyen jó ugyanis minden megvan benne, ami egy igazán jó fantasyhoz kell. Cselszövések, árulások, lélegzetelállító harcok, mágia használat, rengeteg új szereplő, látványos helyszínek, vulgáris párbeszédek és még sorolhatnám.

 

Mivel itt az oldalon már bemutattam az első kötetet, így aki szeretné tovább olvasni a blogot nem ártana elolvasni előtte az első részről szóló blogomat mert hát így kissé spoileres lehet az írás.

 

Nos akkor innentől SPOILER ALERT.

 

Kylar Stern legutóbbi bérgyilkos munkája eléggé balul sült el. Nem elég, hogy mestere Durzo Blint meghalt de még legjobb barátja Logan Gyre a jelek szerint Ő is alulról szagolja az ibolyát. Kylarnek elege lett így úgy dönt, felhagy mestergyilkos életével, és új életet kezd egy teljesen másik városban szerelmével Elennel és Durzo lányával Ulyval. Új város, új környezet, új személyek. Mi baj történhetne? A kezdetleges idilli környezet nem tart sokáig, ami egy ideig szépen és békésen telik az pár nap múlva ismét kezd minden vissza állni a régi kerékvágásba. Kylar nem tud elszabadulni múltjától, így éjszakánként felölti mestergyilkos álcaruháját és telepakolja magát fegyvereivel így aztán a város utcáit, járja egy kis gyakorlás miatt, hogy be ne rozsdásodjanak a képességei. Természetesen a ka’kari is folyamatosan nála van.  Azonban egyre jobban pénzszűkében vannak Elennel. Így Kylar kénytelen eladni Megtorló kardját, amiben végig benne volt a fekete ka’kari. Az már csak teljesen mellékes, hogy Elenne és Kylar olyan fülbevalókat, néztek ki maguknak, ami pont annyiba kerül, mint amennyi pénzt kaptak Megtorlóért.  Hát ennyit a pénzükről.

 

Mint már írtam a kellemes új élet nem tart sokáig ugyanis feltűnik Kyler egy régi ismerőse Jarl aki, mint sejteni lehetett nem csak egy baráti csevegésre jött el meglátogatni bérgyilkos barátját. Egy munkát ajánl neki méghozzá olyat, ami egész Midcyru-ra hatással lehet. Meg kell ölnie az Istenkirályt Garoth Ursuult. Kylar hezitál és továbbra is, kitart a mellett, hogy új életet kezdett és felhagyott a régi életével Jarl olyat mond neki, amitől földbe gyökerezik a lába. Kylart fájdalmas választás elé állítják: vagy örökre kilép az árnyak közül, és békésen él új családjával, vagy kockára tesz mindent, hogy végre hajtson egy utolsó nagy megbízást.

     Ugyanis lehet, hogy Logan Gyre életben van a lyukban.

 

Eközben Logan olyan poklot él át, amit biztos, hogy még a legutáltabb ellenségének sem kíván. A lyuk a legundorítóbb börtön, amit el tudsz képzelni. Rothadás szaga lengi be az egész teret. Undorító emberi ürülék van mindenhol a vizelet mellet. A lyuk a legelvetemültebb bűnözők otthona és most Logan itt van, és nem tud semmit sem tenni. Egyetlen egy lány van, akit rendre megerőszakolnak. Az őrök, amikor ételt dobnak le direkt úgy teszik, hogy a középen lévő hatalmas lyukba dobják a kenyeret. Így néha egy-két rab, amikor túlságosan a kenyérért nyúl néha beleesnek a bűzölgő feneketlen sötét lyukba. Ha meg már látják, hogy a rabok tényleg nagyon éhesek olyan kenyeret dobnak le, amibe előtte belehugyoztak.  Az író igazán könyörtelenül mutatta be ezeket, a jeleneteket. Szinte már gyomorforgató az, amikor Logan beleharap a kenyérbe, és a torkán folyik le a meleg emberi vizelet. Különösen gyomorforgató, amikor Logan már tényleg az éhhalál szélén áll és nincs más választása, minthogy az éppen megölt rabból falatozzon. Tényleg nagyon durván vannak ezek a jelenetek leírva és minden egyes oldal után az olvasó, azt gondolja, ennél már nem lehet rosszabb szegény Logannak. Persze az olvasó is téved néha.

 

Kylar elvállalja a melót, persze ez nem olyan könnyű mint amennyire hangzik. Más veszélyekkel is szembe kell néznie nem csak az Istenkirállyal.

 

No de legyen ennyi elég a sztoriról, nem akarom nagyon elspoilerezni itt a dolgokat, hátha valaki kedvet kap és elolvassa.

 

A lényeg az, hogy még mindig nagyon élvezetes pörgős és érdekes a sztori és a végén egy eléggé más irányba kezd elmenni, amire talán egy picit számítottam is de örülök neki.

 

Na legyen ennyi elég a harmadik részt, most nem kezdem el, mert a következő könyvajánlóm tuti hogy a Deus Ex könyv lesz és utána még egy másik könyv, és talán utána jöhet a trilógia utolsó része.

 

A könyvet erősen ajánlom a fantasy kedvelőknek, hisz egy igazán korrekt alkotással van dolgunk, és csak pozitívat tudok mondani róla. Na talán egy negatív gondolatom lenne, hogy túl sok szálon fut a történet és hirtelen túl sok új szereplőt, vezettek be vagy csak én vettem észre ezt? Na mind 1 annyira nem vészes meglehet szokni.

író:

Brent Weeks

Oldalak száma: 648
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 790gr
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2011

Köszönöm szépen, hogy elolvastad és jó olvasgatást ^^.

Végére pedig álljon itt röviden a PS4 bemutató kicsit viccesebben XD

4.
4.
vuliem
Basszus, ezt a könyvet már hányszor kinéztem magamnak könyvesboltokban D: Innentől tutibiztos,hogy be fogom szerezni.
Fasza ajánló lett!
3.
3.
Skyer
"Az én nevem Michael Danny és az arcomat az új PlayStation 4 renderelte."
2.
2.
giga321
#1: Köszönöm.
És igen ez a videó hát ezt muszáj volt megosztanom " Hé srácok rájöttünk mire jó a Move kontroller - Gyúrma péniszeket csinálni vele" XD.
1.
1.
BloodyDeath
Jó kis ismertetô lett. Jómagam újból elôvettem a Metro 2033-t azt olvasom.
A végén a videó haláli lett. Jót röhögtem rajta. "a szemeiben látszik, hogy pedofil" "rájöttem, hogy telefonom nem csak arra való, hogy kisgyerekeket fótozzak a játszó téren". Haláliak lettek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...