Nos, ez az, amit egyelőre nehéz lenne megválaszolni. Először is, a Dreamfall Chapters a The Longest Journey “trilógia” harmadik részeként meg sem próbál megfelelő belépési pontot adni az esetleges új játékosoknak. Az előző rész eseményeinek legalább minimális ismerete nélkül értelme sincs nekiállni, ugyanis egy percig sem foglalkozik a sorozat világának a bemutatásával (csupán egy másfélperces gyorstalpalót ad belőle, ami maximum a rajnogók emlékeinek felfrissítésére elég). A leírásom épp ezért tartalmaz majd némi spoilert az előző részt nem ismerők számára. A trilógia jelzőt azért tettem idézőjelbe, mert bár valóban ez a harmadik játék ebben az univerzumban, igazán szorosan csak az előző részhez, a Dreamfallhoz kötődik, a The Longest Journey ismerete nem szükséges hozzá.

A történet ott kezdődik, ahol a Dreamfallé véget ért. Zoë kómában fekszik, miközben a tudata megrekedt a játék két párhuzamos világát, Starkot és Arcadiát összekötő köztes álomvilágban. Idejét nagyrészt az köti le, hogy segít az álomgépek miatt ott ragadt embereknek visszatérni a saját valóságukba, és közben őrlődik az eseményeken, amelyek idáig juttatták. Bár nem sok hajlandósága van visszatérni a saját világába, végül külső unszolásra mégis úgy dönt, hogy felébred a kómából és megpróbál gátat vetni a mindkét világot fenyegető veszélynek. A sztori itt ugrik három hónapot az időben, megtudjuk, hogy Zoë szinte semmire sem emlékszik a Dreamfall eseményei közül és a kómából való ébredés után ismét összejött Rezával, az exbarátjával, akinek az eltűnése megindította őt az úton, ami Arcadián és az álomvilágon keresztül a kómához vezetett. Az ébredése óta pszichiáterhez jár, talált egy új munkát, és önkéntesként dolgozik egy politikai kampányban. A helyszín is megváltozott. Immár nem a napfényes Casablancában lakik, hanem Rezával saját életet kezdve átköltözött a sötét Europolisba. Zoë történetén kívül rövid betekintést kapunk még Kian szökésébe is a börtönből, ahová a Dreamfall eseményei után került.

A játék első “könyve” tehát nagyrészt Stark világában játszódik, az új helyszín pedig a Blade Runnert idéző sötét cyber-punk Europolis, ahol a Nap a szó szoros értelmében soha nem süt. Kétség kívül nyomasztóbb ez a környezet, amely sokat ad a játék hangulatához. Művészileg nagyon jól lett kivitelezve és bár a bejárható terület nem kifejezetten nagy, kellőképp részletes ahhoz, hogy a pár óra alatt, amit a játékkal töltünk, ne unjunk rá.

Mivel a Dreamfall Chapters a trilógia lezárását öt különböző játékra (könyvekre) vágta, így értelemszerűen nem az elsőben kapunk meg minden választ az előző rész végén nyitvahagyott kérdésekre (leginkább egyikre sem), de ezzel együtt is sajnos az első “könyv” kicsit tartalmatlanra sikeredett. Abszolút érződik rajta, hogy meg sem próbál önállóan értékelhető játékká válni, csupán a harmadik rész bevezető fejezete, amelynek egyedüli feladata az új szereplők, és a megváltozott alapszituáció bemutatása. És ezt tessék szó szerint venni. Gyakorlatilag még szinte bele sem melegedtünk a játékba, már a végére is értünk. Minden átvezető videót, beszélgetést végignézve, végighallgatva, naplóbejegyzést elolvasva, bejárható sarkot felkeresve sincs hosszabb, mint 4-5 óra. A végén pedig semmiféle katarzist, vagy hasonlót nem kapunk, az egész csupán egy prológus volt a későbbi eseményekhez. Belengetnek előttünk több szálat is, amelyek mindegyikén látszik, hogy ez is érdekes lesz, ez is érdekes lesz, épp csak ebben a részben még igazán semmi nem történik.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor ez a fajta epizódikusság nem tesz jót a játéknak. Nem tudom, hogy milyen időközönként szándékoznak kihozni az új részeket, de így egyelőre nincs is értelme belefogni a játékba. A Chapters követi az előző rész által megkezdett utat és olyan mértékben történetközpontú, a játékmenet érdekessé tételére pedig oly mértékben nem fordítottak kellő energiát, hogy nincs ok játszani vele, amíg az utolsó részt is ki nem hozták. A játékmenet nem játszatja magát, a történetből pedig egyelőre nagyon keveset kapunk, és akkor ér véget a mesélés, mikor épp kezd kibontakozni valami.

A Chapters érdekes újítása (már a szérián belül nézve) hogy a játék lépten-nyomon döntések elé állít minket, amelyek mindegyike kihatással LESZ (valamikor a későbbi “könyvek” folyamán) a többi karakterrel való kapcsolatunkra és/vagy a történet végkimenetelére. A “könyv” végigjátszása után a játék ki is emeli nekünk, hogy mely döntéseink azok, amelyek jelentősebb hatással lesznek később, sőt, a döntéseinket összehasonlítja másokéval, statisztikát adva arról, hogy a többség mit tett az adott szituációkban. Nem mondom, hogy ez egy nélkülözhetetlen újdonság, de kétségkívül érdekes.

Történetorientált játékként értelemszerűen kiemelt szerepet kap az, hogy milyenek a karakterek, és ezt illetően a Chapters egy kicsit felemásan teljesít. A fő-főszereplő Zoë még mindig érdekes, vagány, hús-vér karakter, kellő humorral és ezen tulajdonságai sokak számára instant szerelemmé teszik. Rajta kívül néhány mellékalak is jól sikerült (a főnökasszonya, a pszichiátere, a pasija legjobb barátja) de mások végtelenül unalmasak és érdektelenek. Bár valószínűleg van ebben némi szándékosság (több elrejtett utalás alapján, amikről persze később kiderülhet, hogy mind csak red herring volt) de Zoë és Reza kapcsolata távolról sem idilli, megkockáztatom, hogy az idő nagy részében egy kihűlt, egymástól elidegenedett párnak tűnnek, akik időnként még próbálják felmelegíteni a már eltűnt szerelmüket. Amennyiben ezt jól látom, Reza karakterét nagyon jól eltalálták a készítők, amennyiben tévedek, úgy hatalmas hibát követtek el nála, mivel még csak minimális mértékben sem szimpatikus. Bár a történet középpontjában egyértelműen Zoë áll, van még egy visszatérő irányítható karakter az előző részből: Kian Alvane, aki semmivel sem lett érdekesebb figura, mint volt korábban. A Dreamfall után továbbra sem látom egyáltalán indokoltnak, hogy miért szükséges neki irányítható karakternek lennie, remélem valamelyik későbbi részben ez változni fog, így ugyanis csak játékidőt vesz el olyan karakterektől (Zoë és a Chapters első fejezetében játszható karakterként még meg nem jelenő, de későbbre beígért April) akik érdekesek lennének.

Mint már említettem, a Chapters játékmenete nem mondható lebilincselőnek, de az is igaz, hogy cserébe idő tekintetében talán nem is teszi ki az ötven százalékot, annyi interaktív beszélgetéssel, és átvezető videóval lesz dolgunk közben. Ettől függetlenül nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a játékmenetben nem igazán találni semmit, ami az embert a játék öröméért, és nem a következő cutscene utáni vágyért szögezné a képernyő elé. Ez semmiképp sem tekinthető pozitívnak. Persze néhány trükkel azért gondoskodtak a készítők arról, hogy ne fulladjon a dolog teljes unalomba, de nem feltétlenül volt sikeres ez a törekvésük. Nincs például minimap, és a játék nem fogja a kezünk lépten-nyomon, ami hozzáad a játékmenethez némi mostanában ritkábban tapasztalható nehézséget, és ez eddig nagyszerű. Csakhogy! Sajnos a kezünk elengedésénél néhol már túl messzire mentek a készítők és a feladatok megoldásához SEMMI segítséget nem adnak. Elsőre ez lehet, hogy izgalmasan hangzik, a megvalósítást azonban inkább mondanám frusztrálónak. Hogy miért? Mert ezeknél a feladatoknál nem arról van szó, hogy csak egyféle logikus megoldás juthatna az ember eszébe, és arról sincs szó, hogy többféle módon meg lehetne oldani őket. A kettőt kombinálták, mégpedig úgy, hogy a játékosnak eszébe jut vagy három-négyféle megoldás is, ahogy átküzdhetné magát az előtte álló problémán, aztán egy kivétellel az összesnél abszolút érthetetlen, logikátlan akadályokat gördítenek az útjába a készítők, hogy azt az egyet találja meg, amit ők kiagyaltak. Nem értem, hogy miért nem lehetett itt egy kicsit nagyobb szabadságot adni az embernek. Ami miatt szintén kritika illetheti a készítőket, hogy nincs semmi tutorial a játékban, így pedig egy kaland- és point-and-click játék gyakorlattal nem rendelkező játékos néha talán azért nem talál rá egy megoldásra, mert nem ismer egy funkciót, ami szükséges hozzá (hogy mást ne mondjak: két tárgy kombinálása, illetve az, hogy az akciógomb lenyomásával az inventoryból nem automatikusan választódik ki a szükséges tárgy, hanem az inventoryba lépve ki kell választanunk, amit használni szeretnénk; de említhetném még Zoë képességét is, hogy az álomvilágban képes lelassítani az időt, gondolatot olvasni, fényt gyújtani amelyek egyikéről sem szólnak nekünk, magunktól kell rájönni).

A Chapters technikai része sajnos nem fest túl rózsásan. A látvány művészi kivitelezése kifejezetten jó, grafikai szempontból nézve azonban csak a kor minimum elvárásainak felel meg. A gond még nem is ezzel van és nem is a viszonylag kicsi bejárható területtel. A problémát a végtelenül optimalizálatlan motor jelenti, amely a bőven a minimum gépigény feletti konfigurációkon is csak indokolatlanul döcögő sebességgel jeleníti meg a játék világát, ráadásul még a grafikai minőség visszavételével sem lehet jelentős javulást elérni. Az utcákon nem hemzsegnek az emberek, az NPC-k nem különösebben élnek önálló életet, ráadásul viszonylag kevés karaktermodellt alkalmaztak hozzájuk, így már három-négy óra játék alatt is feltűnő az arcok ismétlődése. Az optimalizálatlan motor mellett további probléma, hogy az animációk, különösen néhány NPC-é, valami botrányosan darabos lett, és ocsmány.

Ami miatt viszont nem érheti szó a ház elejét, az a zene. Ahogy eddig megszokhattuk, a Chapters zenéje is valami varázslatos. Ahol kell, ott kellő érzelmi töltetet ad, ahol pedig az kell, észrevétlenül rántja az embert a játék világába. A dallamok mellankólikus jellege miatt én nem feltétlenül hallgatnám őket a játékon kívül, de minden kétséget kizáróan nem lehetett volna ennél jobban eltalálni azt a hangulatot, amivel a Chapters megajándékozza a játékost.

Így a kritikám vége felé illene valami összegzést adnom, de elég nehéz megfognom az általános érzéseimet a Chaptersszel kapcsolatban. Az biztos, hogy aki inkább JÁTSZANI akar egy játékkal, és/vagy nem ismeri legalább az előző részt, annak a Dreamfall Chapters nagyon nem való. Ez sokkal inkább egy grafikus Kaland, Játék, Kockázat könyv, mint klasszikus értelemben vett videojáték. Ami szintén aggodalomra adhat okot, az a játék ára. 30 Euró a Steamen, ami tekintve azt, hogy ez jó esetben nézve is csak egy játék ötöde, finoman szólva sem tűnik indokoltnak. Persze ha a további részek ehhez kapcsolódva ingyen (na persze!) vagy 4-5 Eurós DLC-ként lesznek letölthetőek, az más kérdés, de ha a többi is hasonló áron érkezik majd (ha egyáltalán, és nem húznak egy Half-Life 2 Ep3-at a készítők) akkor bizony messze túl nagy a kért összeg. AZONBAN, ha megjelenik minden “könyv” és a történetvezetés tartja a színvonalat, valamint az új “könyvek” árazásába már beleveszik azt, hogy az ember megvette az elsőt, akkor abszolút alapművé válhat a Chapters a széria előző két részéhez hasonlóan. Amennyiben a készítők betartják az ígéreteiket, úgy a döntéseink lényegi befolyással lesznek végig a játék során, így pedig az újrajátszási faktora magas LESZ. Egyelőre azonban túl sok a találgatás a jövőt illetően, és túl sok a kétség azzal kapcsolatban, hogy valóban végig viszik-e a készítők, amiket ígértek, így pedig kicsit bizony kockázatos megvenni a Chapters első “könyvét”. Ettől függetlenül aki szerette az előző részt, annak már az első “könyv” is biztosan tetszeni fog, de az is biztos, hogy a zárójelenet után úgy fog felállni a székből, mint egy kielégületlenül végződő szeretkezést követően.