godach

godach

Gamekapocs Play! vol.02 - Galaga

Szúnyogoktól hemzsegő folyópartról, immár az űrbe vesszük az irányt, ahol a TheGamers és a Gamekapocs tagjai, pokoli csatát fognak vívni...

Lezajlott hát az első forduló, és szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vett a megmérettetésen. Ahogy viszont a fenti bevezetőből is kiderülhetett, most egy teljesen más környezetben fogjuk folytatni a csatát, egészen a galaxis peremén.


A Galaga egy Japán lövöldözős játék, melyet hazájában a Namco, míg Észak Amerikában a Midway kezdett el forgalmazni 1981.-ben, ami egyébként az 1979-es Galaxianus folytatása. apán lövöldözős játék, melyet a Namco Japan és a Midway Észak-Amerikában 1981-ben publikált és publikált. Ez az 1979-es Galaxian folytatása. A játékmenet bár nem volt forradalmi, a képernyő alján elhelyezkedő űrhajó, mely a különböző irányból érkező idegen ellenségeket volt hivatott likvidálni, sikert sikerre halmozott.

A játékot, ITT találjátok meg, és az elért eredményt egy screenshot formájában, osszátok meg itt velünk.

A jelentkezés feltételei:
Név, Screenshot és hogy milyen csapat színeiben szeretnél indulni.
(TheGamers vagy Gamekapocs)

Természetesen a helyezetteket díjazzuk majd, hetente is és a végén összesítve.
Beküldési határidő: 2018.02.24 Éjfél
Eredményhirdetés és a következő forduló: 2018.02.25 Vasárnap (a következő blogban)

Az előző forduló eredményei: (Első tíz helyezett, 10-1-ig kap pontot)
Táblázat
Fenrir XVII - TheGamers - 15260 pont +(10p)
markoci555 - Gamekapocs - 12780 pont +(9p)
Yanez - Gamekapocs - 11200 pont +(8p)
PaprikaJancsi - Gamekapocs - 9590 pont +(7p)
Parzival_t - TheGamers - 7080 pont +(6p)
godach - TheGamers - 5440 pont +(5p)
Brigi - TheGamers - 5000 pont +(4p)

Jelenlegi Tabella:
Fenrir XVII (10p)
markoci555 (9p)
Yanez - Gamekapocs (8p)
PaprikaJancsi - Gamekapocs (7p)
Parzival_t - TheGamers (6p)
godach - TheGamers (5p)
Brigi - TheGamers (4p)

Csoporteredmény: (Csoporton belül, az első öt tag legjobb eredménye számít, csoportpontszámnak.
Gamekapocs - 33570
TheGamers - 32780

Jelenlegi állás:
Gamekapocs - TheGamers (1-0)

És akkor a végére, természetesen a jutalmak sem maradhatnak el, amit pontozási sorrendben, egy kommentben igényelhettek.

Választható Játékok:
INK Deluxe Edition (STEAM)
Games of Glory Steam Closed Beta (STEAM)
Woodle Tree Adventures (STEAM)
Luxor HD (STEAM)
ShipLord (STEAM)
ShipLord (STEAM)
The Agony (STEAM)
ClickRaid (STEAM)
GooCubelets: The Algoorithm (STEAM)
International Snooker (STEAM)
Space Beret (STEAM)
Hospital Manager (STEAM)
The Dungeon Power (STEAM)
Neon Hardcore (STEAM)
Brilliant Bob (STEAM)

A játékokért itt kommentben kell jelentkezni, hogy más is lássa, mi az ami már elkelt. A kulcsot, privát üzenetben fogom küldeni!

Sok sikert mindenkinek, és kellemes játékot!

14.
Yanez
Ez a Galaga piszok idegesítő egy game, úgyhogy nem is próbálkoztam túl sokat! :D

Gamekapocs zászlaja alatt menetelek:

https://s10.postimg.org/guayac6ll/2018-02-23_3.png
13.
SharkY055
#12: Jaj, lemaradt: https://imgur.com/a/wZQxM
12.
SharkY055
Jelentkeznék a The Gamers színeiben :)
11.
Brigi
#5: https://imgur.com/a/StcJT
Ezt még én se tudom hogy sikerült :D
10.
Fenrir XVII
#8: Sajnos nincs hang, egyik játék esetén se tölti be, vagy csak túl nagy késéssel.
9.
godzilla2
Új résztvevő vagyok, de komálom az efféle összecsapásokat úgyh bedobom az eredményem :D Játék-nyeremény annyira nem érdekel, így is több játszatlan játékom van a fiókjaimon, mint amennyit ebben az életben valaha is ki tudnék próbálni :D
A TheGamers színeiben :)
https://imgur.com/a/ZiOh4
8.
markoci555
ja egyébként a hangot be lehet nyomni? ha rámegyek hogy enable, akkor nem akar menni a játék
7.
markoci555
(Gamekapocs csapat)
kép: https://i.imgur.com/58MVBwE.png

Fenrir itt nagyon dominál :D mint a frogger-nél a játék úgy begyorsul, azt se tudom hova nézzek. Még megpróbálom megdönteni a rekordot, de nem biztos hogy sikerül.
6.
Fenrir XVII
No, visszatértem az eredménnyel
https://i.imgur.com/4zULs8f.png
5.
Brigi
halihó :) hát ennyi sikerült most hirtelen
https://imgur.com/a/m2Lr8
The Gamers :)
4.
PaprikaJancsi
Hát Godach ellen kevés lesz :D, de egynek megteszi:
https://i.imgur.com/M8n890M.jpg

Én sem igényelnék most semmit, inkább a verseny hajt, nagyon jól néz ki ez a ranglistás összegzés. Dobogóra csak fel kéne jutni :D
3.
markoci555
kicsit több emberre számítottam, én ajánlóból kerültem ide, most lehet még kevesebben leszünk :/ (vagy ez a Thegamers micsoda? Valami kisebb-nagyobb csoport, reklámozva van ott is?)

én sem kérek semmit, nem igazán láttam a listán nekem való cuccot, de amúgy se a jutalomért játszok, nemsokára jövök a rekordommal is
2.
Fenrir XVII
Nem igénylek semmit, "markoci555" te jössz:)
1.
godach
Nem egy megdönthetetlen pontszám lett, az egyszer már biztos :D
A TheGamers színeiben, továbbra is.
https://imgur.com/0bpnawR
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...