godach

godach

Bakancslista 2019

Link másolása
Ötvenkét játék az évre, ami igen kemény mennyiség, ha pedig a minőséget nézem, egyenesen kóros.

A bőség zavara.
Azt hiszem, sokan voltunk már így vele.
Emlékszem, régen a tégelyben sorakozó, végigjátszásra szánt játékokra, a lemezekre szerteszét heverve kölyökkoromban. Sosem gondoltam volna, hogy az a korszak véget ér. Aztán, nagy változás történt, mert elkezdett érdekelni a játékok legális beszerzése, majd végül a STEAM megjelenésével és tündöklésével, sokat harcolva ellene de a digitális gyűjtése is. Az első jó akciókat a konzolos, használt játékok beszerzésével kezdtem el felfedezni, de hamar csábítónak tűnt, a PS+ és Xbox Live ajánlata is. Addig, egész évben pár játékért tudtam kifizetni annyit, amit ha csak havonta egy játék érdekelt a kínálatból, a két előfizetéses szolgáltatás nyújtani tudott halmozottan. Itt viszont elkezdődött a körforgás és a különböző Bundle csomagok, EA Access, Origin Access majd a Gamepass ami mai napig a legjobb szolgáltatás a világon (szerintem mint XO és PC tulaj egyben) mellett a Humble Monthly-val elérkeztem a kánaánba. Nem csak rengeteg eredeti játékom lett, de rengeteg jó is. Nem csak rengeteg, de végeláthatatlan listával rendelkezem immár, így kénytelen vagyok a legnagyobb erővel rendelkező emberektől segítséget kérni ebben az ügyben, ez pedig nem más, mint a TI, játékostársaim véleménye.

 Írtam egy szavazást a TheGamers Hungaryban azokból a játékokból, amik megvannak nekem. Mivel szinte minden téma, minden stílus és mindegy mi csak játék legyen érdekel, magam sem tudok már választani a több száz játékból. Pótolnám a régieket, tolnám az újakat, elkezdeném azokat amikhez eddig nem volt szerencsém, de az ajánlatok miatt lenne kedvem hozzájuk. Azonban, van egy irgalmatlan nagy gond, ez pedig nem más, mint az idő. A csoport, blogolás és egyebek mellett, amit még csak a szabadidőmből említettem és nem a szociális életből, nagyon kevés idő marad, aminek a vége mindig ugyan az. Böngészek, böngészek és ezzel is meg ezzel is lenne kedvem játszani, de a végére már inkább bele sem fogok semmibe sem. Így jutottam a fenti döntésre, amiben a tagok 100 játék közül jelölhették azt, amit szerintük érdemes lenne végigjátszanom, majd az első 26-ot félretéve választottam még mellé ennyit, amit viszont én akarok nagyon. Meg is született a bűvös lista, amit aztán egy random.org-vel összekutyultam.



Az első negyed év, tizenöt játéka a következő:
Watch Dogs aminek nagyon örülök, hogy bekerült a listába. Már a legelső bejelentésnél is felkeltette a figyelmem, a nem mindennapi megvalósítás miatt, pedig egyre csak vágyakoztam rá de sosem volt idő. Elsőként, vele fogom kezdeni, úgyis kellene már valami sandbox játék. Aztán, ott a Fallout 4, amit ajándékba kaptam, és rég ott csücsül a steam könyvtáramban. Tudom, hogy nagy most a Bethesda utálat és voltak negatív kritikák a játékkal kapcsolatban, de ettől még a saját véleményem nem változott és mivel imádom a fallout világát, a Fallout 3 meg egyenesen a top 10 játékok közé sorolható nálam, így ennek is kegyetlen örülni tudok csak.

Subnautica. Egy név, ami egybeforrt a tökéletességgel és a minőséggel. Nagyon, de nagyon sokáig kellett győzködnie a survival stílus kedvelőinek azzal, hogy hozzáfogjak. Valójában, nem is sikerült nekik mindaddig, míg születésnapomra szintén az egyik kedves tagunktól, meg nem kaptam. Nem igazán szeretem a víz alatti tájakat, a világot, az óceánt és úgy nagyjából semmit sem, ami búvárkodással kapcsolatos. Ez sem vonzott, de illő volt kipróbálna, már ha ajándékba kaptam. Életem, legjobb döntése volt. Valami hihetetlen, mennyire meg tud változni az ember véleménye. Eddig azt hittem, hogy a víz alatti világ, egyszerű. Unalmas, egyhangú és élettelen. Nem mesélek többet, de rögtön beleraktam jópár órát és alig várom, hogy a következő évben befejezzem és büszkén elmondhassam magamnak, hogy bizony eme csodás kaland részese lehettem.



Nagyon sokáig szemezgettem az XCOM® 2-vel is. Aztán, végül ezt is megkaptam ajándékba. Az XCOM: Enemy Unknown nagyon kellemes volt. Rég hódoltam már a körökre osztott stratégiáknak, amit a Gorky 17 szerettetett meg velem. Viszont, idő hiányában sosem kezdtem hozzá. Eljött hát az idő.
No és akkor itt van a Forza Horizon 4, aminek az első részével kegyetlen jól szórakoztam és enyhítette bennem részben a Burnout és Need For Speed részeinek hiányát vagy éppen kritikán aluli minőségét. Neki is ugrottam ebben az évben felzárkózni a sorozatnak és sikeresen végigjátszottam a második és harmadik részt is, így örömmel ugorhatok neki majd a negyediknek is. Érdekes cím viszont számomra a The Forrest ami bár sablonos történettel rendelkezik, de magában foglal mindent amit imádok és hiányoltam egy survival játékból. Történet, és végig lehet játszani. Istenemre esküszöm, alig várom, hogy belefogjak.



Míg a Ryse: Son of Rome már akkor megfogott, amikor exkluzív címként jelent meg az Xbox One kínálatában és eldöntöttem, hogy nekem bizony kell egy ilyen konzol, addig a Castlevania: Lords of Shadow-ról szinte semmit nem tudok. Mármint, maga a Castlevania sorozattal játszottam még annak idején NES-en, sőt az első részét végig is toltam, mégis a felújított változat, azon kívül, hogy hasonlít a God of War rendszeréhez, semmit nem tudok. Nem olvastam végigjátszást, tesztet vagy nem néztem videót róla, de ezek után hogy a bejövő információk szerint, nagyon jó, nem is akarok. Meghagyom a felfedezés örömét magamnak.
Viszont a ZOMBI-ról igen sokat tudok. Mivel nagy zombi rajongó vagyok, figyelemmel követtem az útját és elhatároztam magamban, hogy ha más nem akkor ezért az egy játékért veszek egy NintendoWiiU-t. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán és azt hiszem már mindkét komolyabb konzolra megkaptam és még steamen is megvan. A véglegesen meghaló karakterek miatt, viszont még mindig nagyon érdekel.



Abból az időből vagyok, amikor a FlatOut megjelenése promózásánál, képtelen voltam elhinni, hogy azok a fűszálak és azok a törésmodellek, nem valami renderelt videók. Aztán, bár kegyetlen nehézre sikerült, végigjátszottuk a játékot és rájöttünk, hogy bizony amennyire mi öregszünk, annyira fejlődik a tudomány és lehetséges mindezt megvalósítani. A Flatout 2 pedig feltette az I-re a pontot. Alkotott valamit, amit az ember sosem felejt el így nagyon örülök hogy 2019-ben folytathatom ezt a sikert a FlatOut: Ultimate Carnage-val. Emellett, ott van még a sok AC játék, amit bármennyire próbálok pótolni, úgy érzem sosem érek a végére. Az alapkoncepció nagyon tetszett, de a megvalósítás nem, így az első résszel már nem is foglalkoztam és aztán a többivel sem, míg munkában menet nem olvastam a Black Flag-ről. Akkor, megfogadtam hogy én részese akarok lenni ennek a történetnek, és most jutottam el odáig, hogy minden részt, minden platformon pótoltam a sorozatból. 2013 óta eltelt pár év és túl vagyok több mint fél tucat AC játékon, de még mindig nem unom. Az, hogy nem unom, enyhe kifejezés, hisz most az Assassin's Creed Black Flag befejezése után, alig várom hogy nekikezdjek a listára feljutott Assassin's Creed Rogue és Assassin's Creed Unity-nak.

A következő három játék, teljesen vegyes érzelmeket kelt bennem. Először is ott a Batman Arkham Origins. Imádom a DC sorozatokat, nagy Arrow és az Arrowerzummal megegyező sorozat rajongó vagyok, viszont játékban igen ritkán találom meg azt, amit az Arkham sorozat első részében. A második, viszont a szabadság növelése ellenére sem tetszett annyira, így félve kezdek bele az Origins-ba. A második a Horizon: Zero Dawn. Semmit nem tudok a játékról és már arra sem emlékszem honnan van meg. Annyit tudok, hogy mindenki ajánlja, mindenki azt mondja, milyen szuper játék így elkezdett érdekelni, de a képekből nagyon nem jön be. Viszont, egyszer már jártam így, amikor a Mass Effecteket ajánlgattál, végül megkaptam és csak azért vertem bele pár órát, hogy látszódjon, próbáltam is. Életem, legnagyobb hibája lett volna kihagyni, így ennek is adok egy esélyt és nagyon remélem, körülbelül annyira fogok kellemesen csalódni, mint a fent említett programban.

Végére maradt ennek a negyedévnek a Resident Evil Revelations 2. Több konzolt is megvettem a Resident Evil sorozat miatt. Húzóerő volt a PS2 vásárlásánál az Outbreak sorozat. GameCube vásárlásnál a Resident Evil 4, valamint beszereztem a Wii-t, amin a Chronicles részei voltak még akkor. Szóval, gondolhatjátok, mennyire imádom a sorozatot. Aztán, az ötödik és a hatodik rész, irgalmatlan nagy csalódások voltak számomra. Mint, amikor a gyereknek megmondják, hogy nem létezik a Mikulás vagy amikor arra toppansz be, hogy a legjobb barátod döngeti a csajod. (hálistennek egyikben sem volt részem, még mielőtt erre ugranátok) :D Szóval, irmgalmatlan nagy csalódás volt, így a régebbi részeket kezdtem el pótolgatni. Aztán, jött a Revelations első része, ami bizonyos szinten visszahozta bennem a reményt, hogy még lehet jó RE játék. Azóta is, húzom-halasztom, ne kelljen csalódnom.

 

Ennyi lenne tehát a bakancsilsta első negyede, amit hála a rengeteg játékos ismerősnek, sikerült összeállítani. Személy szerint, alig várom, hogy belekezdhessek a teljesítésébe, de kíváncsian olvasnám a ti véleményeteket is. Mi az, amivel volt dolgotok, vagy esetleg amivel ti is szívesen eljátszanátok?

17.
17.
godach
#16: Derecskén ez a szokás, vagy most mi értelme van ennek?
15.
15.
godach
#14: Örülök, hogy az Assassin's Creed sorozattal, nem csak hogy nem egyedül vagyok, de egyre többen ki merik jelenteni, hogy szeretik és játszanak velük. Elhiszem, hogy nagy hatással volt rád a BF hisz hasonló cipőben járok én is. Mondjuk, nekem annyi "szerencsém" van ami egyben átok is, hogy mindent sorban játszok csak végig, így nekem most a Black Flag az utolsó AC. Most kezdek a Rogue és Unity-hez.
Én a csömört úgy oldottam meg, hogy évente (bármennyire jó volt az előző) csak két, max három részt játszok belőlük.
Az Arkham Knight-en most felhúztam a szemöldököm, mert nem gondoltam hogy ennyire jó. Emlékszem az előzeteseknél mennyire vártam, de azóta (a sorbanjátszós hülyeségem miatt) még kimaradt.
Ha befejeztem az Originst és úgy látom hogy a bakancslista mellé még befér, akkor tuti hogy minimum pótolom a kommented miatt. Köszönöm :D
14.
14.
McDuff
Nekem is idén az AC játékok dominálnak, tavaly ősszel végére értem végre a Brotherhoodnak, idén ami biztos az a folytatása, a Revelations és a Unity, a korszak miatt. Én viszont pont, hogy megcsömörlöttem már a sok AC-tól ezért is a lemaradás amiben szintén emiatt nagyon lassan érem utol magam. Ennek legfőbb oka, hogy rám is akkora hatással volt a Black Flag, hogy utána nekem minden AC sz@r volt már (számomra az a best AC :)
De amit csak idén döntöttem el (nem hazudok, vastagon közrejátszottak a TheVR-s srácok), hogy One X-n is végigtolom a Half Life 2-EP1-EP2 részeket, ha már kicsit húztak rajta. De még ez is várat magára, most csak a Batman Arkham Knight!! Teljesen rabja lettem most annak a résznek, egy mestermű a kategóriájában! Ajánlom az Origins után ;)
13.
13.
kopic
Hl3
Portal3
Borderlands 3
LfD3
Kingdom under fire 2
12.
12.
RangerFox
#9: Eddig egy órát játszottam vele, nem rossz, de helyén kell kezelni. A hangulat elviszi a hátán.

Jövő évre nekem: Vampyr, AC Odyssey (dlckkel együtt + a 2 felújított rész, ha megjelennek), Days Gone, Spyro, RDR2, Shadow of the Tomb Raider. Ezek biztosak.
11.
11.
daenath
Szep kis lista, nalam nem ilyen hosszu, de ki tudja mit hoz meg a jovo? ;) God of War, Spiderman, AC Origins, Spyro Reignited, Resident Evil 2, az utolso Tomb Raider (majd ha lesz GOTY)...nagyabbol ennyi perpillanat.
HZD csak ajanlani tudom, nekem marhara bejott, ki is platinaztam szepen :D Castlevania szinten nagyon jo, igaz a LoS 2 mar nem tetszet annyira, melesleg ajanlom a Castlevania Requiem-et, ha szereted a 2D platformot!
Ja es majd elfelejtetem, MediEvil ha megjelenik jovore :D
10.
10.
FrankBlack
#8: Wreckfest-el én is úgy voltam, hogy jó ideig nem követtem nyomon, mert egy időben úgy látszott hogy nem lesz abból sose egy normális game, meg talán végleg le is húzzák a rolót. Erre most nyáron kilépett az Early Access-ből, megjelent az 1.0, és nekem nagyon bejött. Remélem nem keltek túl nagy felháborodást azzal, hogy „reklámozom magam”, de irtam róla nyáron egy elég részletes blogot a single player custom events részről (van carrier mód is) a végére egy kis saját gameplay montázst is tettem, ha gondolod nézd meg.
9.
9.
Yanez
#6: A listámból még kimaradt a Vampyr! Úgy hallottam jó játék. A Dontnod produktumai eddig amúgyis tetszettek.
8.
8.
godach
#7: Az Unitytől a botrányos kezdés miatt elment a kedvem annó, de Xbox One-ra valami nevetséges 500 forintért dobálták, így bezsebeltem. Minden egyes AC részt kijátszottam a Black Flagig a kézikonzolos részeket is beleértve, de vigyáztam arra, hogy be ne csömöljek tőlük. Most azonban, már megjött a kedvem hozzá és a Black Flag és Rogue között, azt hiszem tökéletes móka lesz. A Rogue bevallom, jobban érdekel, de egyetlen részt sem szeretnék kihagyni. Azt hiszem, az évek alatt AC fan lett belőlem :D

Sajna arról is tudok, hogy a Bugbear elvesztette a jogait, de ettől még valamilyen oknál fogva, beszereztem a harmadik és negyedik részt is. Az Ultimate Carnage-ban nagyon tetszik, hogy többen vagyunk, több zúzassál és ugye szép is.
Apropó. Nyomon, figyelemmel követtem a Wreckfestet is, de lemaradtam kb egy éve. Hogy áll most? Kész játék már, vagy még mindig Early? Single van benne? Végig lehet vinni?

Az Arkham City nem jött be, írtam is, hogy ezért (is) hanyagoltam az originst, valamint nagyon elegem van már, minden játékban és filmben újra átélni a tragédiát ebben is és a pókemberben is. Pont ezt tetszett az új pókiban, hogy nem kellett ezzel a résszel megint foglalkozni. Ettől még a véleményetek alapján, kíváncsi lettem az Origins-ra is. :D
7.
7.
FrankBlack
AC Unity: premierkor botrányosan bugos, és optimalizálatlan volt, de rá egy évre már szépen helyrepofozták, és azóta kb. 6x játszottam végig, pl. most nemrégiben is. Nekem nagyon tetszik a város, és sokaknak nem, de nekem szimpatikus Arno, és Élise karaktere, és a kettejük kapcsolata. Kicsit talán túl romantikus, szirupos a történet, de nekem tetszik. Még a könyvet is elolvastam, ami Élise szemszögéből mutatja be a dolgokat. Az is tetszett.

AC Rogue: az egyetlen AC, amit nem vittünk végig egyszer sem. Talán azért is, mert rögtön a Black Flag után játszottuk, és a gameplay nem mutatott sok újat, de valahogy a világ, és a karaktert sem jött be ennél az egy résznél. Tudom sokak szerint az egyik legjobb sztori, és karakter, de nekem nem.

A Flatout Ultimate Carnage tetszett anno, ki voltam éhezve egy újabb Flatout játékra, de most azt mondanám, hogy szerintem mégis jobb a 2. rész. Godach, ha majd tovább folytatod a szériát, szerintem tartsd szem előtt, hogy a 3., és 4. részt már nem a Bugbear csapata csinálta, semmi közük az előző részekhez, és szvsz pocsék lett. A Bugbear újabb „Flatout” játéka valójában az, ami korábban Next car game néven futott majd végül Wreckfest néven jelent meg, és számomra azóta az a No1. arcade autós game.

Az Arkham Origins nekem is nagyon bejött. Engem már az elején nagyon behúzott a hangulat, a gameplay. A havas, téli, karácsonyi hangulatú Gotham lenyűgöző. Azt is végigjátszottam párszor. Most is elővettem kicsit karácsony előtt, de inkább az Arkham Knight-ot kéne tovább vinnem. Az is botrányos volt ugye megjelenéskor, de aztán azt is szépen helyrehozták. Mire én megvettem már teljesen jól futott, és nagyon gyönyörű lett, Origins-hez képest sokkal szebb a grafika, ám itt a hó helyett az eső dominál, de ennek is nagyon erős a hangulata. Nem is tudom miért hagytam félbe.
6.
6.
godach
#4: Az Evil Withinnek még az első részére se vettem rá magam. Nem is tudom miért, hisz a Resident Evil és Silent Hill sorozatokat is kedvelem. A Spidermant nemrég fejeztem be, azt kell mondjam igen magasra tette a lécet. A Mafia 3-at megjelenéskor vettük meg, de olyan szinten csalódás volt az első egy óra, hogy azóta se néztem rá. A Battlefield 1-et végigtoltam. Kampány terén hatalmas kedvencem a CoD széria, viszont a BF sosem volt. Azonban, az 1 nagyon jól sikerült, öröm volt végigjátszani. A Shadow of the Tomb Raidert is megvettem már, de ki tudja mikor jutok odáig. :/
5.
5.
Ooorky
Ugyanazokat a Paradox grand strategy-ket fogom nyüstölni jövőre is amiket már lassan 10 éve.
4.
4.
Yanez
Ja az én listám így hirtelen:
The Evil Within 2
Spiderman
Nier Automata
Mafia 3
The Walking Dead final season
Spyro trilogy
Battlefield 1
Tomb Raider (a legutóbbi)

Tudom, hogy van még, de most hirtelen nem ugrik be. Aztán még jön a Re 2, az a "zombis" ps ex, TLoU2 és nem tudom mikor a Death Stranding. De mondom, van még, csak nem ugrik be.
3.
3.
Yanez
Hát én már nem dobálok a listámra bármit, nagyon szelektálok, mióta rájöttem milyen luxus dolog az idő. Csak azokkal foglalkozom, amelyek valóban érdekelnek. Most már nincs olyan, hogy akkor is kitolom, ha nem jön be, mert hát a listámon van.

Arkham Origins: az elején nem jött be és egy idő után jónéhány hónap pihenőre küldtem. Utána hallgattam a GK tagokra és nekiültem folytatni. Hihetetlenül berántott és pont annyira megtetszett, mint a többi része! Nagyon király game!!!

Horizon Zero Dawn: nemhiába halogattam több, mint egy évig. Végül annyira nem vett le a lábamról, egynek viszont tökéletes volt, mert azért vannak benne érdekes fordulatok és tetszett a fejlődés is. A harc viszont számomra harmatgyenge kivitelezés.

Zombi: technikailag nem a legjobb, de rohadt jó a hangulata! Csak úgy adja magát a játék. Ha szereted a témát, ki ne hagyd!
2.
2.
godach
#1: Igazából, sosem gondoltam volna, hogy Ezio után olyan minőségi karaktert és történetet kapok, mint amilyen Haythamé lett. Persze tetszett a többi is, de immár a Black Flag a kedvencem. Azonban, azt a hibát nem szoktam elkövetni, hogy egymás utánban játszom egy sorozat részeivel, pont amiatt amit említettél. Mire odáig érek, azért kicsit fakul majd a Black Flag fénye és remélem a Rogue is tetszeni fog.
Az Originsnél kicsit meghoztad a kedvem, kíváncsivá tettél. A Horizon blogodra pedig mindjárt rá is lesek. Köszi a véleményt :D
1.
1.
RangerFox
Ryse: Nagyon szép, nagyon látványos, de eléggé egysíkú, ismétlődő ellenségek és mozdulatok vannak benne az egész játék alatt. Persze egynek elment, csak ennél többet is ki lehetett volna hozni belőle. Máig csodálom, hogy nem vette meg valaki a jogokat, és készítettek volna belőle egy nagyszabású folytatást.

AC Rogue: Ennek van az egyik legjobb sztorija, csak a Black Flag után nagyon egyformának fog tűnni, ez meg ront az összképen (én is egymás után játszottam a kettőt és így volt nálam). Plusz sok tekintetben kevesebb is a játéka Black Flagnél, gondolok itt a hajózásra. De örökké megmarad az emlékemben Shac Cormac (főszereplő) szavai: "I make my own Luck".

AC Unity: Az Origins-ig ez volt az egyik kedvenc részem, Párizs hatalmas, és igazán jót tett a sorozatnak a vérfrissítés. A sok npc-vel és az open world nagyságával megmutatta számomra a "next gen" erejét anno.

Batman Arkham Origins: Tetszett, igazán hangulatos volt a karácsonyi díszekbe öltözött Gotham, az open world is jobban volt kihasználva, mint a Cityben, kellemes emlékként maradt meg bennem a játék. Az Asylum után ez a kedvencem a szériából.

HZD: írtam róla anno egy kis szösszenetet, abban mindent leírtam. Monster Hunter robot dínókkal, jól felépítette nyílt világgal és igen érdekes, burkolt sztorival.

Én eléggé ledolgoztam a backlogomat idén, a wishlistemen is kevés cím van, meglátom, mennyit fogok jövőre játszani.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...