godach

godach

Ennyi volt számomra 2020/2

Pótlások, ajánlásokra várt végigjátszások ésatöbbi ..

Kellemes Vasárnapot mindenkinek.

Bizonyára az olvasók nagy része ismer már, de talán még most futottál be ide így bemutatkoznék. A nevem GoDach és a hatalmas játékmániámon kívül még blogolni valamint játékokról beszélgetni szeretek mocskosul. Ez a posztsorozat, aminek az előző részeinek linkjét alul találhatjátok, arról szól, hogy immár nem évente, hanem negyedévente megírom nektek milyen játékokat játszottam végig és mik voltak az élményeim ezekkel kapcsolatban. PC mellett szinte minden konzollal is rendelkezem, amiből sajnos a Nintendo már most második generáció miatt kimaradt, de ami késik az ugye nem múlik. Igazából az, hogy sem stílusban sem pedig platformban és főleg nem megjelenésben nem válogatok, nem csak áldás hanem egyben átok is, hisz egy RPG-től megkezdve az agyatlan Arcade autókázásig vagy akár a szimulátorokig mindent szeretek. Na de az időt nem húzom tovább, sorolom is mik voltak 2020 második negyedévében:

532 18 Weels of Steel - Extreme Trucker (PC)
Nemrég futottam bele egy reklámba, ahol valami alaszkai tájakon mentek a kamionsofőrök és rögtön be is ugrott, hogy annó a 18 WoS sorozat nagy kedvencem volt, amit a Convoy része után abbahagytam de belekezdtem egy Extreme Trucker mellékágba. Nos, végre a három kontinensen sikerült befejeznem a játékot. Pont tökéletes egy kis zenehallgatós nyugtatáshoz ahol azért mégiscsak játszol közben valamivel.
533 Kingdom Hearts (PS4)
Igazából nem is tudom mit írjak, mert egy részem gyűlölte a játékot és benne sok mindent, egy másikat viszont elvarázsolt és maradandó élményt hagyott. A zenéje például annyira magával ragadott, hogy felsorakozott a Mario, Sonic, Final Fantasy és még megannyi olyan játékzene mellé, amit bármikor meghall az ember, rögtön elkapják az érzelmek.
A karakterek nagyon ott voltak a szeren és imádtam a keleti művészetbe becsempészett Disney világot, ami egy olyan összességet adott, amire csak azt tudom mondani, hogy csodálatos.
Remélem a második rész már közel sem lesz ennyire fapados. Azt kell mondjam, komolyan várom a következőt.

534 Pinball FX3 - Sorcerer's Lair (PC)
Gondolkodtam rajta, hogy van e helye a listában egy táblának a játékból, de ha azt nézem, hogy több mint tíz órát vertem bele csak ebbe és kiismertem minden kis zegét-zugát valamint minden challenge módot maximálisra csináltam meg, tehát kimaxoltam és még ehhez hozzá jön az is, hogy a játék visszahozta a gyerekkori flipperszeretetem, akkor mindenképp. Az igazat megvallva, próbálgattam nagyon sok flippert most párhuzamosan de mostmár értem, miért a magyar fejlesztésű Pinball FX sorozatot tartják a legjobbnak. Azt hiszem, elkezdek pályákat vásárolni.

535 Battlefield V (PS4)
Az igazat megvallva én mindig is CoD-os voltam, ha a két sorozat közül kellett választani. Az indokom egész egyszerűen az volt, hogy a multi része nem érdekelt, viszont a single nagyon is és a Call of Duty sorozatban, a negyedik résztől nekem karakteres, szerethető vagy épp gyűlölhető a nyolcvanas/kilencvenes évek akciósztárjait hozta a sorozat, látványban és minőségben is ahol én lehettem a hős. Ezzel ellentétben a BF kampányainál azt éreztem, hogy csak úgy van. A Battlefield 1-nél viszont ez megváltozott és bár epikus élmények nem maradtak meg, emlékszem belőle legalább valamire. Ezt továbbvitte most az ötödik része és a Bad Company-hoz hasonló élményekkel lehettem gazdagabb. Sőt, a The Last Tiger német kampánya kifejezetten az egyik kedvenc WWII történetem lett, amit bátran merek ajánlani!

536 Dinosis Survival - Episode 1 (PC)
Kicsi, apró és ráadásul még bugos is, de a dínók iránti hiányomat tökéletesen pótolta arra a pár órahosszára, amíg végigjátszottam az első epizódot. Jó volt újra raptorokkal és T-rexekkel szembenézni és örültem, hogy elég sok fegyverből választhattam, amivel megkínálhattam a vacsira érkező vendégeket.
537 Dirt Rally (PC)
Na végre ez is megszületett. Kemény menet volt és igazából nem emlékszem, hogy a Colin McRae Rally részei alatt folyamatosan tunyultam el, vagy ez volt a legnehezebb eddig a szériában, de az biztos hogy párszor megizzasztott a játék. Persze, bele lehet tanulni de én azt mondom, hogy ez bizony az autós játékok Dark Soulsa. Minden esetre, élvezet volt.
538 Carmageddon - Max Damage (PS4)
Azt mondják, az idő megszépíti az emlékeket, ami lehet igaz is de jelen pillanatban a Max Damage volt ami megszépítette.
Folyamatosan, végig az egészet élveztem és azt éreztem, hogy ez az a játék amivel a kétezres évek elején játszottam, annyira jól sikerült a felújítás.
Persze, modern köntösbe de még a hangok is az emlékeket idézték fel bennem folyamatosan. Azt hiszem, érik a platina mert kedvem még van vele játszani.

539 Robocop (NES)
Érdekes mód a Robotzsaru sosem volt a kedvencem, viszont a játékokat mocsokmód tudtam imádni kölyökkoromban és mivel most elkapott a retróláz és csemegéztem a régi kedvenceim között, ráakadtam erre a trilógiára, aminek a második részét már rég kipipáltam, viszont az elsőt nem sikerült annó. Na mostmár ez is megvan. Megyek is, leselkedek még kicsit a Nes játékok között.

540 Deliver Us The Moon (PC)
Rég volt már, hogy egy játékot ha kipróbáltam akkor a végigjátszásig szinte le se rakjam. Na most ez olyan volt. Igazából nem akarom hasonlítani semmihez sem de mégis megteszem. Először azt hittem, hogy egy űrbéli Firewatch-hoz lesz szerencsém, de ez a játék azért több egy sétaszimulátornál. A meglepetés öröme számomra a Spec Ops The Lineéval vetekszik míg a megvalósítást (még ha néha fapados is) , szavakba sem tudom önteni. Az űr ilyen hideg, csendes és kietlen még sosem volt. Az UEngine és a hold valamint az űrbázis(ok) keveréke tökéletesen muzsikál. Hihetetlen atmoszférája van a programnak és bár a játékidő, ami kis keresgéléssel is 6-8 óra, nem indokolja az árcédulát a Gamepass keretein belül, tökéletes volt egynek.

541 Gears 5 (PC)
Furán változik az ember ízlése. Nekem éveken keresztül hányingerem volt a GoW szériától. Már javában kinn volt a Judgement, amikor az egyik barátom ajánlására kapott egy utolsó-utáni esélyt és két óránál többet beletoltam. Valami irgalmatlan mód megszerettem és ahogy nem tudom megmondani, hogy miért úgy mára már azt sem, hogy miért utáltam a sorozatot.
Eddig szerintem a második rész volt a legerősebb, de most az ötödik minden tekintetben felülmúlta a többit. A fejlesztések, a harc, a történet és a látvány mind magával ragadtak. Jack, a csapatunk és az aprócska sandbox jelleg nekem nagyon bejöttek. Csak ajánlani tudom és bár a végén igen sok lett a darálás, a háborús hangulatot végig sikerült fenntartania a játéknak.

542 The Last of US Remastered (PS4)
Ismét kiderült, hogy tévedni emberi dolog, hisz a The Last of US is beállt a Gears of War, Bioshosck és Mass Effect táborába, amik első ránézésre vagy végigjátszásra nagyon nem tetszettek, aztán a "következő" esélynél vagy esélyeknél viszont a kedvenceimmé váltak.
Bár a mai napig tartom magam ahhoz, hogy semmi korszakalkotó vagy stílusteremtő nincs benne, kategórián belül viszont bármikor kiegyezek azzal, hogy a legjobb vagy a legjobbak között van. Jó élmény volt, bármikor merném ajánlani.

Ennyi volt tehát a második negyed évem. Most nagyon erősen gondolkozom, hogy a Mass Effect trilógiát pótolom, szeretnék nekikezdeni a Metal Gear Solid sorozatnak és van pár pótlásra váró Final Fantasy rész is. A steam summer sale alatt viszont most a Carnivoles Remake-t sikerült bezsákolnom és szerintem azzal fogok kezdeni :)
 

A sorozatban eddig megjelent blogok:
Ennyi volt számomra 2006-ig a játék!
Ennyi volt számomra 2006-2008
Ennyi volt számomra 2009
Ennyi volt számomra 2010
Ennyi volt számomra 2011
Ennyi volt számomra 2014
Ennyi volt számomra 2015
Ennyi volt számomra 2016
Ennyi volt számomra 2017
Ennyi volt számomra 2018/1
Ennyi volt számomra 2018/2
Ennyi volt számomra 2018/3
Ennyi volt számomra 2018/4
Ennyi volt számomra 2019/1
Ennyi volt számomra 2019/2
Ennyi volt számomra 2019/3
Ennyi volt számomra 2019/4
Ennyi volt számomra 2020/1
Ennyi volt számomra 2020/2 (Aktuális!)

Nektek volt ezek közül dolgotok valamelyikkel? Mi az amit ajánlanátok?

10.
godach
#9: Így fogok tenni akkor :D Amúgy is mindent sorba szoktam, de most meggyőztél, hogy nem menjek szembe az elveimmel :)
9.
Yanez
#5: Az MGS szériát akár számozott sorrendbe is játszhatod, úgy több lesz a rejtély, majd pedig a wtf.
8.
RangerFox
#4: A 2 nagyon tetszett, a 3 elég lapos volt, meg rövid is. De a hangulat megvolt. A Controlt én se tartom kiemelkedőnek, de a gameplay élvezetes volt, valamint technikailag is páratlan alkotás (na nem Ps4-en, de ebben van a legjobb rtx megoldás). A Death Stranding a generáció egyik legjobb játéka számomra, rettentően behúzott a sztorija. A TLoU2-nek sokkal könnyebb a trophy listája, elég 1,5-szer végigjátszani, illetve difficulty related trophy sincs. Én elsőre Hardon játszottam végig, az alá nem szabad adni, úgy már túl egyszerű.
5.
godach
#2: Igazából azt sem tudom, hogy hogyan kezdjek neki. Kronológiai sorrendben, vagy megjelenésiben... vacillálok már rajta rég óta. Viszont az élmények amiket meséltetek a játékkal kapcsolatban, na azokra igényt tartanék én is.
"Nem azért játszom mert nincs életem, hanem azért hogy sok legyen" :D
Lemaradt. 28 napja nyomom az ipart és ma vagyok csak itthon, így elkapkodtam :)
4.
godach
#1: Resident Evil 2-3 Remake megvásárolva megjelenéskor, de még váratnak magukra. A Control nekem hatalmas csalódás volt. Nagyon rossz véleményem van róla amit inkább le sem írok. A Death Strandinget három óra után leraktam, azóta sem éreztem hogy folytatni kellene. A Border pedig valamiért nem jön be.
A TloUS platinához gratulálok. Érdekes módon az első részben én alig kaptam 2-3 trófeát, de annyi baj legyen. Csak kicsit fura.
2.
Yanez
Látom ezúttal sem unatkoztál játékok terén. Az MGS sorozathoz sok sikert kívánok, remélem maradandó élményt fog okozni! Egyébként mi történt, hogy kimaradt a szlogened a bejegyzés végén? Tudod melyik, az a nem azért játszol, mert kocka vagy, hanem mert dobókocka. Vagy valami ilyesmi.
1.
RangerFox
Örülök, hogy újra írtál blogot, már vártam. Most kivételesen elég sok játékkal én is játszottam, egy-egy mondatban reflektálnék rájuk. Már szerintem leírtam ide párszor, de számomra a KH első része a Ps2 egyik legjobb játéka, az egész sorozatból az a rész áll a legközelebb hozzám. A második már játékosbarátibb, mint ez volt. A Pinball FX 3-ba én is beletettem ebben a negyedévben vagy 20 órát, nagyon addiktív. A BF V kampánya ugyan nagyon szép volt, de annyira nem fogott meg. A tankos rész tényleg jó volt, illetve nekem az olasz frontos rész is tetszett. De WW2 sztoriból továbbra is a 2017-es CoD az aduász nálam. A Gears 5 nekem is tetszett, álleejtős látvány és szerethető karakterek. Imádom, örülök, hogy be tudtam pótolni a sorozatot. A TLoU-t én is újrajátszottam ebben a negyedévben, engem is csak másodjára húzott be igazán, de azóta se eresztett el. Imádom.

Az én listám:
The Last of Us Remastered (harmadjára)
Resident Evil 2 Remake (x2-szer)
Control
Pinball FX 3
Hitman
Death Stranding
Resident Evil 3 Remake
Fifa 20 (1 season a kedvenc csapatommal)
Mafia II: Definitive Edition (bűn rossz)
Hitman 2
Borderlands 2 (sokadjára, co-opban egy barátommal)
The Last of Us Part II (platina)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...