godach

godach

Értékelés: Test Drive Unlimited 1 (PC)

Link másolása
Nagyon sokáig csak kerülgettem a játékot, havernál próbálva nem igazán jött be. Aztán az elmúlt években a sorozatos NFS csalódásaim miatt belekezdtem. Végre pedig be is fejeztem.

Persze nem egyhuzamban nyomtam, mert volt hogy fél évig elő sem vettem, csak a mentés maradt meg. Nem nagyon emlékszem már az elejére, de nem igazán volt kihívás a játék. A vége felé nehezedett igaz, de nem recsegtek a fogaim a számban, mint a GRID 2 utolsó pályáin. Kezdetnek választhatunk egy ficsúrt vagy fi csúrkát, tehát fiút, férfit, lányt vagy nőt akivel repülőgépen érkezünk Hawai-ra pontosabban a Hunaluk Ittafa Szigetekre!

Tetszett az ötlet, hogy a nagyanyánk halála után örökölt pénzből, nem egy kis útszéli hamburgeresbe fektetjük a pénzünket, vagy egy kisvárosi kifőzdét nyitunk hanem meglépünk az államokból (vagy valahonnan) azért hogy a sok újgazdag embernek borsot törjünk, vagy benzinszagot az orra alá. Tehát ahogy megérkezünk, bérelhetünk Ótót. Nem emlékszem már, de asszem én pont egy olyan audit béreltem amilyen nekem is van. A forzába persze :) Na de viccet félretéve, ezt is nagyon jó ötletnek találtam, a játék végéig (aminek am sosincs vége) igénybe vehetjük az autókölcsönzőket. (Ez épp olyankor volt jó, amikor valami márkafüggő versenyen kellett részt venni, és akkor nem kellett megvenni, hanem csak kikölcsönöztük/tem.) A kölcsönzés után már nem is volt más dolgunk, mint hogy a legolcsóbb, legkisebb műanyag nyílászárókkal felszerelt és 15 centis hungarocellel körbeszigetelt (rezsicsökkentés miatt) kis másfél szobás, összkomfortos lakásunkat megvegyük, lehetőleg úgy hogy minél nagyobb összeg maradjon a kocsinkra. Ha elhagytuk az ingatlanost, akkor mehetünk autót venni. Több min 90 autó várja, hogy lecsapjunk rá.

Nagyon tetszett az ötlet, hogy már az elején oda mehetünk és azt vehetünk meg amit csak kedvünk tartja. Illetve pénztárcánk. Pár autó kivételével szinte már az elején akármibe bepattanhatunk, csak épp a boltokat kell megkeresnünk. A szigeten akárhová mehetünk, ami amúgy is ku... iszonyatosan nagy. Egyetlen negatívum volt csak, méghozzá az hogy motorokat csak akkor vehettünk, ha az összes autóboltot megtaláltuk. Mit mondjak, kb egy fél éve az utolsó autós küldetést is megcsináltam, azóta a boltokat kerestem és a motoros versenyeket nyeregettem meg felé. Mivel nagy a sziget, nem volt könnyű, utoljára a San Andreasban nézegettem ennyit külsős térképet, csak ott kagylókat kellett megkeresnem és ahhoz volt is kedvem. Ehhez nem volt. Ez muszáj.

Nagyonnagyonnagy pozitívum a rendőr benne. Végre nem kellett félnem nitrós, teleportáló rendőröktől, mint az NFS-ben. Életszerűen egy Murcival és a maga kis 320-as sebességével, úgy otthagytam őket, hogy nem győztek szégyenkezni. Talán ebben a játékban a legjobb eddig a rendőrösödi amivel találkoztam. Másik nagy pozitívum az autók irányítása, ami nem is Arcade, nem is Szimulátor, hanem tökéletesen meghúzódik a kettő között. A versenyek kellően nehezek, de a játék maga már rettentő unalmas. Vagy az elején otthagyom őket mint macska a sza.....lmakalapját vagy ők engem. Bár talán egyszer volt példa a másodikra. Az autók és a környezet szép, viszont a pálya egyhangú. Mit tud nyújtani egy sziget? Sok mindent. Lehetett volna itt azért ezt-azt beletenni. Egyetlen nagyobb hibával találkoztam, mégpedig a láthatatlan autókkal. Nem tudom miért, de néha ezek jöttek velem szembe/előttem. Ritkán találkoztam ezzel a hibával, de pont amikor a legkényesebb ribit vittem a legmesszebbre vagy a legfososabb meleg-hógolyót. Mert ilyet is lehet.

A sima versenyek mellett szerepet kaptak a GLS futárjai is, csak itt másabb a kocsi. De a lényeg ugyan az. Használt VGA-kat kell kiszállítani az éppen aktuális gamernak. Ha késel, akkor nincs pénz és össze vissza vernek. Vannak csajok is akik stoppolnak. Fiuk is vannak, de félve a "nyúkálás" miatt azokat az elején nem vittem el. Aztán már fuvaroztam őket is. És vannak még fullos verdák, amiket igen komoly pénzösszegért lehet elvinni A pontból B pontba. Jól meg lehet szedni magunkat vele az biztos.

Jó játék ez, csak kicsit steril volt nekem. Arra ne is számítsunk, hogy kevés üzemanyagot zabáló WV Passatot vagy egy Fiat Puntot, fogunk vezetni. De még lízingre Suzuki sincs benne. Csak és kifejezetten álomautók. Nem rosz dolog ez, és 2007-ben még lehet ment is de nekem mára kezd unalmas lenni. Csóró vagyok, nem igazán tudok érvényesülni ezekkel az álomautókkal. A pálya egyhangú, de legalább van benne egyenes bőven. Nincs olyan pályarész, amire az ember azt mondaná, hogy Na Ez A Kedvenc Szakaszom viszont ezzel szemben nincs olyan sem, amit nagyon utálhatunk. Érdekes koncepció ez a játék, aminek a csomagolását olyan műanyagnak éreztem. Ettől független jó játék, és még egy pozitívum. Ki lehet menni a pályáról. Természetesen van olyan verseny, amiben ezt nem díjazzák, de azért sokszor átszánthatunk a végtelenbe nyúló tormaföldeken is.

Kíváncsian várom a következő részét ami 2011-ben jelent meg. Remélem kicsit változatosabb és személyre szabottabb lesz, mert ez sem volt rossz de 10/7-nél többet nem ér.

Web Counter
Web Counter

10.
10.
FrankBlack
#8: Valószínűleg a színek használata, és a napfény "ábrázolása" miatt érzem úgy, hogy az első olyan realisztikus, valósághoz közelibb vizuális élményt nyújt, míg a 2. az olyan, mintha egy rajzfilmben lennék :) De lehet, csak az én szememben tűnik így :)
9.
9.
pecek
#8: Jah meg annyit még hozzá akartam tenni, csak kimaradt, hogy azért a rendőrök nagyon gagyik az első és a második részben is :D
8.
8.
pecek
#3: Abban teljes mértékben egyetértek Veled, hogy a vezetési élmény katasztrofális volt, mert kb. mintha dobozokat irányítanál, bár kormánnyal annyira nem vészes :D A grafikára viszont nem tudom miért mondod, h rosszabb, mint az 1, mert szerintem egész szép volt látványra( pl.azok a helyek ahol a part mellett mentél baromi jól mutattak), az időjárás is bekerült ugye, meg a napszak változása is ( de az lehet volt az elsőben is, ez már nem rémlik..). Ami negatívum lett még az a hangok, csomó autónak olyan hangja van mint egy porszívó vagy hajszárító.
Az első rész nekem is nagy kedvenc volt, mai napig játszok vele, igaz a második résszel is még néha-néha, de annak a kocsiknak és a látványhoz is sok köze van.
7.
7.
FrankBlack
#6: *kötekedésből (bocs :) (de úgy is érti, aki akarja, aki meg nem az meg ne kötegeljen.... kötegedjen....vagy kötögessen... vagy mi :))))
6.
6.
FrankBlack
#4: Nekem is óriási élmény volt a sziget körüli verseny, és nem kötegedésből mondom, de az nem 50km-es volt, hanem 189.9 km. "Tour of the island" volt a verseny neve.
5.
5.
FrankBlack
#4: na kb. ezért van nekem több száz óra a TDU-ban :)

Amúgy én az első száz óra után, amikor már mindent kitoltam ami volt a játékban, akkor, és azóta elkezdtem olyanokat csinálni, hogy az editorban szerkesztek egy saját versenyt, és azokon megyek. De ezeket min. 50km-esre csinálom (vagy 100-150) és teszek bele Driving metert, amit pedig nem 100-ra, hanem 10-re állítok=ott aztán tényleg nem lehet hibázni :) Tehát 50-100-150 km-en keresztül kell menni hiba nélkül. Na ez az, ami miatt meg tudom bocsátani a játéknak, hogy nem törnek az autók. Mert a Driving meter kárpótol.
4.
4.
dzsiádzsó
Szerintem a pc-s port nem lett, jó meg mai szemmel értem a kritikát, de anno X360-on jesszus... Mekkorát szólt. Egy teljes sziget benne, jó a nyeremény költségek arány, rengeteg szórakoztató dolog pl.: autó leszállítás, mindig meghúztad kicsit baszki és ne valami biszem baszom NFS méretben gondolkodjatok, itt volt 12km-es leszállítás. De a csúcs az 50km szigetkör volt, hát életem versenye volt. Egy Ferarri 430-assal toltam, de egy Konigseeegeee vagy mi jött a seggembe végig, és itt nem lehetett hibázni, egy ütközés sem fért bele! Sajnos nem volt pénzem erősebb kocsira, de nyeremény nagy volt, nagyon jól voltak a szintek elosztva, a fejlődés, a kocsi kategóriák, szóval izzadságos 1 óra volt az tuti. Online rész... Bugos, de nem volt még egy játék, ahol 4 haverral toltátok freeridba menőbbnél menőbb verdékkal, klubot alakítottatok, és más klubbok ellen versenyeztetek. Egyébként kurva jó játékmódok is voltak, maga idejébe ez volt a csúcs! Sőt egy mai agybafőbe várt Forza Horizon 2 se tud semmit felmutatni, azon kívül, hogy Forzának hívják a TDU-hez képest!
Sajnos a játék az Atari kezében nem túlzottan volt jó helyen, más kiadóval messzebb jutottak volna. A második részben rosszabb irányítás, részletszegényebb vegetáció (növényzetre értem) túlspirázott dolgok (kaszinó, ruhák, stb), rossz helyszín választás aláásta asikert.
Talán lesz még TDU egyszer, én adok még egy esélyt neki majd biztosan.
3.
3.
FrankBlack
nem akarlak elkeseríteni, de ha már kérdezed őszintén megmondom, hogy nekem, személy szerint óriási csalódás volt. Az első részhez képest én úgy éreztem, hogy a vezetési élmény, és a grafika is inkább visszafele fejlődött. Viszont sokkal több játékmód, változatos feladatok, felfedezni való, és egyéb érdekes játékelemek színesítik. De a vezetési élmény, az autók "viselkedése" az nekem nagyon nem tetszett.

De ez csak az én véleményem. Sokan vannak, akiknek pozitív véleményük van a játékról.
2.
2.
godach
#1: Milyen lett a második? Mert rettentően kíváncsi vagyok rá :)
1.
1.
FrankBlack
Több száz óra van nekem ebben a játékban :) A mai napig sem tudtam megunni :) Asszem kb. ennyi elég is, hogy mi a véleményem a játékról :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...