godach

godach

Konzolismertető

Link másolása
Öt tavalyi konzol, ami se nem Xbox, se nem Sony de még csak nem is Nintendo. Van élet a Microsoft után...

Nem rosz dolog a konzolüzlet. Erről biztosan pozitívan beszélne a Nintendo, Microsoft és Sony trió is. Viszont nem minden konzolt lehet ezekhez a cégekhez társítani. Vannak egyéb próbálkozók is, a tavalyi évből ezekkel foglalkoznék most a blogomban.

OUYA

Első versenyzőnk, akinek sikerült is megjelennie a közösségi finanszírozással indult, androidos konzol, az OUYA. Na de mi is ez az Ouya pontosabban?

A fejlesztők egy igen képtelen ötlettel álltak elő. „Adjunk a világnak egy olyan konzolt, ami modern hardverrel HDTV-s élményt kínál, ingyenes játékokkal mind 100$-os áron”
Mindezt Kickstarterre vitték, ami az edig egyik legsikeresebb kampány lett a közösségi finanszírozás történetében. 30 napjuk volt, hogy a kiszámolt összeget, pontosabban 950.000 $ összeszedjék, ami nem kevesebb, mint 8 óra alatt össze is jött. Végül 8,6 millió dollárt (1,9 milliárd forintot) kapartak össze és életre kelt a konzol.

A gépben egy Tegra 3 Quad-Core processzor duruzsol, 1GB LPDDR2 rammal, valamint egy 8GB (azóta 16-al is elérhető) Flash tárhellyel. Az 1080p-t tudó konzol HDMI csatlakozóval köthető a televíziónkra, a hálózatra kábellel vagy Wi-Fi-vel is csatlakozhatunk. Egy USB és egy MiniUSB is helyet kapott a konzolon és Bluetooth 4.0 is elérhető rajta. Android rendszert használva, elég sok fejlesztést lehet találni rá, mindezt jelenleg 130$-os áron, ami a csomagban egy kontrollert is magában foglal

Hivatalos Weboldal

 

Xi3 Piston

„Borsos áron, mintegy ezer dollárért, ám nem túl meggyőző hardverrel már előrendelhető a Xi3 Piston névre hallgató apró, elsősorban játékosoknak szánt PC-je. Bár készüléket sokan Steam konzolként ismerik, a Valve elhatárolódott a Xi3 termékétől.”
Olvasható a HWSW 2013 Október 1.-i cikkében, ami a Xi3 Piston névre hallgat.


Valójában nem konzol és nem is pc, hanem egy Steam Machine-ra hajazó, projekt végterméke. Egy hibrid, ami azért kapott helyet a cikkben, mert játszani lehet rajta. A Piston elég borsos, 1000$-os áron volt elérhető, egy ehhez gyengécske 3,2 gigahertzes AMD Trinity processzorral és 7660G grafikus chippel. 128Gb SSD-vel és 8GB Ddr3-as rammal próbált begyorsítani és menteni a menthetőt. A Piston zárt felépítésének köszönhetően, nem lehet egyszerűen, boltban vásárolt hardverekkel kedvünk szerint bővíteni. A Windows mellett támogatja a Linux rendszerű operációs rendszereket is és hiába a Valve elhatárolódásának, SteamOS is telepíthető rá.

Hivatalos Weboldal

 

Hyperkin RetroN5

Jöjjenek a régi kazettákkal rendelkező konzol tulajdonosok. Következő szereplőnk ugyanis, nem más mint a Hyperkin RetroN5. A fejlesztők törekedése a teljes kompatibilitás felé igen tiszteletre méltó. A gép képes lejátszani a NES, SNES, Genesis, Game Boy Advance és Famicom játékokat valamint a Super Famicom, a Mega Drive, a Game Boy Color és a Game Boy kazettákat is elfogadja. Az új vezérlőnek köszönhetően, pedig nincs régiózár a hardverünkön.

A Retron5 egyedi tervezésű gamepaddel rendelkezik (egyszerre 4-et is kezel) ami bluetoothon keresztül kapcsolódik a gépünkhöz és az akkumulátorát USB porton keresztül tölthetjük, azonban ha valaki a tényleges retró élményre pályázik, akkor nyugodtan bedughatja az SNES, NES és Genesis gamepadját, hisz a konzol felismeri. Technikailag a gép emulációt használ, ennek köszönhetően a sima AV mellett a nagyobb felbontású tévékkel rendelkezőknek ott lesz a HDMI, aminek a képminőségét a rendszer felskálázza.

A feljavított hangzás és mentési lehetőség, valamint a tempó manuális befolyásolása mellé az árral is berobbant a Retron5, ugyanis 90$-ért hozzá lehet jutni. Valljuk be, ez azért tényleg baráti, már ha valaki rendelkezik elegendő cartridgel.

Hivatalos Weboldal

 

LeapTV

Gondoljunk azonban a fiatalokra is. Na, nem ám a tizenévesekre, hanem a ténylegesen fiatalokra. Gyerekekre. Ezt segíti nekünk elő a LeapFrog, LeapTV nevű konzolja, ami kifejezetten a gyermekek számára lett tervezve. A 3-8 éves korig ajánlott konzol, szeretné egyesíteni a virtuális világot, a mozgással és aktivitással.

A Body Motion, Pointer Play és Classic Controll játékmódokban használható LeapTV több mint 100 különböző játékkal és oktatói anyaggal valamint mozgásérzékelős kamerával is rendelkezik, ezzel is tökéletes élményt nyújtva a gyerekeknek.
" Rengeteget dolgoztunk az új rendszeren, és bátran állíthatom, hogy a LeapTV a legmegfelelőbb első videojáték-élmény a kicsik számára" – Nyilatkozta Dr. Jody Sherman LeVos, a LeapFrog Learning Team igazgatója.

A doboz egy állítható karú kontrollert is rejt, valamint egy kamerát a csomagban, a konzol és adapter mellett.
Maga a gép HDMI csatlakozón kívül, Wi-Fi/Ethernet porttal csatlakozhat az internetre, ahonnan applikációkat és játékokat telepíthetünk a 16GB-os háttértárolónkra, de a szoftvereket megvehetjük kazettán is. Ára 90$ most az amazonon, amit ha megnézünk, elég baráti is.

Hivatalos Weboldal

 

Syber Vapor

Végül egy PC Konzol ismét, amit a Syber cég ad nekünk, mindjárt három verzióban. A Vapor család egy Windows 8.1 operációs rendszert használó, hibrid PC amit Steam OS-re is felkészítettek.

A vásárlók, ha a legolcsóbb megoldást választják, akkor a Syber Vapor A-t kell előrendelniük 599$-os áron. Ez a konfig tartalmaz egy, AMD Athlon X4 840 3.1 GHz processzort, egy 500 Gb-os SataIII-as HDDt, 4GB Ddr3-as memóriát és egy Radeon R9270-es 2Gb DDR5 VGA-t

Ha viszont, a kicsit zsebbe nyúlósabb Syber Vapor E-t választjuk akkor a gépünk egy Intel® Core™ i3 3.50 GHz processzort fog tartalmazni egy terrás Sata3-as winyóval, valamint 8Gb DDR3-as rammal és egy NVIDIA Geforce GTX 750Ti 2GB GDDR5-el fejelik meg a plusz 100 dolláros kiadásunkat, ami így 699$-ba kerülhet.

Azonban ha az 1499$-os Syber Vapor Xtreme-t választjuk, akkor cserébe egy Intel® Core™ i7 4.0GHz Processzorral, 1Tb SataIII Hdd-vel, 8 Gb Rammal és egy nVidia GTX 980 (4Gb Ddr5) erőművel leszünk gazdagabbak az ígéretek szerint 4K-s megjelenítéssel.

Mindegy melyik konfigurációt választjuk, a hardverünkhöz természetesen WiFi kártya, érintőképernyős mini billentyűzet, egy Logitech F710 vezeték nélküli gamepad és előre telepített Windows 8.1 jár.

Kérdés már csak az, hogy kinek fogja ez megérni, hisz ennyi pénzből már ennél komolyabb asztali PC-t lehet összerakni. Nem mintha jelen esetben szükség lenne rá.

Hivatalos Weboldal

 

A lényegen ez viszont nem változtat, hogy a konzol nem merül ki Microsoft, Nintendo vagy Sony gépekben, csupán nem annyira komolyak vagy nem akkora marketing áll mögöttük. És még akkor, a rettenthetetlen kínai csodákat meg sem említettem.

 

Játsszatok.

11.
11.
DON GONDOCS
A Hyperkin RetroN5 már neve és a külseje is megér egy misét. Az kontroller az viszont valami gyalázat. A LeapTV inkább emlékeztet egy WC illatosítóra XD a kontroller meg istenem, Mintha valami nagyon egyedit akartak volna alkotni . Az utolsó gép viszont tetszetős, bár úgy néz ki mint ha egy ps2 megevett volna egy másikat.
10.
10.
mestermagyar
#9: Mind1, legalább a konzolparasztok is megtudják hogy nem csak a legközelebbi exluzívig kéne ellátni amit akár egy komplett konzol megvásárlásával is be akar szerezni. (XD Ennek megnevezésnek ebből a szemszögből van értelme.)

Persze, kinézetért keksz jár nekik, főleg a pistonért, azt el tudnám képzelni, hogy zsebben elviszem valaki más házába és ott toljuk. :D

Hát az ouya ha jól tudom kizárólag annyit változott, hogy kapott egy 16gb-s változatot. A vapor (meg az alienware, piston és társai) meg folyamatosan fejlődnek, mivel ezek tulajdonképpen gamerPC-k TV-re tervezve, nem pedig tényleges konzolok. Mindenképp kell nekik a fejlesztés.
9.
9.
godach
#7: Persze a Steam (konzoljai) és a különböző Stickekről én is tudok, csupán a hivatalos konzol listában ezek szerepelnek. Ennyi az egész.
Ezekben a Win vagy PC alapú hardverekben személy szerint semmi pozitívumot nem látok, hacsak a kinézetet nem nézem.
Részben, mivel PC, de kontrollert adnak hozzá, már a multi ballance alapból meg van lőve szerintem.
Semmi ajánló nincs egyébként a blogban, csupán kis agytágítás érdekességképen.
A másik pedig hogy nem csak az Ouya de a Vapor is kapható már régebben, de a konfigjuk az változott így a dátummal a legfrissebb került be.
De am köszi a hszt, látom azért belelátsz te is a SteamOS-be is ;)
8.
8.
mestermagyar
Aztán idejön még hogy ami nem xbox, ps vagy wii, az elég nehezen határozható meg konzolnak. Én is bedughatom a TV-be a gépem, vehetek egy kontrollert, rárakhatom a Steam OS-t, és kész is van a konzolom, amit én raktam össze (még megrendelve is olcsóbb), így olcsóbb, jobb, pótolhatóak az alkatrészei, és több rajta a csatlakozó. Ja, hogy kicsit nagyobb? Nabumm, tudsz több hátrányt? Mert ettől csak előnye van.
7.
7.
mestermagyar
#6: ...ami teljesítményben ég és föld külömbség az amúgy nem tavalyi hanem már 3 éves OUYA konzolhoz képest.*
6.
6.
mestermagyar
"Van élet a Microsoft után..."

-Ezért most mutatok nektek 2 konzolt, ami windowst tud futtatni, és a steam OS kiforrottsága híján azt is fognak rajta használni a jövőben is...

Ez kb csebelből vederbe ha valaki pont a mikrószoft elől menekülne, de azért a koncepció jobb, nomeg (számomra) a játékválaszték is.

Van még emellett az alienware alpha, és x51 konzol, egy tucatnyi androidos USB stick ami teljesítményben ég és föld külömbség az amúgy nem tavalyi hanem már 3 éves konzolhoz képest. emellett még van egy/kettő windowsos USB stick, és ami a legjobb, a HDMI/miracast segítségével kb minden létező drágább androidos/IOS tablet és telefon.
5.
5.
WiiRGaming
Igaz nem asztali, hanem handheld, de megér egy misét, főleg az ára miatt:

JXD

többféle verzió van, mindenki kiválaszthatja a neki (és pénztárcájának :D ) tetsző modellt. Szerintem az egyik legjobb (ha nem a legjobb) Androidos (handheld) konzol.
4.
4.
strike19
Ezek közül csak Hyperkin RetroN5 valamire való konzol.
Néztem youtube-on nagyon sok mindent tud filterek 1080p felskálázás,cheat,stb.
Minden kontrollert megeszik.
Ha amerikába élnék biztos vennék egyet.De itthon nem nagyon lehet kapni eredeti (szürke) N kazettákat.Amit meg lehet borsos árat kérnek.
3.
3.
Nothing
Ez a Syber Vapor cucc nagyon komoly. Totál úgy néz ki, mintha maga Darth Sidious tervezte volna. :)
2.
2.
Dom Q
Nézzetek utána: O BOX.
1.
1.
RangerFox
Ezek meg mi a sz*rok?? :D
Én ezeket nem nevezném konzolnak. Hivatalosan azok, csak hát...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...