godach

godach

Klubajánló: 13.hét

Link másolása
F&F for Forza, Ride, AC:Brotherhood, RE6, GoW stb...

 Szevasztok. Engedjétek meg, hogy ajánljam és felhívjam a figyelmet az Ultiamte Gamer’s Klubra.
Elég sok levelet kaptam, hogy nem is tudtak róla, stb. Ezért is osztanék meg ideiglenesen egy blogot a klubból, ami heti rendszerességgel megjelenik, egyéb blogok valamint a klubtagok blogai mellett.


Nem áll szándékomban ezzel „szemetelni” a blogszekciót, ezt is csupán ismertetés céljából osztom meg veletek, amit a hét vége után törölni fogok.

Ha kívánjátok követni, lépjetek be. Egyszerű dumálgatások és vélemény, tapasztalat megosztások céljából, várunk szeretettel mindenkit.

 

 

Szevasztok Klubtagok!

Ez a hét számomra, a meglepetések és a loot hete volt. Ismét beszereztem néhány nagyszerű játékot, és belebolondultam néhány olyanba, amikről meg sem gondoltam volna. Volt sajna két csalódás is, a Horizon F&F és Ride, de erről majd bővebben.

 

 Szokás szerint, nem maradhat ki a listáról az Assassin’s Creed Brotherhood sem, amit ugye elég rég tolok már. Jelenleg a hetedik szekvenciánál tartok a kilencből, így valószínűleg befejezem a hétvégén. Mindig meglepődök, mennyit tudnak azért újítani, egy-egy részen és itt még nem is számozott részekről beszélek. Most ami nagyon tetszik az az Assassin Managger része. Nagyon jól el tudok szórakozni a kis tanoncaimmal, valamint okosan lehet őket a küldetések alatt is használni. Volt, hogy két örrel szembe mentem, és mire ez észrevételi csíkjuk felment volna, már füttyentettem is nekik, akik az ellen háta mögül támadtak. A két őr, mellettem ért földet, holtan hátukon az Assassinokkal és én pedig kőkeményen sétáltam tovább köztük. Frenetikus érzés volt. Haladgatok a Resident Evil 6-ban is, de a pause nélkülözése miatt, nem igazán van kedvem játszani már vele. Azt hiszem azonban, beletörődtem ebbe az akció orientált stílusba és végleg leteszek a folytatás lehetőségeiről. Mármint, az igazi folytatásról.

 Meglepően jól, sőt talán a héten a legtöbb időt szórakoztam a Bioshock 2. részével. Kicsit szégyellem is magam, hisz folyamatosan húztam ezt a játékot lefelé, pedig lényegében nem is olyan rossz. Talán a Gears Of War szerettette meg velem, hisz a sérülésmodell szinte ugyan az, kivéve hogy itt nem hullnak szét a testek. Minden esetre, elég jó Big Daddy vagyok, és tény hogy sokszor a választásom ezen a héten a Bioshock 2.-re esett. Apropó, Gears Of War.

 Végigvittem az első részét. Ebben is pozitívan csalódtam, mert ugye hasonlóan vélekedtem róla, mint a Bioshock franchiseról. Most, viszont hogy PC-n végigtoltam és rájöttem, hogy a második rész, ami megvan 360-ra működésképtelen, gondoltam berendelem az egész sorozatot. Nagy szerencsém volt, mert az harmadik részen kívül, majdnem mindre rányomtam a purchase-t, amikor is jött a hír, hogy a Judgement ingyen lesz a GOLD kínálatában. Mindjárt elbuktam volna, 4500 forintot, ha kicsit türelmetlenebb vagyok. Így adta hát a jó ég, hogy hétfőn repíti a futár a GOLD előfizetésem, és a GoW első két részét. Aztán, nekiülök, és fel nem állok a BOX elől, míg végig nem toltam mindet.
Zárójelbe megjegyezném, hogy CooP Partner kerestetik!

 És ha már a kellemes csalódások korát élem, meg kell említenem a Battlefield: Bad Company 2-őt. Komolyan mondom, szétalázza számomra eddig az összes részt. Igaz, még vagy 2-3 órát öltem bele, de rengeteget vigyorogtam az átvezetőkön. Na meg maga a játék is tetszik. A helikopterpilótán, meg szabályosan végigröhögöm magam.

 Volt azonban a hónapnak, csalódásfaktora is. Az egyik ilyen a RIDE. Sajna nekem nem jött be. Bár, saját informálatlanságom miatt, én valami városban, forgalom közötti versenyekre is számítottam. Sajna a Moto Racer 3 óta hiányolom ezt a témát, de most sem enyhíti semmi sem. Végül is a Street kategória, ugyan az, mint a GP, csak kitalált pályákon, városokban. Viszont ugyanúgy kötött körpályás, és minden ugyan az. Forgalom nélkül. Eddig nem volt bajom a Milestone játékaival és a legutóbbi MotoGP-vel is remekül elszórakoztam, de ebben nem élveztem semmit. 4-5 verseny után fel is adtam. Egyszerűen nem volt meg a húzóerő.

 A Horizon F&F-re is nagyon kíváncsi voltam. Bár tény, hogy abba sem sokat vertem még eddig bele, viszont amit láttam, az nem igazán nyűgözött le. Jó persze, tudom ingyen van. Örüljünk neki, stb… de mégis. A launch videó, úgy meghozta a kedvem, és aztán semmi halálos iramot nem találtam benne. Na de a vélemény még változhat, azonban a pillanatnyi próbám után sajna még csak ez a vélemény jött le.

Bővebben a Klubban......

Nektek, mi volt terítéken?

9.
9.
godach
#8: Én, mint mondtam az egésznek a IV olvasása miatt kezdtem neki. Bár, szenvedés volt az első, nagyon nem bánom, hogy kijátszottam. Ezeket is élvezem és eddig amit olvastam, kíváncsian várom a többit is. Még az Unity-t is.
8.
8.
Mr.Dead
#7: Nekem a 3 is rohadtul bejött, legalább annyira, mint a 2 vagy a BH.
7.
7.
godach
#5: Sajna azt olvasom mindenhol, hogy innen kezd lejtmenetbe menni a sorozat. Bár, ha megköveztek, ha nem nekem már ez is elég, így ha csak az újdonságok hiánya miatt van nem igazán érdekel, de a történet és a helyszín változása nekem már elég :D
5.
5.
SLi
A brotherhood talán a legjobb AC, nagyon egyensúlyban volt minden abban a részben.
4.
4.
godach
#3: Tom Clancy's Splinter Cell: Pandora Tomorrow (2004). Azaz a második rész. Ez volt az ucsó, amivel játszottam. Lenne itt is be pótolnivaló, mert hát szerettem Fischert.
Nem is tudom, hogy szorulhatott ennyire háttérbe.
Legendary nekem is megvan, de még az Oblivion világában tartok. Így egyenlőre az háttérbe van szorulva teljesen. Ori-t nem ismerem, de képek alapján egész pofás.
3.
3.
Red-E-Kamp Van
Én most szereztem be a skyrim legendary editiont, de még nem kezdtem neki, cask napok óta fel van települve.
Valamint az Ori and the blind forestben van talán 1 órám eddig, azt nagyon élvezem.
De ami lefoglalja a játékra szánt időmet, az a splinter cell blacklist.
nagy élvezet játszani vele, azt hittem annyi idő alatt, amit eddig bele tettem rég kijátszom és nem. egyre csak jönnek az újabb küldetések. szóval az egy jó ubisoft játék lett.(kivéve hogy nagyjából 25-30 percenként kilép a játék.)
2.
2.
godach
#1: Na ne. Ne kísérts jobban kérlek ;)
1.
1.
Mr.Dead
Fallout: New Vegas. Most kezdtem a másodjára neki, minden DLC-vel. Már 10 órát beleraktam, és még csak Novacban vagyok..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...