godach

godach

Mit szeretünk, a poszt apokaliptikus világban?

Link másolása
Mégis, mi tetszhet egy embernek a kiszáradt, eláradt, megfagyott vagy szénné égett földben?

Szevasztok Gamerek.

A mostani blogomban, az apokalipszis szerelmeseit célzom meg, amibe én is bele tartozom. Az egyik blogomban használtam egy .gif-et, amit az óta is a gépemre mentve, néha meglesek. Nem tudom megmondani nektek, hogy mégis mi tetszik annyira benne, de mégis megbabonáz. A következő képről van szó:

Ez a fajta képi világ, valamiért gyerekkoromban belém égett már. Az eredeti Majmok Bolygójában, amikor az űrhajóval lezuhannak, valamint a sziklák között sétálnak, örökre beleégett a fejembe. (Nem csak ez, hanem a blog kezdőképe is, de erről majd később) Nem csak, hogy beleégett, de mai napig, amikor megnézem a filmet és ehhez a részhez érek, még a hideg is végigfut a hátamon. Ha valakinek nem rémlene, akkor itt egy screenshot róla:

És, itt jön a kérdés. Mégis, mi a fene tetszhet egy embernek ebben. A sziklák? Tény, hogy sokszor órákig tudom nézegetni akár a Grand Kanyonról készült fotókat is, hisz szerintem gyönyörű és a Mojave sivatag is számomra, közel sem olyan barátságtalan érzésekkel tölt el, mint sok embert, de nem mondanám, hogy minden percben vágynék oda. Akkor mégis mi? Úgy hiszem, a válasz még várat magára és egy igen furcsa módot alkalmazok arra, hogy megtaláljam a választ.

Gondolkodom, ezen a filmen kívül, milyen gyerekkori élményem, emlékem van még, ami miatt szerethetem ezt a világképet. Ami először eszembe jut, az a Mad Max.

Google, keresés: MAD MAX --> Képek:
Persze a találatok 90%-a mindjárt a Fury Road-ot tolná a képembe, de most engem nem ez érdekel, így rögtön helyesbítek a címszón. Mad Max 1.
Éééés meg is van. A jól ismer fotó, kicsit pár képkockával továbbpörgetve. A következő:

A kép nagyon tetszik… DE.
Nincs bajom a kutyákkal, viszont nem ezért. Az öltözködés idegen nekem, inkább azt mondanám távol áll a stílusomtól. A szemetet sem szeretem. Tehát, nem tudom, mi tetszik, de úgy összességében mégis azt mondom, gyönyörű ez a kép. A kérdésre, hogy miért viszont még mindig nincs válasz. Így megpróbálok tovább kutatni. Emlékezni. A következő filmek, amik szintén eszembe jutnak, mindkettő Stephen King cucc. Az első a Végítélet a második pedig a Langolierek.

És igen. Ez a gyerekkori emlékem. Félelmetesnek tartom. Talán, inkább hátborzongató. És, ha visszanézem, az eddigi képeket, talán nem a homok, hanem az elszáradt növények azok, amik közösek bennük. És való igaz, valamiért szinte minden olyan kép tetszik, amiben elszáradt növények vannak. Így arra a döntésre jutottam, valamiért mintha vonzódnék a sivár világhoz. Azonban ez nem minden, mert csak egy kis szeletkéje annak, amit imádok a világvége utáni képekben. Egy másik ilyen közös dolog, a drótkerítés. De mégis milyen embernek tetszik egy drótkerítéses, száraz füves kép?

Normális ez? Megmondom őszintén, így visszaolvasva, nem nagyon tűnik annak. Azonban, nem ezt szeretem az apokalipszis utáni időben. A következő kép, a Langolierekből származik:

Na de álljunk meg egy szóra. Ez a kép is nagyon tetszik, pedig szöges ellentéte annak, amiket eddig mutogattam nektek. Akkor, hogy van ez? A leg egyszerűbb módja, ha fogom és csoportokra szedem, számomra milyen apokaliptikus világképek vannak.

1
Waterworld féle, globális felmelegedős, víz árasztotta világ. Bevallom, a filmmel nem volt gondom, de nem a szívem csücske ez a fajta kép így nem is térnék ki rá bővebben.

2
Ugyanezt tudom elmondani, a globális lehűlésről is. Bár, maga a koncepció tetszik, ez sem az a hátborzongató fajta. Így ezt is hanyagolnám.

3
Bár, kitértem a Mad Maxre és a Majmok bolygójára is, mégsem érzem azt, hogy az lenne az igazi, amikor a föld elnéptelenedik a vízhiány miatt. Így a Resident Evil 3-ban látható, sivatagos világvége képek sem a kedvenceim. Tény, hogy nagyon tetszenek, mégsem az a leg, leg leg…

4
Nukleáris háború utáni, mindenaföldelegyenlő, seholegyélőlényes, felperzseltföldes apokalipszis.
Mindenem a Fallout 3. Számomra az egyik legtökéletesebb Poszt-Apokaliptikus játék, amiben több mint száz órát töltöttem (és nagyon szerény voltam) mégsem az igazi. Sok dolog van benne, ami tetszik, és rengeteg olyan kép, ami majdnem a tökéletes hatást gyakorolja rajtam, de csak majdnem.

Szóval. Sziklák, száraz füvek vagy drótkerítés jöhet, de a többi nem. Nem csodálom, ha most valaki aki olvas félkegyelműnek néz. Kicsit én is gondolkodom rajta, bár azt mondják, hogy a pszichopata teljesen normálisnak hiszi magát, és eszébe sem jut azon gondolkozni, megőrült e. Így azt hiszem, mivel azon gondolkozom, hogy bolond vagyok e, nem vagyok az.

Mivel a Langorieres képnél hagytam abba és tértem ki, a mi nem tetszik részre így onnan folytatom tovább. Emlékeim szerint, a következő film, aminél teljesen éreztem az „azonosulást” az a Legenda Vagyok. Nézzetek csak rá a képre. Gyönyörű. Sőt, maga a tökéletesség.

Na és ha megkérdeznétek, hogy mégis mi a franc tetszik nekem ebben a képben, akkor a válaszom a következő lenne.
- Nem tudom.

Talán, a magány. A természet ereje. Nem tudom megmondani, de az biztos, hogy a szívem hevesen kezdett dobogni, a Call Of Duty 4: Modern Warfare egyik küldetésénél, amikor hasonló látvány tárult a szemem elé:

Komolyan mondom, megbabonáz. Talán ezért is lopta be magát, a Revolution sorozat is magát a szívembe. Illetve annak a borítóképe. Komolyan mondom, hihetetlen az is, milyen durván meg van csinálva.

A kérdésre azonban, még mindig nem tudtam megfelelő választ mondani. Nem is fogok tudni mondani. Csak találgatni. Ez, pedig szerintem, nem más, mint az elhagyatottság. Ha rákeresek arra, hogy Post Apocalyptic Road, szinte minden találatnál a hideg ráz ki. És érdekes módon, nem csak a világvége képeknél, hanem egy egyszerű útnál is. Amiben nem a fű, homok, vagy az aszfalt a közös, hanem a magány. A csend. A látható csend.

Eszméletlenül gyönyörű, és valahogy nyugalmat árasztó hatása van. Furcsa ezeket leírni, hisz az okoknak okozója is van, és senki halálát nem kívánom. Nem akarok, világuralomra törni és nem vagyok sátánista vagy akármilyen szekta tagja sem. Egyszerűen, ezek a képek, olyanok számomra, amiket valamiért imádok nézni.

Talán, furcsa hobbi. Esetleg, másoknak beteges. Nekem, valamiért csodaszépek.

Köszönöm a figyelmet.
Játsszatok!

61.
61.
Yanez
#60: Már bírd ki amikor PS4-ed lesz, ha még meggyőzőbb látványban akarsz részesülni, bár garantálom, így sem lesz panaszod.
60.
60.
godach
Last of US az egyik játék ami miatt tervben van (istenem már mióta) egy PS3.
59.
59.
h.jozsa
#41: erről a last of us-ból az a rész jutott eszembe,mikor már a végén a korházhoz indulsz,a felüljáron!,meg igazábol még millió másik :)
Ha a második rész csak ekora élmény lessz,már érdemes élni!
58.
58.
Yanez
#57: Ebben totálisan igazad van!!!
57.
57.
genius95
#41: Nem tudom hogy vagy(tok) vele de ez teljesen olyan mint a Last of Us , sőt fogadni mernék rá, hogy az. A környezet (felhőkarcolok + sok ház = zsúfoltság ) és a színvilág. :-)
56.
56.
Spectrum
Tetszik a bejegyzés. :-)
Én is szeretem a posztapokaliptikus témát. Játék fronton a The Last of Us, STALKER, Metro Redux a maga módján mind tökéletesen hozza, amit ebben a témában mutatni lehet.
Ami a filmeket illeti, a Langolierek nagy kedvencem, bár még könyv formájában kattantam rá. Filmek terén most csupa zombis jut eszembe, viszont két sorozat is rémlik, ami valamilyen értelemben megfogja a témát, ezek pedig a LOST és a HEROES. Mindkettőt imádom persze. :-)
55.
55.
barackostej
#53: Ne haragudj, lehet átsiklottam felette, pedig próbáltam megtartani a témába vágó hozzászólásokat.

Azért nem, mert nincs arra kapacitás, hogy minden egyes vitánál, minden pillanatban ott legyen valaki. Sokszor már csak akkor érek oda, - és ezzel nagy eséllyel a többi moderátor is így van - amikor már kész a 70 kommentből álló flame war, amit nagyon nehéz kibogozni. Ilyenkor már a legtöbbször egybeolvadnak az értelmes kommentek a trollkodókkal, és már szinte lehetetlen feladat rendet tenni. Legalábbis elképesztő türelemre van szükség. :)

No, de nem akarok tovább offolni, ha folytatni akarod a témát, akkor írj egy privát üzenetet.
54.
54.
#53: Ja és akkor már a Crysis 3 környezete is igen szép szerintem.
53.
53.
#46: Bár pont eme okból valami értelmeset is odabiggyesztettem a kommentem végére, látom nem sokat ért. Amúgy nem különösebben izgat, de azért egy kérdésem lenne: ugyanezt miért nem csináljátok meg az összes BF-es, COD-os, AC-s stb. hírnél, ahol szeméttel van tele az egész komment szekció? Ráadásul az itteni helyzet közelébe nem ért annak, amiket azoknál látni. Bár hozzáteszem, a saját hozzászólásom után nem láttam, mi zajlott le itt.

De akkor ismét a bloghoz is szólva, nekem az Éli könyve látványvilága is tetszett, bár egy picit kevesebb színkezelést elviseltem volna. Valamint a Walking Dead is nagyon jó a posztapok megjelenítésben szerintem, főleg az első évadban még. Az a halott (ezt értelmezze mindenki úgy, ahogy akarja :P) Atlanta nagyon hangulatos volt.
52.
52.
godach
#41: Igen, pont emiatt a látvány miatt, tetszik a Revolution sorozat is. Na meg a blogban emlegetett Legenda Vagyok. :D
51.
51.
godach
Nem tudom megmondani, de az biztos, hogy a szívem hevesen kezdett dobogni, a Call Of Duty 4: Modern Warfare egyik küldetésénél, amikor hasonló látvány tárult a szemem elé:
HASONLÓ
Nem ez a látvány, hanem hasonló.
48.
48.
Trapyd
#46: Már ne haragudj, de ennyi szemétség után amit megenged magának, nem kéne ennyit töketlenkedni, ki kell vágni a fenébe.
46.
46.
barackostej
Törlöm felesleges kommenteket, ha nem haragszol godach.

atihun: többször szóltam már, és ez az utolsó. Ha még egyszer trollkodáson vagy flame gerjesztésen kaplak, akkor megvonom egy időre a hozzászólási lehetőséged.
41.
41.
Drraco
link

Egy ilyen helyen szívesen szétnéznék.
39.
39.
godach
#37: https://static.panoramio.com.storage.googleapis.com/photos/large/63881077.jpg

Tényleg brutálisan néz ki. És most keresgetve, te jó ég. Tele van ilyenekkel Magyarország.
37.
37.
Trapyd
Kecskeméten a GAMF nak, Homokbányán van kollégiuma, ami ruszki laktanya volt. A környező épületek és környezet pont ilyen. Nagyon hangulatos. Sok időt elvertünk ott míg körülnéztünk, felfedeztük.
17.
17.
godach
#13: Ezer hála neked, haver. Meglestem. Rohadt jó.
#14 gatyamadzag, #16 SwitcX
Indítom a filmet, már nagyon kíváncsi vagyok rá.
13.
13.
neo19
Ha ennyire vonz ez a téma elég csak kis hazánkban körbenézni, ajánlok egy Youtube csatornát, én is fel vagyok rá iratkozva: Szellemvárosok Magyarországon.
https://www.youtube.com/user/thehuppancs
9.
9.
godach
#5: Igen. Ennyiből szerencsém van. Olyan 10km-es körzeten belül, van egy elhagyatott benzinkút egy szervizúton.
http://static.keptelenseg.hu/p/4a9470949d55032c25d81ec10c9d630c.jpg
Hasonló a linkelt képhez, csak még jobban visszafoglalta a természet, de még így is tisztán körbejárható és kivehető, mi hol lenne. Az ember amikor becsukja a szemét, és ismét kinyitja, hirtelen, mintha a világ vége közepén találná magát.
A minap voltam a debreceni Reptér tetején. Sajnos fényképezni nem tudtam, pedig az a látvány is, ami a szemem elé tárult, megért volna egy misét. Omladozó laktanyák és azoknak az elhagyatott utai. Gyönyörű, már ha szabad ilyet mondani ;)
8.
8.
godach
#1: Nekem is tetszik a sivatagos táj, de mégsem az az igazi, mint ahogy a nukleáris háború utáni sem. Tehát, megértem miért modolod a Fallout 3-at, és kíváncsivá is tettél. Nevet, vagy egy képet, tudsz róla linkelni?

#1: Yanez, #7: hjozsa
Anno a megjelenés előtt láttam képeket a TLoUS-ről. Már akkor beleszerelmesedtem. Azt hiszem két éve, nem olyan sokkal megjelenés után, szert tudtam tenni egy dobozos változatra. Azóta gép hiányában, itt feszít a polcon, de már csak a konzol választ el a világvégétől. Képeket, videót azóta nem néztem spoilerveszély miatt róla, de minden porcikám várja már.

#4: Chrysh, Don Gondocs
Nem tudom, hogy maradhatott ki, de erről még csak nem is hallottam. Viszont a délutáni programot megalapoztátok, így jövök egy sörrel ;)
7.
7.
h.jozsa
A játékok közt szerintem a last of us tudta a legjobban megmutatni ezt a világot,semmihez sem hasonlitható hangulata van!
Ahogy a természet lassan viszafoglal mindent,a legszokatlanabb helyeken előforduló állatok,a kiszolgáltatotság érzés......életem egyik legnagyobb élménye amit ez a játék adni tudott,és nem azért mert csak ennyi jutott az életben!
Igazi gamer-nek tartom magam,abszolút hobbiként tekintek erre,és egy jó game akkora élményt tud nyujtani,mint másnak a drog!
6.
6.
DON GONDOCS
#4: Number one film a témában.
5.
5.
Drraco
Az ilyen poszt-apokaliptikus képekben engem a természet ereje nyűgöz le. Egy elhagyott épület, város bukása. Ahogy a fű utat talál a padlólapok között. Ahogy a fák behálózzák, szinte felmorzsolják a falakat. Borzongató.

Godach, neked ott az Alföldön könnyű átélni a képeiden érződő magányt, csendet. Csak menj ki a határba (lehetőleg ne aratási időszakban). Menj addig, míg már egyik irányból sem látsz falukat, városokat, csak a végtelen horizontot. A többi a fantáziád dolga.
4.
4.
Chrysh
Az út (The Road) című filmet ajánlanám a figyelmedbe.
2.
2.
Yanez
Nekem eddig ami a legjobban átadta a poszapokaliptika realisztikusságát, az mindenképp a The Last of Us játék. Ott annyira hatásosan tálalták az egész cuccot, hogy beszarás.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...