Szevasztok Gamerek.

 Volt már bemutatkozó és visszaemlékező blogom. Volt már olyan is, amikor elmeséltem, vagy épp megpróbáltam elmesélni, miért is érzem magam igazi gamernek. Van, aki elfogadja, hogy életstílust rejt ez magában, van, aki szimplán, csak egy kissebségi komplexusban szenvedő, kockát lát az írás mögött, aki jól érzi magát, ha egy ranggal ruházza fel magát. Meséltem, már mennyi játékkal toltam és volt, amikor ezekből, vagy a kimaradtakból, esetleg a tervben lévőkből mutattam be párat. Most, kicsit összetúrmixolva, az eddig végigjátszott 327 darabból választanék ki, szám szerint huszonkilenc darabot.

Az első, nem lehet más, mint a Bobby is Going Home. Ez… kérlek szépen titeket, nem más, mint egy Atari2600-as játék, amire életemből legkorábban emlékszem a tetrisen kívül. 5-7 éves vagy talán fiatalabb lehettem, amikor eme csodás masinával, beléptem a virtuális világba, és amiből az óta sem tudok szabadulni. Főszereplőnk, egy kisfiú, akivel tudunk ugrani, leguggolni és úgy kell a változatos környéken hazajutnunk. Igazi ügyességet kívánt, de hamar bele lehetett tanulni.

Aztán, megtapasztaltam, milyen is az igazi kaland. Ezt pedig a jó öreg olasz vízvezetőnk Mario és a japánok csodakonzolja a Nintendo párosa hozta el az otthonunkba. Hatalmas élmény volt gyerekként, tűzön, vízen, levegőben és a föld alatt is kalandoznom. Sosem fogom elfelejteni így több mint húsz év után sem és az idő vasfoga még a pálya felépítésének egyes részeit sem tudta megcsócsálni a fejemben. Nem vitás, hogy a második a Super Mario Bros lett. Harmadik, szintén egy NES játék, amit elég sokszor szoktam emlegetni, hisz számomra a kategória legjobbja. Oldalnézetes verekedős játékokban ugyanis, számomra az abszolút király, a Mighty Final Fight. 4. helyet pedig, a Hudson’s Adventure Island 4 nyerte meg, annak is a (számomra mai napig nem tiszta, hogy hivatalos e, vagy sem) negyedik része. Itt, már a kalandozásunk során, szükségünk volt bizonyos tárgyakat megszerezni és használni a továbbjutás reményében. Tapasztalatszerzés céljából is fontos játék volt, ugyanis itt ismerkedtem meg, az Invertory-val is.

És elérkeztünk egy újabb kandúrhoz, aminek sikerült a szüzességem elvennie. Ez, nem más, mint az ötödik játék, aminek a címe: Gorky 17. Körökre osztott stratégia. Ha más nem, akkor e miatt a játék miatt, mindig fogok emlékezni a Gamestar mellékleteire. Magyar szinkron, magyar felirat. Igazi csemege volt, pucérszájú énemnek akkoriban, hogy nem csak játszom, de még értem is, hogy mit csinálok.

Szabadon kóborlós játékok közül, amit ma már csak sandboxnak hívunk, számomra a Driver első része volt. Tágra nyitott szemmel hallgattam, a haverom beszámolóját, aki meséje szerint olyan autós játékkal játszott, amiben szabadon száguldozhatunk egy egész városban. Hihetetlennek tartottam, így saját szememmel akartam meggyőződni róla, aminek az eredménye, nem más lett, mint az egész Driver franchise imádata. Az első része azonban, mindig is ott fog fityegni, a huszonkilenc emlékezetes játék, hatodik helyét.

Hetedikként pedig nem Brad Pitt és Morgan Freeman csücsül, hanem a Resident Evil 3: Nemesis. Tősgyökeres zombi fannak tartom magam. Nem ám, az ezredforduló táján csatlakozott rajongó írását olvassátok ám, hanem aki már a tiltott korban is Romero filmjeit nézte, újra és újra, és míg másoknak a farkasemberek, vámpírok és ufók voltak a menők és a legfélelmetesebb szörnyek, addig nekem a csöszögő élőhalottak. Képzelhetitek, micsoda Kánaán volt nekem, egy ilyen lényektől hemzsegő városban járkálni. Nem utolsó sorban, életem első túlélő horror játékáról is beszélünk.

Aztán az újságban, megláttuk a 8. Helyezett Max Payne játékot, amire hüledezve és fújtatva mondogattuk, egymást győzködve, hogy lehetetlen. Az, hogy ilyen részletesen ábrázolják, és hogy ez valaha is fusson valamelyikünk gépén. Ha valaki már gamerkedett előtte, és amikor megjelent a Max Payne, az biztosan egyetért velem abban, hogy ez volt az egyik játék, amikor egy bizonyos nextgen korszakot megélhettünk.

9. helyen egy olyan játék csücsül, ami nem szerintem eddig letaszíthatatlan a trónjáról, ha dínós játékokról van szó. A Dino Crisis ugyanis, túlélő horrorként eddig számomra a legjobb és legemészthetőbb ilyen cucc. Kicsit talán elfogult vagyok, révén hogy egy Capcom, RE klónról beszélünk csak dinó kivitelben, de talán sokan lesznek, akik majd egyet értenek velem.

A tízedik helyen lévő Planet Of The Apes-el azonban nem biztos, hogy mindenki egyet fog. Van jobb is, szebb is a stílusban, mégis egy olyan filmadaptációról beszélünk, ami miatt a PSX számomra, mindig is értékes részét fogja képezni a gamer múltamnak. Mára már, nem igazán merem mindenkinek ajánlani, de aki hasonló beállítottságú, mint én, és szereti a Majmok Bolygóját, annak kihagyhatatlan cuccos ez is és természetesen a GBA változat is.

Ha autós játék, akkor a semi-simulatorok között, folyamatosan a Gran Turismo és Forza párosát hozom fel. Be kell azonban vallanom, hogy a Gran Turismo 3 óta nem játszottam GT résszel, azonban már nekem ez akkora élmény és olyan szintű tökéletesség volt, hogy egy életre bizalmat szavaztam a Polyphony Digitalnak. Ezért is van a 11. Helyen a 29-ből a GT3

És ismét egy szüzet szüntető játék következik a tizenkettedik helyen. Az Elder Scrolls III. része a Morrowind ugyanis bevezetett a szerepjátékok világába. Hónapokra elvarázsolt srácok és komolyan mondom, még csak érdekelni sem érdekelt más, csak hogy felfedezzem Vvardenfell világát és minden képességem a lehető legjobbra fejlesszem. Ezzel a játékkal beindult egy lavina, ami mai napig tart, és aminek köszönhetem, hogy nem maradtam ki a szerepjátékok csodálatos világából.

Star Wars Jedi Knight – Jedi Academy. Tizenharmadik hely. És hogy, miért is. Egyszerűen azért, mert az addig számomra teljesen érdektelen Star Wars univerzumot meg tudta szerettetni velem. Bár, filmek terén ma sem mondanám SW fannak magam, játékok terén mindent megeszek, aminek köze van eme csodálatos világhoz. Most gondolom egyet is értene velem pár ember, ha azt mondanám, nyugodtan jöhetne egy Jedi Knight 4.

Tizennegyedik, Tizenötödik és Tizenhatodik helyen a következő remekek birtokolják a trónt. A Gothic 2-ről vagy magáról a Gothic világáról már olvashattatok tőlem. A Morrowind mellett az elején nálam labdába sem rúghatott, aztán kicsit engedve az előítéleteknek, rájöttem, hogy fölösleges a versenyeztetés és az összehasonlítás. A maga módján csodálatos játék mindkettő és bátran ki merem jelenteni azt, hogy csak veszthet az ember vele, ha nem ismeri ezt a kalandot. A San Andreas számomra ez eddigi legszerethetőbb GTA rész. Tele olyan helyekkel, személyekkel, amik egyedivé teszik. Remek utalásokkal a rajongók felé az előző részekre, és hatalmas tartalommal, amihez még multiplayer sem kellett (pedig jó lett volna) hogy az ember több száz órát öljön bele. És higgyetek nekem, volt ilyen ember ;) Aztán, az első rész után a másodikkal, minden idők egyik legjobb autós játékaként írta be nálam magát a történelembe a FlatOut 2. Mind Single, mind Pedig Multiplayer téren, tökéletesen kielégítette a játékost. Remek fizika, remek törésmodell és élvezetes játékot kívánt a roncs derbi szerelmeseinek. Ha kimaradt volna, kisebb változtatásokkal ajánlom, a mai napig élvezhető Ultimate Carnage részét, ami egy amolyan Remastered változat. A 3.-at azonban nem ajánlom, csak hatszorosan halálraítélt bűnözők kínzására

Western korszakot szerető emberek, jogosan érezhetik kicsit elhanyagolva magukat. Aztán, a Call Of Juarez rácáfolt arra, hogy nem lehet remek Western játékot készíteni. A két, egymás ellen vívódó karakter, felváltva irányításával, a csodálatos grafikával és a remek hangulattal, nekem mindig az egyik legjobb ilyen játék marad és így a tizenhetedik helyet tudja magának.

Nem minden a grafika!. Szoktam mondani, és mai napig így gondolom, de ha ez már társul egy remek optimalizációval, remek bár kicsit egyszerű történettel, hatalmas robbanásokkal és távoli fegyverropogások hangjaival, na meg álleejtős jelenetekkel, akkor mindjárt a 18. helyre kerül a 29-es listából és Call Of Duty 4: Modern Warfare-nak nevezik el. Bár, mára már nem a legelismertebb FPS címként gondolunk rá, én emlékszem, amikor a fentebb leírtakkal, hatalmasan alázta és maga mögé utasította a versenytársait.

Tizenkilencedik, a Crysis. És hogy miért, mikor „csak” egy techdemo? Nos, azért mert kiválóan szórakoztam vele. (és eddig minden részével). A megjelenésekor már úgy éreztem, mérföldkövekkel a versenytársai előtt jár. A rombolhatóság, a fizika és a bejárható terület nagysága és szabadsága miatt. Na és azért, mert kúrvakeménynek éreztem magam a nanosuitban, ami egyébként is hatalmas ötlet szerintem. Ide, zárkózik még fel, huszadik helyen a Sniper Elite első része, ami ugyan ma már három spin-off és két folytatásrésszel is gyarapodott, mégis az elsőben éreztem igazán egy magányos, mesterlövésznek magam. Lehetne sorolni még az érveket a játék mellett, de azt hiszem fölösleges.

Huszonegy és huszonkettő. Brothers in Arms Hells Highway, amiben a háború, olyan arcát láthattuk, amit még addig és az óta sem, soha. Ahol, már testvéremként szerettem az osztag tagjait és Bakerrel együtt örültem egy-egy sikeres küldetés során, vagy osztoztam a bánatán. Pedig én nem akartam sosem, szakaszvezető lenni.
Aztán, ott van még az autók zúzása. Bár már az első résztől fogva, nagy rajongója voltam a Burnout szériának, mégis a Paradise volt az, ami feltette az I-re a pontot. Méltó folytatás volt, és addig sosem látott töréseknek lehettünk szem és fültanúi. Sajnos a Criterion, azóta hatalmasat zuhant a szemembe, de ez már egy másik történet.

Mire jók a virtuális barátok? Mire jó az, ha valakinek a hozzászólásait figyeled és magadban egy bizonyos rangsort állítasz fel? Arra, hogy ha ajánlanak neked valamit, akkor számítson a véleménye az egyénnek. Ilyen ajánlat (hazudok…. Egy havi nyúzás után) adtam egy esélyt a Mass Effect, azóta trilógiává bővült sorozatának, első részének. És nem bántam meg. Örökre szóló élményt adott nekem, de felesleges ecsetelgetnem, hisz mindenki tudja, hogy a Mass Effect a 10/10-es játékok egyike, és most már azt is, hogy a 29 életem legmaradandóbb játékainak, 23. Helyét foglalja el.

Huszonnegyedikként a Desperados Wanted Dead Or Alive, stratégia játéka feszít. Meséltem már róla, sokszor, remélem, aki olvas az ismeri is. Aki nem ismeri, azt sajnálom, mekkora kalandból maradt ki. Cooper „igazi” visszatéréséről és a játék stílusának feltámasztásáról, már rég letettem, de a kellemes órákat, amiket a játék okozott, nem tudok nem emlékezni. Ugyan úgy, mint a huszonötödikről, ami pedig életem legbehezebb játéka, mind Xboxon mind pedig úgy általánosságban. Ez pedig a Ninja Gaiden BLACK volt xBox Classicon, ami úgy megizzasztott, hogy három hét aktív játék kellett ahhoz, hogy végig tudjam játszani.

Ne maradjanak el, a mobil játékok sem, mert van ám rengeteg jó köztük. Emlékszik még valaki a fogtündéres filmre. A sötétség leple, azt hiszem az volt a címe. Mobilon, stratégiaként átélhetitek, mindazt a borzalmat, amit a sötétség rejteget, ha valaki kipróbálja a Darkest Fear című játékot, ami a 26. Helyen csücsül. Ha azonban valami novellaszerűségre, vagy kis misztikumra vágyik, akkor értelem szerűen a 27. Helyezet, Fahrenheit (Indigo Prophecy) az ő játéka. Ő volt, aki megismertette velem a QTE-t és a Quantic Dream fejlesztőcsapatot, akiket a Bethesda mellett az egyik legjobbnak tartok.

Huszonnyolcadikként pedig még becsorgott a Diablo 2-őt leverve a Vampire The Masquerade Redemption. Bár, a játékmenet sokkal megfontoltabb, lényegében majdnem egy kategóriáról beszélünk. Itt azonban a történet nagyot ütött. Az, hogy a lovagkorból, pedig átkerülünk a jelenbe (jövőbe) amikor már azt hisszük, a játék végén járunk és kiderül, hogy közel sem, már csak hab a tortán.

29. Huszonkilenc. XXIX
Minden idők kedvence. Semmiben sem tökéletes mégis a legjobb élményem, a legkedvesebb játékom a Fallout 3. Ez betudható a posztapokaliptikus kor imádatának is. A szabadságnak, amit már a Bethesdától megszokhattunk. A Hangulatnak, ami példaértékű a játéknál, az apró részletekig. A szintén példaértékű DLC-knek amik rettenetesen megszínezik a játékot és nem utolsó sorban, a hatalmas meglepetésnek, hisz az eredeti Falloutokat ismerve, nem erre számítottam, de hatalmasat csalódtam…. Pozitívan.

(Sajnos) azonban, most csak 29 játék fért bele. Ha majd 100 éves leszek, akkor száz játékot fogok megemlíteni és többek között, a The Walking Dead S01 egy is belefér majd, amit egy hét alatt többször végigjátszottam, csak azért, hogy az utolsó szegnek a helyéről is tudjak. A Silent Hill: Shattered Memories, amit befejezvén, kimentem elszívni egy cigit, és hülyegyerek módjára vigyorogtam, hogy végigszopattak az egész játékon. Az U.T. és a Quake 3 amiről rengeteget mesélhetnék, és hatalmas élményekkel gazdagodtam velük. Többek között az első switchemet is ezeknek köszönhetem és a LAN Party-k hónapról-hónapra való megtartását. A Counter-Strike-ot, amivel szintén több száz órát eltöltöttünk és a Militia valamint az Aztec, kedvenc pályáimat, amiken már azzal szórakoztam, hogy csukott szemmel mentem el oda, amit kigondoltam.

A Mortal Kombat Komplete Editiont, ami bebizonyította, hogy igen is van visszatérés. A Spec Ops The Line-t ami pedig azt mutatta meg, hogy ha  váratlanul ér valami, akkor kőkeményen mellbe tud ám vágni, de nem kerülhetett be, mert akkor a Freedom Foghtersnek is be kellett volna, és már nincs hely. A Need For Speed The Run, ami sajnos annyira rövid lett, hogy mire az emberre rájött volna, az Ágyugolyó Futam érzés, már vége is lett. Az Assassin’s Creed 2, ami megtanította velem, hogy az ember, ha gyerekkora óta nem szeret egy népet, azoknak szokásait, neveit, nyelvét és úgy általában semmit sem, akkor is megszeretheti, 20 órányi csodás történettel. A Metal Gear Solid 5.- Ground Zeroes, ami pedig még DEMO-ként is, rendhagyóbb és mindenben felűlmúl rengeteg játékot, valamint addig érzelemmentes embert is, be tud csábítani a rajongó táborába. A Forza Motorsport, amiből vagy felsorolja az ember az összeset, vagy egyet sem. És a Mafia 2, ami bár nem tökéletes, mégis méltatlanul alulértékelt. De, talán, reggelig tudnám folytatni.

Huszonkilenc év alatt, voltam gyerek, kamasz, tanuló, munkás, vállalkozó, barát, haver, pasi, vőlegény, férj és Apa, de végig hű tudtam maradni, a legnagyobb hobbimnak és a legkedvesebb időtöltésemnek. Ez pedig a gamerkedés. Így nem is tudok, mást ajánlani, csak annyit, hogy:

Játsszatok!