A történet bármennyire is egyszerű, ködösen kezdődik. Kratos, Spárta Szelleme, Görögország legmagasabb hegyéről veti le magát, azzal a gondolatmenetével, hogy

„már minden elveszett”

Rövid időn belül azonban, visszakerülünk tíz kerek nappal korábbra, az Égei-Tengeren, Athén felé hajózva. Első feladatunkat, magától Poszeidóntól kapjuk meg, aki felruház minket a Poszeidón Dühe nevű varázslattal, és megkér minket, hogy cserébe pusztítsuk el, a Hidrát, amely már rég rettegésben tartja a vizeit. Kratos, bár legyőzi végül a Hidrát, a szájában lévő tengerészkapitányt nem menti meg, csupán a nyakában lévő kulcsot tépi ki, majd a segélykiáltások irányába, belép az ajtón, ahol már csak holttesteket talál.

„Levágva, mint az állatok”

Ekkor lehetünk szemtanúi, az egész játékot átívelő, gyengécske de annál érdekesebb történet első kis darabjának. Kratos, véres holttestek között térdepel. Hamar véget ér a rémálom, és a boros kancsóktól hemzsegő padlójú szobában tér magához, az ágyon meztelen nőkkel a kíséretében.
-ATHÉNÉ!!, Tíz év, Athéné! Tíz éve már hűségesen szolgálom az isteneket. Mikor szabadítatok már meg végre rémálmaimtól?

Kratos választ kap az egyik életre kelt Athéné szobortól, ami arra kéri, hogy mivel Zeusz, megtiltotta az isteneknek, hogy egymással háborúzzanak, Kratos ölje meg Árészt. Mivel, Kratos tisztában van, hogy az Istenek nem feledkeznek meg, az őket segítőkről, útnak indul, hogy bevégezze élete legnagyobb kihívását, meg kell ölnie a Háború Istenét.

Athén kapuiban, aztán Kratos találkozik a szörnyekkel, akiket a városra szabadított Árész. Tudja, hogy a város segítség nélkül elbukik, így felveszi a harcot a pokolbéli teremtményekkel. Bár, a Spárta Szelleme, jelentős erővel rendelkezik, az istenek is egyengetni akarják az útját. Nem sokkal a harcok után, Aphrodité jelenik meg főhősünknek, majd a következő szavakat szánja neki.
-Meduza, a gorgók királynője. Hozd el nekem a fejét, Kratos, és én rád ruházom dermesztő ereje használatának képességét!

Természetesen, hatalmas harcokkal, de sikerül elpusztítanunk egy medúzát, és megszereznünk annak erejét is. Eközben, az Orákulum jelenik meg nekünk, és elmondja, hogy ha eljutunk a város keleti részén álló templomba, megmutatja nekünk, hogyan ölhetünk meg egy Istent.

Elindulunk tehát a templom felé vezető úton, fel egészen a tetőkig, ahol még egy pillantást is vehetünk Árészra, aki hatalmas erejével pusztítja a városlakókat.
„Háború Istene, nem felejtettem el, amit azon az éjszakán tettél! Ez a város lesz a sírod! „

Kratos, az útja során egy nőt pillant meg, aki menekülőre fogja, ahogy meglátja főhősünket.
-Tudom, ki vagy. Tudom, mit tettél, te szörnyeteg! -menekül tovább előlünk, majd egy hirtelen pillanatban, amikor elveszti az egyensúlyát, a mélybe zuhan. A kulcs megszerzése után, továbbhaladva nemsoká maga Zeusz jelenik meg előttünk.
-Kratos, minél tovább jutsz, annál erősebb leszel, de ha sikerre akarod vinni küldetésedet, a segítségemre lesz szükséged. A leghatalmasabb isten, az Olimposz atyja, Zeusz erejét kínálom neked!
Megkapjuk tehát Zeusz villámait, aminek segítségével végre, a távolabbi célpontokat is meg tudjuk semmisíteni.

Kicsit megkésve, de megtaláljuk az Orákulumot, akit abban a pillanatban rabol el két hárpia. A többi legyőzése után, követve az el rablókat azonban, érdekes személlyel fogunk találkozni. Egy félig halott sírásóval, aki látszólag mindent tud rólunk, és nekünk készíti a sírt. Bár zavarodottságunk egyre nagyobb, elhessegetjük a gondolatokat, és csak az orákulum megmentésére koncentrálunk. Épp időben, az utolsó pillanatban érkezünk, amikor a magasból már majdnem lezuhan a jövendőmondó. Amint elkapjuk, kezét a homlokunkra helyezi, és belenéz a múltba, ezzel egészítve ki történetünket, egy újabb kis darabkával.

„Valamikor Kratos, csak alig ötven embernek parancsolt, de számuk hamarosan több ezerre nőtt. Megrészegülve a hatalomtól, csak felesége merte kérdőre vonni, mikor vet véget a kegyetlen harcoknak és brutális háborúnak férje, aki csak annyit szeretett volna, hogy Spárta nevét zengjék elismerően mindenhol.”

A látomás után az Orákulum, szörnyülködve néz Kratos-ra.
-Miért, pont egy ilyen embert kellett küldened, Athéné?
Bármennyire is ellenszenves számára főhősünk, elárulja neki a titkot. Az elveszett lelkek sivatagába kell mennie, és ott Pandóra Szelencéjét megkeresnie, amivel bármire képes lehet egy halandó ember is. Később, ebben megerősít minket Athéné is, aki pontosabban útba is igazít.

Egy titánt kell keresni, aki hátán hordja Pandóra templomát, míg az örvénylő homok le nem marja a húst róla. A sivatag szirénjei, mutatják majd az utat, miután elpusztítottuk az összeset, megnyílik majd a kapu a templomba.

Később, három napon keresztül tartó mászás után, a templom kapui előtt állunk. Bár a Halottégető, figyelmeztet minket, hogy eddig még senkinek sem sikerült megkaparintania Pandóra szelencéjét, és a próbálkozókkal együtt, egyenesen arányosan nő, a halottak száma is, látja rajtunk, hogy nem fogunk meghátrálni. Artemisz jelenik meg előttünk, mielőtt belépnénk a kapun. Mivel, egyre több Isten dicsőségét vívtuk ki elszántságunkkal, Artemisz megajándékoz minket a kardok, kardjával majd belépünk a templomba, és az előttünk szerencsét próbáló katonák holttesteit, megcsonkított testrészeit látva, új látomásban lesz részünk

„Kratos a Spártai hadsereg, legvakmerőbb egyben legfiatalabb kapitánya volt, aki sorra vezette seregét, győzelemről-győzelemre, addig a napig, míg a barbárok serege ezrekre rúgott és kegyelmet nem ismerve, rontottak a Spártai haderőre. A csata elvesztése nem volt kétséges. Míg egy, a Kratos mellett álló katonája fejébe fúródó nyílvessző suhant végig a csatamezőn, addig megkezdődött a harc, amiben a barbárok kerekedtek felül. Kratos, kénytelen volt szembesülni a ténnyel, hogy életével együtt, a harcot is elvesztette. A győzelem azonban mindennél többet ért, még saját lelkénél is.
-ÁRÉSZ!!! Pusztítsd el ellenségeimet, és lelkem a tiéd!
Kratost felruházza Árész, a Káosz Pengéivel, aki ennek segítségével a Barbár hadúr fejét veszi, valamint szerződést köt Árésszel, ami végül átokként ül majd rajta.”

Utunkon továbbhaladva, kegyetlenül feláldozva egy, még életben maradt katonát, csak a továbbjutásunkért cserébe, Hádész jelenik meg előttünk, és felkínálja Hádész Lelkeit, egyben a legerősebb varázslatot, hogy nagyobb sikerrel járjunk.

„Kratost újra emlékek rohanják meg. Leperegnek előtte a megnyert csaták. Az áldozatok, akiket kegyetlenül lemészárolt, csak hogy nevét és seregét, az egész világ félje. Újra ott áll, az utolsó felégetett falu templomának kapuiban, ahol a helyi orákulum, félve inti Kratost a belépéstől, de Ő a félelmet nem ismerő hadúr, aki egész Görögország ellen háborút indított, őrjöngve lép be a templomba és öl meg mindenkit, aki nem az Ő istenét Árészt, hanem Athénét szolgálja és imádja. Térdre rogyva szembesül a ténnyel, hogy az utolsó két áldozata, nem más mint felesége és gyermeke, akit maga a Háború Istene rejtett itt el, hogy végleg elvonatkoztassa Kratost a halandó élettől és csak saját szolgálatára állítsa be.
-Árész, meghalsz azért, amit azon az éjszakán tettél! „ Majd, belép Pandóra szelencéjéhez.

Megszerezve, Pandóra szelencéjét, hallgatva Athéné szavaira, miszerint csak ezzel térhetünk vissza a városba, és győzhetjük le Árészt, minden erőnkkel a szelencét húzzuk kifelé, miközben a Háború Istene megtudja, hogy sikerrel jártunk és egy hatalmas kőoszlop darabját hajítja irányunkba, ami precíz pontossággal célba talál és átszakítja testünket. Az élet, lassan kiszáll belőlünk, és visszaemlékszünk, hogyan lett belőlünk Spárta Szelleme.

„Miközben, családtagjaink felégtek a templomba, bőrünkre azoknak hamvai ültek le, így megteremtve a szellemet, akit mindenki felismer ezután fehér bőre miatt. Spárta Szellemét!”
A következő pillanatban, amikor Árész talpnyalói elragadták Pandóra Szelencéjét, Kratos élete lángja is kihunyt. Átkozott lelke alázuhant Hádész poklaiba.

Nem sokáig leszünk azonban az alvilág vendégei. Épp az utolsó pillanatban sikerül megkapaszkodnunk, egy sziklaperemben, ami a Styx fölött kapott helyet, és egy másik szerencsés lábaiba markolva, sikerül feljebb jutnunk a peremig. Mire majdnem felérünk, megpillantjuk a Hajóskapitányt, akitől a kulcsot szereztük meg, viszont nem mentettük meg. Helycserével, már majdnem felkapaszkodunk, amikor a lábunkba fogódzó hajóskapitány, megpillantja arcunkat.
-Már megint te? Kérdezi, de azzal a lendülettel le is rúgjuk a lábunkról és ő a mélybe zuhan.

Visszatérve a városba, abból a sírból mászunk ki, amit a Sírásó ásott még nemrégiben nekünk.
-Pont idejében. - Mondja, de látva zavarodottságunkat, hozzáteszi még. - Nem Athéné az egyetlen isten, aki nyomon követi az utadat és sikerre kíván vinni. Majd Athén felé mutat, ahol Árész tovább tombol.
Mire Kratos visszanéz, segítőjét már sehol sem látja. Visszatérése közben, az Orákulum haldoklásának lesz még szemtanúja, aki szerint elbuktak. Kratost azonban már semmi sem tántoríthatja vissza, és egy villám segítségével, kilövi Árész kezei közül Pandóra Szelencéjét, aki addig Apjával, Zeusszal gúnyolódott.

Árész, meglepően tapasztalja, hogy a „kis spártai” még a halálból is visszatért. Gondolkodás nélkül, kinyitja Kratos a szelencét, ami Árész méretűvé növeli, ezzel esélyt adva, legyőzéséhez. Árész hátából egy sor hegyes szárny pattan elő, amik körbefogják Kratost. Hiába vagdaljuk, élete kevésbé csökken, majd egy átjárón keresztül, beszippant minket és a családunk halálának helyt adó templom ba kerülünk. Elménk, kezd megbomlani, de nem hagyjuk, hogy feleségünk és lányunk újra meghaljanak, így a mi másaink ellen kezdünk el harcolni, és védelmezzük őket. Hiába sikerül megóvnunk őket, Árész elveszi tőlünk a Káosz Pengéit amit az egyezményünk kötésekor adott, és beledöfi szeretteinkbe, ezzel visszarántva minket a valóságba.

Bár, már a Káosz Pengéi nem voltak Kratos tulajdonába, nem adta fel a harcot.
-Vannak még szövetségeseim az Olimposzon, Árész!
Majd egy Athéné szoborhoz ugrott, és felvette az istenek utolsó ajándékát, Athéné pengéjét.
- Azon az éjszakán egy hatalmas harcost akartam belőled csinálni ... mondta Árész.
- Ami sikerült is! -Ordította Kratos és átdöfte a pengét Árész mellkasát, akinek élettelen teste, a tengerbe zuhant, majd hatalmas hullámokat keltve, felrobbant.

EPILÓGUS

Athéné megígérte Kratosnak, hogy bűnei megbocsátást nyernek, azt azonban sosem, hogy rémálmaitól is megszabadítják. Nincs ember, sem isten sem, aki képes elfeledtetni ilyen borzalmakat. Így Kratos, aki azt hitte, az istenek elfordultak tőle, Görögország legmagasabb hegyének széléhez lépett és levetette magát róla.

„már minden elveszett”

És ezzel a mélybe zuhant, azonban az isteneknek más terveik voltak vele. Athéné, kiemelte a tengerből Kratost, és a következőket mondta neki.

-Nem fogsz ma meghalni, Kratos! Az istenek nem engedhetik, hogy valaki, aki ilyen szolgálatot tett nekik, önkezével vessen véget életének! Árész harcmodora kegyetlen volt. Megálljt kellett parancsolni őrült pusztításának!

Most viszont egy trón üresen áll az Olimposzon, és a Háború Istenének helyét valakinek be kell töltenie! Indulj hát, Kratos,

Menj fel ezeken a lépcsőkön, Kratos! Végső jutalmadhoz vezetnek!

Mára, Te vagy a Háború Istene.

Játsszatok!