1. éjszaka: Ülök egy zseblámpával a kezemben, a sötét szobámban. Néha kipillantok az ajtókon, és várom, hogy mi lesz. Várok, várok, már szétvett az ideg, hogy mikor kapnak el. A játék zseniálisan adagolja a parát. Nagyban hasonlít az egyik kedvenc film sorozatomhoz, a Parajelenségekhez. Néha-néha azért kilesek az ajtókon, odaosonok a szekrényhez, és várom mi fog történni. Telnek, múlnak az órák, de szerencsére semmi különösebb nem történik, és az óra 6-ot üt. Ez a zseniális ebben a játékban, a para faktor nagyon ott van.

1. Intermezzo: Egy folyosón vagyok, a zseblámpa természetesen mellettem pihen, hű társam a csatában. Szembe velem egy borzasztó plüss ül a széken. Farkasszemet nézünk. Bevallom nem igazán értem a helyzetet, mi is történik most. A gombok sem igazán kívánnak reagálni akármire is. Mindenesetre jobb sarokban magabiztosan számol vissza az időzítő, melynek lejártával nem tudom mi is fog történni pontosan, de csupán benne bízhatok. Megint ez az érzés, ez a zsigerig hatoló bizonytalanság, ez, amiért olyan piszok jó ez a játék, és amiért olyan piszok jó ez a sorozat, hogy minden egyes rész tartogat valami újat, valami elképesztő merészet. Sajnos az idő leteltével meghaltam, vagyis gondolom meghaltam. Too Bad és véres hátér. Mi mást jelentene ez, mint a biztos és elkerülhetetlen véget? Vagy mégsem?

2. éjszaka: Megint a szobában találom magam. Élek? Lélegzem? Mi történt ezelőtt? Talán valamiféle álom volt csupán? Mégis mi folyik itt pontosan? Miért nem kapok választ kérdéseimre? Talán ha kimerészkednék a szobámból választ kaphatnék néhány dologra. Talán ezek a "valamik", vagy "valakik" segíthetnek nekem? Vagy csupán a vesztemet akarják? Miért pont velem történik mindez? Kész. Döntöttem. Kimegyek! Felkelek a padlóról és lassan elkezdek az ajtó felé kúszni. Fegyver nincs nálam, miért is lenne. Nem vagyok sem katona, sem világmegváltó hős, aki ezrek életét menti meg, csupán egy egyszerű fiú, aki fél és össze van zavarva. Lassan az ajtónál vagyok, néha hátra-hátra pillantok, nehogy hátulról, meglepetésként érjen végzetem. Mintha láttam volna valamit, de az is lehet, hogy csupán a képzeletem játszik velem. Mindegy. Nem állhatok meg! Tovább kell mennem! Már ott vagyok! Megfogom az ajtót. Lassan kinyitom, persze csak óvatosan, nehogy meglepjen az ajt.......ÁÁÁÁÁÁ (tényleg ekkorát sikoltottam) ÁÁÁÁÁÁÁÁ..............basszus

Röviden ennyit kívántam volna mondani. Kétség nem fér hozzá, hogy ez mindenidők egyik, ha nem a legjobb játéka. Aki mást mer mondani, az vagy nem meri bevallani, hogy fossik a játéktól, és inkább leszarozza, vagy csupán azt nem érti meg, hogy milyen mély mondani valók bújnak meg ebben a játékban. Egy tapasztalatlan játékos szemében csupán csak egy vacak játék, melyben nincs jószerével semmi interakció, maga a játék inkább diavetítés, mint tényleges játékmenet, vagy azzal is jöhetne, hogy semmi rendszer nincs abba, hogy mikor halsz meg, csupán random az arcodba vág egy hülye nyulat/kacsát/medvét/rókát. Persze mi valódi, hardcore gamerek tudjuk, hogy ez badarság. A játék egy komplex algoritmusra épül, mely szerint akkor kerülsz a szörnyek közelébe, mikor is a legkevésbé számítasz rá, és biztosan összetojod a gatyádat tőle. Én ma már nem is bírtam még egyszer bekapcsolni, úgy be voltam rezelve, de az is kétséges, hogy holnap neki fogok-e menni ismét. Így azt is bátran kijelenthetem, hogy ez egy igen tartalmas játék, mellyel nem túlzok ha azt állítom, hogy minimum hetekre, ha nem hónapokra el fogsz lenni. Rengeteg változtatás történt, bátran kijelenthetem, hogy a sorozat elérte a csúcspontját. Bátran ringbe szállhat az Év Játéka díjért a Witcherrel, Bloodbornenal vagy netán az új Batmannal. Számomra mindenképp már most befutó, csupán egy esetleges 5. rész verheti majd le a trónról, mely talán ősz-tél tájékán még befigyelhet (ha kegyesek a készítők). Mindenkinek jó játékot, és természetesen jó BORZONGÁST!!!