Hiláriusz

Hiláriusz

Mafia III: Erre vártunk 6 évet?

Link másolása
FIGYELEM! Az iromány erőteljesen spoileres. Sajnálom, de csak így tudtam megfogalmazni a dolgokat. :(

   Először a '30-as évek alvilági életébe tekinthettünk be, sőt mondhatni nyakig benne voltunk. Majd 2010-ben elhozták nekünk a '40-es - '50-es évek Mafia történetét. Idén pedig az 1960-as évekbe kalauzol el minket a 2K, Lincoln Clay személyével. Nos, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem vártam ezt a játékot, mert nagyon vártam, nagyon régóta. Viszont akkor is hazudnék, ha most azt mondanám hogy megvett kilóra. Mert ezt vártam tőle, de sajnos részemről nem ez történt.

   Kezdjük az elején. Bevallom, mivel nincs pénzem jelenleg a játék eredeti megvételére, viszont kiváncsi voltam, így csak a virágbolti verziót próbáltam ki. Mivel ugye a demok korszaka lejárt, így sajnos ezt az utat kellett választanom. És leszögezem, ettől függetlenül nem szoktam mindent letorrentezni, meg szoktam venni a játékokat, ha nem is teljes áron, de inkább megvárok egy nagyobb leértékelést, vagy 1 évet hogy lejjebb menjen az ára egy játéknak. Na de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy letöltöttem, felraktam. És ott indult hogy két DLL fájlt hiányolt a játék. Hát mondom jól van, nyilván tört a cucc, előfordulnak ilyenek. De nem sokkal ez után hogy ismerősöm, akinek megvan eredetiben, mondta hogy neki vagy 8 féle DLL fájlt hiányolt, meg ilyen vcredist hiány meg a fene tudja mi.... Tömören: 4 órát szenvedett azzal, hogy el tudja indítani a hivatalos, eredeti játékot. Nem túlzok, 4 óra.  Azért az elég kemény, nem? És nem, nem csak nála állt fenn ez a gond. De végül életre bírta ő is, csak mondjuk úgy kb óránként lefagy. Durva hogy a virágbolti verzió életképesebb mint az eredeti, főleg hogy neki van egy eléggé erős gépe, nekem meg kb középkategóriás.

   Na ha sikerül elindítani a játékot, akkor elénk tárul véééégre a régóta áhított Mafia 3 teljes valójában. Hát el se hiszem, végre újra itt vagyok egy vadiúj mafia játékban, hát mi lesz itt? Hát srácok. A prológus, na azon összef*stam magam milyen jó volt. Komolyan mondom, már nem is tudom mikor láttam olyat hogy ilyen jól felvezessenek egy játékot. Tök jól bemutatták Lincolnt, az egész bankrablósdit, hogy nagyjából kikkel leszünk körülvéve, mi lesz a motiváció, stbstb. Mondjuk a csúcspont nálam az volt amikor a Born To Be Wild zenére kellett a csatornában a motorcsónakkal menekülni a zsaruk elől. Háááát az iszonyatosan megadta nekem a hangulatot. Szóval mindent egybevetve, nagyon erős kezdés. Komolyan olyan volt, ami felkeltette az érdeklődésemet. 

  Ám ami ezután jött. Hát fordult vagy 180 fokot az egész nálam. Ugyebár a történet szerint Sal Marcano, a Marcano család feje, donja, aki amúgy ajánlotta nekünk ezt a banki melót, gyakorlatilag eljön a fiával Lincolnékhoz a bárba, és lényegében mindenkit lemészárolnak, a pénzt elviszik, a bárt felgyújtják. Lincolnt ugyan fejbelőtték, de persze túlélte. Mert hát tök könnyű túlélni egy fejlövést, amit kb 10 centiméter távolságból adnak le az emberre. Nem baj, meg lett magyarázva hogy az ember halántéka oly kemény hogy a golyó csak végigsúrolta a fejét. De nem baj, katona volt, szóval ez meg se kottyanhatott neki. Lényeg az, hogy amint felépül már el is kezdi szövögetni a terveket arra, hogy hogyan is fogja felszámolni a Marcano család uralmát, meg persze hogy kinyírja a dont.

  A terv egyszerű a don megbuktatására: minél több területet el kell foglalni tőle, meggyengíteni, megölni az összes Capot meg segítőjét, és végül vele is végezni. Ebben segítségünkre lesz pár ember, többek között az egyik CIA-s haverunk, az öreg Vito Scaletta, egy részeges ír, meg egy nő. Na és gyakorlatilag összeszedtem mindent, ami összességét alkotja a prológus utáni játékmenetnek. Mert bizony, eddig beleöltem kb 5-6 órát a játékba, és 5--6 órán keresztül ezeket a területeket foglalgattam el. NEm érzem, hogy előre haladnék a sztoriban, csak azt hogy előkerülnek újabb nevek, és akkor öljem meg ezeket, lopjam el innen a pénzt, tisztitsam meg ezt meg azt a raktárat. Ha ez megvan, vissza kell menni beszélgetni az éppen aktuális emberrel aki parancsolgat nekem mit csináljak, majd vissza egy korábbi helyre és megölni egy embert. Utána mindez kezdődik előről. És továbbra sem érzem azt, hogy haladnék a játékban. Szóval jó ötlet ez a szabadon mászkálósdi, de úgy érzem magam mintha a Godfather első részével játszanék, azzal a különbséggel hogy itt csak ez a területfoglalósdi van, ami anno csak néha volt követelmény, vagy akkor csináltad amikor akartad. Jó néha a sztori elvárta hogy na még egy-két boltot be kéne kebelezni, de kb ennyi. A Mafia 3 meg csak erre épít. Terület, raktárfoglalósdi, oszt kész. Számomra ez egy unalmas, monoton játék. Inkább legyen kötött a sztori, meg ne legyen akkora szabad bejárhatóság, de ennek így igazából nem sok értelme, mert részemről hiába van egy ekkora, szabadon bejárható terület, amikor a felfedezgetésen kívül semmi mást nem tudok nagyon csinálni.

   Ennyit a játékmenetről, amely nagy csalódást okozott nekem. Nem olyan Mafia élmény mint a korábbi részek voltak. Viszont itt van a nagyobb, sokak által ismert probléma: a kinézet, meg az optimalizálatlanság. Nem fogok kertelni, a játék csúnya. Ajánlom, hogy nézzetek rá mondjuk a VR_os srácok videójára, amit kb 1 hónapja csináltak amikor pár videós meg sajtós kipróbálhatta a játék bétáját. Hát az milyen k***a jól nézett már ki? Basszus hát ott élvezett el mindenki szerintem. Most meg.... Elmosódott az egész, gyakorlatilag jó ha kb olyan 20 méterre ellát az ember a játékban tisztán. A felhők meg.... hát érdekesek, találkoztam már jobb égbolt modellel.... Méghozzá legalább 5, ha nem 10 éve. Komolyan. Felnézek az égre és látom a pixeleket. Aztán egy ideig azt se értettem, hogy miért van az egyik pillanatban vaksötét, a másikban meg miért van olyan világos hogy kiég a szemem. Aztán rájöttem. A készítők szerettek volna olyan realizmust vinni a játékba, hogy amikor a felhő eltakarja a napot akkor nyilván sötétebb van. Na de így? Állsz egy helyben és aztán jön egy varázscsík, ami elhalad kb 40km/h-val a földön és sötét lesz. De ami a legjobb, hogy a világos onnan fog érkezni, amerre ment  a sötétet hozó mágikus vonal. Az ötlet jó, csak valahogy nem értem ez alapján, hogy a felhők hogy mozognak?  Jó cucc, csak mégsem.

Ami viszont nekem tetszik, azok a korhű kocsik és zenék. Amikor beülök egy "Mustang"-ba (Játékban egyébként Stallion a neve.... hmmm honnan ismerős? Ja persze. GTA sorozat :D), és megszólalt az egyik kedvenc zeném, az Animals-től a House of the rising sun. Hát hatalmas élmény volt. Pont autópályán mentem, aztán még azelőtt a küldetés helyére érkeztem. hogy vége lett volna. Leparkoltam és csak hallgattam. Nagyon jó érzés volt. Szóval ezek amik megadják a hangulatát a játéknak, és eddig sajnos a játékmenettel nem is tudtak meggyőzni.

 Száz szónak is egy a vége, tudnék még mit mondani a játékról, de szerintem már olyan hosszú lenne a történet hogy senki sem olvasná el. Vannak jó és rossz dolgai a játéknak, de sajnos egyelőre inkább rossz. Még van remény, várok hátha lesz valami új, valami nem területfoglalósdi, bár ha 5-6 óra után nem volt nagy változás, akkor szerintem most sem lesz, de hát ki tudja? Mindenesetre ha van rá igény, és én is bírok még vele, akkor később egy másik írásban elmondom a végső tapasztalatokat.

 

   Addig is azt ajánlom, aki szeretne egy jó Mafia élményt, kotorja elő a Mafia 1-et, vagy a Godfather játékot. Én is így fogok lassan tenni ;)

 

Köszönöm a figyelmet!

11.
11.
McDuff
Sztem ez mindent elárul a játékról, az első része technikailag oda-vissza veri:

https://www.youtube.com/watch?v=mQ1YMeY07xI

Magyarán ha nem lenne tiszta bug-os, akkor is csak egy közepes alkotás lenne...mint a watch dogs, tökéletes példa rá. Bár amilyen bug-os ez még, ez még csak AC Unity szint. Nem is értem miért nem kapta még fel annyira a média mint azt. Pedig ilyen hosszúságú videót az AC-hez is tudtak sajnos csinálni a megjelenéskor:

https://www.youtube.com/watch?v=JZokdmzvDGA
9.
9.
Hiláriusz
#3: Akkor Te még jobban jársz mint én, autót illetően. Én bemegyek egy épületbe,otthagyom az autót a bejárat előtt. Kitakaritom az egészet, stbstb és mire kimegyek egy darab kocsi nincs ott. Oké, le lehet hivni de nem olyat amilyet pl én szeretnék :D
8.
8.
Hiláriusz
Nem lehet mindnekinek ugyanolyan az ízlése. Van akit már egy régi játék nem köt le, vagy legalábbis nem úgy mint anno, van akit meg 14 és után is ugyanugy el tud varázsolni. Embere válogatja :) Én a magam részéről ajánlom az első részt, vannak akik nem. Ez így normális.
5.
5.
dcba
A vegen a jotanacsot senki ne fogadja meg. En a napokban elkezdtem a Mafia 1-et es elegge csunyan oregedett meg. Anno meg valamikor 2006-7 kornyeken jatszottam vele utoljara es akkor ugy maradt meg, h ez meg mindig jo, de most valami hatalmas csalodas volt. A zenek es a szinkron meg mindig jok, de mar nem fogja azt adni amit anno 2002-ben.

A tobbivel csak egyeterteni tudok amugy amit irtal. Jo kis iras lett. :)
4.
4.
Morzsi1
Teljesen egyet értek a véleményeddel. Én is nagyon élveztem a Mafia 2-t, annak minden hibájával együtt. A 3. részt előrendeltem, és tényleg kb a prológus után ült le - bámulatos sebességgel - a játék. Meg randa is. Na úgy eladtam, mint a huzat. Kár.
3.
3.
Azeroth87
Csatlakozom...

Pc-n játszom (minden ultrán a gép kvalitásait figyelembe véve). Az utóbbi időben nem találkoztam ilyen döbbenet ronda játékkal... A színek, ahogyan írtad pixelek mindenütt... Kidolgozatlan épületek, nekem teljesen PS3 élmény 2016-ban...

Megérkezek egy területre, bemegyek az épületbe. Az épület előtt áll egy autó amikor kijövök ellopom. X idő múlva vissza kell menjek az épülethez... megint ott áll egy ugyan olyan autó... és akárhányszor viszed el, mindig visszatesz oda egy ugyan olyan autót. Volt, hogy szórakozásból 5x játszottam el = 5 autó állt már ott...

Bemegyek egy épületbe, kint hagyom az autóm az utcán, mire kijövök az autó a garázs előtt állt, mintha valaki beállna vele mindig... Motorcsónakozni hosszú perceken keresztül, úgy, hogy semmi impulzus nem ér... nem ugrik ki egy mittudomén krokodil a vízből, nem kezdenek el üldözni... ugyan ez az autós részeknél. Rendőröket hót egyszerű lerázni... Egyszerűen halott az egész város. Rondák az épületek kívül/belül. Az AI annyira rémesen ostoba, hogy szinte már sírni kellene. Szó szerint a késembe sétálnak, nulla izgalom, nulla lebukási esély. Ellopok egy motorcsónakot, hármat utánam lőnek, aztán a kutya nem foglalkozik velem.

Repetitív küldetések és mindezt oltári ronda környezetben.
Nem értem, hogyan lehetett ennyire mellé lőni. Nagyszerű lehetőség lett volna ebben a környezetben játékot készíteni.

És igen!
A zenék szuperek (de ezek sem a játék eredeti alkotásai) a vezetési élmény sem rossz... Imádtam amikor megszólalt az elején a Janis Joplin... A játék eleje ahogyan írtad zseniálisan indult, a történet bevezetése és ott valahogy az sem tűnt még fel, hogy ennyire ronda az egész... Aztán olyan, mintha egyszer csak félbe hagyták volna az egészet.

Évek óta nem csalódtam ekkorát játékban. A zenék és a 60-as évek hangulata menti meg valamelyest és annak ellenére, hogy én is nagyon vártam, meg is vettem eredetiben - nem hiszem, hogy végig fogom játszani.
2.
2.
Hiláriusz
#1: Persze, élvezetes, meg ugye lopakodósban is meg lehet csinálni, szóval van választás. Sőt van amikor nem érdemes bemenni darálgatni mert van hogy hívnak erősítést aztán spórolj a lőszereddel. Szóval amúgy jó ez, csak nem úgy hogy folyamatosan ezeket kell csinálni, órákon keresztül.
1.
1.
DON GONDOCS
A prolológuson túl vagyok egy kicsit, de így elbizonytalanodtam hogy folytatnom. Kéne ezt a területfoglalós mészárlásokat, régen se szerettem. Persze ha maga a lövöldözés élvezetes akkor jó, ideig óráig.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...