Sziasztok!

Húsvét kapcsán jutott eszembe ez a rövidke kis agymenés, amit megosztanék veletek. Íme:

"Közelednek.
Félek. 
Istenem, segíts.
A hideg kiráz.
Hallom ahogyan lépkednek a kihalt folyosón, karmaik végigkaristolják a tükörsima felületet. 
Sötétben vagyok, megpróbálok összehúzódni, hogy minél kisebbnek látszódjak. Hogy eltűnjek a sötétségben. Hogy eggyé váljak a sötétséggel. Így-is-úgy-is odajutok, ha elkapnak. 
A léptek egyenletesek, halk kongások a kihalt éterben. A csend szinte megőrjít, hallom ahogyan a szerveim működnek, a szívem dübörög és pumpálja a vért az agyamba.
Emlékképek.
Sikolyok, sikolyok a messzeségben, akiket elkaptak. Hatalmas fogukkal hogyan szakítják a bőrt, hogyan válnak le a testről a darabok, és hullanak a kezükbe. Vérző fogukról csöpög a vér a padlóra.
Klatt-klatt. 
Kong. Kong. 
Jajveszékelések, sikítások, sírás hangjai. A lényüktől megfosztott férfiak utolsó jajveszékelései. 
Hallom ahogyan sokan megpróbálnak elmenekülni, vérző testrészükkel, ernyedten lógó férfiasságukkal, hogyan próbálnak segítséget szerezni, mert győz az ösztön. Győz az életben maradás. A Túlélés. 
Odakint susog a szél, elhagyatott gyárépületekben vagyunk. Nincs esély. Ide nem ér el senki, aki segíthetne. 
A fák árnyéka a hold fényében félelmetes képeket vetít a falra, apokaliptikus a táj.
Ódon, elhagyatott vasbeton tömbök, acélfalak, asztfaltburkolatok. 
Ki segíthetne, ha a kormány hagyja, hogy ezt tegyék velünk? Szemet hunynak e felett. Nem érdekli őket a sötétség, a vér. Csak a profit. A hagyomány. A látszat. 
Behunyom a szemem, de így is látom a vérvörös szempárokat. Nem látnak a sötétben. Csak szagolnak. Gyorsak. Elkapnak. Nem látnak, de vérvörös szemük világít a sötétben, gyűlölettel telik meg. Majd jön a harapás. "

A novella többi része az alábbi linken található: http://irasalgor.blog.hu/2013/03/30/disztopia_avagy_a_modern_husvet