kirschakos

kirschakos

FROSTHEIM SAGA - Tizenegyedik fejezet + Epilógus

Link másolása
Elkészült hát a befejezése a történetnek.

TIZENEGYEDIK FEJEZET

 

A teremben lévők valamennyien feszült várakozással figyelték, ahogy Sygga kitört borostyán börtönéből, felfedve magas, karcsú alakját és meglepően szép arcát. Mandulavágású, fekete szemei áthatóan meredtek a vele szemben álló emberekre. Tekintete végigsiklott mindenkin, áthatolt húson és véren, akár kés a vajon, belelátva a lelkekbe, szívük legmélyebb titkaiba. Az Árnyékszövetség tagjai összerezzentek Sygga pillantásának hideg érzésétől, mely megérintette szívüket. Einar gyomra összeszorult a boszorkány láttán, aki négyszáz évig raboskodott a gömbben, míg Alessia igyekezett elnyomni fokozatosan feltámadó rettegését.

Sygga derékig érő, vörös haja úgy fodrozódott a teste körül, mintha önálló életet élt volna, mély kivágású fekete ruhája szorosan simult a testére, kihangsúlyozva domborulatait, valamint szabadon hagyva hosszú combjait. Volt benne valami megfoghatatlan szépség, rideg kisugárzás, mely képes volt megbabonázni a férfiakat, de a gonoszság nyálkás auráját egyedül Einar tudta észlelni. Baldurt és követőit megbabonázta Sygga jelenléte, aki átlépve a borostyán gömb széttört falának szilánkjain, egyenesen Alessia elé állt, vérvörös ajkai széles mosolyra húzódtak. Ujjaival megérintette a lány haját, majd végigsimította az arcát.

Mindeközben furcsa dolognak lehettek szemtanúi, ahogy Sygga fakó bőre itt-ott ráncosodni kezdett, hajába fehér csíkok keveredtek. Az öregedés, miként teste utolérte az elszáguldott időt, kezdetét vette.

– Ő itt Halgar vérvonalának leszármazottja, Sygga úrnő. Felajánljuk őt neked, hogy tovább élj benne – szólt Baldur, mélyen meghajolva a boszorkány előtt, aki lassan a férfi felé fordult.

– Engem akartok hát szolgálni? Készek vagytok eggyé válni a Sötétséggel? – kérdezte Sygga, kinek rezonáló hangja, mintha a múltból érkezett volna egy alagúton át, hol kimondhatatlan energiák feszültek a falaknak.

– Nem vágyunk másra, úrnőm.

– Jó.

Sygga ebben a pillanatban a magasba lendítette két karját, s élesen felvisított, mire Baldur és az emberei összegörnyedtek a fájdalomtól. Alessia, kiszabadulva őrei szorításából, el akart szaladni, ám a boszorkány elkapta a torkát, mozdulatlanságra kárhoztatva a lányt, akit a magasba emelt.

Einar ugrásra készen figyelte az eseményeket. A szeme előtt lezajló jelenethez hasonlót még sosem láthatott. Baldur és az emberei térdre estek, kék lángok nyaldosták a testüket, melyek szempillantás alatt törtek elő belőlük, majd szörnyű üvöltésüktől kísérve teljesen beborították őket. A zsoldos elkerekedett szemekkel bámulta, miként váltak megfeketedett, füstölgő csontvázakká. Sygga ezalatt maga elé húzta a megkötözött Alessiát, s szélesre tárta a száját, amiben kékesen fénylő derengés kezdett pulzálni. A boszorkány készen állt a lelkét átsugározni a lányba, aki levegőért kapkodva ficánkolt a hosszú ujjak szorításában.

– Alessia! – kiáltott Einar, majd Sygga felé lódult, hogy megállítsa. Döbbenten észlelte a szeme sarkából, hogy az Árnyékszövetség tagjainak maradványai életre kelve felálltak, üres szemgödreikkel úrnőjük felé fordultak. Einar elmormolt egy szitkozódást, miközben átvágott a termen.

A zsoldos tétovázás nélkül emelte fel a kardját, hogy lesújtson a boszorkányra. Sygga azonban hirtelen a férfi felé fordult, sárkány módjára fújva ki lángokat a száján, hogy elégesse Einart, aki szembe mert szállni vele. A zsoldos az utolsó pillanatban vetődött oldalra a tűz útjából, majd Sygga felé ugrott, hogy lecsapja a fejét. A következő pillanatban a boszorkány elengedte Alessiát, aki a padlóra zuhanva köhögött, miközben a levegő lassan megtöltötte a tüdejét. Sygga hátralépett a kard útjából, aztán kezét előrelendítve hátba vágta a talpra érkező férfit, aki az ütés erejétől hasra esve a szemközti falnak csapódott.

– Nem akadályozhatod meg, ami már előre elrendeltetett – sziszegte a boszorkány. – A Sötétség lesz a koporsód!

Einar nyögve tornászta álló helyzetbe magát, hátát a falnak vetve, miközben kardja hegyét ellenfele irányába szegezte, de Sygga nem támadott, hanem vérszomjasan elmosolyodott. Szeme fehérje teljesen eltűnt kitáguló pupillájában, a teste körül kavargó hajából sűrű, koromfekete füst gomolygott elő, mely lassan kitöltötte a torony belsejét, eloltva a fáklyák lángjait, eltompítva az ablakon beáramló fényt. A szagtalan anyag úgy viselkedett, akár egy élőlény. A legkisebb sarkokba és repedésekbe is behatolt, elnyomott minden hangot, csak a néma üresség kísérte, az álldogáló csontvázak baljós alakjai fokozatosan belevesztek előretörő nyúlványaiba.

Einar már Alessiát sem látta, aki valahol a fekete anyag mélyén hevert, egyedül Sygga ráncos arca nézett vele farkasszemet, miközben a füst elkezdte körbevenni a férfit. Einar jobbra-balra rántotta fegyverét, megpróbálva belevágni a feketeségbe, ám hiábavaló próbálkozás volt, így a füst lassan őt is elérte. Jéghideg érintést tapasztalt a testén, érzékei elhalványodtak, látása elhomályosult, mialatt elgyengült lábai összecsuklottak alatta. A férfi a padlóra rogyott, de kardját továbbra is kitartóan szorította. Próbálta kitisztítani elméjét, ám a boszorkány mágiája erősebbnek bizonyult. A füst csápjai a zsoldos nyaka köré tekeredtek, aki fuldokolni kezdett, és a halálfélelem évek óta először szorította össze a szívét. Nem volt menekvés.

– Thorak... segíts! – nyögte Einar, végső kétségbeesésében a Hollóistenhez imádkozva, kinek egész életében hűséges híve volt, s nem tudott máshoz fohászkodni eme végső pillanatban.

Ám hiába imádkozott, nem történt semmi, és a Sötétség mindent beborított. Einar hite megingott, égett a tüdeje a levegőért, ahogy a jeges csápok a torkát szorították. Küzdött az életben maradásért, de tudta, hogy már nem tarthat ki sokáig. Hamarosan átlendül azon a ponton, mikor nem fog számítani semmi, és átengedve magát az elkerülhetetlennek, búcsút vesz a halandó világtól. Ujjai fokozatosan elernyedtek, az elhagyatott bányában talált kard pengéje a padlónak ütődött... Sygga nevetése volt az egyedüli, ami megtörte a síri csöndet. Úgy tűnt, a remény örökre elveszett.

Hirtelen azonban történt valami. A kard pengéjébe vésett rúnák felizzottak, Einar ujjai megújult erővel fonódtak a csavart markolat köré, és a férfi torkáról szempillantás alatt eltűnt a nyomás, a levegő elemi erővel hatolt a tüdejébe. Rövid ideig tartó, heves köhögő roham rázta meg a testét, majd ezt követően szinte fel sem fogta, mi zajlik, már talpra is ugrott, magasba lendítve a fegyvert, melynek pengéjéből ezüstös fény tört elő.

A koromfekete, gomolygó füst szétfoszlott, Einar újra hallott és látott, miközben Sygga rémülten felsikoltott. Az ezüstös fény egyenesen a boszorkányra szegeződött, aki visító hangot hallatva térdre rogyott, megtámasztva magát kezével a padlón.

– Segítsetek! – kiáltott, mire a csontvázak megindultak Einar felé, aki egy láthatatlan erőnek engedelmeskedve egyfolytában a boszorkányra szegezte a fegyver hegyét. Nem tudott megmozdulni, képtelen volt elereszteni a kardot, mely szinte már átforrósodott, de furcsa mód nem égette meg az ujjait.

Sygga éles sikoltása visszaverődött a falakról, mígnem váratlanul elhallgatott, ahogy a teste lángra kapott, aztán a hirtelen felerősödő, ezüstös ragyogás következtében a zsoldos szeme láttára hamuvá porladt. Ezzel egy időben a csontvázak is szétestek, nem maradt utánuk más csak némi por.

Ekkor a rúnák izzása elhalványult, a fény kialudt, s a helyét átvette az ablakokon beszűrődő természetes világosság. Einar ismét ura volt a testének, a kardot zaklatottan engedte a földre hullani, majd gyorsan az ájultan heverő Alessiához sietett, akit magához térítve megszabadított béklyóitól.

– Mi történt? – pillantott körbe a lány. – Hol van Sygga?

– Azt hiszem... Thorak megszabadított minket tőle.

Elmesélte, miként zajlottak az események néhány perccel korábban, és Alessia elgondolkodva bámulta a hamut, mely a boszorkányból maradt. Einar pillantása a bányában talált kardra siklott. Ősi fegyver volt, amit a Káosz erői ellen kovácsoltak annak idején. Létezett egy legenda Thorak kardjáról, melyet a Hollóisten az emberek világában rejtett el, hogy ha a Sötétség közeledne, legyen, ami az útját állhatja.

Einar bizonyossá vált benne, hogy korábbi sejtése, miszerint az itteni küldetése egy magasabb cél érdekében történt, helyes volt. Minden ide vezetett: találkozása jarl Unferral, a megbízás, hogy kísérje lányát az egykori erődbe, valamint a hóvihar, ami miatt behúzódtak a bányába, ahol megölték a Vallént és rábukkantak a fegyverre.

– Az istenek játékszerei vagyunk – mormogta a férfi.

 

EPILÓGUS

 

Csak addig maradtak az erődben, hogy kipihenjék magukat. Ezután Einar visszakísérte Alessiát Hallstadba, aki boldog volt, amiért viszontláthatja a tavat, gyönyörű faluját és szerető családját. Jarl Unfer alaposan meglepődött, mikor meglátta őket, de miután elmesélték a történteket, nem kételkedett benne, hogy lánya újra biztonságban lesz a saját otthonában.

További jutalmat akart adni a zsoldosnak, aki viszont nem fogadta el. Volt elég aranya a bányából, hogy sokáig gondtalanul éljen, ha majd rászánja magát a letelepedésre. Habár Alessia maradásra kívánta bírni, miután egyedül maradtak, Einar habozva, de nemet mondott. A lány nem volt közömbös a számára, azonban nyughatatlan lelke arra késztette, hogy tovább vándoroljon, újabb kalandokat hajszolva. Thorak kardjával a birtokában úgy érezte, kötelessége felkutatni azokat, akik a segítségére szorulnak. A világ hatalmas hely és a Gonosz sosem alszik.

 Ennek ellenére megígérte Alessiának, hogy visszatér majd, és a lány nem kételkedett a szavában. Forró csókkal búcsúztak egymástól a tóparton, majd felpakolva élelemmel és vízzel, Einar lóra szállva maga mögött hagyta Hallstad települését.

Nem tudta még, merre tart, de minden út vezet valahová, így nem is gondolkodott a holnapon. Még vetett egy utolsó pillantást a falura, miután felért egy magaslatra, aztán tekintetét az előtte húzódó horizontra szegezte. Az égen szürke felhők úsztak lustán, hamarosan ismét hó fog a vidékre zúdulni, hogy hófehér takarójával békés nyugalomba burkolja Frostheim királyságának északi részét.

A távoli hegyek előtt húzódó erdő fölött egy holló repült el, és Einar halványan elmosolyodva követni kezdte.

 

VÉGE

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...