kukac450

kukac450

Grand Theft Auto Vice City - Rage

Link másolása
Füles, kérlek ne ölj meg. Láttam azt, hogy te már kiblogoltad magad, de egy félig-élménybeszámolós tesztet nekem is írnom kell, mert rosszul leszek. Yes, tetszik a te blogod is...

Sziasztok!

Valóban, Füles kolléga nekiállt kimájazni a publikus bétáját a játéknak, de én egy olyat is akarok most, mint a Kispál és a Borz Zsákmányállat című zeneszáma. Olyan trrrssspow.

Azzal indítanék, hogy bár a környezeti textúrák semmit sem változtak, a követelménye kőkemény. Ennek a módnak a segítségével egészen a Grand Theft Auto 4-dik részéhez, és megállapítható, hogy az erős videókártyánkkal magát a motort támogattuk, nem pedig a játékot. Miután elindítottad a tesztverziót, szinte azonnal észreveszed, hogy a RAGE motort teljesen felhasználták, és az Episodes from Liberty Cityből integráltak.

Ollállá! Érdemes szót ejteni arról, hogy nem elégséges letölteni a 3,3 gb körül járó csomagocskát, hanem a számítógépen előre telepítve kell lenni a EFLC-nek. Ez engem mellbeütött, mert hirtelen nem tudtam, honnét szerezzem meg - utoljára xboxon játszottam vele, a gépmen nem foglalta a helyet. Lényeg a lényeg, sikerült megszereznem, és az unalmas és hosszú, gyatra telepítést végigvárva feltelepíthettem a Vice City Rage bétáját. Jelenleg az update 24 név alatt fut.

Szóval. Eszméletlenül fogyasztja a gép teljesítményét. Bár azt meg lehet csinálni, mint nálam, hogy ha hallod a pittyegést, leteszed tálcára és megnézed a Facebookodat, de semmiképpen sem ajánlatos ezt hosszútávon csinálni.

Azzal nyugtattam magam, hogy a régi kinézet meghagyásával csak a régi időket akarták idézni, mert be kell vallani, hogy egy ilyen érdekes motorhoz alkalmazott textúrák ocsmányak. Bármennyire is felkészítettem a lelkemet, hogy "na egy kis nosztalgia", nem jött össze. Az eredeti verziót jobban esik használni, hiszen a játék akkori motorjához volt a textúra is igazítva.

Azzal nem foglalkoztam egyelőre, hogy nincs benne tulajdonképpen semmi, mert ez egy béta. Egy-két versenyküldetést beleraktak, de felesleges volt. Inkább azon erőlködnének, hogy a lámpaoszlopok kidőljenek.

Felettéb nehéz hozzászokni ahhoz, hogy a Vice Cityt kellene látnom benne, mert így összerakva a EFLC-vel összerakva nehezen kivehető.

Utolsó, és tényleg utolsó reményem az volt, hogy végre úgy futhatok Tommyval, mint Nikoval. Nem. Nem-nem. A-a-a-a.

Eredményei a régi Vice Citynek az én fejemben:

  • Hang:  7 / 10
  • Zene: 8 / 10 (Májkül Dzsekszon: Billie Jean <3)
  • Grafika: 6 / 10 --> réges régen, egy messzi-messzi galaxisban.
  • Maradandó sérülés: 9 / 10
  • Összképlet: 7,5 / 10

Az a legdurvább, hogy most kiestem a szélvédőn, és bevertem a fejem ebbe a bétába.

Vice City Rage beta:

  • Hang: 7 / 10
  • Zene: 8,5 / 10
  • Grafika: 3 / 10 --> today
  • Élmény: 1,5 / 10
  • Összképlet: 4 / 10

Really, really sorry. I don't know. Just a beta.

7.
7.
kukac450
#6: köszönöm, megnyugtattál :) féltem, hogy nem így látod a dolgokat :)

#5: valóban, talán igazad lehet. igazából azért is pontoztam, hogy érezni lehessen a régi verzióval a különbséget... ami nincs sok az új motoron kívül :P
6.
6.
Füles
Köszönöm az említést :)) . Nem öllek meg mivel nem védettem le a tesztet, és ezt olvasva jól is tettem. Gratulálok jó lett a teszted.
5.
5.
Stranger
Szerintem egy betát kár pontozni. Most csinálhatják kb. 1 éve a nehezén már túl vannak, várjuk ki a végét. :D
1.
1.
SLi
"Really, really sorry. I don't know. Just a beta."
ezt lefordítaná valaki?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...