laptos

laptos

Star Wars - történetpótló vers 2. rész

Link másolása
Az eredeti trilógiát összefoglaló, rímbe szedett leírásom így a hetedik rész megjelenése előtt remek ismétlési lehetőség.

Új remény

 

Folytatom a legendát, amit Lucas véghez vitt,

S minek első részét megtalálhatod éppen itt.

Elkalauzollak téged kilencszázhetvenhétbe,

Tomboló űrcsatákban a lázadóknak népe.

 

Rohamosztagosok tömege ront rá a felkelők hadára,

Mi pedig erősen koncentrálunk a hercegnő hajára.

Vader gyűri a lázongókat apró galacsinba,

Leia beküldi 2R-t és 3PO-t egy mentőkabinba.

 

Tatooine a sivár homokok igaz tárháza,

Egyben a galaxis söpredékének Mekkája.

Luke lakik itt és Jawáktól vesz droidokat,

Bőségesen megfizeti a sivatagi kukásokat.

 

R2 megszökik, célja a buckalakók övezete,

Itt futnak össze egy alakkal, ki Obi-Wan, a remete.

Örvendezik, Lukeban látja minden reményét,

Megkéri aztán, hogy az Erőnek tárja ki elméjét.

 

Mos Eisley-ban katonák őrá merednek,

„Nem ezek a droidok, amiket keresnek.”

Kis bolyongás a város sötét mocskában,

Egy gengszter keze hever a kocsmában.

 

Eközben Tarkin kormányoz Vader oldalán,

A halálcsillag célkeresztjén a békés Alderaan.

A Tatooine-on mielőtt bárki pilótáért kutatna,

Önként jelentkezők: Han Solo és Chewbacca.

 

Greedo a semmiből hirtelen előtör,

Semmi baj… Han lőtt először…

Kijutnak a bolygóról kis lövöldözés árán,

Repülnek a végtelenbe, az Ezeréves hátán.

 

Elkapják őket, rabságuk a Halálcsillag állomása,

Új küldetésük a hercegnő kiszabadítása.

Rohamosztagosok ruhájába bújnak,

Szemétledobót használnak egérútnak.

 

Félelem ül arcukon, összemennek a falak!

Az izgalomtól majd elállnak a szavak.

Kinyílik az ajtó, R2-nak köszönhetően,

Vaderrel szembe áll Kenobi, sebezhetően.

 

A támaszpontról X-szárnyúak emelkednek,

A rohamkatonák most aztán retteghetnek!

Tervük: Luke a Halálcsillagot bombával ajándékozza,

De sajnos Vader éppen őt ágyúval becélozza.

 

Skywalker már éppen tüzelni kész,

Mi lesz hát most? Itt a vész!

Váratlanul tűnik fel Solo, a nagy megmentő,

Kitüntetés a végén… a győzelmet megünneplendő.

 

 

A Birodalom visszavág

 

Zord sötétség, és félelmetes káosz,

A tél hidege a lázadókra frászt hoz.

Kutaszdroidok ezrei a világok között,

Hoth buckái mentén egyik ilyen zümmögött.

 

Hatalmas ormótlan szörnyetegnek volt küldetése,

Hogy Luke-ot a tanuntaunjáról jól ledöntse.

Az Erővel kardját saját kezébe hajította,

Hószörnyet pedig kezétől megszabadította.

 

A jégtakaró közepén meglepte őt egy látomás,

Kenobi mester szelleme… ugyan ki más?

Káprázott volna szeme? Hisz Obi-Wan már halott.

A hóban fekve hideg volt, Luke majd’ megfagyott.

 

Han jelent meg kecskeszerű lényén,

Itt lovagolt, a térség környékén.

Tanuntaunját felvágta, nem véve azt semmibe;

„Gondoltam, hogy büdös, de nem, hogy ennyire.”

 

A támaszponton Leia Hannak gúnyos mosolyt mázolt,

Aztán szeme láttára saját testvérével smárolt.

Megjelentek a háttérben lépegető gépek,

Mindenre tüzet nyitottak, pusztítás a lényeg.

 

A lázadók harcoltak kezdetben ellenük,

Ám aztán végül sikerült megszökniük.

Skywalker elindult a rendszerbe, ami a Dagobah,

Várja már őt a mester, maga a nagy Yoda.

 

Leia és Han meteorzáporba kerültek,

Ezeréves Sólyommal egy üregbe leültek.

Nyakukon volt az összes birodalmi gép,

A hiper-hajtómű nem egészen ép.

 

Nem más, mint egy óriási nagy féreg,

Minek a bendőjében ezidáig éltek.

Szemközt néztek a Csillagrombolóval, nem volt bennük szemérem.

Ez viszont csak csel volt tőlük. Elvegyültek a szemétben.

 

Míg Solo és legénysége Felhővárosba tartottak,

Yoda és Luke éles szópárbajt vívottak.

A zöld manó végül mondta, hogy cuccait hozhatja,

Skywalkert most tanítványává fogadja.

 

A mester csak szórta a bölcs igéket,

Régi Jedi rendekről tartotta a miséket.

Izzasztó, kemény edzés vette kezdetét,

Beküldte egy barlangba, hol eszedet vesztenéd.

 

Furcsa volt a mélység, szembejött a sötét nagyúr.

Luke gondolta: nem baj, kardjával majd odaszúr.

Ahogy felrobbant a sisak, saját arca volt benne.

Mintha ez olyan érthetetlen jelenet lenne…

 

Felhőváros egén csapdába esett a kis csapat,

Luke elméje legmélyén ezen fennakad.

Segíteni indult, hogy barátait mentse,

És Vaderrel az igaz párbajt megejtse.

 

Odaérve ügyesen verekedte át magát az összes akadályon,

Könnyedén áthatolt minden rohamosztagos blokádon.

Leia vallomása Hannak érzelmeit nem fakasztotta,

Aszonta’ „Tudom”, majd Boba Fett lefagyasztotta.

 

A kék és vörös penge végre összecsapott,

A kardváltás sok romot hátra hagyott.

Villogtak a fegyverek,

Kaotikus egyveleg,

Hirtelen minden esemény felpereg.

 

Fénykard vibrál, az ablak szilánkosra törik,

Skywalkert eztán az üregen kilökik.

Vader levágja kezét, s ellátja a baját,

„Állj mellém Luke, én vagyok az apád.”

 

A végén főhősünket elnyeli a mélység,

Megmenekül, de gyötri a sok rémség.

Az igazi Star Wars film, amit a sok rajongó imád,

Nem csoda, hogy ez; A Birodalom Visszavág.

 

 

A Jedi visszatér

 

Épülő Halálcsillagra az uralkodó ellátogat,

A munkálatot szemlélvén fel-le járogat.

Hamarosan kész az űrbéli pokolgép,

Nem éppen egy mesebeli álomkép…

 

Másutt homokbuckákat hordott össze a szél,

A helyszín megint Tatooine, hol sosincsen tél.

Két droid áll a dagadt gengszter előtt,

Lukeról beszélnek, kinek feje már benőtt.

 

Chewbacca láncra verve szenved immár rabként,

Börtöne nem enged be se hangot, se napfényt.

Idegen lény jötte tanúskodik többről,

Leül, s kiolvasztja Hant a jégbörtönből.

 

Kifigyelte azonban Jabba, a becstelen,

Leia immár fogoly, és szinte meztelen.

Sok filmnéző gondolta, hogy a lány mennyire csini,

Perverz egy játékszer ez az aranyozott bikini.

 

Jedi lovag lép be, s beveti a cseleket,

Alkudozik, és halálokkal fenyeget.

Lába alatt megnyílik a talaj, leesik egy verembe,

Óriási, nyálkás rémség van vele a terembe.

 

Az orbitális ocsmányságot hamar megöli,

Jabba ezért kivégzésre őket jelöli.

Nagy csata egy élő lyuknál hamar lett,

Első halottunk szegény Boba Fett.

 

R2 a fénykardot Luke kezébe lőtte,

Aki így sok ellenséget kráterba lökte.

A kövér paca meghalt, a csatának is vége,

Tovább állnak, legyen mindenütt béke!

 

Dagobah rendszer… egy trutymós, bűzös mocsár,

Yoda mester a holtak közé csendesen beáll.

Nem marad utána, csak egy apró kopott kabát,

Előtte még válaszol: „Igen, Vader biz’ az apád.”

 

Régi kóddal átengedik őket egy bolygóra,

Endor földje, hol erdők nőnek folyókra.

Suhanó járművön száguldanak katonákat követve,

Rohamosztagosok darabjai hullanak a kövekre.

 

Leia eltűnik, de megleli az ewok falut,

Később Han, Chewi és Luke is odajut.

Közben lázadók szervezkednek a Birodalom ellen,

Hogy filmünk innentől csupa izgalommal teljen.

 

A kis macik kínálják őket fincsi csirkével és raguval,

Skywalker most lelép, hogy leszámoljon apuval.

Kezdődik hát a harc, földön is és égben,

Luke és az uralkodó veszekedik éppen.

 

Ackbar hozta a flottát, „Ez bizony csapda!”

Közben győzködik a fiút, álljon a sötét oldalra.

Kattan a fényes kardon a gomb,

De a lenti bolygón is nagy a gond.

 

Masinákat botokkal csapkodnak a medvék,

Hogy Ewok hazát és az Endort megmentsék.

Űrcsata kavargó fényei megtöltik a vásznat,

Az uralkodó ujjai meg áramosan ráznak.

 

Fák ölén pajzsgenerátor nagyot robban,

Halálcsillag belsejébe behatolnak nyomban.

Luke halálának szagát Vader hamar megérezte,

Visszatért belé a jó, s ő lett Sidiousnak veszte.

 

A Birodalomnak leáldozott, ezzel minden rendben,

Győzelmi daloknak hát az összessége zengjen!

Így zajlott a hat film, egy igazi műremek,

Reméljük, a hetedik nem lesz majd egy rettenet.

 

 

Köszönöm neked blogolvasó a figyelmet,

Remélem Star Wars versem elnyerte tetszésed.

 

12.
12.
sleki666
11.
11.
laptos
#10: Marcel filmek is remek alapanyagok, igazad van. Akkor hát belevágok majd abba is :)
10.
10.
giga321
#7: Igazán nincs mit. Ami tetszik azért érdeklődök. Nem tudom mennyire szereted a Marvel Dc filmeket de ott is eltudnék nézni egy ilyen versikét. De a Harry Potter és a Gyűrük Ura jöhet. Trónok harcát nézem, de nem a kedvencem. De persze elolvasom majd.
9.
9.
laptos
#8: Akkor azzal kezdem majd, igyekszem mihamarabb, de összecsapni nem akarom :)
8.
8.
Yanez
#7: Trónok Harca jöhet ezerrel, MOST! :)
7.
7.
laptos
Köszönöm Norbiii és giga321.
Igen, terveztem, hogy a nagyobb filmekről is készítek egyet-egyet, mint például Gyűrűk Ura, Harry Potter, Trónok Harca, és hasonló kisebb-nagyobb alkotások. Ezeknek a következő napokban neki is állok, és majd ide kiírom :) Külön köszönöm neked gigia321 az érdeklődést! :)
6.
6.
giga321
Nagyon jó lett és ügyesen építetted bele a rímbe a legendás 1 sorosokat. Nagyon tetszik.
Csinálsz majd más filmekről is? Szívesen olvasnám.
5.
5.
Norbiii
Jó lett, ügyes vagy! Ha nem gond, engedd meg, hogy belinkeljem, az én Star Wars paródia versemet, igaz ez korábbi:


http://www.gamekapocs.hu/tag/norbiii/blog/4484/gamekapocs_tagok_szemelyreszabott_parodia_koltemeny_6_star_wars_kulonkiadas
4.
4.
laptos
#3: Yanez látod, ez pont nem jutott eszembe :D egyébként köszönöm neked is :)
2.
2.
Yanez
Az hogy jó, nem szó, de lehetett volna ötletesebb címe is, pl: Star Wers. :)))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...