Nem tudom ti hogy vagytok vele, de számomra egy játék egyik ha nem legfontosabb eleme a játékost körülvevő környezet. Egy pálya tervezésénél nem csak azt kell szem előtt tartani, hogy grafikailag látványos legyen, hanem azt is, hogy a kialakítása megfelelően kiszolgálja a játék műfaját is. Egy horrorjátéknak megfelelően kell vezetnie a játékost, végig fenntartva feszült hangulatot (pl. P.T.), míg egy sandbox játéknak úgy kell nyitottnak és területileg nagynak lennie, hogy az ember ne érezze úgy, hogy nincs elég tennivaló vagy nincs elég részletesen kidolgozva a környezet (pl. GTA V).

A pályatervezésen áll vagy bukik a játékmenet nagy része is, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy egy hanyagul összedobott vagy egy művészeti szempontból igényes és minden apró részletre kiterjedően megtervezett pályán kell játszania az embernek. Egymaga ez az elem meg is teremtheti a hangulatot vagy le is rombolhatja.

Mostanában sok játék hangoztatja, hogy „a döntéseid befolyásolják a játékot.” Sajnos ez a legtöbbször kimerül abban, hogy a párbeszédekben milyen opciót választunk vagy sikeresen végrehajtunk-e egy QTE szekciót. Azaz a játék nem enged úgy játszani ahogy te akarsz, csak előre eltervezett pontokon más jelenet követi az előzőt. Rendkívül kevés olyan játék van ami tényleg engedi a játékost az általa preferált stílusban játszani. Ezen játékok egyik közös pontja az okos pályatevezés, ami lehetőséget ad a játékosoknak a változatos lehetőségek kihasználására.

Ezzel el is érkeztünk a címadó játékhoz, a Hitman Blood Money-hoz. A játékról általánosságban annyit, hogy ez egy „bérgyilkos-szimulátor”, a feladatunk minden pályán az, hogy likvidáljuk a megadott célpontokat. A játék csak annyit tesz nyilvánvalóvá, hogy ki az akit meg kell ölnünk, a módja már a játékoson múlik.

A Blood Money pályái azért működnek olyan jól mivel tökéletes összhangban áll a pályák aprólékos kidolgozása, hangulatkeltő és a játékmenet kiszolgáló szerepe. Az első pályát (A Vintage Year) fogom hozni példának, elkerülve a többi pálya leírását, ugyanis egy Hitman játéknál ez felér spoilerezéssel.

Első küldetésünk Chilébe, egy drogbáró birtokára kalauzol minket aki nagy borrajongó. A pályán minden megtalálható amit a helyszíntől elvárhatunk: lakóház, boros pince, a boros pincéből nyíló kokain labor és raktár. Minden pályarész valóságosnak hat, mindennek és mindenkinek megvan a feladata a pályán. A vendégek beszélgetnek és borozgatnak, az egyszerű munkások a raktárban cipekednek, a vegyészek készítik a kokaint, az őrök pedig járőröznek vagy éppen szunyókálnak. A pályák valóságos kidolgozása és az NPC-k karakterükhöz illő viselkedése együtt egy hihető környeztet eredményez.

A pálya megteremti a hangulatot is. A birtok mögött egy nagy vizezés található ami igazán édenivé varázsolja a környezetet. A birtokon kívül hallhatjuk a vízesés morajlását és a madarak csicsergését. Az emeleten a drogbáró játszik a csellóján gyönyörű zenét ami tökéletesen illeszkedik a szobája gyönyörű kilátásához. Az udvaron kellemes zene szól, a borospincét meglátogató vendégekhez pedig egy férfi hang szól a hangszórókon keresztül. Ezek még egy réteget rátesznek a környezet valósághűségére és hangulatossá és egyedivé teszik azt.

Mindez ez szép és jó, de anélkül, hogy a pálya kiszolgálná a játékmenetet, csak egyszerű díszlet maradna amivel nem tudunk interakcióba lépni. De itt korántsem ez a helyzet! Az említett NPC-éknek változó hozzáférésük van a teljes birtokhoz, ruhájukat felöltve eddig tiltott területek válnak biztonságosan elérhetővé. Míg egy munkásnak rendkívül korlátozottak a lehetőségei addig egy őr gyakorlatilag az egész birtokot bejárhatja. A vendégek nem csak dísznek vannak, az időnként borospincébe induló csoporttal bejuthatunk az amúgy zárt területre és ott elszakadhatunk tőlük. Az említett vízesés sem csak esztétikai és hangulatkeltő szerepet tölt be, ha közel megyünk hozzá akkor a morajlása elnyomja a mesterlövész puska hangját, így észrevétlenül likvidálhatjuk a célpontot.

Ezen elemek tökéletes egyensúlya és egymásra épülése tényleg élettel és lehetőségekkel teli pályákat eredményeznek, amelyek igazán szabad játékmenetet tesznek lehetővé és sokadik újrajátszásra is tartogatnak meglepetéseket. A Hitman Blood Mooney nem felejt el videojátéknak lenni és kihasználja a médium interaktív mivoltát, ami sok játékos számára feledhetetlen élményt eredményezett.

Remélem meghoztam pár ember kedvet a játékhoz és hogy osztozom néhányotokkal a következő Hitman iránti lelkesedésemben ami a fejlesztők nyilatkozatai alapján a Blood Money féle pályatervezési filozófiát fogja követni, az Absolution zártabb és lineárisabb pályái helyett.