Metal Far Solid : Phantom Cry

Link másolása
MGS V : Phantom Pain-hez kapcsolódó élményeimet szeretném megosztani veletek. Kisebb Spoiler-ek találhatóak benne.

Az elején leszeretném szögezni, hogy nem vagyok egy hatalmas MGS fan. Nagyon régen még kölyök koromba próbálkoztam az első résszel PS1-en, de mivel már akkor se voltam egy türelmes alkat, valahogy nem tudott megfogni a lopakodós megfontolt játékmód, na  meg aztán az angolhoz se volt éppen sok közöm. Ezek után annyiba is maradt az érdeklődés sokáig, aztán amikor már a szakközepes éveim végén jártam beszereztem egy PS3-at és egy barátom ajánlása álltal nekiálltam a 4. résznek. Igen , tudom mekkora egy idióta vagyok , hogy a 4. résszel kezdek egy sorozatot. Ami ugye igazából nem is a 4. rész ha a történetet követjük.
A borzalmasan hosszú cutscene-eket és azt leszámítva, hogy kb fogalmam nem volt mi miért történik megfogott a játék és a karakterek. Hozzáteszem a türelmetlenség nem múlt el így, a legtöbb helyen akciót választva jutottam át, de számomra így is nagy élmény volt.


Ezután ugye nagy szünet, majd jött a Ground Zeroes, aztán a Phantom Pain.
Sokat olvasgattam mire végre eldöntöttem , hogy megveszem, mivel sok helyen olvastam, hogy bizony lopakodni kell ha el akarunk valamit érni a játékban ami persze teljesen elriasztott, de aztán még is rászántam magam bizakodva, hogy a 4-hez hasonló lesz.


Durva, akciófilmes magával ragadó bevezető küldetés, majd Afganisztánba találom magam, hatalmas bejárható területtel, küldetésekkel, mellékküldetésekkel és bázis építéssel.
Teljesen magával ragadott az egész, így szinte az első pár órát csak mellékküldetésekkel töltöttem el. (Összesen 62 órám van a játékban. ) Aztán ismét egy fő küldetés, és megint sok mellékküldetés. Teljesen elszálltak az órák a játékkal, észre se vettem mennyire ráfagytam.
Maga a történet számomra nem volt igazán érdekfeszítő, de jó volt. Viszont a karakterek, annál inkább. Az átvezetők, a párbeszédek egytől egyig nagyon élvezetesek. Teljesen magába szippantja az embert a hangulat. 

Itt viszont jön a fekete leves. A történet kb 70%-nál járhattam amikor egy kicsit kiábrándított a játék. Ahogy a címből is kiderül, számomra ez egy Metal Gear Solid világába ültetett Far Cry-t idéz elő, talán egy kicsit rosszabb tálalásban. Észrevettem, hogy a fő küldetések helyszíneire járok vissza, mellékküldetéseket csinálni újra meg újra(persze nem csak oda). Nem is csak a helyszín ismétlődik, de még a küldetésekből is kb 7-8 féle van, annyi változással, hogy mindig máshol kell végrehajtani.
A másik ami számomra nagyon idegesítő tényező volt, hogy a fő küldetések opcionális objektumai titkosak, egészen addig amíg meg nem csinálod az adott küldetést. Nem elég, hogy a mellékküldetések nyomasztóan repetitívek, de még ezzel is arra sarkal a játék, hogy csináld újra meg ezt a küldetést. Példának okáért, még a játék elején van egy küldetés, ahol egy találkozón kell 3 célszemélyt kiiktatni. Ocelot elmondja , hogy ki kell őket iktatni, csináljam ahogy szeretném. Sátáni kacajjal indultam hát neki a küldetésnek, de megemberelve magam profi módjára, sunyiba riasztás nélkül sikerült megcsinálnom. Büszkén verve mellem mint King Kong néztem az értékelést.... aztán annyiba is maradt. Meg is néztem, hogy mégis most mit csinálhattam rosszul,ennyire király még sose voltam. Nos, nem kiiktatni kellett volna őket, hanem Fullton-al kivonni őket. Ezen kívül, még meg is kellett volna hallgatnom őket, mit beszélnek, ja és persze a szomszéd faluban lévő rabot is kikellett volna mentenem. A másik kedvencem amikor Fullton-al a Skull-okat kellett volna kivonni, de a erre alkalmas Wormhole Fullton, kb a játék vége felé oldódik fel.
Ahol viszont igazán kiakadtam mint a Grammar Nazi a helyesírási hibára, amikor a fő küldetések egy az egybe ismétlései voltak a régebbi küldetéseknek, nehezebb fokozattal.
Ekkor már tényleg csak azon voltam, hogy fejezzem már végre be a történetet.
Aztán jött az utolsó küldetés ( mármint ami nem ismétlős) ahol már a billentyűzet lebontása illetve a monitor kihajintása a másodikról járt az agyamba. Fenomenális. Ugye szeretett Quiet társunkkal kell helyt állni egy helyszínen( Ahol persze már jártunk azelőtt fő küldetés alatt) amit kedves ellenségünk megtámad minden földi jóval - tank, BMP , helikopter.
Gondoltam is, na ez a nekem való küldetés, semmi lopakodás, csak le kell gyilkolni mindenkit a pics*ba. Persze, csakhogy 5-6 RPG alap volt egy BMP-be, a tankba meg kb 10 is belefért, ami még annyira talán nem is lett volna akkora para,de a tank olyan durván pontosan lőtt, hogy 2 kilóméterről a lyukas fogamat tömte meg a töltettel, ráadásul ha valami folytán vétett, a területi sebzése is simán a csirkekalap ajánlathoz repített. Kb a klinikai agyhalál szélén a 20. próbálkozás után jöttem rá, hogy az airstrike az amitől ezek a mocskok megdöglenek és így nyugodtan, biztos helyen elbújva, tudtam kiiktatni őket. Majd egy hadsereg legyőzése után,  majdnem kinyír egy kigyó...?!
Az irónia,  egy Snake Snake-t.


A két helyszín ahova ellátogatunk Afganisztán és Afrika. Gyönyörűek és részletesek, tele vannak élettel,de biztos kellett ez az Open World ebben a formában? Mindig a küldetéshez legközelebbi ponthoz dobtam le magam, és soha eszembe nem jutott a távolabbi ponthoz menni. Minek is? Hogy többet gyalogolhassak?

 

A türelmetlenségem a mai napig megmaradt így mindig is a velős akció lesz a zsánerem , így kicsit értetlenkedve álltam a játék előtt. Az MGS mindig is arról volt híres, hogy az egyik legjobb Stealth játék. Aztán itt van neked kismillió fegyver, ami gyilkolásra lett tervezve és, TANKOK.
TANKOK . BMP . WALKER GEAR. Persze a játék fő ismérve a Stealth, így azt a játékmódot díjazza leginkább. Na, de mégis milyen ember az akinek ilyen dolgokkal a tarsolyában nem használja ki őket? Aminek egyrészt kicsit hálás is vagyok, de ez kb olyan mintha a horgászós játékba, halászhajót is bevethetnél.

Az ellenséges AI pedig vicc kategória. Többször fordult elő, hogy az ellenség tőlem kb 5 méterre áll és farkasszemet nézünk, de nem vesz észre. Esetleg ugyanez a szitu csak éppen egy tankkal állok vele szemben. Néha viszont kb a falon keresztül meglátnak. Nem lett volna jobb a felesleges dolgokat kukázni, és például egy természeténél fogva Stealth játéknál, erre rágyúrni inkább?

Félreértés ne essék, így is nagyon  jó játékról beszélünk. Az én meglátásom szerint a játék úgy tudott volna nagyobbat szólni, ha a történetet mint magát egybe lehetett volna végigtolni minden megszakítás nélkül mint egy COD-ot mivel mint említettem  is, az átvezetők, a karakterek  és a párbeszédek iszonyatosan jók, és teljesen beletudja élni magát az ember.Ebből viszont teljesen kizökkentenek a mellékküldetések.(Márpedig a legtöbb játékos biztosan egyszerre halad a kettővel.)
Az Open World rész a bázis építéssel és a mellékküldetésekkel pedi egy külön részen.

Végezetül hozzáteszem, hogy a játék bitang jól is néz ki és ráadásul jól is van optimalizálva.
Illetve a bázis építés is nagyon részletesen kilett dolgozva.




Curing Light

4.
4.
LtK
#3: Igen, ezeket említettem is. Szerintem nyomott áron, simán megéri.
3.
3.
RangerFox
A Ground Zeroest kijátszottam, de nem annyira fogott meg. A PP is ilyen 3k körül volt leértékelve, de nem vettem meg végül, túl sokan panaszkodnak az kampány második felére, ahol konkrétan a játék első felét hasznosították újra, ami szerintem kicsit undorító dolog. Meg sokan panaszkodtak arra, hogy a nyílt világ nem tesz jót a játéknak, és igazuk van.
2.
2.
LtK
#1: Én, bizonytalanságomnak köszönhetően a legutóbbi Steam leárazásnál szereztem be a Ground Zeroes-al együtt fele annyiért, így azt mondom simán megérte. Belegondolva viszont, lehet más véleményen lennék én is, ha teszem azt megjelenéskor veszem meg 40-50 €-ért.
1.
1.
Heldengeist
Szerintem nem lett egy kifejezetten jó játék, pláne nem stealth játék. Nekem inkább gyengém ez a stílus, jó pár ilyet pörgettem ki és akciójátékokban is, amik lehetőséget adnak lopakodásra, szívesen választom azt a módját a dolgok intézésének. A Phantom Paint mégis eluntam. Itt van a gépemen feltelepítve már egy éve, hogy szemelőtt legyen, hogy egyszer rávegyem magam, hogy végignyűglődjem. Nem életem legokosabban elköltött 30€-ja volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...