Hol is kezdjem, mindig is "PC-s" voltam.

Azért innen indítok, mert ha azt mondanám, hogy mindig „C16-os” voltam, senki nem hinné el, aki viszont igen, az meg nem tudja mi a C16. :)

Az ősidőktől kezdve (kb. 94) volt otthon egy Személyi Számítógép, és ha már volt még otthon gyerek (pl: én), akkor nem elég a gép, de kell játék is.

Ohh, és micsoda játékok voltak azok, amik végigkísértek a gyermekkor zivataros évein..

..az örök kedvenc, Indy talán legjobb virtuális kalandja, a Fate of Atlantis: mennyi "szenvedés", próbálkozás, agyalás, hogy lehet előrébb jutni a sztoriban, segíteni Indy-t sikerre jutni újabb kalandos utazásában (az egyik fejtörő. ami leginkább megmaradt, hogy az ásót, csak nyitott állapotban lehet használni, ott lent a barlangban)

..a kissé különös, de annál aranyosabb Litle Divil, akit annyiszor juttattam a kegyetlen hóhér kezeibe, hogy már már untam is a változatos kivégzési formákat

..IndycarII (from Papyrus, this is...), ami még így sok-sok év távlatából is eszméletlen játéknak gondolom; mennyire élvezetesen lehetet irányítani billentyűzettel is, mint ahogy, a GP1-2 is hatalmas élmény volt (mennyire büszkék voltunk mikor rájöttünk, hogya menüben 8.3 FPS-ről át lehet állítani 25-re, hol volt még akkor a 60 FPS) és mekkora versenyeket lehetett tolni velük nem lélegzet elállító (na, persze akkor annak tűnt) grafikával, akár „hot-seat” módban

..hasonlóan vérre menő versenyek mentek Death Rally-val is, jól lehetett „co-opozni” is, egyikünk vezet, másik lő, aknásít, pl Clint West előtt

..és ha már vér és „halál”, akkor nem lehet megkerülni a jó öreg Doom-ot (Duke Nukemet), amit leginkább a kellemes „IDDQD-KFA” módozatban nyomtam, biztos, ami tuti alapon

..valószínű mindig a könnyű utat kereshettem, mert Prince esetében is arra emlékszem, hogy a Shift+T kombináció jó barátom volt és mennyit segített a csontvázak legyőzésében

(ha tudtam volna, hogy így is lehet...)

..bezzeg az orkokat sikerült minden kód nélkül legyőzni a lovagokkal (vagy velük győzedelmeskedni) és uralkodni Közép-Földén vagy hol...

..Brutal Football, amivel nagyjából egyszer játszottam, nem lévén idő a többi játék mellet, meg hát elég megnézni a videót róla :)

Ezen játékokra emlékszem leginkább a békebeli időkből és arra, hogy mennyire tudtam epekedni egy-egy új játék után, amit a suliban hallottam, olyantól, aki egy újságban olvasott róla, egy olyannál, akihez egy külföldi rokon hozott friss számteches magazint.

Persze, ahogy nőtt az ember, finomodtak az ízlései, változott az érdeklődési kör, s igaz volt ez a játékok terén is vagy mégsem? Talán nem, mindig jöttek hasonló kategóriában más, jobb-rosszabb-maradandóbb alkotások:

-Fate of Atlantis → (DotT) Full Throttle, Grimm Fandango → Longest Journey, Syberia

-Indycar II, F1GP1-2 → F1GP3-4, F1 Championship → GTR

-Doom → Half Life → Operation Flashpoint, Metro

-Warcraft → Earth 2150 → Totalwar

Semmi okom és célom bármily sorrendet felállítani játékok terén, de gondoltam érdemes lehet meg-megemlíteni párat azokból, amelyek nagy hatást gyakoroltak rám és jó pár év távlatából is kellemes emlékkel gondolok rájuk. A lista nem teljes; ahogy elmerengtem a régmúlton, jutottak eszembe újabb és újabb egyedek, de ahogy az Oscar gálán, itt sem lehet mindent (vagy mindenkit) felsorolni, pedig tudnék még szemezgetni.

Azt gondolom (a magam tapasztalatából biztosan), hogy jó ideig, amíg nem nyílt ki a lehetőségek szinte végtelen tárháza (~Internet), nagyon jól le tudott kötni az, amihez sikerült hozzájutni ismerősökön, egyéb forrásokon keresztül és a legtöbb játékot sikerült a végkifejletig, esetleg a megunásig játszani, egyfajta beteljesedést elérni.

Amint nem volt nehézkes az, hogy bármely új, legújabb játékot megszerezze az ember, tűnt egyre nehézkesebbé koncentrálni arra, ami már ott volt a gépen és tisztességesen végigjátszani (kiakasztani) azt. Lehet a hiba az én készülékemben van, lehet hogy a múlt emlékei szépítik meg az emlékeket, de határozottan emlékszem, hogy „régen” mennyire akartam tudni egy-egy sztori végét, mennyire szerettem volna tökéletesen elsajátítani a játékok esszenciáját (kóddal vagy anélkül)...

...és mennyire örültem, hogy ez az (valamikor elveszett) érzés visszatért a PS3 konzollal.

Meg kell még említenem a „köztes” időszakban nagy kedvencé vált Assassin's Creed-et, ami valami (számomra) újat hozott: open-word, történelem, fordulatos kaland, izgalmas sztori, érdekes Ezio; na, de vissza a témához.

Az a gondolat motoszkált bennem pont 1 éve, hogy ha már lassan úgyis felnövök (30 évesen) és produktív tagja vagyok a társadalomnak (dolgozom, fizetem a kötelező és nem kötelező terheket), havonta veszek BKV bérletet, jogtiszta a Windows-om plusz imádom a virtuális játékokat, akkor nem lehet, hogy ne legyen konzolom (párom nem osztozik ezen gondolatmenetemen).

Szóval egy reggel arra ébredtem, hogy kell egy masina és a PC megmaradhat film, sorozat nézésre, internetezésre; „but You know, which console”?

Minden ismerősömnek, akinek volt konzolja, XBOX-a volt, így én is ebben gondolkodtam, de ha már venni akartam valamit, akkor szétnéztem a piacon és a lelkem legmélyebb bugyraiban is. Mire jutottam?

Röviden:

XBOX: játszottam már, tetszett, alapból is ezt szerettem volna; Forza; Halo

PS3: Blu-ray, 500 GB vinyó, Uncharted

A fentiek voltak a fejemben lévő gondolatok és végül is, azt hiszem az Uncharted vitt el a PS3 felé (meg egy kicsit a Blu-ray) és ha jól emlékszem, akkor PS egy hajszálnyit olcsóbb volt. Fogtam magam és beruháztam.

Úgy éreztem más érzés volt játszani PC-n és más konzolon. Lehet, hogy azért gondoltam ezt, mert sokáig kimaradt az életemből minden ami nem PC és most „felnőtt” fejjel nagy dózisban és hirtelen kaptam a jót: Uncharted, RdR, tLoU, HR, GTA5; mindenesetre kellemes volt felfedezni több éves játékokat, megismerni a Konzolvilágot ™ ;) és frissen belecsöppenni az új élményekbe.

Hogy mi a különlegesség benne a PC-hez képest? Nehéz megfogalmazni, de igazi játékszeretőként csak azt tudom mondani, hogy a konzol (vagy/és PS) exkluzív játékok. Mi más? Mert azért nem volt könnyű átszokni billentyűzet+egér kombóról a gamepadra, újra tanulni a célzást, de a játékok minősége, élvezeti értéke bőven megérte.

Nem szeretem a nagy technikai összehasonlításokat: Xbox itt kicsit jobb, PS ott kicsit gyorsabb; egyik szebb, másik áramvonalasabb; a velük eltöltött idő számít.

Sokáig azt gondoltam, hogy majd az Uncharted (újkori Indy) lesz, amit soha nem akarok letenni, amihez foghatót úgyse fogok találni (se PC-n, se máshol), és neki is veselkedtem, élveztem, de az állandóan előbukkanó ellenfelek, a szinte minden pillanatban újrainduló lövöldözős szakaszok kissé eltántorítottak; persze végleg letenni nem akartam, de itt borult az az elképzelésem, hogy amíg nem játszok végig egy játékot PS-en, addig nem is kezdek újba, szóval beszereztem egy másik exkluzívot: Heavy Rain

Nos, itt visszállt a rend és nem igazán tudtam és akartam letenni, amíg nem tudtam meg a történet végét és nem éreztem azt az örömöt, ami egy játék kiakasztásával jár (bár ennél a játéknál nem tudom mikor lehet azt mondani, hogy „ki van akasztva”, annyi variáció, végkifejlet akad), érdekes az ilyesfajta játék (lásd még még Beyond Two Souls), hiszen mindenképpen megy előre a sztori, olyan nagyon nem kell megszakadni, inkább élvezni.

Visszatérve a Naughty Doghoz: bár kicsit csalódtam az Uncharted-ben; de annyira nem, hogy ne akarjam kipróbálni a készítők következő nagy dobását, a „poszt-apok” kalandjátékot, amely igen sok rokon vonással rendelkezik 'kisöccsével”, mégis valahogy emberközelibb, hitelesebb, megragadóbb számomra.

Hosszú idő után (valószínű ez engem minősít leginkább) a Last of Us volt a játék, amit végig játszottam (HR mellett), és igazán érdekelt is a végkifejlet, a karakterek sorsa, beteljesedése és nem foglalkoztam a nehéz pályaszakaszokkal, az elő-előforduló ismétléssel; a napközben uncsi munkával, amikor otthon várt a JÁTÉK.

És ezért köszönet Naughty Dog, köszönet Sony. ;)