Ugyan nagyjából azóta nyúzom a Playstationt, hogy az első modellre 1996-ban megjelent a Resident Evil, mindezidáig csak messziről figyeltem az egyre nagyobbra hízó játéksorozat kibontakozását. Többek közt, ahogy a túlélő horrorról a hangsúly mindinkább az akcióra került. A hatodik rész körüli fiaskó után már nem is tűnt úgy, hogy érdemes pótolni az elmaradásomat, azonban a legújabb folytatás mind külsőleg, mind belsőleg komoly megújulást ígért. A történet szerencsére nem igényli a korábbi epizódok beható ismeretét. Leginkább az utolsó felvonásban felhalmozódó utalások lesznek azok, melyek a régi motorosoknak többet mondanak majd, mint a zöldfülűeknek. Főszereplőnk a minden szempontból átlagos Ethan, akit egy romos louisianai birtokra hív egy különös üzenet, melyet három éve eltűnt felesége küldött. Itt aztán egy a texasi láncfűrészesre is a frászt hozó redneck família fogadja, ami nem nagyon csípi a látogatókat, ahogy azt a pincében felfedezett levágott fej is tanúsítja. Mint a legtöbb horrorjátéknak, úgy a Resident Evil 7-nek is az első pár órája a legizgalmasabb. Gyengék vagyunk, kiszolgáltatottak és nem mellesleg fogalmunk sincs, hogy mi az ördög történik. Egymást követik a pokolibbnál-pokolibb fordulatok, melyek után kezdetben meg voltam róla győződve, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, pedig a végkimenetelt befolyásoló választási lehetőség a játékban mindösszesen egy van. Méghozzá jóval később. Addigra kiderült, hogy a Resident Evil hetes számú része nem csak, hogy meglehetősen lineáris, de nem olyan sötét és nehéz, mint amilyennek elsőre látszik.
A továbbjutás módja általában adja magát. Ahol nem, ott a játék segít nekünk. A szobák átkutatása során tippeket, sőt minden helyszínről egy nem túlságosan eldugott térképet is szerezhetünk. Perverz módon a család néhány korábbi áldozatának a bőrébe is belebújhatunk, ha megtaláljuk a róluk szóló videókazettákat, általuk pedig egyéb hasznos infókra tehetünk szert. Ezek nélkül is hamar rájöttem, hogy az ellenfelek nem csak lomhák, de borzalmasan ostobák. A két családfő az, akik eleinte komolyan megkeseríthetik az életünket, viszont a később feltűnő szörnyetegeket kivédhetjük annyival, ha becsukjuk magunk mögött az ajtót. Tudom, kiábrándító. Ennél csak a boss-harcok a primitívebbek. A Resident Evil 7, mint akciójáték a legnagyobb jóindulattal is maximum felejthetőnek nevezhető, ami annyiból is sajnálatos, hogy minél jobban közelítünk a vége felé, annál inkább a harc kerül az előtérbe. Mázli, hogy a lényegi rész, maga a horror, tud annyira magával ragadó lenni, hogy minden korábban ecsetelt gyengeségről megfeledkezzünk. A helyszínekben igaz nincs semmi eredeti, viszont a hidegrázós hangulatot annyira eltalálták, hogy élmény bejárni őket. A grafikusoknak is jár az elismerő csettintés. Pazar látványról gondoskodtak. A filmes hatásokat könnyű felfedezni. Az egyik családtag révén a Fűrész egy beteg játszmájában találhatjuk magunkat. Némely pillanat érezhetően VR-ra van kihegyezve, viszont mivel ezek előre szkripteltek másodjára már jóval kevésbé ijesztőek. Örömhír, hogy a Capcom tanult a Street Fighter V botrányából. Szóval jön egy rakás DLC további játékmódokkal és sztoriadalékokkal, de a játék ezúttal teljes. Egy szereplő van, aki rejtélyesen felszívódik, hogy várhatóan majd egy fizetős tartalomban tűnjön fel újra. A Resident Evil 7 összességében jó alap egy új kezdethez a sorozat történetében, feldobta ezt a lagymatag januárt, azonban műfajának nem kiemelkedő darabja.
ÉRTÉKELÉS: 70%
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.