maktub

maktub

A Wall Street farkasa - kritika

Szex, drogok, tőzsde. Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio ötödik közös filmjükben egy az ügyfeleik átverésére szakosodott brókercég vezérének szatirikus portréját készítették el.

 

 

Martin Scorsese azon szerencsés rendezők közé tartozik, akik megélték legendává válásukat.  Hosszú és küzdelmes út volt az övé, mely az 1990-ben bemutatott Nagymenőkkel érte el a csúcsát. Az áhított Oscar-díjat ugyan nem nyerte el vele, de sokan a mai napig ezt tartják a főművének, ami a ’60-as évek óta klasszikusok tömkelegével dagadó filmográfiáját átnyálazva nem kis szó. A Nagymenők új korszakot nyitott a pályafutásában, Scorsese lépést tett a közönség és a filmakadémia kielégítése felé. Munkái anyagilag egyre jobb befektetésnek bizonyultak, míg végül A tégla sikere mellett már Oscar bácsiék se mehettek el és a kezébe nyomták az aranyszobrot. Nagy rendezőkkel is megesett, hogy a díj megszerzésével elkényelmesedtek, ám Scorsese még mindig teljes erőbedobással alkot. Így érkeztünk el új filmjéhez, A Wall Street farkasához, mely számomra mégis az év legnagyobb csalódása lett.

 

A rendező korábban is szívesen állított alkotásai középpontjába immorális alakokat, de mindig sikerült az embert megtalálnia bennük. Jordan Belfortnál (Leonardo DiCaprio), akinek önéletrajzi könyve alapján filmjét készítette, megmaradt a felszínnél. Személyiségének változásai nem is foglalkoztatják. A Wall Streetre busszal érkező ifjú átalakulását egy montázssal intézi el. Az egyre jobb színésszé érő Matthew McConaughey játssza a nagyratörő bróker mentorát, vagy inkább megrontóját, aki miután elmondja, hogy a saját érdekében anyagozzon és verje ki minél gyakrabban, hamar el is tűnik a filmből. Belfort innen nyílegyenes sínen halad a számtalanszor látott felemelkedés és bukás vonalon. Céget alapít, hogy kicsalja a naiv befektetők pénzét értéktelen részvényekkel. Lecseréli segítő feleségét egy modellre, prostikat dönt le számolatlanul és ipari mennyiségű drogot fogyaszt el. Nem kell egyetemi diploma, hogy lássuk, csak idő kérdése mikor fizet rá, de erre sokat, nagyon sokat vagyunk kénytelenek várni.

 

 

A Wall Street farkasa nem az első próbálkozása a rendezőnek a komédia területén, szatirikus megközelítése a témához mégis frissnek és eredetinek hat. Terence Winter íróval úgy mutatják be a brókereket, mint vérbeli taplókat, akiket kizárólag saját meggazdagodásuk érdekel. A lelkiismeret nélküli svindlerek egy kanos tinédzser érzelmi szintjén vannak. Szórják a pénzt, tetű módon bánnak az alárendeltjeikkel és az sincs ellenükre, ha ismerőseik szeme láttára cidázzák le őket. A hangsúlyt kapó szexuális kilengések is mutatják persze, hogy miféle emberek, de a sokadik prosti fenekéről felszívott kokaincsík után óhatatlanul felmerült bennem a kérdés: csak ennyiből fog állni a film? Míg mondjuk a Tőzsdecápákban láttuk az üzleti folyamatot is, itt leginkább egyik bulitól a másikig követjük Belfortot és primitív társait. Adódnak részek bőven, amikor olyan tuskón viselkednek, hogy azt nem lehet nevetés nélkül megállni, de közben a sztori csak döcög, és nem nyújt lehetőséget a legapróbb mértékű azonosulásra se.

 

Leonardo DiCaprio nagyon igyekszik. Nem is ő, inkább Belfort túlhajtott figurája tehet róla, hogy intenzív játéka ripacskodásba csap át. Nemrég láttam egy a korábbi filmjeiből összevágott klipet, ami csokorba gyűjtötte a kirohanásait. Nos, A Wall Street farkasa akár két újabb videóra elég anyaggal is szolgál, ennyi üvöltözés, kiborulás viszont már túl sok. Mint megannyi szélsőségesség a filmben, repetitívvé válik, és úgy már a hatás se ugyanaz. A társát alakító Jonah Hill természetesebb DiCaprionál, talán azért is, mert jobban hozzá van szokva a komikus túlzásokhoz. A Wall Street farkasa szereplőihez hasonlóan nem ismer mértéket. A független finanszírozás megszabadította Scorsese-t egy sor korláttól, amit úgy él ki, mint egy perverz öregúr, aki megtalálta a bejáratot a kupiba. Homoszexuális orgia, Jonah Hill felálló dákója és kivillanó muffok minden mennyiségben. Húsz éve talán még egy jó kis botrány is lehetett volna belőlük, de ma már csak arra elég a megannyi otromba pillanat, hogy a közönség nagyobbik része kacagjon egyet.

 

 

Míg Scorsese élvezkedik, a történet egyetlen vég nélküli, gusztustalan viccé dagad, amelyben nincs helyük valódi embereknek, csak karikatúráknak. Kivételt jelentene a Belfortot lebuktatni próbáló FBI-ügynök (Kyle Chandler), akinek azonban a DiCaprioval közös néhány jelenetét leszámítva jó, ha másfél perc jut a vásznon. Azért a színészek, mint például az idegbajos apukát játszó Rob Reiner, bármilyen keveset kapnak, lelkesen csipegetik a morzsákat. Belfort trófeafeleségeként a káprázatosan festő Margot Robbie a csúnyáján kívül mást is kitárhatna, ám a DiCaprioval való kapcsolatán keresztül Scorsese többnyire csak korábbi filmjeinek hasonló részeit köhögi fel. Felidéződnek Sharon Stone és Robert De Niro veszekedései a Casinoból, de részletes összehasonlításba inkább bele se megyek, mert abból A Wall Street farkasa nagyon rosszul jönne ki.

 

A film vitán felül hosszabb lett a kelleténél. Ennyi taszító alakkal három órát eltölteni lefárasztó élmény. Javítana az összképen, ha a készítőknek több lenne a mondanivalójuk a társaságról. Az, hogy Belfort kiszállhatna, de túlságosan élvezi a bulit, hogy megtegye, a legérdekesebb, amit az író Terence Winter ki tud izzadni magából. Belfort bukásának a lassúsága annál kiborítóbb, hogy mennyire nem vagyunk vele kálváriájában. Megérdemel minden egyes csapást, amit kap, sőt még többet is. A Nagymenők egy fél perces monológgal mélyebb és átélhetőbb képet festett, mint, amit Scorsese és Winter itt csak vontatott epizódokkal, az arcunkat a mocsokba dörgölve képesek körvonalazni. A Wall Street farkasa megnevettet, ám Scorsese újat nem képes vele mondani, csak ugyanazt hangosan üvölteni.

 

Értékelés: 50% 

 

A poszt frissített változata az alábbi oldalon érhető el: 

Filmek a polcról

8.
Yanez
#7: A 'FUCK' cimű dokumentunfilmben 857-szer hangzott el ez a szócska. Jó tudom, Te nem doksi filmről beszélsz.
7.
SLi
Sajnos még nem volt alkalmam megnézni, mindenesetre az öreg nem hazudtolta meg magát hiszen immár ez a filmtörténet legtrágárabb játékfilmje, csak a "fuck" 506 alkalommal hangzik el.
6.
maktub
#5: A téglát csak lassan kedveltem meg, valószínűleg azért, mert előbb láttam az ázsiai változatot és utána eleinte nagyon furcsa volt a hasonló, de jelentésükben-hangulatukban alaposan megváltoztatott jeleneteket nézni.
5.
Solid Snake1984
Nálam a Tégla viszi a prímet. De a Viharsziget is nagyon jó.
4.
kopic
#3: A Viharsziget az nagyon jo film ! Mar lattam vagy 5x !:)
3.
Uhu123
Én is nem rég láttam moziban. Nagyon hullámzó a film élvezhetősége. Jön egy baromi jó jelenet, aztán meg egy tök unalmas hosszú párbeszéd rész. És így megy három órán keresztül. Nekem tetszett és biztos megnézem mégegyszer (persze már nem moziban), de ilyen hosszú párbeszédes részeket csak Tarantino tud úgy megírni, hogy élvezhető legyen. Egyébként hangulatos film, de én a szakmai háttérből kicsit többet akartam látni.
2.
maktub
#1: Köszönöm, én is kedvelem mindkettejüket! A közös filmjeik közül még az Aviátort kevésbé, de például a Viharsziget kiválóan sikerült.
1.
Solid Snake1984
Nagyon jo kritika lett. Di caprio Scorese nagy kedvenc , de elbizonytalanitottal, h megnezzem. Pedig nem voltal elfogult. Blogajanloban a helye.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...