Mint arról korábban írtam, lefolyt némi víz a Dunán míg azon filóztam, hogy a gazdagabb játékkínálattal rendelkező és jobb áron kínált régi, vagy a még kibontakozóban lévő új generáció mellett tegyem-e le a voksom. A döntésre rásegített, hogy közelgő névnapom okán kaptam egy kis anyagi támogatást, így anélkül tudtam megvenni a vonzóbbnak bizonyult PS4-et, hogy a pénz leszámolása közben izzadságcseppek gördültek volna végig a homlokomon. Azt, hogy a PS3-mal jobban jártam-e volna, már sose fogom megtudni, hisz ahhoz birtokolnom kellene azt is, de, hogy a PS4 jó választás volt-e, afelől nincs egy fikarcnyi kétségem se!

A gép küllemre nekem bejött a fura döntött formájával együtt, csupán a lejátszó rést vették túl szűkösre. A beüzemelés olyan könnyen ment, mint az álom. Unalmas egy procedúra, de a felhasználóbarát rendszernek köszönhetően minden adta magát. Beregisztráltam a PSN-re, a gép frissítette magát, majd egyből elő is fizettem a PS+ szolgáltatásra és rögtön utána már szedtem le a havi ajándékjátékot. Az éppen aktuális Outlast úgy egy óra alatt jött le, közben belekóstoltam a Killzone: Shadow Fallba, mely ezalatt szintén frissítette magát. A sok művelet azért kihatott a teljesítményre. A bevezető animációban volt pár akadás, de hamar helyreállt a rend és hasonlót azóta se tapasztaltam.

A PS4 menüjében elég simán ki lehet igazodni. Egyedül azt találtam meg kissé nehezen, hogyan ellenőrizhetem le, hogy mikor jár le az előfizetésem. Ha egy szóval kellene jellemeznem a rendszert, az az automatizált lenne. A gép magától elvégzi a szükséges műveleteket, de mindenről értesít is, ha pedig valami nem tetszik, azt gond nélkül át lehet manuálisan állítani. Az eddig kipróbált játékok is maguktól mentettek. Ez egyszer okozott némi gikszert: amikor az Injustice-ban nagy elégedetten végre megvertem Zod tábornokot, újrabetöltéskor azzal szembesültem, hogy az ezért kapott XP-pontoknak nyomuk sincs. Már a frász kerülgetett, hogy utolért az internetet bejárt mentésvesztési probléma, de hamar rájöttem, hogy csak annyi történt, hogy az Injustice nem a küzdelmek után ment, hanem idióta módon a következő betöltésekor illetve a menüből való kilépéskor.

Ha már szóba kerültek a játékok, idáig nagyon élvezem mindegyiket. Olvastam, hogy van, aki szerint nincs olyan hatalmas különbség a két generáció grafikai tudásában, de engem mellbevágott a játékok szépsége. A Killzone-t érezhetően egyfajta demóanyagnak is szánták, mely prezentálja azt a részletgazdagságot és a szebb megjelenésben közrejátszó eszközök jelentős tárházát, melyek szájtátásra késztető élménnyé tették a játékot még jóval azelőtt, hogy beindult volna az akció. A színpaletta, az eső, a fények – egyik gyönyörűbb, mint a másik. Amibe szintén egyből beleszerettem az az áttervezett kontroller. Első látásra maradt, ami volt, ám a kialakítása sokkal átgondoltabb. A megosztás gombot valószínűleg nem fogom egyhamar elkoptatni, de az érintőképernyő hasznosnak bizonyult. A Killzone-ban is remekül használható a drón vezérlésére. Az elülső led az, aminek nem sok értelmét láttam. Folyton világít, ha kell, ha nem. Tartottam tőle, hogy emiatt meg a beépített hangszóró miatt a joy hamar lemerül, azonban egyelőre jól bírja.

A játékokkal kapcsolatban, az Injustice: Gods Among Us – Ultimate Edition és a Killzone: Shadow Fall mellé beszereztem még a Rayman Legends-et is. Csak egy pályát játszottam vele, de idáig valami fantasztikus. Minden platformjáték kedvelőnek kötelező. Az árakat illetően, a nagyobb áruházak az eddigiek alapján kerülősek. A kisebb konzolboltok között is gyakran legalább egy ezres a különbség, olykor több is. Csere ügyben egyelőre csak érdeklődtem, és ez ugyan erősen helyfüggő, de régi sumákságok köszöntek vissza. Úgy néz ki, hogy 3-4 ezret alapból elkérnek egy cseréért, és, ha a játékod nem olyan menő szerintük, mint, amit kinéztél, ez az összeg akár duplázódhat is. Persze nekik is élniük kell valamiből, de az a benyomásom, hogy a tipikus magyar kereskedői hozzáállás, hogy mindenki kaszálni akar, a játékok cserélgetését – legalábbis bizonyos üzletekben – kellemetlenné fogja tenni. 

Azt is kipróbáltam, hogyan játssza le a PS4 a Blu-ray filmeket. A rendszer megkérdezte, hogy akarom-e, hogy a kiadványok csatlakozzanak az internetre, majd első alkalommal megmutatta, hogy a joyt miképp tudom távirányítóként használni. Amit kihagy ez az ismertető, hogy az options gomb segítségével a pop-up menü felhívása nélkül is azonnal és egyszerűen lehet módosítani például a hangot vagy a feliratot, valamint további hasznos funkciókat is itt helyeztek el. Azért nem ártana, ha kiadnának egy Blu-ray távirányítót a géphez, ahogy azt a PS3-nál is tették. A filmeket a PS4 egy átlagos asztali lejátszó sebességével tölti be, ami csak a játékokhoz viszonyítva lehet csalódás, amik pikk-pakk jönnek. Kíváncsiságból beraktam egy olyan filmet, amihez a régi BD-lejátszót frissítenem kellett, de gond nélkül behozta, ahogy az elvárható. Összességében, aki filmek lejátszására is szeretné a PS4-et használni, az ebből a szempontból is egy elsőosztályú szerkentyűt birtokolhat.