Az Avalanche Studios idén két sandbox akciójátékkal is kijött, de egyikkel se arattak osztatlan sikert. A bugok, az optimalizálatlanság és a repetitív feladatokkal elnyújtott játékidő jelentette a fő kifogást a szeptemberben megjelent Mad Max esetében, és ugyanezeket lehet felírni a Just Cause 3 számlájára is, csak épp tetemesebb mennyiségben. A diktatúrák megdöntésére szakosodott Rico Rodriguezt irányítva ezúttal a szülőföldünkön teszünk rendet. Forradalmári tevékenységünk meglepően csekély hányadát fogják kitenni a minimális kihívást jelentő, egyenként legfeljebb tízperces sztori-küldetések teljesítése, annál több időnk megy el a városok és katonai bázisok felszabadításával. Az előbbiekhez kapcsolódik az alkotók talán legnagyobb baklövése: az összes mellékes tevékenységeket, amit a Mad Maxben szépen elszórtak a térképen (pl. objektumok ledöntése), itt a városokba sűrítették, a közös végrehajtásuk pedig a monotonságot erősítette. A katonai bázisokat próbálták valamennyire változatosabbá tenni, de kb. a tízedik után ezek elfoglalása is rutinná változik, a huszadik-harmincadik környékén pedig a legtöbben már robotpilóta üzemmódba fognak kapcsolni. Engem végül főképp az motivált, hogy minél jobban kiakasszam a propagandarádió bemondóját, aki minden alkalommal egyre kevésbé volt hajlandó bemesélni, hogy a bázisok felrobbantása tényleg a kormány jóléti intézkedése. Akinek van kedve, az különböző kihívások teljesítésével is elmúlathatja az időt. Néhány köztük hasznos extrákat (pl. több gránát) old ki, viszont a játék akár úgy is gond nélkül végigcsinálható, hogy a közelükbe se megyünk. 

A történet odaláncolja magát az akciófilmes közhelyek centrumába, de legalább szórakoztató fazonokkal töltötték fel és kellően lazára vették. A főgonosz személye az, ami egyáltalán nem hozott lázba, a vele való leszámolás is annyira primitív, hogy az kellemetlen utóízt adott az egész játéknak. Maga a lövöldözés átlagosnak mondható, a Just Cause 3 ereje a rombolásban és a vonóhorgunkkal végrehajtható őrült mutatványokban van. Az irányítás nem mindig olyan kezes, mint azt az intenzív helyzetek megkövetelik, azonban a horgot a bármikor előhúzható ejtőernyőnkkel párosítva alig van az a zűr, melyből ne húznának ki. A siklóernyővel kiegészülve a járműves közlekedés feleslegessé is válik, igaz nagyobb távok leküzdésénél már kissé unalmas folyton a levegőben lengni. A vezetés amúgy nem valami nagy szám, egyedül a harci helikoptereket volt élvezet használni. A hegyekben elrejtett kisebb bázisokat velük lőttem ripityára kényelmes távolságból. Ha túlzottan felforrósodik a helyzet, a játék hajlamos lassított felvételbe átmenni, de engem jobban zavart a hosszas töltési idő és az, hogy az NPC-k milyen bárgyúra lettek programozva. A szövetségeseinknek egy kapu legyőzhetetlen akadályt jelent, a civilek az első zajra idióta módjára rohangásznak, az ellenfeleink pedig már attól összazavarodnak, ha nem lövünk rájuk. A Just Cause 3 egyes hibáin még el is viccelődik, amiből nekem leginkább az jött le, hogy a készítők tisztában voltak velük, csak azt hitték, hogy egy játék, ami csupán a robbanásokról szól, így is jó.

ÉRTÉKELÉS: 65%