10. Spec Ops: The Line (2012)

A tizedik helyezett semmi újat nem hozott a műfajba, ami azt illeti már megjelenésekor sem volt toppon, ami a grafikát illeti, a játékmenet innen-onnan összeollózott elemekből-ötletekből épül fel, és egyébként sem tartalmaz semmi olyat, ami miatt hivatkozási alapként lehetne rá tekinteni. Kivéve a sztorit: Joseph Conrad A sötétség szívében című kisregényének (amelyből egyébként az Apokalipszis most című film is táplálkozott) modern, sajátos adaptációja ez, amely erős cselekményével és briliáns narratívájával kápráztatott el minket. Egy elvont, szürreális és brutális út az emberi lélek mély sötétjébe, olyan rémálomszerű, bitang hangulattal, ami ha beszippant, egyszerűen nem engedi, hogy lerakd a kontrollert – és ami veled marad évekkel azután is, hogy a történet végére értél.

9. Call of Duty: Black Ops (2010)

Akárki akármit mond, WWII ide, Modern Warfare-reboot oda, véleményem szerint ez az utolsó igazán jó Call of Duty. Pörgős küldetések, filmszerű jelenetek, változatos helyszínek, intenzív tűzharcok, erős sztori, és tökéletes korelhelyezés. Lelkes történelembuziként nem tudok nem fejet hajtani azelőtt, ahogyan összekapcsolták a ’60-as évek fontos eseményeinek legtöbbjét (Disznó-öbölbeli invázió, a Kennedy-gyilkosság, a vietnámi háború, az amerikai-szovjet fegyverkezési verseny, stb.) ezzel a remekül kidolgozott sztorival. Egyszerűen minden a helyén van (igen, még a multi is) egy szórakoztató, többször játszható lövöldözős FPS-hez, aminél jobbat véleményem szerint egy-két ritka kivételtől eltekintve azóta sem tudtak alkotni.

8. God of War (2018)

Többszáz éves eposzok, világraszóló művek, epikus költemények tömkelege mesélt már a szörnyeteggé váló emberről, aki levetve a civilizáltság béklyóit, dühöngő, vérszomjas bestiává átalakulva hagyja maga mögött mindazt, ami addig volt, így beteljesítve tragikus végzetét, melyet az alkotói jelöltek ki számára. A Santa Monica brancsa, élükön Cory Barloggal ezen a formulán csavart egyet: a legutóbbi God of Warban egy vérszomjas, dühöngő félőrült tanulja meg milyen is érezni, gondolkodni és szeretni. Kratos, mindent és mindenkit elpusztító istenből válik emberré, fia segítségével, aki szép lassan ráébreszti, hogy nem az számít, hogy a múltban mit tett, hanem, hogy mennyi mindent tehet még a jövőben, miközben a háború görög istene is fontos leckékkel próbál hatni Atreusra ebben a csodálatos, és időnként bámulatosan érzékeny pillanatokkal teli norvég hősi eposzban. Azt pedig még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy majd pont egy GoW játékon fogok meghatódni, de minden előzetes várakozásaim ellenére többször is sikerült. Ennél jobban manapság nemigen lehetne megújítani egy népszerű régi sorozatot, és annak félig-meddig már elfáradt műfaját.

7. Batman: Arkham Knight (2015)

Az Arkham Asylum 2009-ben megmutatta, hogy igenis lehet jó Batman-játékot készíteni, az Arkham City ezt fejlesztette tovább két évvel később (több-kevesebb sikerrel), majd az Arkham Origins kitérője után az Arkham Knight gyönyörűen tette fel a koronát a Rocksteady sikerszériájára. Minden benne van, ami miatt szeretni lehet a Sötét Lovagot: remek és csavaros sztori, a Batman-mitológia legnépszerűbb karakterei és gonosztevői. Olyan hatalmas, tiszteletre méltó odaadás az alapanyag iránt, ami mind a mai napig példaértékű ebben a műfajban.

6. The Last of Us (2013)

Számos játék van, ami témája, körítése, karakterei és sztorija miatt felülemelkedik saját műfaján és identitásán. A The Last of Us az egyik ilyen. Írtak már ennél jobb történetet videojátékhoz, de emberibbet aligha.

5. God of War III (2010)

Kratos trilógiájának záróakkordja mindent csúcsra járatott, amit csak lehetett. Brutális grafika, még brutálisabb harcok, vagy fél tucat ikonikus jelenet, amit azóta is fel-felemlegetnek a rajongók, és annyira magas fordulatszámon pörgő tempó, ami majdhogynem szó szerint letépi a fejedet. Fékevesztett, megállíthatatlan gőzgépként robogó pusztításpornó, annak minden levágott fejével, végtagjával, kibelezett, szétvert, leszúrt, felkoncolt ellenfelével és kiontott vércseppével együtt.

4. Marvel’s Spider-Man (2018)

„Minden idők legjobb Pókember-játéka és az utóbbi évek legjobb szuperhősös játéka is egyben” – mondja ezt a bennem élő, Pókember-képregényt olvasó gyerek és a bennem élő sokkal tapasztaltabb, sok mindent átélt felnőtt is, akiből még mindig nem veszett ki az igazi rajongói szenvedély.

3. Red Dead Redemption II (2018)

A Rockstar, akik eddig polgárpukkasztásról és az amerikai módi kifigurázásáról voltak híresek, egy mély, emberi és melankolikus történetet tettek le az asztalra. Az RDR2 cselekménye igazi érzelmi hullámvasút egy átalakuló félben lévő világról, amiben a régi, gondtalan törvényen kívüli idők már tovatűntek, és hogy mit fog hozni a holnap, vagy a következő évszázad, még bizonytalan – de főhőseinkre nézve semmi jót, az biztos. Ez a játék méltán lett az open world műfaj alfája és omegája is.

2. Grand Theft Auto V (2013)

 „Ez a város olyan, mint egy p*nci, ami csak arra vár, hogy megkeféld” – mondta anno Tony Montana, és ez igaz a GTAV Los Santosára is. Hatalmas, bejárható terület, rengeteg szórakozási lehetőség, számos dögös verda, arcpirítóan őrült karakterek, olyan fokú polgárpukkasztás, ami még a Rockstartól is átlagon felüli – ez a grandiózus, minden jóval megpakolt játszóteret maximum hanyagolni lehet, de megunni soha. Az egyetlen GTA-játék, ami zsenialitásában csupán csak centikre van a kultikus Vice City-től.

1. Uncharted 4: A Thief’s End (2016)

Nathan Drake kalandos története tökéletesen körbeért ezzel a játékkal. Bármennyire is bízom benne, hogy a Naughty Dog egyszer még visszatér majd a sorozathoz, ennél jobb, szívmelengetőbb és meghatóbb finálét nemigen lehetne elképzelni ehhez az ikonikus karakterhez.

És most Ti jöttök! Nektek mik voltak a kedvenc játékaitok a múlt évtizedből?