Minden út... hagyjuk, úgy is tudjátok.
A korábbi Assassin's Creed 2 tesztemben már írtam, hogy így utólag visszagonolva az AC1 egy nagyon unalmas és élettelen játék volt, de az alapok elhelyezésére tökéletesen megfelelt. Szinte már mérni sem lehet a kettő közötti különbséget, mondhatnánk. Mit várjunk hát két és feledik résztől?

Azért írom hogy két és feledik, mert a Brotherhood nem egy új hőst mutat be, hanem Ezio történetét folytatja: még pedig másodpercre pontosan onnan, ahol az a második rész végén abbamaradt. Érdekes lépés az Ubisoft-tól, hiszen elvileg minden rész új korban kéne játszódjon, ám most "csak" a helyszín változott. Sajnos búcsút kell mondanunk Velence csodaszép városának, a jól ismert utcáknak (vagy inkább tetőknek), és Rómába kell mennünk, visszaszerezni a félőrült hatalommániás Cesare Borgia-tól azt, ami minket illet.


Assassins's Creed 2.5
A Brotherhood rengeteg apróságot javított ami az első részben szúrhatta a szőrös szívűek szemét (aki nagyon szőrős szívű volt, annak a szőre szúrta a szemét és valószínűleg komolyabb problémákkal kellett foglalkoznia). Ők  most elégedetten hátradőlhetnek, ugyanis az Ubisoft odafigyelt olyan apróságokra is, mint bizonyos esetekben indokolatlan ugrabugra a falakon pár centire lévő kapaszkodóért, és a többi. De! Nézzük sorra az újdonságokat. Amikor az Ubiék leültek az irodában az első brainstorming-ra hogy "...srácok, ez állat volt. Hogyan tovább?", akkor egy nagyon jó döntést sikerült hozniuk. "Csináljuk meg ugyanazt, csak nagyobban, szebben és jobban!". Azt hiszem aki a második részt végigjátszotta, most bólogat arra az ötletre, hogy "csak egy kicsit, még egy kicsit bár tovább tartott volna". Nos aki így állt hozzá, az a Brotherhood-ot imádni fogja, ugyanis annyira szorosan kötődik a második részhez, mint ha csak egy kivágott jelenetet néznénk. Bekerült ellenben egy rakás újdonság!

Elsőként kapásból kiemelném a címadó testvériséget - kalandjaink során a harcias kedvű civileket (kisegítve egy-egy nézeteltérésben a Borgia katonákkal) magunk mellé vehetjük mint kezdő assassin, majd Európaszerte különféle küldetésekre küldhetjük az egyszerűbbektől kezdve mint például egy helyi politikus meggyilkolása, egészen a komolyabb feladatokig, mint egy beépült kém felkutatása és megvédése más kémektől. Bekerült végre az első rész launch trailere óta hiányolt nyílpuska, a harcrendszeren végzett átalakítások sokkal gyorsabbá, látványosabbá és dinamikusabbá tették azt anélkül, hogy elvesztette volna a megszokott stílusjegyeit. Rengeteg új feature került be amik tovább hivatottak polírozni a 2. részben bevezetett managment és RPG részt.




A történelem olvasztótégelye, Róma
Aki nehezen engedi el magától Velence vizeit, az talán kissé szkeptikusan állhat hozzá az új helyszínhez. Őket most megnyugtatnám. Róma megvalósítása egyszerűen pazar. Méretét tekintve nagyjából 2.5-3x nagyobb mint bármelyik korábbi egybefüggő terület, és ami tényleg meglepő az az, hogy grandiózus méretei nem hoztak magukkal igénytelenséget, tehát ez anno nem csak olcsó marketingszöveg volt. Egy elég jelentős része így is mezőkből, és az azokon elszórt kis falvakból és ókori romokból áll, de mind ezek, mind pedig a belváros centiről centire igényesen ki van dolgozva. Én legalább is hiába kerestem célzottan, egyszerűen nem találtam egy összedobott üres kis sarkot vagy utcácskát sehol. Az utolsó apró faluban a házak mögött lévő kis falmaradványon is ott virít a tűéles textúra a hulló vakolatról, amit lassan benő a kissé szabadjára engedett kertecskében felbukkant gaz. Majd ha játék közben bennetek is realizálódik hogy Róma mekkora, de tényleg milyen bitang nagy, akkor erre azért emlékezzetek.

De egy ekkora területet fel is kell tölteni tartalommal, és 1 évvel a második rész megjelenése után azt hiszem jogosan voltam kissé szkeptikus ezzel kapcsolatban. Annyit mondanék, 5-6 óra játék után szabályosan nem láttam a térképet, annyi ikon jelent meg rajta a különféle gyűjtögetni valókkal, a sokféle és érdekes mellékszálakkal kapcsolatban.  Az előrelépés azért nem akkora mint az AC1 és AC2 között, de azért elég jelentős.

A jövő, még ma!
Mostanság sok cégtől hallani hogy a jövő a minden-mindennel való összekötésében van. Áradoznak jövőbeli terveikről, hogy "majd ha... akkor majd mi... és az milyen jó lesz!". Ismerős, ugye? Az Ubisoft anélkül hogy nagy dobra verte volna és fényezte volna magát különféle bejelentésekkel, szép csendben megcsinálta mindezt. Az Assassin's Creed túlnőtt a játék szerepen, és jelenséggé avanzsált. Egy többféle formában is megjelenő, részletesen kidolgozott univerzumot eddig csak a BioWare-től és talán a Blizzard-tól várhattunk, de a franciák hirtelen berobbantak a képbe, és taroltak. De miről is beszélek?

Az AC:B megjelenése előtt kb. fél évvel megjelent egy Project Legacy nevű remek kis játék: mindenki ingyen és bérmentve játszhatta, olvasgathatta a különféle, az AC világához kötődő történeteket, építgethette saját kis városkáját, achievement-eket gyűjthetett miközben mélyebben megismerte a régi a mai harcokat is a két rend között. Az AC2-ben megismert Uplay rendszer is visszatér (ez egyfajta beépített mini-steam minden új Ubisoft termékben). Hol az összefüggés? Bármilyen Uplay-t használó játékban achievement-ekért gyűjtött pontjainkat extra tartalmakra válthatjuk be mint például Altair ruhája és páncélja. Sőt, még a Project Legacy, facebook-os flash alapú játék létére is használja ezt, és még az Uplay pontokon kívül szerzett achievementekért is plusz tartalmat oldhatunk fel a játékban. Azaz egyetlen Ubisoft account-al gyakorlatilag összekötöttünk mindent. De mindez visszafelé is működik: tegyük fel, hogy maradtak elhasználatlan Uplay pointjaink és úgy döntünk inkább megtartjuk őket, ki tudja mire kellhet még. Ha úgy tartja kedvünk, szépen kilépünk, belekezdünk teszem azt a R.U.S.E. -ba, és ott is felhasználhatjuk az AC2-ben vagy AC:B-ben szerzett pontjainkat mondjuk extra skinekért. Nem zseniális?


Róma kevésbé szép oldala
Viszont ugye mindennek megvan a kevésbé jól sikerült része is. A fő történeti szálat egész végig erőltetettnek érezhetjük. A "mindent újra, csak nagyobban és még vagányabban!" brainstormingnak megvan ez a hátulütője is. Szinte minden fontosabb jelenetre ráismerhetünk a második részből, csak éppen más karakterekkel és indokkal, amiért újra megtörténik. A sztori maga sem áll össze egy nagy egésszé, mint az AC2-ben. A főgonosz bent ül a várában és aprajafalva leigázását tervezi, mi pedig körbefutjuk Rómát a régi barátoknak segítve. Egyszer csak a nagy gonosz ember kijön, elkiáltja magát hogy "na gyere ki a hóra". Valahogy érdektelen az egész, és érződik rajta hogy csak azért van mert elvárás, a játék pedig azoknak készült akik nem tudtak betelni az Assassin's Creed 2 gyönyörű városaival, maga elé szögező történetével és játékmenetével. Sajnos a történet szempontjából messze elmarad a zseniális elődhöz képest, soha nincs az az érzésünk egy-egy küldetés után hogy szinte a markunkban érezzük már az ellenfelet de egy hajszálnyi mindig hiányzik, és sajnos ugyanez érződik Desmond történetén is. Félreértés ne essék, még így is toronymagasan veri a piacot jelenleg uraló sorozatgyártott játékokat. Minőségi szórakozást biztosít annak akinek magasabb igényei vannak az "évicod" -nál, de nem olyan maradandó, mint a nagy előd volt.

A másik negatívum, hogy kissé talán túlzottan is elrugaszkodtak az eredeti assassin koncepciótól. Az eddig megismert Ezio (és Altair) végzett a célponttal, de a lehető legdiszkrétebben és a lehető legkevesebb járulékos veszteséggel. Ezzel ellentétben most amolyan reneszánsz Rambo -t faragtak Ezio-ból, aki már nem az alternatív útvonalak keresése és a tömegben való elvegyülés juttat közel az áldozatához, hanem a tucatnyi szinte azonnali halállal járó új szerkezet vagy egyéb feature, mint például maga a testvériség is. Persze a 100%-os értékelésért csak a célpontot szabad eltenni láb alól, de sokszor olyan irreális sűrűségben botlunk katonákba, hogy még én is néha le kellett vágjam aki útban volt. Az új feature-ök is sajnos a tömeges gyilkolást segítik elő jórészt, de jóval kreatívabb módon is felhasználhatóak szerencsére, mint például a figyelemelterelés, ami csak nem emberbarátibb megoldás, de a főhős és a rend arculatához sokkal inkább hű profizmus vonalát erősíti.

Szokható, ám eleinte nagyon zavaró a singleplayerbe beiktatott post-process filter is, ami miatt a színek a képernyő teteje felé haladva egyre fakóbbak, így nem élvezhetjük az elénk táruló csodás tájat teljes pompájában... nem tudom ez miért kellett ha már az előző részekben sem volt, ráadásul a Brotherhood multijában sincs. Úgy képzeljétek el mint egy jórészt átlátszó, fehéres, vékony fátyolt a képernyő felső felén, ami annál inkább próbálja világosítani a kép ezen részét, minél sötétebb helyen vagyunk. Aki ezt kitalálta (és főleg azt, hogy kikapcsolhatatlan legyen), azt igazán meglátogathatná a rend egy tagja...

Sok kicsi templomos
Emlékszem, már az első rész első előzeteseiben is felvetődött a multiplayer lehetősége, ráadásul co-op játékról volt szó konkrétan. Az elsőből kimaradt, de a másodikban már biztos lesz! - mondta a mi csinos producer Jade Raymondunk, ám végül ez a lehetőség még a folytatásból is kimaradt. Ha co-op módot nem is, de multit azt kaptunk, nem is akármilyet! Rengeteg játékmód, kizárólag az észjátékra építő, és eddig sosem látott egyedi játékmenet vár mindenkit, aki benevez a Brotherhood-ra.

A sokféle játékmód közül most a legegyszerűbbet, a Wanted-et emelném ki. Lényege, hogy minden játékos kap egy célpontot akinek ismerjük a külsejét - és nyilvánvalóan így minket is üldöz valaki, akinek viszont a kiléte számunkra ismeretlen. A trükk az, hogy a játékosok által választott karakterekből állítja össze a játék a körülöttünk lévő tömeget, így hiába ismerjük a célpont külsejét, ha még 10 hozzá hasonló kóborol a városrészben. Fel kell tehát ismernünk, ki az aki a célpontunk (ebben egy nem túl pontos iránytű a segítségünkre van), és őt megölni - amennyiben elvétenénk a célt, új célpontot kapunk, az előző célként megjelölt játékost pedig pontokkal gazdagítjuk, nem beszélve arról hogy ha valaki (rosszabb esetben a minket kereső játékos) látta a gyilkosságot, oda az álca, és szabad prédává válunk.

Nem érdemes tehát veszett kutyaként fel-alá rohangálni, pláne, hogy ha a célpontunk a közelben van, a program automatikus figyelmeztetést küld neki arról hogy közel járunk hozzá, és meg is jelöl minket számára. Oda kell tehát figyelnünk szó szerint minden lépésünkre, és figyelni mindenki más minden apró mozdulatát. Erre épül a többi játékmód is, csak mindig megbolondítják valamivel: az Assassination-ben pl. nem kapunk célpontot, bármelyiket játékost kiszemelhetjük áldozatlak. Semmiféle segítséget nem kapunk a felismeréshez, így aki a tömegben elvegyülve mozog, a szó legteljesebb értelmében láthatatlan mások számára. Sőt, lehet mindezt 2 fős csapatokban, vagy akár egy adott célszemély vagy kincsesláda megvédésére is játszani. Mindezt megfejeljük a mostanság divatos szintlépéssel, extra skinekkel és képességekkel (kisebb eséllyel esünk el ha berohanunk az embertömegbe, stb.) is megfejelve egy olyan multit kapunk, amire valószínűleg nem azok lesznek vevők, akik az aktuális FPS-ben páncélököllel rontanak be minden ajtón. Ők általában az áldozat szerepét fogják betölteni.

Mit is mondhatnék még? A Brotherhood egy piszok jó játék lett. Igen, az, bármennyi alkalommal is írtam már le az előző két mondatot más teszteknél. Kevés szabadon mászkálással is legalább 20 óra játékidő első alkalommal (valamivel rövidebb mint az Assassin's Creed 2), amit természetesen megnyújtanak az utólag teljesített mellékküldetések és a gyűjtögetés, így ezt az időt akár meg is duplázhatjuk, a nagyon hosszú órákat ígérő multiplayer-ről nem is beszélve. Sokféle, tartalmasabbnál tartalmasabb kiadás (Day One, Auditore Edition, Codex Edition, Collector's Edition, és csak aztán az alap), a PC-sek számára külön extrák mint pl. a fizetős DaVinci Disappearance DLC teljesen ingyen, hogy csak egy példát említsek. Az Assassin's Creed 2 egy mestermű, a Brotherhood pedig bár önmagában nem tudja letenni az asztalra ugyanazt, együtt egy olyan egészt alkotnak, amit minden magára valamit is adó játékosnak kötelező a polcán tudnia. A harmadik részt a túlzsúfoltság félelme miatt várhatjuk kicsit félve, de Desmond története miatt mindenképpen tűkön ülve!