Előzményként Wings of Liberty kritikám, a 2010. július 27. megjelenést követő 2. napról.

A StarCraft az az RTS piacnak, mint a Windows a PC-knek. Van alternatíva, de olyan szinten meghatározó, már-már monopol helyzetben van hogy az megkerülhetetlen. A stratégiák piaca most nem igazán van abban az állapotban mint a 2000-es években, ahol meghatározó műfajként havonta 3x bővült második világháborús darabokkal. Bizonyos szempontból könnyű dolga volt a StarCraft 2-nek: több mint egy évtizede sóvárogtak utána a rajongók, gyakorlatilag kihívó nélkül lépett a piacra. Ugyanakkor ez egy olyan piac volt, ahol a stratégiákra való igény valahol a Mariana árokban volt található. Előbbi faktor messze meghatározóbbak bizonyult mint az utóbbi, a Blizzard szokásához híven pedig letarolta a piacot, ráadásul a 3 fejezetre vágott sztorival bebetonozta domináns pozícióját a következő 5-6 évre is - multiplayer szempontjából pedig jó eséllyel még 10-re ezen felül. Ezzel felállítottak egy igen magas standardot magukkal szemben is, amit most és később még egyszer meg kell majd ugorniuk: ezúttal sikerült-e?

--------------------------------------------- I am the swarm ---------------------------------------------

A Heart of the Swarm értelemszerűen a zerg raj kampánya, így a Wings of Liberty hangulára nem lehetett építkezni - a helyenként humoros, western és country beütési sci-fi keverék nem igazán működne. Sokkal karakterközpontúbbá vált a történet, Kerrigan morális és fizikai evolúciója érdekes és folyamatosan motivál, sokkal célratörőbb, tudatosabb mint Jim Raynor történetének sok, hosszú és kidolgozott mellékága. Megvolt azoknak a szépsége is, és nagyon örülök neki hogy pár apróságon túl ezt nem erőltette bizarr módon a zergekre is a Blizzard.

Az átvezetők kifogástalanok, pár illogikus apróság ellenére tökéletesen ellátják a feladatukat: látványosak, sokat tesznek hozzá a karakterek közti konfliktushoz vagy érzelmi kötelékhez, olyan személyiségjegyek tűnnek ki belőle amik mutatják a Blizzard elhivatottságát karakterei iránt. Annak ellenére hogy ez egy stratégiai cím, sokan még szerepjátékokban is képtelenek ezt jól megvalósítani. Szokásos, helyenként hidegrázós Blizzard minőség, főleg annak aki szereti többnek látni a karaktereket mint amit konkrétan a képernyőn át direktbe kap abban a pillanatban. Belegondolni ki min van túl, mit veszített, mi és mennyire motiválja, sokkal erősebb hatása van egy-egy érzelmi reakciónak így a részérükről ami a szinkronszínészek munkáját is dícséri. A Wings of Liberty e téren nem volt rossz, a Legacy of the Void félő hogy totálisan kihalt lesz a sok relatíve ismeretlen protoss szereplő miatt, bár ez még nagyon a jövő zenéje. Nekem személy szerint viszont ez fontos, ha nem a legfontosabb része a narratívának, a Heart of the Swarm pedig nagyon erős pillanatokat tudhat magáénak. Az "I'm everthing you lost" jelenetnél Kerrigan ütéseiben érezni az izzó gyűlöletet, nem mert rátámadtak és védi magát, hanem mert gyűlöli amit lát, aki lehetett volna, gyűlöli önmagát és amivé vált.

 --------------------------------------- Armies will be shattered -------------------------------------

A kampány játékmenete sokat is változott, meg nem is. A kényes egyensúlyú multitól helyenként drasztikusan eltérő balance-al operál különösen ha figyelembe vesszük hogy a Heart of the Swarm már egy éves lesz és azóta bizony patch-ek tömege futott be, a multiplayer egyensúlyát polírozni hivatott. Ezúttal sokkal inkább akció sem mint hagyományos RTS: rengeteg a kommandózós, mikrózós küldetés, Sarah egyfajta fejleszthető testreszabható hős egységként van jelen, és meglepően sok a Diablo III-ra emlékeztető bossfight (Belial konkrétan benne van).

Megmaradt az egységfejlesztés és managment. Most evolúciós pontokkal működik, megvan ugyanúgy a központi hajó, az opcionális párbeszédek és küldetések, bár az ehhez kötődő mellékkarakterek Abathur kivételével kifejezetten zavaró, unalmas elemek voltak számomra. De ez persze szubjektív, és hát a helyzet az hogy mind a három epizódon át jelenlévő mobil bázist mint játékelemet a zergek esetében nem lehetett könnyű feltölteni érdekes személyiségekkel: ha ebből az aspektusból nézzük, akkor viszont a Blizzard megtette amit lehetett, és nem is panaszkodok rá. Imádtam az elsőtől az utolsó percig, még is, valami mint ha hiányozna még a kampányból számomra. A mellékszálakat váltó evolúciós küldetések nem tudják teljesen beölteni az előd által hagyott űrt, ugyanakkor érthető hogy a zergekkel nem lehet eljátszani hogy gyámoltalan telepeseket mentünk ki, a cselekmény pedig nem indokolná hogy az ellenkezőjét tegyük. Ezt azért valószínűleg befolyásolta a tény, hogy hatalmas botrány lett volna belőle ha amolyan klasszikus zerg módi civil mészárlás lenne egy küldetés célja többször is, de hát valamit valamiért. Így Sarah jellemfejlődésére nagyobb hangsúly kerülhetett, mivel muszáj volt megindokolni ezen küldetések hiányát. Azt hiszem mind jobban jártunk így, pláne aki nem akarta őt továbbra is a zerg királynőként látni, sokkal inkább független, kidolgozott önálló női karakterként, amire azért nincs sűrűn példa. Az utóbbi évekből talán csak a Tomb Raider Larája volt ilyen, akit nem két dinnyével vagy egy pár sikítozó rohanó dinnyével lehetne leginkább szimbolizálni.

----------------------------------------------- Worlds will burn -----------------------------------------

A külső terén igazából nem nagyon van mit szóba hozni: kiegészítő lévén egy az egyben megegyezik a korábbi Wings of Liberty-vel. Inkább funkcionális szerepe van, ennél szebb nem is kell, a végeredmény pedig a kivételesen alacsony gépigénnyel pedig egy kellemes párost alkot. Bekerültek plusz apróságok, mint például a multiplayer profilunk fejlődése ami által immár nem csaj új profilképeket, de új alternatív skin-eket is ki/bekapcsolhatunk bizonyos egységeinken, így egy kis testreszabási lehetőség került ide is, de igazából ennyi.

Audio terén annál nagyobb a változás: Neal Acree -nek (Csillagkapu: Atlantis / Universe, az utóbbi évek összes Blizzard játéka) megtetszett a mostanság divatos, dobhártyaszaggatóan mély kürt és általában barbár törzsi témáknál használt földrengető monoton dob kettőse egy enyhén recsegő elektromos effekttel megspékelve, és ebből nagyon sokat átvett. A játékélménynek borzasztóan jót tesz, adrenalinpumpáló, akciódús, hatalmas audio megerősítést nyer egy akár száz és száz egységből álló zerg raj mozgatása még célpont hiányában is ami badass érzéssel hivatott körbeölelni a játékost, s teszi ezt sikerrel.

Hiába, az emlegetett Wings of Liberty helyenként western / country beütésű zenéi, hangulata és humora tökéletes ellentéte egy világokat felfaló végeláthatatlan sáskaraj imidzsének, így az aláfestés átformálása szükségszerű volt amiben nagy szerepe van a hangoknak. Sikerült eltalálni úgy, hogy összhangban legyen a zergek természetes és játékmechanikában is leképződő agresszivitásával és Sarah hol gyász, hol gyűlölet fűtötte bosszúhadjáratával, a Wings of Liberty-vel ellentétben ez pedig nem csak az átvezetők alatt érezteti magát. Ennél nagyobb dícséretet pedig nem is adhatnék.

--------------------------------------- Now at last, on this world -------------------------------------

A multiplayer egy kiegészítővel menetrend szerint bővült új egységekkel, ezeken inkább amolyan kötelező jelleggel fussunk is át: A zerg egy mozgó ostromgépnek megfelelő Swarm Host-al, és egy akár nagyobb célpontokat is magához rántó, különféle debuffokat osztó repülő támogató egységgel, a Viper-el bővítette a raj változatosságát. Terran oldalon a Widowmine egy mobil kis gépezet ami a föld alá beásva magát láthatatlanná válik a másik játékos számára, és bár ritkán, de hatalmasat sebző rakétával boldogítja azt. A Hellbat a már jól ismert lángszórós dzsipp, a Hellion és a Wings of Liberty kampány lángszórós gyalogosának keveréke: egy fejlesztéssel a Hellion lépegetővé alakulhat (és vissza), veszítve mobilitásából és hatótávjából ellenállóbb páncélzatért cserébe. A protoss három újítást is kapott: az Oracle egy relatíve gyors, láthatatlan, ártalmatlan mobil felderítő levegő drón ami képes a láthatatlan egységek detektálására. A Tempest egy már-már irreális hatótávval megáldott hajó, ami ritkán képest lőni, de akkor hatalmasat - tökéletes ostromfegyver ami sokat ad a Blizzard azon elképzeléséhez, hogy a gyors, mobil, agresszív meccsekre ösztönözze minkét stratégát az önmagukat beásás helyett. Végül pedig a hasonló szerepet betöltő, ugyanakkor inkább támogató egység, a Mothership Core. Időtorzító mezővejével, egy maximum minimális önvédelemre való tűzerővel megfordíthatja a harcok menetét, mert képes mindemelett az energiával lefedett területekről magához teleportálni nagyobb méretű sereget is, egy pillanat alatt a térkép egyikből a másik felébe juttatva az akár döntő tűzerőt.

----------------------------------------- Vengeance shall be mine -----------------------------------

Emelett ami érdekesség, hogy az Arcade-et a Blizzard ingyenessé tette mindenki számára, és egy külön klienst is kapott, így az is élvezheti aki nem rendelkezik a StarCraft 2 egyik részével sem.  Akinek viszont nincs, nem is tudja jó eséllyel mi az az Arcade: gyakorlatilag egy mod paradicsom. Az SC2 mellé járó devkit-el a játékosok teljes szabadságot kapnak a különféle modok gyártására, így a szokásos tower defense / moba próbálkozásokon túl sok érdekesség is van: kártyajátéktól kezdve bejeweled-en át egészen komplett mini-WoW klónokig, hajótervezésig és autóversenyekig mindent lehet találni egy jól szűrhető online adatbázisból, így könnyen a mesterművekre lehet akadni. Engem személy szerint egyik se kötött le pár próbán túl, valahogy... számomra aláássa a fő játékról kialakított képet, de ettől függetlenül rengeteg minőségi  és szórakoztató munka született az utóbbi 2 évben. Nem kell a furcsa kötelekedéseimre hallgatni, jó dolog ez.

------------------------------------- For I am the Queen of Blades ---------------------------------

Szóval a Heart of the Swarm jó lett, még pedig nagyon. Méltó folytatása a Wings of Liberty-nek, nagyon jó előkészítője a Legacy of the Void-nak, és önállóan is erős. Annak ellenére hogy történetet kellett írni egy olyan (anti- ?) hős köré akit általában inkább gyilkológép szörnyetegek milliárdjai vesznek körül, egy erős narratíva adja a Heart of the Swarm gerincét, megfelelő dramaturgiával, jellemfejlődéssel. Elképesztő hogy mennyi érzelmet sikerült egyetlen karakterbe préselni: bosszúvágy, kötelességtudat, két világ közt vívódás, izzó harag szülte lobbanékonyság, a megbékélés utáni vágy, egy egyre távolibbnak ható, az életben talán az utolsó szépséget jelentő szerelem - s mindez pár zavaróan sablonos one liner ellenére jól van átadva, köszönhetően a fantasztikus átvezetőknek, azon belül is a ténynek, hogy a legemberibb, morális értelemben véve legesendőbb és lélekben még is legerősebb karakterre egy szörnyetegként tekint a világ, mert akként kénytelen élni az életét.

Érződik, hogy a kampányra fektettem a hangsúlyt? Egy picit úgy sejtem. Éppen csak.  A multiplayer maga a régi, új egységekkel, és minden téren fejlődéssel a Blizzard soha el nem apadó patch-einek tengere által - a történet pedig nem várt fordulatot vesz, ami túlmutat az emberiség, a protoss és a zerg konfliktusán, így a sztorira vágyó és a versenyszellem által fűtött játékosok egyaránt megtalálják itt a számításukat.

A Heart of the Swarm az a stratégiai játék, amit ajánlhatsz mindenkinek - s teszem ezt most elég hangsúlyosan én is - legfőképpen annak, aki egyébként kerüli a műfajt, mert a StarCraft II kampánya által fog beleszeretni.

Fontos megjegyezni hogy a Heart of the Swarm egy kiegészítő, azaz szükséges hozzá a Wings of Liberty megléte, a jövőben érkező záró fejezet, a Legacy of the Void pedig önállóan is futtatható lesz. Az első két fejezet együtt jelenleg nagyjából egy új teljes árú játék áráért már beszerezhető.