Necreon

Necreon

This War of Mine - A háborúban sem mindenki katona

Link másolása
Hogy írjunk egy szívszorító történetet forgatókönyv vagy alapvető szerepkörök meghatározása nélkül, és tegyük ezt egy okos 2D túlélő Sims-platformer keverékbe? Így.


Mi az alapfelállás? Vagy feltehetnénk úgy is a kérdést, milyen játék egyáltalán a This War of Mine? Alapvetően egy 2D Sims az 1992-es szarajevói ostrom idején, ahol túl kell élni - amíg csak lehet. A játék felépítése napszakokon alapszik - nappal a bombázástól megroggyant társasházban tengetjük az időnket, éjjel pedig egy ember kimerészkedhet a város különböző helyszíneire gyűjtögetni. Csak hogy egyik sem olyan egyszerű.



A véletlenszerűen kapott túlélőink ugyanis annak ellenére hogy egy sidescroller játékról beszélünk, hihetetlenül emberiek: nem csak mert valóban emberi arcok társulnak hozzájuk (indie project és rengeteg benne a valós fénykép), hanem mert valódi személyiségjegyekkel bírnak amiknek megfelelően reagálnak a körülöttük lévő helyzetekre, ezen reakcióik pedig látszólag az idő elteltével változik is a múlt fényében. Éhség, hideg, betegség, elfertőződő sebek, rabló gyilkos bandák, minden amivel egy valódi háborús övezetben, elhúzódó ostrom alatt szembe kell néznie a hétköznapi embernek. S persze minderre van megoldás - étel, meleg, gyógyszerek, alkohol és kötések, fegyverkezés, az otthonunk elbarikádozása. Ezeket aki magáénak tudhatja valóságos mennyországban érezheti magát a This War of Mine-ban, ugyanis erre a pontra nem egyszerű eljutni. A vegyesboltokat és benzinkutakat hamar kifosztják/-juk, a megüresedett épületekből előbb utóbb elfogy az étel, a különféle alapanyagok amikből a fűtést, egyszerű eszközöket mint balta, feszítővas összerakjuk. Olyan nincs hogy ne lenne egyszerre több fronton is hiány, ami kihat a túlélőkre is éhség, magatehetetlenség, betegség, depresszió formájában, amire mindenki máshogy reagál - kérdés hogy egy középiskolai tanár, vagy egy étterem vezető szakácsa túl akar-e élni egyáltalán, amikor már sehová sem fordulhat csak védtelen idős emberek vagy egy még épp csak működő kórház meglopásához, az állig felfegyverzett csoportokhoz való betörés alternatívája mellett, ami könnyen véres halálhoz vezethet.



Akarunk mi túlélni egyáltalán?
Ezek a morális kérdések nincsenek az arcunkba nyomva mint egy meghatározott vonalon haladó kalandjáték esetén, sokkal inkább állandóan körbelengik a játékost és az általa terelgetett embereket is - összehasonlítva pl. a Telltale's Walking Dead első évadával, ahol egyszer kellett ételt osztanunk, itt állandóan, és a jelenet kedvéért nem fogunk "véletlenül" találni ételt egyáltalán. Ha beköszönt a tél, úgy folyamatosan gondoskodnunk kell a melegről, a korábban összeeszkábált vízgyűjtőink befagyásával más módot kell találnunk főzéshez használt víz biztosítására, és a többi és a többi - állandóan változnak a körülmények, hol a katonai jelenlét nehezíti meg az utcára akár kilépést is, hol a megerősödött bandák éjjeli portyázásainak eshet áldozatul otthonunk míg mi kint gyűjtögetünk valahol. Az emberek fáradnak, éhesek, aludniuk és enniük kell amit nekünk kell megszerveznünk hogy mindenkinek a lehető legjobb legyen - a fizikai és szellemi szükségleteik egyaránt fontosak, hiszen az utcán nevelkedett tolvajlánnyal hiába könnyebb megfújni ezt-azt, a csapat egészére kihatással van hogy kiktől és mennyit vettünk el, csak hogy mi élhessünk.

A fizikai és morális leépülés közötti hajszálon egyensúlyozva egy dolgod van - biztosítani, hogy ez a pár hétköznapi ember túlélje, és lehetőleg ne életre szóló fizikai és/vagy lelki sebekkel. És ha probléma van, márpedig lesz, akkor a játékosnak kell rájönnie mivel orvosolhatja azt. Egy egyszerű példa: egyetlen csomag gyógyszered van, egy jó ember a pincében fekszik az ágyán (már ha van neki...) egy kis tűz mellett (már ha van...) fagyoskodva a tél közepén - a környékről egy család végső elkeseredettségében a gyerekeket küldi segítségért (jegyzet: ez még mindig egy háborús övezet utcáin játszódik), mert az apjuk már meghalt, az anyjuknak pedig gyógyszerre lenne szüksége, és szerencséjükre a mi házunkba botlanak, segítséget kérve. Mit teszel? Odaadod az utolsó gyógyszereid, vagy a sajátjaidra gondolsz akik közül a pincében lévő talán nem éli meg a jövőhetet?

Nem az az érdekes, hogy ez megtörténhet, még csak nem is maga a nehéz morális kérdés a játékos előtt, de még csak nem is az hogy ez ugyanúgy nehéz morális kérdés az általunk irányított emberek számára is annak minden potenciális következményével.
Az érdekes az, hogy ez nem egy scriptelt, elkerülhetetlen pont a játékban. Úgy is eshet hogy pont tele vagy gyógyszerekkel mert szerencséd volt egy korábbi portyán. Itt megint nem mindegy hogy honnan hoztad el, romok közül vagy rászorulóktól, esetleg valakinek az életét kockáztatva egy banda rejtekhelyéről: minden kihatással van a csapatra. Vagy mindenki egészséges, mert ügyes és egy kicsit szerencsés is voltál eddig. Abszolút véletlenszerűen generált loot-ot, egy nagyobb létszámból véletlenszerűen kapott embereket, környezeti és emberi tényezőket kapunk minden új játékkal. A This War of Mine-nak nincs előre megírt története, hiszen maga a játékmenet minden pillanata írja a kis csoportunk történetét.



Béke és megbékélés
Annak függvényében hogy az ostrom alatt kiből milyen ember lett, rengeteg eltérő befejezést is kapunk minden karakterre egyenként. Ahogy minden nap, úgy az utolsón is az utolsó pillanatig drasztikusan változhat a történetünk - én például önvédelemből kénytelen voltam a kedvenc karakteremmel, egy újságírónővel baltával megölni két rám támadó hajléktalant gyűjtögetés közben, és hiába volt addig a csapat angyala és lelki támasza, lelkileg menthetetlenül összetört és sosem tudott visszailleszkedni a társadalomba, később lopásért börtönbe került ahol röviddel ezután holtan találták. Ez pedig a játék végét jelentő békefenntartó erők megérkezése előtti utolsó éjjelen történt. Egyből eszembe is juttatta a 2007-es The Mist / A köd c. film végét, ami "enyhén" megrázó, itt viszont sokkal inkább a játékosnak kell nyitottnak lennie hogy "élvezhesse", mivel minden párbeszéd szöveges formában jelenik meg, időnként egy fényképpel megtoldva, míg az események vegyesen realtime játékmenet és értesítések keveréke, nem pedig egy drámai hatást kelteni akaró videó az azt erősítő megfelelő kamerakezeléssel és szívszorító zenével. Egyszerűen megtörténik, és kész.



Ez a játék minden, amiért imádom pl. a Walking Dead (AMC) sorozatot, még ha ott már az eltelt idő miatt túl is vannak már sajnos ezeken a dilemmákon és inkább a praktikusság és kimértség (és az egyre gyengülő forgatókönyv...) határozza meg az embereket, itt ezt a pontot nem vagy csak irtózatosan nehezen lehet elérni - senkiből sem lesz lelkiismeret nélküli rabló gyilkos, csak mert a drága elvetemült játékos úgy szeretne játszani. Ezek emberek, múlttal, életszemlélettel rendelkeznek - van aki ehhez vagy ahhoz jobban ért, van aki ezt vagy azt inkább tűri, valami máshoz jobban van gyomra mint másnak - tettei nyomot hagynak a csapaton, de a tudat hogy ő volt-e a katalizátor, nem mindenkire hat ugyanúgy. Nem beszélve arról hogy a különleges pozitívumok mellé (úgy mint pl. szakács képzettség) negatívumok is járnak: depresszív hajlam, frusztráció, dohány és/vagy koffeinfüggőség ami az előbbieket kiválthatja, és az hatással lesz mindenki más hangulatára és teljesítményére is. Ez a csoport, a tagjai, ezek egyszerűen EMBEREK. Semmiféle rájuk osztott szerep vagy forgatókönyv nem kívánta a tervezői asztalon való megszületésüket, egyszerűen emberek. Nem mi vagyunk a jók akinek győzni kell a gonosz felett, más védtelen ember ugyanúgy halálra van rémülve tőlünk, mint mi más fegyveresektől akik nem feltétlenül rossz emberek - azt viszont nincs honnan tudnod előre, hogy a fosztogatók akikbe belebotlottál egy elhagyott építkezésen reflexből golyót eresztenek az órákon át féltve pátyolgatott karaktered homlokába, felszólítanak hogy ez már az ő területük, vagy engednek turkálni mert valószínűleg jut mindenkinek elég, netán a zord külső ellenére emberbaráti szeretetből kisegítenek valamivel amire otthon nagy szükség lenne.



Összegezve, elképesztő mennyi irányba elágazhat akár egyik percről a másikra, és menni kell előre azzal amit az élet hoz: nincs visszatöltés. Mindezt pedig egy megfelelően borongós (de nem nyomasztó) fekete-fehér képi világgal és zenei aláfestéssel tálalják, egy szebb napokat látott, kézzel gyönyörűen megrajzolt városban, egy állítható erősségű folyamatosan mozgó ceruzarajz filter effekkel. Ennél jobban nem is érdemes kitérni a megjelenésre, inkább funkcionális, a játékmenetet támogató szerepe van sem mint állunkat a földön koppantó ambíciói, ennél szebbet viszont kívánni sem lehetne mellé.

Ennyi alapján azt hiszem mindenki el tudja már dönteni, a This War of Mine neki készült-e avagy sem. Én mindenesetre a téli fagyban utolsó könyveket is elégető és ezért még dobogó, meleg szívvel ajánlanám mindenkinek aki fogékony a témára.

Árcédula: 19 euró

Weboldal: http://www.11bitstudios.com/games/16/this-war-of-mine
Steamlink: http://store.steampowered.com/app/282070/?l=hungarian

Stílusminta:
játékmenet: The Sims, Mark of the Ninja, Deadlight, State of Decay.
atmoszféra: Metro 2033, Spec Ops: The Line, Deadlight.

 

6.
6.
Caleon
Az ismertetőd után behúztam androidra. Elég borsos ára volt, de a hangulata kárpótol érte. Nagykonzolon úgysem érnék rá ilyesmire.
Köszi a tesztet! :-)
5.
5.
tupaccc
Ebben a játékban az volt a legnyomasztóbb, hogy azt éreztem lehet ez vár ránk is, vagy gyerekeinkre.
2.
2.
Necreon
Köszi szépen! Én is sokáig halogattam pedig már az első előzetesével megvett kilóra, ahhoz képest csak a legutóbbi steam winter sale-en szereztem be, és most jutottam el odáig hogy befejezzem. Ahhoz képest hogy nagyjából 5 órára teszik az átlagot, nekem 10 órába beletellett. Érdekesség, hogy a játékmenet alapvetően támogatja a rövidebb "session-öket", simán le lehet ülni elé fél vagy egy órát, még is inkább érdemes kisebb marathon-okat tartani belőle (nekem a 10 óra két alkalomból jött össze). Minél tovább vagy egy folyamatos játékban, annál jobban érted hogy merre haladnak a dolgok, mire volna szükség, milyen előrelátható problémák elé érdemes menni. A következő indításnál valahogy mint ha lenne egy törés benne, hogy kicsit bele kell szokni megint mi hogy áll, és ez nagyon nem volt jó még így egyszer sem, hát még ha 5-6x játszottam volna el.
1.
1.
Yanez
Sokat szemezgettem a játékkal, de annyi minden más van még, amit kiszeretnék tolni, hogy csak na! Az írásod viszont megerősítette bennem a tudatot, hogy egyszer majd sort kerítek rá! Ezeket a témájú játékokat én is csípem, de nem mindig van hozzájuk hangulatom, ám amikor elkap a vágy, az élmény is leírhatatlan! Nagyon jó bejegyzés lett, gratu!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...