Neotechtr

Neotechtr

Resident Evil 2 demó

Rövid próba utáni élménybeszámoló

Én még az eredeti Resident 2-t is úgy vártam, mint ezt az újra elkészített verziót. AMD PR5 100-as procim volt, ami állítólag megfelelt az intel Pentium 100-nak (amúgy lassabb volt). 3D kártyám, ahogy akkoriban hívták őket, nekem még nem volt. Meg milyen internet? Megjelent szépen az újság CD mellékletén a demó, amit nagy sebességgel tett az ember a nagy, búgó gépbe. Az is egy időkorlátos demó volt, de nem volt ilyen sok időnk rá, mint 30 perc. Maga a játék, meg mindent vitt. Sokak szerint nem is jött az óta sem jó Resident Evil. Mondjuk én ezzel nem értek egyet, de mindegy: kimondható, hogy az 1998-as játék nem okozott csalódást és a rajongók nagy részének máig a legjobb, felülmúlhatatlan része a sorozatnak. És most itt van újra. Persze nekifeküdtem ennek a demónak is. Tradíció – az tradíció. Annyi, hogy most Steam-ről kellett szedni, nem CD-ről feltenni... De minden kornak meg van a maga keresztje: anno lassú CD meghajtóm volt, most lassú a netem. Életem 20 százaléka Setup, csak az idők során a „felment” kifejezést „lejött”-re cseréltük.



Megvoltak a félelmeim is ezzel a remake-el, hogy talán majd elrontják, de a reményeim is, hogy eltalálják. Hát nincs mit tenni, meg kell nézni. Mondjuk ennél a játéknál elkapott egy kicsit a 30 perces időlimit miatt a „túl öreg vagyok én már bohócnak” feeling, és le is szedtem hozzá a Trainer-t, ami nem engedi az időt fogyni. Lépjünk tehát be újra a rendőrség épületébe és nézzünk körül!



Ez a demó nélkülözi az intró, meg a különböző csinnadratták és felvezetés jellegű dolgokat. Rányomsz, hogy mész és ott állsz a rendőrségen az előtérben. Indul egy ismerős dallamra emlékeztető atmoszféra rögtön. És nem hiszed el, hogy újra ott vagy. Aztán lehet menni. „Megszokott ajtók”, ismerős folyosók. De nem! Valahogy sikerült elérniük a készítőknek, hogy a helyszínek elsőre mindig ismeretlennek tűnjenek és fossunk, hogy bármelyik sarkukban valami új leselkedhet ránk. Néha csak miután körülnéztünk, köszönnek vissza a 20 éves emlékek, hogy jé, ez tényleg az a szoba. Mindegy mennyit játszottál a 2-vel, itt nem fogsz sehova sem csak úgy befutni, mert úgyis tudod, hogy mi vár. Ráadásul, az új engine-nek és bevilágításnak köszönhetően olyan helyeknél is leteszed a hajad, vagy egyenesen befosol, amik az eredeti játékban sima kanyarok voltak csak.



Viszont nagy örömömre szolgált látni, hogy a core gameplay, vagyis ennek a hangulata egészen pontosan hozza a klasszikus részt. Az új kamera és fény beállításoknak köszönhetően ugyan nem mindig látunk be akkora teret, mint korábban, de ezért max kevesebbet közlekedünk rohangálva. Ettől függetlenül jó dolog, hogy nem akarták újra feltalálni a spanyolviaszt RE2 címen és egy teljesen új játékélményt kreálni alá. Mondjuk azért egy kicsit sikerült beleszarni a ventilátorba nálam bizonyos egyszerűsítésekkel. Ugye régen is volt térkép, ami jelezte a zárt ajtókat és azt is, ha valamelyiket bizonyos kulccsal nyitni lehet, így ez nem para. Most rá van írva a térképre a helységek neve is, ami megint nem oszt-nem szoroz. Viszont, hogy mindent jelöl a térképen.... Na ez nekem nem kellett volna. Bár lehet, hogy másnak sokkal jobbá és játszhatóvá teszi a játékot, én húztam tőle a szájam szélét rendesen. Megyünk egy folyosón, vagy helyen, bekukkantunk valahova, megyünk tovább. De három helyszínnel arrébb benyomjuk a térképet, akkor ott világít a térképen MINDEN. Ott mutatja, hogy ott egy kulcs, még azt is, hogy melyik. És tulajdonképpen minden item és lőszer simán világít a térképen, ha egyszer már nagyjából, akár érintőlegesen bedugtuk oda az orrunkat.


Így frankón elveszik az az érzés, hogy nézzünk körül, de ne csak nézzünk, hanem lássunk is, hiszen berongyolunk valahova, térkép és ott van minden. Ez nálam csökkenti a magamra maradtam és észnél kell, hogy legyek túlélőhorror érzést. Továbbá, ha már itt tartunk, a demó során Marvin is elfelejt meghalni (ami nem feltétlenül baj), helyette inkább elkezd nekünk mai játékoskodni és azonnal osztja a lapokat, hogy merre menjünk és mit csináljunk. Aztán amikor arra elmentünk és azt csináltuk, akkor meg szól rádión, hogy jöjjünk vissza és utána persze megint megmondja, hogy merre menjünk és mit csináljunk. Ezzel együtt, gondolom már össze is állt a kép, hogy csak arra tudunk menni és azt tudjuk csinálni, amit ő mond. Szóval ez az irányítgatás és a térképen világító minden kicsit szériaidegen számomra. Viszont nem mondanám most ki, hogy rosszabb lett tőle a játék. Nem tudom, hogy a térképes balesetet ki lehet-e kapcsolni a beállításokban és az irányítgatás is biztos csak annak hiányzott, akinek hat anyja van... De ugye Marvinnak egy ponton elvileg meg kell majd halnia, szóval nem fog sokat beszélni. Persze lehet, hogy másik szereplő majd fog, de ezzel lehet egy jó kis pacing-et teremteni azért. Tehát kevesebb a 2-3 órás elakadás, valamint olyan helyeken szédelgés, ahol semmi dolgunk nincsen, és mindeközben a történések felé haladunk.


Hiába nem tűnhet úgy az előző bekezdés után, mindezek mellett a játék szuperül működik. Verhetetlen feeling újra ott lenni, felismerni a régi helyeket és persze beszopni a jó kis zombikkal. Totál rohadtul néznek ki régi barátaink, bár ez náluk nyilván szakmai ártalom. Nem futnak, meg lövöldöznek, de azért szarba lehet velük kerülni. Kb három harapás és vége, ráadásul már ajtókon is átjönnek és hiába futunk le egy csapatot, ha szemből előkerül dagadt őrmester és megharap a folyosón, a többi meg utolér közben. Ilyenkor tuti megesznek, higgyétek el, az első dolgom volt így fűbe harapni. És ugye szívósak, valamelyik vagy hat fejlövésre terül ki, de sosem tudhatod, hogy végleg pihen, vagy fel fog-e még kelni, mert nincs az egyértelmű vértócsa, mint korábban. Sok a látszólag halott és nem tudod soha, hogy mikor térnek magukhoz. Egyszerűen nyomasztó figurák ezek mindenhogyan. Nagyon jópofák, esküszöm.


Fegyver és harc téren ugyancsak jól eltalálták az erőviszonyokat. A kispisztoly, mint alapfegyver egy tipikus meggymag köpködő, de teljesen az elvárásoknak megfelelően működik. Lőszert azért bőven eleget találtam hozzá végig. Kicsit kavar vele az adaptív nehézségi szint, úgyhogy ha pl 29 lőszered van és teli a tár, akkor a talált dobozban lehet, hogy csak 1 lesz. Ha csak 3-4 darab van nálad, akkor lehet akár 18-20-at is találni egy dobozban. A shotgun is ugyan azt az erőt képviseli, mint előtte. Ha fejre megyünk, akkor le lehet azért vele jól kapcsolni a fickókat, de püfögtetés esetén több is kellhet egy járókelőbe. A kés viszont változott. Nincs nálunk alapból kés és az egész játék alatt fogyóeszköz lesz. Betölti az előző remake-ből ismerős tőr szerepét, amit önvédelemből helyezhettünk el a támadó zombik kobakjába, de ezt a harc után össze lehet megint szedni. Emellett külön gombbal lehet elővenni és harcolhatunk is vele, mint régen. Pont olyan hatékonyan is, mint régen (RIP Player), de azért azt a kis döfést meg tudja adni. És lehet vele henteskedni és ez nagyon jó. Mondjuk kettő pisztoly fejestől lemegy az illető, mi meg levágjuk a lábait. De ezek persze nem döglenek meg ennyitől. Láb nélkül viszont nem tudnak felkelni, és ott lehet hagyni őket simán túlélőnek, csak ki kell őket utána kerülni a jövőben. Viszont hiába szuper a kés, van neki egy életcsíkja, ami folyamatosan fogy használat esetén, így előbb-utóbb eltűnik. De lesz másik.


Úgyhogy a demó alapján nekem tetszik a játék és az apróbb negatívumok ellenére nagyon adja a hangulatot. Kisebb változtatások vannak, de csak annyira, hogy újra érdekes legyen az egész. És bár nem ég mindenhol a villany, sosincs olyan sötét, hogy ne lássunk. A sötét részek hangulatosak lettek és a fény árnyék játékkal is csak a hangulat nő. A folyosó végén lévő ablaknál vergődő zombi árnyéka, ahogy végigfut a falon a holdfényben, kifejezetten indokolja ezt a fajta bevilágítást. Viszont a játék nem olcsó jumpscare-ekkel és bazári eszközökkel akarja ránk hozni a frászt, ami megint tetszik. Nekem egy óra négy perc alatt sikerült megfutnom a demót és azt mondom, hogy bőségesen körülnézve is jó a játék. Várom a megjelenést és elő is rendelem a játékot. Most.

2.
kamgecam
Jó kis blog! Kedvet kaptam a játékhoz, köszi! ;)
1.
cso88ex
Köszi az írást! A Capcomot, ill. a RE játékokat kivülről ismerve majdnem mérget vennék rá, hogy a térképes "segítség" kikapcsolható lesz valamilyen formában. (talán egy nehézségi szint ugrással) Marvin "parancsolgatós" szerepe pedig nagyon rövid lesz, nem kell aggódni. ;-) Végülis, fel lehet fogni úgy, hogy logikus, mivel Leon itt még nagyon zöldfülű. Kell neki valaki, aki előrelöki őt ebben a rémálomban. Marvin pedig tapasztalt zsaru lévén erre nagyon is alkalmas. Leon kb. azt se tudja még, hogy hol van.

Én imádtam a demót, amióta a magjelenést várom, megállt az idő. Ja, és jót mosolyogtam, amikor megláttam a "kispisztoly" kifelyezést. Szerintem azt a fegyvert tudat alatt minden magyar RE fan így hívja. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...