Neotechtr

Neotechtr

A soha be nem fejezett játékok története

Avagy minek vigyünk vizet a tengerbe?

Egy ideje foglalkoztat a téma, hogy vajon mi az oka annak, hogy több játéknak nem érek el a végéig, mint amit pirulás nélkül be lehetne vallani. Agyaltam is rajta, hogy talán én váltam-e volna casual játékossá, illetve azon is, hogy ez egyáltalán casualság lenne-e. Vagy esetleg úgymond kinő egyszer az ember a játékokból? Esetleg netán magukkal a játékokkal van a hiba? Ezt a témát próbálom most körbejárni, de nyilván csak a személyes véleményemre és tapasztalatomra hagyatkozhatok, mert ismerek több embert is, aki amit elkezd, azt mindig be is fejezi. Én is ilyen voltam, de tagadhatatlanul megváltozott a dolog.



Hogy az első fent említett kérdést rögtön le is lőjem: a személyes véleményem szerint nem casual az, aki nem visz végig minden egyes elkezdett játékot. Mindamellett nem tudok haragudni rá, ha valaki ezt mondja akár rám is, hiszen amióta gyermekként megtudtam, hogy (majdnem) minden játéknak van egy vége, az elmúlt egy-két évvel bezárólag mindig a végéig elvittem a nekem tetsző cuccokat. De most már nem így van. Jómagam az a fajta játékos vagyok, aki még talán egy játékkal sem játszott 4-500 órákat, ill. ha van is ilyen, akkor garantáltan kevés. Talán 10-15 éve nem multizok (majdnem) semmivel soha és semmilyen körülmények között, tehát az is kizárva, hogy pont ez a játékmód pörgesse meg az órákat, így hát maradnak a single player játékok és ezeken belül is a sztorival rendelkező alkotások.


Ezen a ponton, ahol az ember csak olyan fajta címekkel játszik, amik tetszenek neki – de mégsem viszi őket végig, talán rá lehetne mondani, hogy kinőtt az illető a játékokból. Teljesen valid lehetne, én speciel 2010-2011 körül mondogattam és vallottam be magamnak, hogy ez is eljött: kinőttem a videojátékokból. Utána meg megjelent a Deus Ex: Human Revolution és totálisan rákattantam, aztán vagy háromszor végigvittem egymás után. Utána meg a Witcher 3 volt az, amit fullon nem bírtam letenni és ebből rájöttem, hogy a francokat nőttem én ki bármiből is, csak talán magukkal a játékokkal lenne a hiba? Azon az állásponton voltam, hogy a játékokban van a hiba, mert az evolúciójuk során egyszerű(bb)ek és streamlined-ek lettek és talán emiatt nem kötnek le a stáblistáig. Hmm, ez egész jó magyarázat is volt akkoriban.


De ez is a megkérdőjelezhetőség sorsára jutott, amikor nem olyan rég a retro jegyében, valamint részben a Kickstarter jelenségnek köszönhetően elkezdtek érkezni olyan címek, mint amik régen is voltak. Semmi egyszerűsítés és sokszor még csak nem is multiplatform címek érkeztek így. Ugyan úgy izometrikus nézetű és szöszölős lett sok új CRPG, mint régen, ahol is tetemes időket lehet a menükkel és a felszerelés pimpelésével kinyírni. Mindemellett ugyan úgy kockás és művészileg kiváló platformjátékok születtek, mint régen és minden klappolt a régi szép időkkel. De később a Wasteland 3-at sem vittem végig nem olyan rég, pedig abban konkrétan sokkal többet lehetett (illetve kötelezően kellett) a menüben szerelni, mint amennyit a játék játszani engedett. Ezek alapján már kijelenthető, hogy vannak a hardcore játékok és a kevésbé hc példányok, de egyik sem garancia az esetemben, hogy kijátsszam őket.


Vagy akkor talán az idő a kulcs? Hát persze, felnőttek lettünk, dolgozunk, vannak kötelességeink és emellett nem tudjuk az ilyen összetett és hosszú játékokba a kellő időt beleölni. Esetleg a személyemnél még meg is állhatná a helyét a dolog - kivéve, ha nem egy kamu szöveg lenne. Van, amikor egy egész hét elmegy úgy, hogy nem indítok el egy szem játékot sem, mégis vagy 20 órát ültem a gép előtt ez idő alatt. Mások tapasztalata alapján (amiből csak tanulni lehet), pedig kijelenthető, hogy sok ember neki sem áll, vagy be sem fejez ilyen lélegzetvételű címeket, mint Witcher 3, Dragon Age O vagy I, vagy bármely hasonló 120 órára tehető játékidővel rendelkező címeket – mert nincs rá ideje... csak éppen beleugrott közben heti 40 óra egy bármilyen multiplayerbe. Ez által az idő is kizárható a játékosok egy elég nagy hányadánál, hiszen az elhangzottakból logikusan következik, hogy még a komfortjátékok esetén is csak egy szimbólum és nem a kulcs az idő maga.

Jelen pillanatban két elméleti választ tudnék mondani a jelenségre. Az első talán a tapasztalat, tehát a sok végigjátszott cím emléke. Először is, ahogy a zenében is az ismétlődés adja ki azt a tulajdonságot, amitől tetszik nekünk és nem enged el minket, a játékokban is az úgynevezett gameplay loop határozza ezt meg. Ez utóbbi ugyan azt az ismétlődést jelenti, mint a zenében a refrén, vagyis minden játékban, végső soron ismételgetjük azt, amit csinálunk. Egy jó kis fedezékes lövöldében minden egyes harc során ugyan úgy fedezékbe megyünk, és ugyan úgy lőjük az ellent, mint ahogy egy jó rally-s játékban minden kanyarban minden egyes alkalommal hasonlóan fékezünk, tépjük a kéziféket és gázt adunk. Egy Super Mario esetén pedig ugyan úgy ugrálunk végig, hogy kikerüljük az akadályokat. Kérdés az, hogy ez a loop milyen jó és egy adott egyént milyen sokáig köt le mindez. Ez személyenként nagyon is eltérő lehet és pont ezért nem is lehet univerzálisan kijelenteni, hogy mindenkinél a beleunás a ludas – de garantált, hogy egyszer mindenki megun mindent.

A másik említésre méltó dolog - és ezzel térjünk is vissza oda, hogy esetleg maguk a játékok lennének hibásak - a mostani kiadásokban is kereshető Az idő is drága és a „pénz is drága”, így manapság ki az, aki teljes árakat kifizet 2-3 órás címekért? Keveseken kívül kábé senki. Egy megjelent játékban személy szerint eltekintek a a multiplayer lehetőségtől, de talán a többség igényli a funkció meglétét – úgyhogy ezt is bele kell valahogy szuszakolni. Maguk a címek is csak egyre nagyobbak lesznek a trendeknek és a piacszondázások eredményeinek köszönhetően. Sok címet a kiadók belekényszerítenek egy olyan formulába, amit eladhatónak tekintenek a kutatásaik alapján. Látszólag az Ubisoft (meg sok másik kiadó is) nem igazán szeretne nem open world jellegű játékokat kiadni, mert szerintük ebből van a zsozsó. A sokak által kedvelt Sony pedig látszólag úgy gondolja, hogy a TPS karakterdrámák, illetve karakter központú játékok tetszenek a vásárlóiknak – na meg persze egy kis open world néha napján. A jól behatárolható példaként említett szervezeteken kívül minden más nem említett vállalat rendelkezik egy, az általa sikerhez vezetőnek tartott recepttel. Általánosságban viszont elmondható, hogy a játékok csak nőnek-növekszenek és próbálnak mindenkinek megfelelni, de ez nem minden esetben tesz ez jót nekik (sőt, csak ritkán).


***


Lássunk egy általam nagyra értékelt metroidvania játékot, a Batman: Arkam Asylum-ot. Az első részben ott volt a gamer a zárt és jól megtervezett elmegyógyintézetben. (Ez amúgy a valóságban is segítene sok emberen és főként politikuson is XD). Nekivágtunk a kalandnak és lépten-nyomon új felszereléseket lehetett szerezni, amik segítségével egy kis backtracking (már bejárt és látott helyszínek újra meglátogatása során megtett út) után, az új holmival a kezünkben leküzdhettük a korábban kikerülhetetlen akadályokat. Az ellenfelek pontosan oda és úgy voltak elhelyezve, hogy tudatosan tervezett módon irányítva érkezzünk el a játék egy bármelyik pontján hozzájuk és a megfelelő kihívást nyújtsák. Hosszú sztori röviden mondva: össze volt rakva és működött – tehát sikeres lett.


De ami sikeres, abból mindenki csak több pénzt akar és a második részre egy pár kerület nagyságú, nyílt világ tárult elénk, ahol persze semmi járókelő, vagy élet nem volt a játéktéren, de a nagy Assassins's Creed recept alapján már össze-vissza lehetett mászkálni és tervezetlenül, irányítás nélkül belebotlani minden második háztetőn egy csapat püfölnivalóba. Maga a „nyitás” sem tett jót az eredeti játékélménynek és a sztorivezetés is súlyos csorbát szenvedett emiatt az erőltetés miatt, hiszen már nem tervezetten és irányítottan érkeztünk el kalandunk során a különböző történésekhez és kihívásokhoz. Ahogy a játékos jónak látta úgy mehetett bármerre, miközben emiatt szétesett az egész játék. A metroidvania elemek mindemellett megmaradtak – csak éppen nem működtek már és egy mestermű bezuhant miatta az átlagos konfekciójáték szintjére a műfajváltás miatt. Utána a Knight-ban már nem tudom ki igényelte a tankos lövöldét, de az már teljesen más játék volt azon a címen.


Pedig lehet ezt jól csinálni is, ha megnézzük az Uncharted: Lost Legacy-t, ahol Chloe és Nadine egy ponton tetszőleges sorrendben három tornyot kellett, hogy meglátogasson, mindegyik tetején egy kis fejtörővel. Az, hogy milyen sorrendben érkezünk el ezekhez, az teljesen a játékosra volt bízva, de bárhogy is döntöttünk, az első mindig könnyű volt, a második közepes és a harmadik relatív bonyolult az első kettőhöz képest. Még az átvezetők is hajszál pontosan megegyeztek (csak nyilvánvalóan más háttérrel), de a nóti azért belevitt egy kis úgymond „játékmenetet éltető tényezőt” ebbe az egészbe, hogy egy nyílt rendszerű játéknál is legyen valamiféle tervezett és „ésszel dizájnolt” élménygörbe. Nos a dizájn rész egy teljesen másik blog is lehetne, de az egész kitérővel a játékok megváltozására szerettem volna valamelyest érthetően rávilágítani...


***


Talán a játékok evolúciója során kialakult változások vezettek ahhoz, hogy nem játszok végig mindent, vagy esetleg más? Minden esetre továbbra is tartom azt, hogy azokat a játékokat végigjátszom, amikbe nincs úgymond belevarázsolva semmi olyan, ami szerintem nem kell bele. Nem kell minden játéknak divatos, vagy divatosnak gondolt dizájnnal rendelkezni és főleg nem kell mindennek elképesztően hatalmasnak lenni. Jómagam nagy Rezident Gonosz rajongó vagyok, legalábbis úgy tartom magam annak, hogy a Resident Evil = 1-2-3 és esetleg outro-spinoffként a 4+5, de már az 5 is csak coop-ban áll meg nálam a lábán. Kétség nem fér hozzá, hogy eredeti platformon nyomtam az igazi régi megjelenéseket és azok nem engedtek el addig, míg legalább 5-6-szor le nem gördült a stáblista. A többi nekem fogalmazzunk úgy, hogy „nem úgy jött be”, de emellett mégiscsak egy emlékezetes jó cucc maradt nálam a REmake 2. Hogy mi volt a titka? Nem volt 300 órás és semmi nem lett beletolva, ami nem hiányzott belőle. Egy kompakt élmény 10-12 órában, jó dizájnnal és ez garantálta, hogy megnézzem a stáblistát. Amit pedig a Remake 3-al csináltak....


Ti mit gondoltok erről a témáról? A bőség zavara és a rendelkezésre állás, ami miatt nem értek el egy játék végéig, vagy pedig kő kövön nem marad és ami el lett kezdve, az be is lesz fejezve? Talán pénzügyi megfontolásból? De ami a legjobban érdekel az, hogy mit gondoltok erről a kérdésről: lehet egy játék úgy is jó és megbecsült számotokra, hogy egy ponton azt mondjátok, hogy ebből az élményből elég volt és ott hagyjátok a címet? Az én egyetlen biztos válaszom ebben a témában, hogy számomra igen. Nálam vannak olyan említésre méltó jó játékok, amiket sosem fejeztem be, de emellett vannak olyanok is, amiket kezdésnél jónak találtam, de végül kifújtak, mielőtt elértem a stáblistáig.

16.
delphijos
#14: Hasonló cipőben vagyok. Pár napja elkezdtem a Fenyx-et, és féltem hogy ezzel is úgy járok hogy “túl sok minden van”, de ez a magaslatról nézelődés pont nekem van kitalálva. Lehet hogy a mászkáló / mindent egyedül megkereső embereknek ez nem jön be, de nekem meg kapóra jön hogy bejelölöm ami “érdekel” és nem csak úgy bolyongok hogy találjak valamit. A Zeldát is többször félretettem, mert bejött, meg minden, de akármennyire is jó volt, idegesitett hogy “ezer éve” ezzel tolom. ( Nekem is van hogy egy hétre jut 2-3-4 óra játék...)
15.
Neotechtr
#14: Amúgy sem vagyok egy nagy open world rajongó és pont azért, amit te írsz (félbe vannak hagyva) általában már nem is kezdek neki ilyennek. Kivételek persze mindig vannak. Aztán néha azok is félbe vannak hagyva, lol.
14.
Claymen
Én általában az open word jellegű címeket hagyom félbe 40-60 óra után. Witcher 3, Skyrim, Fallout 3-4. Imádom őket, de soha nem fejeztem be egyiket se.
A mass effect és Batman címeket évente végigjátszom.

Személy szerint jobban szeretem a "kötött" játékokat, mert én hamar a bőség zavarának áldozata leszek.

Yanezzel teljesen egyetértek, hasonló módon állok hozzá és értékelem én is a játékokat. Az Akrham Knight-ot csak sikerült kimaxolni végül, megtalálva riddler összes tetves vackát :D

Mondjuk mostanában nagy szempont az is, hogy nem sok időm van játszani, illetve ritka mikor minden nap akad egy kis idő, így inkább a lineáris történetek felé fordulok, ahol nem azzzal megy el az első fél óra, hogy hol is vagyok, mit akarok.

Most pl éppen a megaman collectiont nyúzom.
13.
Neotechtr
#12: Érdekes az a Mako dolog is, mert ahhoz képest, hogy sokan gyűlölték, miután kukázva lett, sokak meg éppen azért panaszkodtak utána, hogy hová lett a járgány. Mások máshogy vannak el a játékokkal, látható, hogy a Mudrunner, Snowrunner rajongók hogy elgépészkednek és nagyon szeretik azokat a játékokat. Minden esetre ugye visszatért a (másféle) jármű a ME2 Overlord-ban, de már kerekek nélkül ... Well, az is olyan Bioware-es lett, ahogy illik. Egy olyen lebegő jármű, amivel ugrálni lehet.... Nem tudom, hogy az jobb volt-e.
12.
Drraco
#6: Az ME első része valóban kicsit fapados volt (mai szemmel). Viszont annyira jól meg volt írva a történet, és amikor belerázódott az ember a mechanikákba, akkor már az is olyan élvezetes volt, hogy nem lehetett abbahagyni. (kivéve Mékó, azt nem bírtam megszokni, ott majdnem fel is adtam... :D )
11.
Neotechtr
#5: Köszi. :) Azt tudom, hogy neked a Batman-ek jósága fordítottan arányos az én koordináta rendszeremmel, de az ilyen dolgok így vannak rendjén ezen a bolygón.

A Sleeping Dogs pedig nekem azon a helyen áll, ami sok játékosnak a GTA 5, tehát nagyon teszik. Pure gold a játék, amit valamikor úgyis újra játszok. Viszont a Max Payne 3-al dettó úgy jártam mint te. Nem volt nagyszerű számomra és rendesen én is holt unalmasnak találtam. Annak szerintem még youtube-on sem fogom meghlátni a végét. Az a legjobb abban a játékban, hogy az Angry Joe ilyen videót csinált róla (az első 45 másodperc):

https://www.youtube.com/watch?v=VG9A4tbHbbw&t=268s&ab_channel=AngryJoeShow
10.
delphijos
#1: Egyetértek, hasonlóan gondolom én is. Amúgy tök fura, hogy valahogy annyira így van ez, hogy az emberek valahogy nem is várnak nagyon mást. Ott a TLOU2, és sok embernek pont az a baja hogy nem valami “logikus” folytatás lett a sztori....
7.
delphijos
#5: A Sleeping Dogs-ot ps-en nyomtam le, de most az akcióban ( valami 800 forint volt ) megvettem megint SX-re. Ennyit megért egy új végigjátszás....
6.
Neotechtr
#1: Nagy igazság van abban, amit írsz, mert tényleg sokszor előfordul, hogy "az intró után tudod, hogy a kertész a gyilkos" és a játékmenettel kapcsolatban is igaz amit írtál :)

A ME trilógia az egyik kedvenc jóságos játékom és amikor az jött, akkor nekem még új volt ez a döntéses lövölde dolog. Az első rész nem volt magában egy hiper jó és profin elkészített... végül is sem lövölde, sem RPG, de az tudom, hogy teljesen rá voltam kattanva és a 2 előtt összesen ötször vittem végig. Ó, good ol' times.
5.
Yanez
Jó írás lett, gratula!

Én azon kevés emberek egyike vagyok, akiknek jobban bejött a City, mint az Asylum. Szerettem, hogy végre nagyobb játszóteret kaptam, több tennivalóval és kihívással. Számomra jobban illett egy Batman világba. Az Origins is ezt a vonalat követte, a Knight pedig tökéletesítette!

Nálam két fő faktor van egy játék kitolásánál: a játékmenet és a sztori. Ebből, ha csak az egyik beszippant, ott 90% stáblista lesz a vége. A maradék 10%, akkor fordul elő, amikor menetközben unalomba fullad. Történet szempontjából ez kevésbé sanszos, de játékmenetnél előfordult már, pl Shadow of the Beast, Max Payne 3, stb.

Ha viszont mindkettő klappol (sztori+gameplay), azt addig nyüstölöm, ameddig nem szomorodom el, hogy vége lett. Szerencsére sok ilyen alkotás van! Egyébként néha olyan jelenség is előfordul, hogy hiába tré a sztori és monoton a gameplay, de néha annyira élvezem magát a játékot, hogy nem zavar a monotonítás és a zs kategória, pl Mad Max, Sleeping Dogs, stb.
4.
Mortis
#1: ezzel baromira egyetértek. én filmeknél és sorozatoknál is évek óta ezt érzem. gyerekként imádtam a filmeket és lehet hogy pont ezért, de manapság már ha nem moziban nézek valamit, egyszerűen erőlködnöm kell hogy rávegyem magam még egy alapvetően számomra érdekes film elé való leülésre is. játékokat meg ugye pár óra után abbahagyok. nagyon jó példa a Kingdom Come, ami nagyon tetszett, imádom, de 30 óra után, fél éve hozzá se nyúltam, mert egyszerűen nem tudott eléggé beszippantani.
nálam most a Cyberpunk érte el azt, hogy karácsony óta beletegyek több mint 80 órát s csak sétálgassak az utcán, mint egy hülyegyerek. kisiskolás korom óta arról álmodtam hogy megtapasztalhassak egy ilyen városmászkáló szimulációt s most végre sikerült. nyílván nem kötöttségek nélkül - nem lehet minden épület minden emeletére felmenni -, de nem számítottam arra hogy ennyi füstös kis utcában lehet mászkálni, mint ami Kabuki-ként és Japantown-ként lemodellezésre került.
2.
Drraco
#1: Most jutott eszembe, hogy már 2021 van... szóval akkor a Mass Effectet tavaly sikerült pótolnom, nem idén. :D
1.
Drraco
Szerintem (ismétlem: szerintem) a megszokás az oka, hogy az ember, ahogy idősödik, már nem jut el egy játék végére. Talán nem is a megszokás a jó szó... hanem a "mindent láttam már". Minél több játék van mögöttünk, annál nehezebb olyat találni, ami ne "ismerősként, csak átkozmetikázva" köszönne. Nincs már meg az újdonság varázsa, mert nem is nagyon van újdonság: olyan, amilyet valamilyen formában ne láttunk volna már valahol. Lehet egyre jobb a grafika, de ahhoz pár óra alatt hozzászokik a szem, és ha nincs más, ami izgalommal tölt el, akkor megette a fene az egészet. Ismerjük az összes játékmechanikát, és nagyon ott sem tudnak már újat mutatni. A magam részéről, amit legfontosabbnak tartok, a történet. Hogy beszippant-e, hogy akarom-e tudni a végét. És itt is nehéz annak, aki nem a múlt héten született: (majdnem) mindent láttunk már. Már nem hisszük, hogy a jó mindig győz, ezért nem ér akkora döbbenet, ha mégsem. Már menet közben harmincmillió történetszálat kreálunk magunkban, és kicsi az esély, hogy az éppen játszott ne lenne köztük. De azért remény mindig van, nekem legutóbb a Mass Effect-trilógia nyújtott ilyet, amit idén sikerült pótolnom... Szóval lehetséges a dolog, csak egyre kisebb rá az esély. Talán, ha elkezdene fejlődni a játékbeli mesterséges intelligencia, az még adhatna egy löketet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...