Neotechtr

Neotechtr

Yakuza - Like a Dragon teszt

Yakuza 7, mint újrakezdés...

A mai tesztalany, a Yakuza - Like a Dragon immáron a hetedik része a sorozatnak, de egyúttal egy új kezdetként is szolgál a cím életében és emiatt kiváló belépési pont, ha valaki most akar nekifutni a játék által nyújtott sajátos élménynek. Az első hat rész főhőse Kazuma Kiryu volt, de az ő kalandos, sokszor vicces és mindenekfelett izgalmas útja lezárult az előző játékban és ezzel a BFG lövéssel két fontos változás is történt a sorozat háza táján. Az első és legfontosabb, hogy az eddigi élő akciós bunyós harcok helyett, most körökre osztott RPG lett a formátum. JRPG kategória ezen belül is és ezen szerintem most mindenki rettenetesen meglepődött. Viszont van benne két nehézségi fokozat és totál kényelmesnek mondható normálon, illetve a kicsit kezdő karikás RPG-sek számára is gördülékenynek nevezhető a harc és a haladás ezen választás esetén. Hard-on már jobban JRPG-s, sőt akár farmolós is, mint a Persona 4 és az arra fogékonyoknak nagy szavatosságot garantál ezen a módon. Mindemellett normálon nem nehezebb semmivel, mint egy nyugati játék, nekünk nyugati játékosoknak. A műfajváltás mellé új főhőst is kapunk, aki sokkal vidámabb és könnyebb szívű mint Kazuma és egyben egy szimpatikus, vicces karakter. És a haja is milyen.



Mint minden Yakuza játék, ez is szerfelett lassan indul be és rögtön az elején találkozhatunk olyan észrevehető dolgokkal, amik bármilyen rossz játék jelei is lehetnek. Láthatatlan falak, nem minden esetben szinkronizált beszélgetések, amiket ilyenkor olvasni kell, stb... Csupa olyan dolog, amit a nyugati játékokban elkerülnek. De nem érdemes rögtön az elején feladni, hiszen igencsak fejvesztő iramban fog beindulni a sztori és egyszerre megnyíni a térkép, meg egyáltalán leesni az embernek, hogy egy játékmenettel megfűszerezett, minimum háromtól öt óráig terjedő bevezető után indul be a játék komolyabban. De amikor ez megtörténik azt sem tudjuk, merre menjünk, annyi dolog van - vagy éppen lehet opcionálisan. Nyugodtan játszva, nem sietve kb 70 órás lehet, (hardon farmolóknak+ mindent kimaxolóknak sokkal több), de aki nem veszik el semmilyen mellékesben és előre megy mindig, annak talán 50 óra (tipp) alatt is letudható a kaland. Érdemes lehet lelkiekben felkészülni, hogy van olyan videó átvezető az elején (is), ami 10 percnél lazán hosszabb és bár elsőre nem tűnik indokoltnak, a játék beindulása után nagyon meghálálja magát, hogy elidőzött a játék a múlton és egyes szereplőkön, mi pedig örülünk a végén, hogy megéltük az utazást és tudjuk, hogy mi és az ellenfelek is honnan jöttünk. Azért vettem ezeket az infókat előre, hogy senkit ne érjen meglepetés, ha rákattint a játékra.


Új hősünk Ichiban Kasuga, egy árva fehér srác, akit gyerekkorában egy japán bordélyház tulaja fogadott be, utána pedig a környék melósai nevelték fel. Kezdetben amolyan utcagyerek volt, amíg fiatal korában bele nem keveredett a helyi alvilágába. Korán kiderül a játék során, hogy az igazságérzete és a szíve nagyon helyén van, ráadásul totális RPG rajongó: a kedvence a Dragon Quest, mint létező videojáték. Külön jópofa, hogy sok mindent ezzel a rajongással indokol meg a játék és nem kevésszer emlegetik is menet közben. Az egyik ilyen dolog, hogy az utcát járva és ellenséges figurákra akadva, már nem csak öltönyös alakok százait verhetjük hülyére, hanem Kasuga a harc elején elképzeli, hogy milyen ellenfelek ezek. Így lesz egy csapat sétáló rosszfiúból egyenként dagadt, tüzet okádó szakács véres hentesbárddal, vagy piros szemű vallási szektás egy rohadt nagy kereszttel a nyakában. Kung-fu mesterek, hajléktalanok, táncolós-napszemüveges diszkó patkányok és még rengeteg más még meredekebb és viccesebb figura fogja keresztezni az utunkat csak arra várva, hogy megcipőzzük őket. Mindegyik rendelkezik saját képességekkel, erősségekkel és gyengékkel, valamint olyan ostoba nevekkel, hogy már attól fogja a fejét az ember - szigorúan pozitív értelemben. Nagyon sokat lehet rajtuk röhögni, egész addig, míg rommá nem vernek, mert mindegyik típusnak vannak különböző változatai és a keményebbek azok... well, keményebbek. És simán megszopatnak.


De hova legyen egy RPG csapattársak nélkül. Egyszerre négyen lehetünk úton és ennyien is vehetünk részt a harcokban, de ezek közül a főszereplő kivételével bármikor a menüből cserélgethetjük az aktív party tagokat, Összesen hat csapattárs lesz, de ebből egy csaj teljesen opcionális. Persze a csapatban is a „teljesen normális és megszokott RPG-s arcok” lesznek, mint hajléktalan ürge, kiégett exnyomozó, bárpultos, és hasonló agymenés szülemények. Mármint ezek nem csak a karakterek leírásai, hanem ez az ő karakterosztályuk is, mint hagyományos RPG-ben a lovag, rugó, íjász, pap, stb és a munkájuk befolyásolja a harc közbeni képességüket.


JRPG hagyomány ez a meló dolog, de nem itt ér véget a lehetőségek tárháza, hiszen, ha berongyolunk a helyi munkaügyi központba, akkor bármelyik személynek – magunkat is beleértve - bármikor meg tudjuk változtatni a foglalkozását. Csinálhatunk a zsaruból szakácsot, aki ezek után gumibot helyett habverővel meg merőkanállal harcol, lehet a hajléktalanból csillogó öltönyös parti-házigazda, ekkor esernyő helyett egy piás üveg a fegyver, lehet az ember jós, aki gömböt használ és lehet bárd-szerű fickó is gitárral. Ez a felsorolás nem teljes körű, hiszen ennél sokkal több lehetőség van és személye, illetve a csapattárs neme is válogatja, hogy ki milyen melót vehet fel (tehát pultos csaj nem lehet hapsi). Viccesen hangzik, de közben nem komolytalan a rendszer, mert a munkák valahol mind visszavezethetők DnD megfelelőkre és elképzelésekre. Kasuga (a player) a mindenkori party leader, mindig benne van a csapatban és a Hero szerepkörben sok változatos képessége van. De akár neki is adhatunk mást és a csapattársaink, valamint a szerepük variálásával több különféle felállásban/elképzelésben/stílusban csapathatunk.


Egy választott melóban való menés során fejlődnek és szintet lépnek a karaktereink Job level szinten (is) és természetesen egyre több veszedelmes és hasznos képességet nyitunk meg. Ezek között adott szinteknél kapunk olyan, az adott munkához kötődő képességeket, amiket a karakter örökre megtanul és másik szakma esetén is használhat a továbbiakban. Egyszerűen arra érdemes figyelni (bár normálon ez egyáltalán nem létszükség), hogy az adott karakternek milyen egyéni statjai vannak, mert pl több kari is lehet gyógyító/támogató és komolyan sebző harcos is, de akinek nagyobb a támadása az logikusan mindig jobb lesz sebzőnek. A társaink magánéletét és mélyebb történetét nem tolja kötelezően a képünkbe a játék, de bármikor leléphetünk velük a kocsmába egy kicsit és ott lehet dumálni, ismerkedni. Jutalmunk ilyenkor, hogy a kötődési szintjük megnő és ennek az emelkedésével egyre több XP-t kapnak akkor is, ha nincsenek bent a partiban (max bond level esetén az összeset), úgyhogy ha később bedobjuk őket ismét, akkor nem lesznek jó pár szinttel lemaradva.


Minden dicséret megilleti a sztorit, mert marha jó az írás, totál maffia, bűnszervezet, háttérben álló alakok, fordulatok és amire oda jutunk, addigra már tényleg viszket a tenyerünk, hogy agyonverhessünk pár főnököt és kíváncsian várjuk, hogy mi jön utána. Tipikusan az a játék, aminek nincs szüksége atom jó grafikára ahhoz, hogy fergetegesen jól működjön benne minden és letehetetlen legyen. Viszont a Yakuza sorozat nem csak a fő történetéről híres, hanem a temérdek belelapátolt minijátéktól és mellékküldetésről is. Ez utóbbiak szinte minden alkalommal viccesek és/vagy tanulságosak és csak nagyon ritkán érnek úgy véget, hogy kapunk egy haszontalan tárgyat. Minijátékok téren pedig kár is lenne felsorolni mindet, de a lényeg az, hogy van hova menni és mit tenni akkor is, ha csak lógunk a városban. A minijáték kategória ott kezdődik, hogy be lehet zúzni az árkádba és ott van nagygépen a Virtua Fighter 2 és az 5 is. Mármint a rendes, teljes verzió, amit rendesen végig lehet vinni minden karival. A terem másik végén meg ott van a teljes verziós Outrun is, amibe még azt is beleprogramozták, hogy analog karral működjön a kanyarodás. De van Space Harrier és más régi SEGA játék, illetve szerencsejáték is (ahol a pénzen kívül egyes szakmákhoz a legjobb fegyvereket lehet összerulettezni), stb, de még egy Super Mario Kart klón is a saját komolytalanul komoly szereplőivel és sztorijával. Fontos megemlíteni, hogy ezek a minijátékok semmiképp sem kötelezőek, tehát akit nem érdekel, az nem megy be játszani, viszont aligha lesz olyan, amiből nem kapunk valami jóságot és hozzá achievementet.




Másik dolog, hogy a játékban minden jó felszerelés és a kraftolós hely fejlesztései is egy halom pénzbe kerülnek és ennek a megszerzésére is van egy minigame: a biznisz menedzsment. Itt lehet megszerezni az opcionális plusz egy csapattársat és miután elértük, hogy a régió legnagyobb vállalata legyünk, kb 5 perc játékkal 3-4 millás nagyságrendű fizetéseket lehet kaszálni. Persze a kraftolás-fejlesztéshez a pénzen kívül kell egy csomó alapanyag is, ami az ellenfelekből esik, de ennek a megszerzésére is több lehetőségünk adódik. A növényi alapanyagokat pl nem csak lootolni lehet, hanem ültetni és leszedni is, a hozzájuk való magokat pedig szintén találhatjuk, kaphatjuk vagy akár meg is vehetjük. Ugyan így a többi összetevő is, mint különféle bogarak, fémek és fák, amiket lehet találni és lehet venni is, így hát a játékosra van bízva, hogy keresgél, veszi, vagy nyeri a cuccot, ami kell neki a céljaihoz.


A játék elején csak úgy tudunk komolyabban erősödni, ha a sztorin és mellékküldetéseken kívül az utcán való futkosás közben agyonverünk mindenkit, de csakhamar fel fog tűnni, hogy azért ez a 10 lépésenként egy bunyó egy idő után eléggé fárasztó. Ilyen esetben be lehet kapcsolni az automata harcot, vagy el is lehet futni, de szerencsére a készítők érezték ezt, úgyhogy készítettek pár tápolós dungeon-t. A város alatti csatorna (Yokohama Underground Dungeon) lesz az, ahová bármikor bemehetünk lootért és XP-ért. De tényleg ez az a hely, ahová soha az életben semmi nem kényszeríti be a játékost, mégis valahogy úgy van összehozva a játék, hogy szívesen bemegy az ember, mert mindig meg van a látszat, amikor kijön. Ugyan így a játék utolsó harmadában feltűnő harci arénában (Sotenbori Battle Arena), ahol már irgalmatlanul dől az XP és a keményebb ruhák, ellenfelek, fegyverek, illetve pl. olyan amulett, hogy nem spawnolnak tőle az utcán a rosszarcúak. Ez is olyan szinten nem kötelező, hogy sztoriban bemutatja a játék, hogy mi ez és hol van, utána meg kirak az ajtó elé és adja a következő fő küldetést. Akarsz bemész, akarsz nem, de belefutsz később egy-két góréba és inkább bemész utána, ha előtte nem tetted :) A harmadik és utolsó opcionális dungeon az utolsó fejezetben nyílik meg (Kamurucho Underground Dungeon) ami már az endgame szint és az arra vállalkozók és ilyesmit kedvelők itt mehetnek rá a szintlimitekre.



A Yakuza 7 JRPG mivolta miatt valahol mindig visszajön a fejlődés és erősödés kérdése, de mégsem válik kizárólag fárasztó farmolássá a játék. Ezt a sztori íve, a történések és a temérdek mellékes lehetőség garantálja. Számomra teljesen újszerűen volt egyszerre olyan izgalmas a játék sodra, hogy szinte mindent félredobva csak a fősztorira akarjak koncentrálni, de emellett ugyan így szintén nagyon szívesen vesztem el végtelen időkre a sok egyébbel. Szubjektív dolog, de valahogy mindegy volt, hogy lelkizős/vicces magánbeszélgetéseket nyomattam a bárban a haverokkal, vagy éppen rendesen a játékteremben rohadtam, mindig jól elvoltam.


Főleg a biznisz minijátékkal. Annak is van egy saját jól megírt sztorija, de... Eleve az a szituáció, hogy két napja csöves voltál és sörös dobozt gyűjtöttél, most meg egy bordélyházban laksz. Persze mész a utcán és hipp-hopp, közben valahogy a tőzsdén tudod vezetni a saját boltodat. Ingatlant lehet venni többféle kategóriából, mint pl élelmiszer bolt, mahjong klub, bordély, mozi és sok hasonló, valamint embereket kell alkalmazni (kvázi lehet csirkét, majmot és robotporszívót is) és menedzselni a működtetésükhöz. Az emberek külön kategóriában vannak ritkaság szerint és csak kártyalapok jelképezik őket különféle statokkal (számokkal) és képességekkel (színekkel). Ez a játékmenet egy pár lefutott üzleti hét (kör) után, amikor csak a lóvé jön, beleszalad egy befektetői vitába. Ide a megválogatott embereidet (kártyáidat) viszed magaddal és mehet a harc a videókban bemutatott üzleti cápákkal szemben. Színre szín, neked meg közben szuper CEO képességeid vannak, mint három fajta fokozatban bocsánatkérés, ami minden ellenfelet sebez és debuffol, de olyan animációkkal és komolysággal, hogy rendesen jó ízűen lehet rajta nevetni a sokadik alkalomnál is.


Szóval nem elég, hogy órákat elvoltam vele, amire lenyomtam ezt a sub story-t (olyasmi, mint a baron a W3-ban), de ezzel lehetőségem is nyílt nevetségesen kevés idő befektetéssel annyi garantált zsozsót keresni CEO kifizetésként, amennyit akarok. A pénz pedig mindig jól jön a kraftoláshoz és kvázi mindenhez, mert a boltokban kapható jobb fegyverek és felszerelések sem kifejezetten olcsók, de még így sem közelítik meg a kraftolható, fejleszthető cuccok árait. Ezek a darabok az elején olcsók és egy-két szintet könnyen rájuk lehet tenni, de utána tetemes befektetés kell már a kraftoló hely fejlesztésébe és egyes fegyver, illetve páncél tuningokhoz is. A pénzzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy ha összevernek minket az utcán, akkor az ellenfelek mindig magukkal viszik a fele pénzünket, ami ugyan olyan idegesítő a játék elején fillérekkel mászkálva, mint később több tízmillióval. Szerencsére bárhol és bármikor lehet menteni (kivéve harc közben és dungeon esetén csak a kijelölt helyeken) és több bankautomata is van elszórva a játékban, ahová betehetjük a nagy zsozsót, ha olyan helyre sétálnánk, ahol könnyen érhet minket balszerencse. A keményebb bossok tornácaihoz is érdemes kevés pénzzel odamenni, mert az újra próbálkozás és a teljes felgyógyításos continue is a nálunk lévő pénz százalékában lesz kimérve.

Rengeteget lehetne írni a Like a Dragon-ról, mivel sokkal nagyobb és összetettebb játék annál, amit az ember elsőre gondolna róla. De még fontosabb, hogy igazi telitalálat a főhős és a társak is, ami mellett nem csak rendkívül izgalmas a kaland, de a majdnem állandó humornak és blőd szituációknak köszönhetően tényleg nagyon sokat is lehet rajta röhögni. Mindezek mellett vannak döbbenetes komolyságú részek és olyan is, amin akár a könnyeink is kicsordulhatnak. Grafikája lényegében nincs a játéknak, de nem mondható rondának és van egy-két kifejezetten szép, illetve hangulatos helyszín. A 83 órás végigjátszásom alatt csupán egyetlen alkalommal találkoztam egy szem apró buggal (csapattárs megakadt rövid időre egy tereptárgyban), ami manapság, ill. a nyugati játékok minőségének az ismeretében nagy szó. Száz szónak is egy a vége, kiemelkedően jó játéknak tartom a Yakuza 7 – Like a Dragon-t és minden RPG kedvelőnek nagyon jó szívvel tudom ajánlani. Nekem végigjátszás után is feltelepítve maradt a SEGA játéktermek miatt és vélhetően sokáig marad a gépen, mert vár a new game plus is.



Grafika: 7/10
Zene: 8/10
Szavatosság/Újrajátszhatóság: 9/10
Játékmenet: 8/10
Minőség: 8/10


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...