Norbiii

Norbiii

34/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Mit köszönhetünk a NINTENDO-nak?

Link másolása
Egy újabb N-es blog, amely egy blog ,,összefoglaló,, is. Itt megtalálhatjátok a régebbi NINTENDO-s blogjaim egy részét a linkeken keresztül, amely nagyon fontos, hiszen a téma köréhez tartozik. Tehát ez a blog, több blog. :) Íme:

Ha csak a közelmúltat, vagy a jelent nézzük, akkor leszögezhető, hogy a NINTENDO egy amolyan harmadik alternatíva a közönség számára. Én személyesen vagyok az egyik példa, aki nem szereti annyira a mai gameket, mint pl: a CoD, és annál inkább játszana a régebbi stílusú játékokkal, mint pl: a Super Mario. Amíg a másik két vetélytárs konzolján többnyire a mai gamekkel játszhatunk 3D-s nézetben, addig a NINTENDO játékkonzoljain elérhetőek a régebbi játékok, és némelyikük 2D-s oldalnézetben, pl: New Super Mario Bros, amely a régi szép időket eleveníti fel.Természetesen nem csak ilyen emberek léteznek, hiszen pl: valaki a mozgás miatt vett Wii-t, vagy mert egyszerre szeret mai gamekkel és N címekkel játszani, de a lényeg, hogy vannak ilyen emberek még. Szóval én ezért mondom, hogy a NINTENDO egy harmadik alternatíva, egy harmadik választható út.

Mit köszönhetünk még a NINTNEDO-nak?

Sok örömet, és sok boldogságot, amit a 80's évek közepén kezdett el, és amit a mai napig folytat. Kezdődött a NES-el, és most tartunk  a Wii U-nál. Ez a hatodik asztali, de remélem a NINTENDO nem áll meg!

Kezdődött a NES-el, amely már egy színes asztali játékkonzol volt, és értelemszerűen ez volt az NINTNEDO-nak az első.

Itt számos olyan nagy cím keletkezett, melyek a többi konzolra jöttek ki, vagy felújított változatban, vagy folytatandó részekként.

Folytatódott a SNES-el, amely egy történelmileg sikeres N játékkonzol volt, erről a SNES korszak blogomban olvashattok, a híres SNES zenékről pedig itt.

És 1996-ban elérkeztünk valami nagyon máshoz. A megszokott oldalnézetes menés helyett, jött a 3D-s mozgás. (Ez mai napig így van) A NINTENDO 64-ről olvashattok Gamelord barátom blogjában.

Ezután jöt egy olyan konzol, ami jó volt, erős volt, de valamiért még is rövid ideig élt. Ez volt a Gamecube. Kritikámat a NINTENDO felé már sokszor kifejtettem, miszerint a Playstation 2 után jött egy évvel, és a Ps2-öt egészen mostanáig támogatta a SONY, a NINTENDO pedig már 5-6 éve nem támogatja a GC-t, és mondom úgy, hogy még később is jött ki, mint a Ps2. Na, de lényeg a lényeg, hogy ha a Gamecube-ról többet akartok megtudni, akkor olvassátok el p3ti nagyszerű blogját, amit ide kattintva tudtok megtenni.

Aztán elérérkeztünk megint egy történelmi pillanathoz. 2006-ban járunk, mikor kiadtak valami nagyon újat, valami mást, egy forradalmasított mozgásérzékelős játékkonzolt. A neve: Wii. Itt olvashattok róla bővebben.

2012-ben pedig elérkeztünk egy újabb generáció váltáshoz. Jött a Wii U, amellyel a NINTENDO, megint egy új dolgot vitt a játékiparba.

Minden, ami NINTENDO, itt olvashattok a konzolokról egy kicsit bővebben.

Mit köszönhetünk még?

Számos nagy címet, és jó játékokat. Elég ha csak annyit mondok, hogy MARIO?

Super Mario-ról is olvashattok egy kicsit többet a Super Mario nevü blogomban. 

MARIO a NINTENDO arca, de vannak még nagy nevű szereplők/ játékok. Megemlítenék egy párat. Mario, Luigi, Donkey Kong, Diddy Kong, Dixie Kong Yoshi, Zelda, Kirby, Wario, Bowser és a végére hagytam Peach hercegnőt, akit sokak szerint már dobnia kéne Mario-nak. :) :) :)

Vagy nézzünk egy-pár N címet, és játékokat a történelemből. 

Természetesen ezek mellett még  rengeteg jó játék készült asztali N konzolokra, de most csak ezeket említettem meg.

Igazából három nagy kedvenc NINTENDO-s konzolom van, amik a szívemhez nőttek: NES, SNES, Wii, de az örök kedvenc a SNES, tehát az ezekre megjelenő játékok tetszenek a legjobban. Kedvenc játékaim a DKC sorozat, és minden, ami MARIO. :)

Összefoglalva kijelenthetjük, hogy a NINTENDO fontos része a játékiparnak, és azt is kijelenthetjük, hogy mindig is törekedtek valami újra.

KÖSZÖNJÜK NINTENDO!

 

 

16.
16.
p3ti
#12: Ohhh ye, köszönöm az említést :)
15.
15.
Norbiii
#14: Köszönöm, bár egyik féle sem volt, de meglesz. :)
14.
14.
Niplax
Jó blog! Írhatnál már vmi kézi konzolosat is! Persze nintendo féle kézi kütyükre gondoltam!
13.
13.
Norbiii
#12: Betettem volna p3ti írását, tudtam, hogy ő írta, csak hirtelen nem ugrott be, e köszönöm, hogy szóltál, és szívesen, alap dolog. A jó blogoknak helyük van itt!
12.
12.
Gamelord
Király blog lett, köszönöm, hogy a blogomat is linkelted :)
Viszont Gamecube-ról is készült egy eszméletlen jó blog, és ha már az enyémet linkelted, akkor azt kötelező :)
http://www.gamekapocs.hu/tag/p3ti/blog/4034/nintendo_gamecube
11.
11.
Norbiii
#9: Köszi trion 96, ViktorG, Yanez.
Mindenkinek köszönöm.
10.
10.
Norbiii
#7: Köszönöm Sanyesz.
9.
9.
Yanez
Tetszik ahogy megszerkesztetted a blogot, grat!
#7: A WiiU csak nemreg jott ki, lesz meg ra boven jo jatek, ami neked is tetszik majd.
8.
8.
Sanyeszpaloc$
#7: van
lehagyta a gép az utolsó szavamat :(
7.
7.
Sanyeszpaloc$
Szép, és jó blog!
Annyit hozzátennék hogy a Wii U-s játékokkal nem vagyok nagyon megelégedve, hisz 3-5 darab van belőlük ami tetszik, csak wii u-n.
6.
6.
trion96
Egyre jobb blogokat írsz :)
5.
5.
ViktorG
Remek blog lett, csak így tovább :D
4.
4.
Norbiii
#3: Köszönöm szépen. Most csak az asztali konzolokról írtam, sajnos. :(
3.
3.
Birkazoli
Szép leírás!:) A Nintendo DS egyébként a későbbiekben lesz megemlítve, vagy az valami ok miatt kimaradt ebből a cikkből?:)
2.
2.
turi
csodálkoztam volna ha nem te írod de jó blog lett.
1.
1.
daenath
Kicsit tul sok a Mariobol, de jo blog. Engem nem a Mario fogott meg a Nintendo-ban, mai napig csak a NSMB-t toltam ki vegig, inkabb az olyanok mint a Super Castlevania IV, Super Star Wars, Donkey Kong Country, Bahamut Lagoon, Chrono Trigger, Blackthorne, R-Type SNES-en, Turok, Doom 64, Perfect Dark, Star Wars: Shadows of the Empire N64-en, Resident Evil 0, Rogue Leader 2 GC-n.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...