Ooorky

Ooorky

D-Files: War Thunder 1. rész

Link másolása
Egy kis történelem.

Mostanában rengeteg hirdetés/cikk/"dokumentum film" foglalkozik a Belarusz Wargaming-gel és készülő repülős játékával, miközben a konkurenciáról alig hallani. Ezért gondoltam úgy, hogy ideje tiszta vízet önteni a pohárba.

 

A Navy Field 2006-ban jelent meg, megteremtve a grindelős MMO-k egy új fajtáját, amelyben a játékosok nem egy karaktert fejlesztenek, hanem céljuk, hogy egy szutyok ladikkal indulva hónapok-évek alatt eljussanak arra a szintre, hogy imádott Yamato-jukkal, Bismarck-jukkal alázhassák az ellenséget.

 

Ez adta az alapötletet a Wargaming.net-es lányoknak, fiúknak, hogy az addigi közepesen sikertelen stratégiák fejlesztése helyett átnyergeljenek az MMO bizniszbe. A többit már ismeritek valószínűleg.

 

A játék sikere nyomán néhány (főleg kínai) cég megpróbálkozott klónok fejlesztésével, de az igazi áttörésre éveket kellett várni.

 

Ha jól emlékszem az egész még 2 éve kezdődött. Éppen a WoT-os korszakom csúcspontján voltam, amikor jött egy hír, hogy készül valami World of Planes nevű játék.

 

Néhány napra rá jött a kontrázás a Wargaming részéről: Készül a World of Warplanes.

 

Sőt, akkor már hozzácsaptak még egy másik bejelentést is:

 

Mondanom se kell, hogy a 2 logón kivül semmit se tudtak megmutatni.

A WoWp fejlesztése csak hetekkel később kezdődött el egy ukrán stúdió által, akiknek az összes addigi munkájuk a WoT francia tech tree-je volt, a WoB-t meg megoldották azzal, hogy megvásároltak egy kis fejlesztőstúdiót ami Navy Legend néven kezdett el eredetileg egy játékot fejleszteni. Apróság, de a Battleship című film megjelenése után a játék nevét meg kellett változtatni, így lett belőle World of Warships (WoWs).

 

Nem igazán érdekelt a dolog, ugyanis akkoriban egy harmadik WoT koppintás miatt voltak álmatlanok az éjszakáim:

 

Nos a Mechwarrior Online jött, elvitte a Founder Package-be beleölt pénzemet és elbukott. Legalábbis számomra. Elvileg megjelent a játék, ennek ellenére még mindig teljesen üres, alap csatákon kivül semmi sincs benne.

 

Tavaly nyáron a WoWp és az akkor már War Thunder néven futó játék is elérte a Zárt béta állapotát, így természetesen mindkettőre jelentkeztem.

 

Előbb jutottam  be a WT-be (~2 hét), mint a WoWp-be (~2 hónap), és nem bántam meg. A 2 játék által nyújtott élmény között óriási volt a különbség, ezért amikor felraktam a Wargaming játékát... alig néhány órát volt a winchesteremen.

Viszont még a zárt béta elején történt valami, ami miatt végleg megváltam a World of Tanks-tól is, ismét megváltozott a játék logója:

 

Ez már szerencsére a végleges verzió lett, és előrevetítette azt ami a közelmúltban meg is valósult, a légtér után a szárazföldet és a tengereket is uralni akarják az orosz fejlesztők.

Telt múlt az idő, elérkeztünk a mai napra, és a konkurencia harc kezd lassan de biztosan kiéleződni.

A WoT készítői hirtelen olyan dolgokat rántottak elő, amiket már a zárt béta elején (2010-ben!) igérgettek, de eddig nem érezték fontosnak berakni: jobb grafika, fizika, Historical játékmód (2014 elejére igérik)... Ráadásúl néhány dolgot lenyultak a konkurenciától is: ingyenes 'nagy' platoon, a jobb lőszer nem aranyba kerül, hanem szimplán piszok drága... A csütörtöki WT tankos videó után pedig felbukkant a 2*2 sőt 4*4km-es pályák igérete is....

Gondolom mondanom se kell egy ideje nem vagyok nagy rajongója a WoT-nak, nemrég ismét felraktam mert a régi klánom hivott 7v7-ezni... Minden csatát megnyertünk, mivel a játékmechanika semmit se változott az egy év alatt amíg hozzá se nyultam... Másnap reggel uninstall.

Zárásképpen a tankos stream (többek közt Alex Polyakov lead programmer  kommentárjával):

Folyt. köv.

3.
3.
Stranger
Jó blog lett. Poén, hogy mennyit ér ha van vkinek konkurenciája... Szegények, hogy félnek pedig a War Thunder még csak open beta fázisban van.
2.
2.
király j
1.
1.
JoHnNiEE
hiánypótló blogbejegyzés!
várjuk a folytatást!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...