Pharaoh

Pharaoh

BF4-CoD: Ghsots összehasonlítás, vélemény:

Link másolása
Leáldozóban az FPS "őrület"?

ELŐRE LESZÖGEZNÉM, NEM AKAROK HÁBORÚT!

 

Az idei E3 (és egy pre-show) keretében már bemutatásra került az új CoD, a Ghosts, egyjátékos kapányának néhány részlete, illetve a BF4-es arcok is lelepleztek két anyagot, single-multi "fronton" egyaránt!

 

Ezekhez (és persze a gamer társadalom "jó" szokásához) híven, most is megy a versengés, ami inkább csata, fikázás, hype-olás, felnagyítás, semmibe vétel, elvakultság!

 

Utóbbi témában és a kommentelőknek fejteném ki véleményem: akinek nem tetszik, nem veszi meg/tölti le és nem játsza, de nem is fikázza eszetlenül, épkézláb érvek nélkül! Egymást meggyőzni sem kell (még kultúrált módon sem), mert felesleges és semmit nem befolyásol! A gond pedig mégegy szempont szerint értelmezhető, senki nem azzal foglalkozik, ami neki való és így csalódik, rossz kedvű lesz stb.! Például aki nem akar pörögni, mint egy arcade stílusban, hanem inkább "taktikázna" az ne ócsárolja a CoD-ot, hogy "úúú de fáj, hogy kicsi mapokon kell tolnom"! NEM KELL! Menj BF-ezni (vagy Ghost Recon-oszni, ha taktika kell)! Aki meg nem csípi, ha egy tank ráparkol, az ne sírjon, hogy "ááá 30 perce gyaloglok és leszed egy Jet"! Go hentelni a CoD-ba! Mindenki játsza, amit szeret, a sárdobálást, hater-kedést meg felejtsétek el!

 

A következőkben megpróbálom a show-n látottakat objektíven, elemző jelleggel..ööö...elemezni ;D!

 

Call of Duty: Ghsots:

Pár embernek a víz alatti lövöldözéssel volt gondjuk: ez egy APS kétéltű fegyver:

http://1.bp.blogspot.com/-

_JKOR1SyuI4/Tp73nvmeYpI/AAAAAAAACvU/JXYzLYE0Dbk/s1600/0du984578ux3hcthx07r.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/55/APS_underwater_rifle_REMOV.jpg

http://img246.imageshack.us/img246/7750/apsunderwaterassaultriflerussianaction2kk2.jpg

http://img246.imageshack.us/img246/3553/apsunderwaterassaultriflerussianactionyh4.jpg

A bemutatóról és a játékról annyit, hogy igen, ilyen apróságokra oda lehetne figyelni, hogy a buborékok ne a búvárszemüvegen belül legyenek megjelenítve! A grafika a szokásos (évről-évre) kb. 20%-nyi fejlődést mutatja (új vagy nem új engine, nem kell a kifejezéseken lovagolni), a látvány viszont maradt a régi MW-es (én a Treyarch munkáit ebből a szempontból jobban bírtam) fakó, sárgás színhasználat (kivétel a tengeralatti pályán [ott beütött volna rendesen ;D ]) a pályaberendezés mint mindig most is rendben van, dús, "élő", viszont 2d-s spórolások és elnagyolt textúrák még mindig akadnak bőven, főleg a belvárosi pályánál! A küldetések, mint itt pár embernek, nekem is vontatottnak, unalmasnak tűntek (mondom ezt úgy, hogy csíp(t)em a címet), gondolom ehhez hozzátartozik, hogy már sokmindent láttunk gamer-életünk alatt, de az általam nagyon kedvelt filmszerű jelenetek és megoldások itt is nagy szerepet kaptak az eddigiekhez hűen! A kutya szerintem is egyértelműen hatásvadász és érzelmeket akarnak vele kiváltani belőlünk, de minden játék ilyen és ez a célja! Ettől függetlenül engem ilyesmivel nem lehet meggyőzni, főleg amennyi létjogosultságot kapott a "fícsör" (kb. összesen 45-60 másodpercig van "kihasználva" Riley)! Az, hogy felnőttek vagy gyereke tolják ismét irreleváns (más téma, hogy kik "böfönek" hülyeségeket a kommenteknél, de a kor ott sem garancia semmire XD)! Én szeretem a CoD-okat, de szerintem, ezek alapján ez lesz az az év, mikor a BF4 megfogja a franchise-t! Ősszel minden kiderül!

 

Írtam (kommenteltem egy hírnél) ezt nemrég, de a következőkben megállapított tények hatására, már nem biztos, hogy átfordult a kocka, vagy akkora lenne a minőségbeli szakadék a két program között!

 

(Többjátékos módból, ennél a címnél még ugyan nem kaptunk bemutatót, de ha lesz ilyen,frissítem az írást!)

 

Battlefield 4:

Single:

 

Hát nem lett akkora durranás a gameplay, mint amit beharangoztak! Lehet magunknak hazudni, de a 3-hoz képest kb. 10, de maxixmum 20%-nyi fejlődés látszik grafikailag, több dinamikus tereptárgy van belerakva, meg már-már Physx-szerű a törmelékmennyiség, de a textúrák minősége megegyezik az elődével, a 6 éve megjelent Bioshock-ban is szebb volt az itt agyondícsért felfröccsenő vízeffekt és ott, illetve az előző BF-ben is talán szebb volt az ocean simulation! Ismét, az emberi szemnek, irrealisztikusan vakító fényeffektekkel próbálnak operálni, meg olyan gyors ütemű történésekkel, hogy ne kelljen/lehessen megállni, hogy lássuk a spórolásokat pl. a BF3-szerű pályaberendezés egyszerűségén (amit egy ukrán pincében, tized ennyi lóvéból jobban összedobott a 4AGames) vegyük a "papírok a beton színű talajon" című koncepció sivárságát, hiába vagyunk Shanghai partjainál! A "rombolhatóság" ismét műanyag hatású! Ezeken felül megint lemaradásban van a cím (a MoH franchise-al egyetemben), hogy az MW3-ból (behajtható, dupla irányzék, 45 fokos ironsight használat, az anyahajó belső tere, mintha a tengeralattjáróban lennénk, motorcsónakos "menekülés" és lövöldözés) és BO2-ből (anyahajó támadás alatt, égő törmelékkel és harci gépekkel) lopott feature-ökkel próbálja színesíteni, az amúgy már teljesen átlagos, nevezhetnénk már agyatlannak is, lövöldözést, ami szintén egy az egyben az elődjét idézi! Dehát egy modern háborús FPS-t nem is lehet már hova bonyolítani (de a CoD legalább filmszerű jelenetekkel, dúsabb, változatosabb map-okkal, a végén összerakható, viszonylag csavaros sztorikkal megpróbálja feldobni, az elcsépelt történéseket az egyjátékos kampányban, több-kevesebb sikerrel)!

 

Multi:

 

(Bár én már rég nem multizok) engem a multiplayer "single-szerűsítése" egyedül a frissen bemutatott Titanfall-ban győzött meg, hogy van létjogosultsága, használható és emellett még élvezhető is! Én játszottam pár multis címmel (Quake 3-Wars, Unreal Tournament 3-2003., F.E.A.R.-F.E.A.R. 2., CoD 2-5., Crysis 2., CS-1.6-Source) és több száz single kampányt toltam végig, tehát van egy kis tapasztalatom azon a területen, hogy egy-egy feature, hogyan befolyásolja a játékmenetet és játékélményt! Azt látom ezekből a bemutatókból, hogy nincs itt semmi atom nagy durranás többjátékos fronton évek óta és most sem lesz, bármekkora a hype ismét mindkét ismert oldalon, itt a minnél több képkocka per másodper, minnél több játékos per "meccs", meg felhő és egyéb szolgáltatásbeli újjításokon (pl. smart screen-ek használata), javításokon kívül érdemleges szintlépés nem történik, scriptelt jelenetek (felhőkarcoló összeomlik, vagy például egy ilyen eset után egy darab tank nem fog arra az egy részre menni, ahol meg lehet csinálni azt az oszlopos trükköt) beépítésével és újrafeltalált (commander mode) vagy mondhatnák, egymástól összelopkodott dolgokkal! Singleben is pangás van, nagyon ritka a kreatív franchise-ok születése, ott a történettel és minnél intenzívebb és/vagy realisztikusabb élményre helyezett hangsúllyal tudnak nagyod dobni a sikerességi mutatókon! Egyébként a Tom Clancy's The Division bemutató után (azt hittem a Watch Dogs-nál nem lesz feljebb,... tévedtem) a szokásos BF-CoD (ettől függetlenül én mindkettőt be fogom szerezni) szájkarate szépen a háttérben folytatódhat, merthogy a kanyarban sincsenek, az imént általam említett két címhez képest (az eddigiek alapján szvsz)! De attól, hogy van jobb még egyik sem lesz rossz szoftware, el fogják látni a feladatukat: szórakoztatnak egy darabig!

 

Így, hogy mindkét brand pozitívumait-negatívumait, elődökhöz és egymáshoz hasonlítgatását, (SAJÁT) véleményezését befejeztem, még van egy fontos kérdés! Bár 2013. nagyon jó évnek ígérkezik gamer szempontból, ez már az E3 első napja után látszik, de Single FPS-ekből, úgy tűnik hiány van (már akinek)!

 

-a Destiny és Titanfall, MMO-k lesznek
-a Mirror's Edge (2) reboot, lesz és a Thief-fel, Hellraid-el egyetemben nem classic FPS-ek
-(Új) Halo
-Serius Sam 4 ("komoly")
-Dying Light (Dead Island remake hentelde)
-Wolfenstein: The New Order (hentelde)
-és talán a Quantum Break, The Order: 1886. és Star Wars: Battlefront is FPS köntösben teszi tiszteletét (remélhetőleg AAA kategóriához méltó módon)

Ezek alapján minőségben és mennyiségben is csökkenés tapasztalható, belső nézetes lövöldék tekintetében, az elkövetkezendő időszakban! Ez egy megállapítás volt! Azt mindenki magának döntse el, hogy tetszik a helyzet vagy sem (nem mintha mi befolyásolhatnánk rövid időn belül)!

 

A olvasók véleményét, ellenérveit szívesen várom, hogy esetleg miben nincs igazam, mit hagytam ki, de a trollkodástól és a "de szerintem meg másképp van, úgyhogy noob vagy" típusú kommentektől kíméljetek! THX!

22.
22.
csikisanyi
#10: nemtudom milyen minden évről beszélsz,a bf legutobb 2011 őszén hozta ki a hármat.Azóta nem volt semmi!
21.
21.
Pharaoh
20#: Bár a címben is megtalálható az "összehasonlítás" szó, de ha elolvastad, tisztán látszik, hogy csak minőségbeli összehasonlításról van szó, a többi csak vélemény/leírás, az eddig látottak alapján! (A párhuzam, a szokásos, "harc" miatt lett csak vonva!)
16.
16.
OLLiE
#15: Haver, a játék ütni fog, remélem találkotunk a harcmezőn !!!
Ez csak Pre- alpha, biztosan lesznek szép mapok, erdei, réti azok a legjobbak !!!
ez a városi is jó lesz, csak még nem kész a játék,
amúgy hogy talállak meg BF3ban ? Mi a neved battlelogon ? :O
15.
15.
traumraise
A cod-ról nem szólnék.. A battlefield 4 az én rajongói szememmel nézve nagyon várós, a 3 miatt építettem gamer pc-t és amióta kinnt van a game azóta csak ezzel játszom, több mint 1300 óra körül toltam bele. Azonban ha 1-2szer megnézem ezt a Siege gameplayt, hamar eluntat, nincs az a nagy láz bennem mint mikor a metrót demózták a bf3-ból. Remélem lesznek ennél látványosabb és kreatívabb mapok is, én személy szerint a természetes (fenyők, dzsungel, rétek) mapokat jobban szeretem. Remélem lesz ilyen is.
És amit igazán hiányolok és számítottam rá mint nagy innovációra az a Dinamikus időjárás illetve napciklus, ez nagyon megdobta volna az élményt. Továbbá idegesít a járműbeszállásnál a teleportálás, ahelyett hogy animálva lenne a bemászás és nem láttam a kiszivárgott screenshotokon karakter tesztreszabási lehetőséget sem (ez is jó lenne). Kb ennyi a részemről de azért nagyon várom.
14.
14.
OLLiE
Azt hiszem ez nem kérdés , hogy melyik a jobb :D
A BF4 még sokkal szebb lesz, ez csak PRE-APLHA volt
az E3-on. A kész játék sokkal szebb lesz :)
13.
13.
Belerofon
#11: Én remélem lesz egyszer egy Battlefield Bad Company 3.Egy tényleg olyan belevaló rész,mint az első 2.Nekem nagyon tetszettek.Abban még látok reményt.

Call of Duty meg.....Azt hiszem kutyából már nem lesz szalonna..

De ez csak az én személyes véleményem,aki szereti a változatosságot.

12.
12.
Pharaoh
12#: Így van, nem (teljesen) így lett beharangozva (és nem is fogja megváltani, ha ez így marad), de ezt az elvakult fanboyok nem látják és az ellenkezőjét hangoztatják, sőt, mikor egy CoD-nál van ez, hogy csak minimális a fejlődés, akkor meg megy a hőzöngés, hogy rókabőr meg miegymás, pedig ott a fejlesztő/kiadó minden évben megkapja a pénzét, a rajongók pedig megkapják, évről-évre megbízhatóan, a 8/10-es élményüket! (Az meg, hogy az IW-s arcok úgy harangoznak be teljesen átlagos dolgokat, mintha óriási feltalálók lennének, az meg kit érdekel? Te reklámok alapján még veszel bármit is? Mindent elhiszel? Ugyehogy nem! Akkor meg felesleges mások véleményével foglalatoskodni, főleg olyanokéval, akik efogultak, mert közük van a termékhez és az pénzt hoz nekik, ha ajnározzák!)
11.
11.
Dkajari
A Bf4 multi nem úgy lett beharangozva, hogy: "Megváltom a világot olyan új és szép." Csupán apró változások történtek ahogy a videókból látom. Én aránylag sokat játszottam/játszok a bf3 multival és amiket eddig láttam az új részről meggyőzött, hogy bár nagy változások nem történtek de az alap élményt amit az előző rész tudott nyújtani még tovább tudja fokozni. Bár azért kíváncsi leszek az őszi betára...
10.
10.
Belerofon
Egy hatalmas nagy gond van mind a két sorozattal.
Az,hogy minden évben mindkét sorozat olyan természetességgel jelenik meg,mind ahogy minden évben karácsony van és semmit nem hoznak magukkal.

A CoD-ra meg inkább nem is szeretnék részletesen kitérni.Absolute pofátlanság,hogy úgy kezelik a Ghosts projektüket,mintha egy oltári nagy újdonságot hozott volna látványvilágban.Igen,hozott egy 6 éves látványhoz képest és félreértés ne essék,nem azt mondom,hogy csúnya,de eléggé szomorú,hogy úgy etetik meg a fogyasztókkal ezt,ahogy éppen akarják.Hihetetlen számomra,hogy sokan mindent megvennének,aminek Call of Duty a címe.
Ha el ás engem valaki ezért,ha nem,én nem tudnám minden évben ugyanazt megvenni.Esetleg ha halálosan megfenyegetnének.Sokszor az ilyen emberek a legnagyobb kritikusok ahogy megfigyeltem,ők követelik legjobban az innovációt.hm..Milyen ironikus...
9.
9.
Pharaoh
8#: Ok! Megnyugodtam! :)
8.
8.
Yanez
#7: Épp a Te írásod az, ami jogos most!!! Ne érts félre, Fáraó :)
7.
7.
Pharaoh
5#: Szóval nem látod jogosnak az írásom megszületését, Yanez mester? :(
6#: Köszi!
6.
6.
FrankBlack
Nagyon jó írás lett, gratula. Főleg az eleje nagyon tetszik. A versengőknek, fikázóknak szánt gondolataiddal maximálisan egyet értek!
5.
5.
Yanez
"ELŐRE LESZÖGEZNÉM, NEM AKAROK HÁBORÚT!" :))))))))

Ahogy mindig is mondom, jóból is megárt a sok! Ha 2-3 évente engednének ki a részeket, nem lenne ez a monotonítás. Talán még ez a blog sem, ki tudja! :D
3.
3.
Kleppi
Nemtom mi bajotok a coddal.Szerintem rendben van..BF-en még nem játszottam csak a bad company 2 de az nem tetszett..
2.
2.
Uhu123
A cod vérgagyi. Elbújhat a többi FPS mellett. A BF4 multi hangulatos volt, de olyan érdektelen az egész. Nem győzött meg a BF 4 sem, pedig nagy BF rajongó vagyok.
1.
1.
AIlspah
Szerintem mind a kettő elásta magát,monoton és unalmas már a 10. részeket játszani...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...